Ki ​a legszebb? (Gonosztevők 1.) 84% 441 csillagozás

Szerintem sokunk gyerekkorát nagyban meghatározta a Hófehérke, ez pedig az én esetemben sem volt másképp. Így hát amikor szembesültem azzal, hogy a Gonosz Mostoha saját történetet kapott, azonnal olvasni szerettem volna.
Sajnos maradt bennem hiányérzet, mert sokkal eget rengetőbb könyvet vártam.
A történetünk eleje viszonylag jól kidolgozott, megismerhetjük a Királynő múltját, illetve a megismerkedését a királlyal. A király egy nagyon szimpatikus szereplő volt végig, sőt, eleinte még a mostoha sem volt gonosz, nagyon is szerette Hófehérkét.
A három nővér is megjelenik a könyvben, akik igencsak szeretnek kavarni. A történet felétől a mostoha tényleg igazán gonosszá válik, teljesen kifordul önmagából. Ezeket a részeket már nem szerettem olvasni, mert őszintén szólva elég vontatott volt. A Királynő mániája lett a mágikus tükör, illetve az, hogy ő legyen a legszebb a vidéken. Tekintetbe véve, hogy jobban ismertem az előzményeket nagyon sajnáltam azt a sorsot, amire jutott.
Jól olvasható, remek a stílusa is, viszont többet vártam.

