Hannibál 10 csillagozás

Serge Lancel: Hannibál

A ​kor, amelyben Hannibál élt, döntő befolyást gyakorolt az antik világ formálódására, továbbá azoknak a kultúráknak a sorsára, amelyeknek örökösei vagyunk. Amikor apjával, Hamilkárral még kisgyermekként elindul Hispánia meghódítására, Róma csupán egy kis itáliai hatalom a Mediterráneum közepén, amelynek nyugati felében Karthágó és kultúrája ellensúlyozza a Keleten Nagy Sándor és utódai nyomán elterjedt hellenizmust. Amikor 183-ban távozik az élők sorából, Róma a Földközi-tenger nyugati medencéjében már átvette a még létező, de afrikai területeire visszaszorult Karthágó helyét, s nagyrészt protektorátusa alá vonta a klasszikus Görögországot, valamint jócskán hozzálátott Nagy Sándor keleti örökségének bekebelezéséhez is. Kevesebb mint fél évszázad egy olyan történetből, amelynek hősei ott vannak az ókor legnagyobb nevei között: Rómában Fabius Maximus, Scipio Africanus, az idősebb Cato, Görögországban a makedón Philippos, Philopoimén, a szíriai Antiochos. Hannibál azonban kiemelkedik… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1995

Tartalomjegyzék

>!
Osiris, Budapest, 2005
358 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633897300 · Fordította: Kopeczky Rita

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Hanging_Moss_9102 >!
Serge Lancel: Hannibál

Az első könyvem az ókorról, az ókor egyik legnagyobb hőséről. Kár, hogy milyen kevés megbizható forrás létezik a témában. Hannibál majd 20 éves hadakozása utólag visszatekintve egy szinte másik világ „világháború”-ja volt, s reális kérdés volt akkor, hogy Róma vagy Karthágó? Izgalmas egy több, mint 2200 éves sztoriról olvasni. Karthágó, a punok és az egész ókori Földkozi-tengeri térség egy izgalmas világ lehetett. Sok év múlva vajon majd a „mi” világháborúinkat is vajon egy kvázi nagy eseménysorként fogják értelmezni? Hiszen hatásait napjainkban is éljük…

WolfEinstein>!
Serge Lancel: Hannibál

Nem könnyű úgy monográfiát írni, hogy alig van hozzá forrás. Ha különösen rosszindulatú akarok lenni, akkor a kötet tulajdonképpen Livius és Polybios szintézise. De nem akarok rosszindulatú lenni, mert igen jól szerkesztett szintézisről beszélünk, amely értékeli is a forrásait. Lassan haladtam vele, aminek elsődleges oka az, hogy annak ellenére, hogy érdekes a téma, hogy a könyv jól, érthetően és érdekesen van megírva, mégis elég tömény volt. Nehéz a rárakódott hagyományt és a történeti valóságot megkülönböztetni, és a kötet számomra kétségtelenül gyenge pontjai ott voltak, ahol a szerző meg sem kísérli ezt a megkülönböztetést, hanem ráhagyja ókori történetróira az ellentmondásokat. A legerősebb pillanatok pedig azok voltak, ahol írott és tárgyi források alapján – túlzás nélkül – bebizonyítja egyik vagy másik – esetleg egy harmadik vagy negyedik – álláspont valódiságát. Hannibál az, akiről mindenki (vagyis, mint időközben kiderült, majdnem mindenki) hallott, és majdnem mindenki annyit tud róla, hogy elefántokkal átkelt az Alpokon, és tönkreverte a római hadsereget. És tulajdonképpen ennél nem is lehet sokkal többet tudni. De lehet írni egy 300 oldalas monográfiát, aminek minden bekezdése valami új és lényegi információt tartalmaz. Aki alaposan akar a témával foglalkozni, annak megkerülhetetlen szakirodalom. Aki csak érdeklődik, annak lehet, hogy érdemes egy kevésbé fajsúlyos kötettel kezdenie.

Chosen>!
Serge Lancel: Hannibál

Kitűnő életrajz az ókor kiemelkedő hadvezéréről, tárgyilagos, igyekszik eloszlatni minden tévhitet és legendát, ugyanakkor kitér ezek eredetére is.

Arabmókus>!
Serge Lancel: Hannibál

Kiválóan összeszedett, többféle forrásmunkákból idézett élet- és korrajz! Remek a fordítás is! Csak ajánlani tudom!


Hasonló könyvek címkék alapján

Vágó Ádám: A Kárpát-medence ősi kincsei
René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei
Fernand Braudel: A mindennapi élet struktúrái: a lehetséges és a lehetetlen
Iván Katalin (szerk.): Az ókori görögök
Kákosy László – Varga Edith: Egy évezred a Nílus völgyében
Clive Foss – Paul Magdalino: Róma és Bizánc
Montesquieu: A rómaiak nagysága és hanyatlása
Michael Roaf: A mezopotámiai világ atlasza
A. B. Bosworth: Nagy Sándor
A. Leo Oppenheim: Az ókori Mezopotámia