Nagyon meglepett ez a könyv, mivel nagyon okos, és hozzá elég mély is tudott lenni. Nem egyszerű YA regény volt, és nem is csak egy egyszerű „gonosz” történet, hanem annál sokkal több, sokkal jobban árnyalva, és mivel nők problémáiról volt szó, olyan feminista színezettel előadott történet, amelyet élvezet volt olvasni.
A történet főszereplője a Hófehérke meséből ismert gonosz mostoha, aki a kezdet kezdetén csak mostoha volt, gonosz nem. Sőt, mindent megtett a férjéért, és Hófehérkéért, amit csak lehetett.Ám szépen lassan észrevehetjük, ahogy a mentális problémák felülkerekednek rajta, és lehúzzák a mélybe, megteremtve ezzel azt a mesét, amit mi is ismerünk.
Ha a könyvet nézzük, akkor szerintem érdemes a mentális problémákat leválasztani egymástól, mint egy hagymáról a hagymahéjat levenni, és külön-külön megnézni a különféle problémákat, amik kialakították azt a személyiséget, ami végül a Királynő végzete lett.
Érdekes, ahogyan a történet nagyon ügyesen fűzi fel a gyerekkori traumákat. Mindenkinek vannak gyermekkorból visszamardt problémái, és ez néha nagyon intenzív élményként marad meg. A Királynő története például nem azért lett szomorú, mert ő gyermekként bármit is csinált volna, sokkal inkább a szülők sorsában látható (nem foganhatott meg, majd amikor ez sikerül, életét adta az anya, és ezt a gyászt nem tudja elviselni az apa, miközben a gyermeknek „egyedül”, szeretet nélkül kell felnőnie). A Királynő itt szerezte ebben az időszakban a legmélyebb sebeit: nem hiszi el, hogy ő valóban szép, és nem hiszi el, hogy bárki is szerethetné őt, hiszen eddig se szerette senki.
Hogyha erre a múltbéli szálra gondolok, akkor valójában azért tartom fájdalmasnak, mert ez nem egy családban ezek a minták megjelennek (ha nem is így, mint ebben a történetben). Hogy ezek a részegységek, amik a Királynővel történnek, mind nagyon valós esemény, amit részben (ha nem is rajtunk, magunkon), de láthatunk, érezhetünk. Fájdalmas az, hogy a szülő kicsinyessége miatt a gyermekének életét teheti tönkre, mégis annyira mindennapi, hogy erre a fejünket se kapjuk fel. Számomra azért is volt nagyon nehéz olvasni a könyvet, mert túlságosan is megértettem, de közben nem tudtam feloldani ezt a problémát a Királynőben.
A gyermeki kort a Király töri meg. Elmondja azt, amire az apa nem volt képes: hogy a Királynő szép, sőt gyönyörű. Szereti, és megadja neki azt a szeretet, amit más nem. Ezért látható úgy, hogy a történet elején minden rendben van a Királynővel (miközben mégsincs), hiszen van egy személy, aki összes szeretetét átadja, aki foglalkozik vele.
Ezután pedig jön a gyász. Egy ember szerette, majd az is eltűnik, egy ember volt számára, aki megértette, és azt se lehet vele. Ebben a részben az a szörnyű, hogyha belegondol az ember, hogy milyen érzés a párját (a másik felét, akit annyira szeret, hogy ország-világ előtt kimondja azt) elveszteni. Ez is egy olyan érzés, ami nagyon nehéz teljesen jól megélni, főleg úgy, hogy a Királynő többet is veszít vele, sem mint egy átlagos párt, hiszen ő volt az egyetlen ember, aki önmagaként elfogadta a Királynőt.
Szerintem már ezt az aspektust érdemes átgondolni, még minden egyéb mesei probléma nélkül: elment az ember, aki elfogadott téged, aki szeretett, aki mindent megadott neked. Alapvetően szerintem az ember a legrosszabban a hiányt tudja kezelni, hiszen azzal nem sokat mindent tudunk csinálni. A hiány van, és mindigis lesz, tehát csak együtt élhetünk vele, de el nem takarhatjuk teljesen.
Számomra ez a rész azért ennyire erős, mert egyrészről vesztettem már el szerettemet, másrészről viszont ha csak elképzelem, hogy párom meghal, én belehalnék. (érdekes, hogy a mesékben sokszor jelenik meg az „utánahal bánatában” kép, én ezt most kezdem megérteni valójában mennyi érzést jelent)
Valószínűleg ha ez a kettő esemény lett volna csak, akkor nem történik semmi komolyabb probléma (és a Királynő egy idő után a legkedvesebb Királynőként tért volna vissza). Mégis mi volt akkor ami mégis előidézte ezt az egészet?
A harmadik rész a környezet. Ez igazából igaz mind az emberekre, akik körülvették, és a mágiára, amiben egyértelmű ártó szándékot lehet felfedezni. Egyrészről ott a tükör, ami egy bizonyos formában kifordítja, a valódi tükör formáját. A valódi tükör semmit tesz nem, csak visszaadja azt, amilyen te vagy külsőleg, míg a varázstükör spoiler másrészről a tükör mellett ott a varázslat spoiler
Valójában szerintem ez az, ami igazán negatív irányba vite el a Királynőt. Alapvetően megvolt a lbilitás benne, és a lehetőséggel, azzal, hogy kiszakad a mindennapokból, már teljesen más megvilágításba kerül minden számára. Az addigi céltalansága (hiszen a könyv elején sincs semmi különösebb célja), aktív cél munkálatába fog, és ezzel indul el a lejtőn.
Ami nagyon tetszett a történetben, hogy feminista. Tudom, én mindenben a feminizmust látom, és való igaz, de ez a könyv tudatosan mutatja meg a feminizmus értékeit. Egyrészről ez a könyv bár emberi problémákat mutat be, azok valójában sokkal inkább női nézőpontból, női lehetőségekkel mutatja be. Egyrészről a legfőbb problémaforrás a szépség, és ezzel kapcsolatban a saját önbecsülésünk, önbizalmunk. Ennél modernebb, mai női témát aligha választhatott volna a szerző, hiszen akármennyire is nem szeretnénk szépségnek élni, ez a téma mégis érint minket, mindennapjainkba kúszik be. Hiszen sokszor ha nem is foglalkozunk a szépséggel, más még attól ugyanúgy helyzetbe hozza (és nem kell túlságosan elvont dolgokra gondolni: a párkeresés, de akár az utcán sétálás és beszólogatás, vagy a tipikus férfi, aki nem tud a szemünkbe nézni. Ezek mind-mind szinte mindennapos dolgok, és a szépséghez, a külsőhöz kapcsolódik. És akkor nem említettük a sminket, amivel én például nem is élek, és ami hihetetlen függőséget tud okozni, például ezt is láthatjuk a könyvben).
Nagyon tetszett benne, hogy a szépséget mindig szinkronban említi az önbecsüléssel: igen, bár úgy tűnik, ez nem fontos, mégis minden szónak ereje van, és ezt az erőt mutatja meg a könyv. A pozitív erőt, amivel felemelik a nőt, és a negatívat, amivel lehúzzák. Nagyon valós volt, és fájdalmas ezt olvasni nekem, aki nem vagyok átlagos szépség, és nagyon is átérezhettem a lehúzó szavakat.
Másrészről a kapcsolatról is szólt ez a könyv. A Király és Királynő közötti kapcsolatról (mely kezdetben kiegyensúlyozott és jó, aztán egyik oldal eltolódik, és így már kevésbé lesz kiegyensúlyozott). Nagyon tetszett, hogy ez a kapcsolat megmutatja a gyermeknevelést is, és az erőszakmentességet (szinte bármely kapcsolatban szélesebb körben nézve). Ez az aspektus számomra hihetetlenül erős és jó érzés volt, hiszen az erőszakba túlságosan könnyű belefutni, miközben az erőszamentesség lelki erőt kér. Igazából érdekes, hiszen a könyv ennél éreztem, hogy talán egy picit erősen dobja be ezt a témát, és ha úgy nézzük, és olyan perspektívából, talán még didaktikus is lehet. Talán.
Emellett pedig ott van a nézőpont okozta nőiesség is: a gyász alapvetően nemtelen, de például a Királynőnek nem egyszerűen a halálon kellett túltennie magát, és nem is csak a másik felének elvesztésén, hanem sokkal komolyabb dolgokon. Egyrészt mint látjuk a gyász előtt is erős nő, aki így irányítja a birodalmat, és ezt az erőt nem mindenki szereti (és szóvá is teszik). Ám férfi nélkül irányítani egy gyász közepén pont ugyanakkora probléma lehet. Nem a magány, sokkal inkább a neméből fakadó egyfajta lekezelés.
Ami különösen tetszett a történetben, hogy Hófehérke sem őszintén jó. Bár a történet alapvetően nem vele foglalkozik, és amennyire lehet hű marad az „eredeti” történethez (amennyire… ugye itt csak egy mérgezési akció van, a tiara, meg a nyakék nem játszik), mégis nagyon jól mutatja a vége a családi öröklött problémákat spoiler, így szerintem jól látszik, hogy a gonoszság nem csak egyéntől függ, de a gyermekkortól és a környezettől is.
Rövid a történet, tényleg egy kisregény, de rengeteg aspektusa van, amit csak megemlítettem, vagy amit még meg se. Számomra különösen tetszett, mert egyrészről ifjúsági regénynek is nagyon jó, másrészről viszont a felnőtteknek is adott valami többet azáltal, hogy mi ezeket az eseményeket (valamilyen formában) már megéltük, és máshogy tudunk nézni rá. Mindenképpen ajánlom az összes tininek, mert nagyon fontos témák vannak benne, és ezekről olvasni kell, beszélni kell, és nem szabad, hogy felhalmozódjanak mellettünk.

Érdekes volt a Királynő szemszögéből olvasni a történetet, és hogy miért lett olyan amilyen.
Egy csupaszív nőből, a magabiztosság hiánya, meg a lelki fájdalom, mit ki nem tud hozni.
Eltasított magától mindent és mindenkit. Nem mindig volt olyan mint akit a Hófehérke meséből megismerhettünk. De a magabiztosság hiánya a legfontosabb embereket is elűztette maga mellől.
Valamennyire egismerhettük Hófehérke apukáját is a Királyt.
Hófehérkét meg azthiszem nem kell bemutatni.
Nagyon tetszett, és nagyon jó volt megismerni a Királynőt.

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2021/03/serena-valentin…

„Kicsit zavarban vagyok e könyv tekintetében. Van benne egy nagy ellentmondás, ami nem hagy nyugodni. A nyelvezete, a hossza és a külső megjelenési forma is azt erősíti, hogy ez bizony egy gyermekkönyv. Túlságosan egyszerűen lett megalkotva a regény, szinte lebutítottan adja át a megfogalmazott gondolatokat. Míg az elején még részletesen kifejtette a szerző, honnan is származik a Királynő, milyen lélektani folyamatok gyakorolnak hatást a személyiségére és hogyan változik egyszerű kislányból valódi feleséggé, addig a regény második fele, ahol bemutatná, milyen eszközök vezettek a lelki torzuláshoz már éppen csak foghegyről van odavetve. Mintha félúton elfogyott volna a szufla. Ezzel szemben viszont ott van a regény központi magját alkotó témakör, a karakterfejlődés és a megértést szolgáló tapasztalatok, amelyek mindinkább megerősítenek a tekintetben, hogy ez a könyv az egyel idősebb korosztály számára való inkább, hiszen ők azok, akik már teljesen át tudják érezni a helyzet súlyosságát és képesek a megfelelő szintű konklúzió leszűrésére. Tehát a kisebbeknek többet ad, mint kellene, a nagyobbak részére pedig a kívánt üzenetet nem a megfelelő formában továbbítja.
Mindezek mellett élvezettel olvastam. Serena Valentino egy érdekes elképzelését valósította meg, amely által egy klasszikus mese eddig tényként kezelt eleme mögé helyezett egy korrekt háttérszorit. A Királynő karaktere így sokkal inkább árnyaltabbá vált és a megismerésével az eredeti történet is még inkább kiszínesedett.
Remélem, hogy a további feldolgozásokat is elhozza számunkra a kiadó. Én úgy gondolom, hogy ez egy igazán ígéretes sorozat, amely egyszerre kelt nosztalgikus hangulatot és biztosít üdítő újdonságot az olvasóban.”

Igazából semmi elvárásom nem volt a könyvvel kapcsolatba hisz nem igazán tudtam mire számítsak. Nyílván tudtam, hogy ez a gonosz mostoha múltját fogja bemutatni, de hogy milyen szempontból azt nem. Nem mondom hogy csalódtam, viszont lehet hogy ennél egy kicsit többre vágytam! Nem volt egy egetrengető történet, mégis olvastatta magát és nagyon hamar lehetett vele haladni. Tetszett a könyv szedése, és hogy eléggé szellősek voltak az oldalak. A borító és maga az egész sorozat nagyon tetszik, mert szerintem szuperul lett megoldva ezért megfogom venni az összes részt, és remélhetőleg lesznek ennél jobb törtènetek. Nem volt rossz, de kifejezetten jó sem. Inkább semleges maradt számomra. Viszont az tetszett, hogy elég mély mondanivalója van hisz a bizonytalanság, és a gyász kérdését feszegette. Nehéz lehetett megbírkózni azzal, hogy az apja sosem szerette és mindig azt hangoztatta, hogy ronda és sosem lesz szép. Ezt egy kisgyereknek szörnyű lehetett átélni. Nyílván így értelmet nyert minden amit a mesében láttunk a mostohából. Örültem, hogy betekintést nyerhetek a gonosz mostoha észjárásába és megtudhattam azt is, hogy ő nem volt mindig ilyen gonosz mert még az elején mindent megadott Hófehérkének és a Királynak. Ezért szeretem minden mesében a gonoszakat mert belegondolok és elképzelni sem tudom kinek milyen szörnyű múltja volt és mindig kíváncsi vagyok ki miért vált ilyen gonosszá. A könyvnek végig borús hangulata volt és hiába olvashattunk boldog részeket ott kavargott az a csipet sötétség a levegőben amit senki sem tud megmagyarázni! Nem bánom hogy elolvastam, viszont a közeljövőben nem hinném hogy újra a kezembe fogom venni :) Egyszer olvasós történet inkább.

Kellemes csalódás volt nekem ez a könyv. Nem gondoltam volna első ránézésre, hogy ez tetszeni fog-e nekem, mert a borító nem igazán fogott meg, de a történet tetszett. Hű maradt az eredeti történethez, nem sok minden változott rajta, kivétel az, hogy most a Gonosz mostoha szemszögéből meséli el az írónő, és nem a Hófehérkének a szemszögéből. Tetszett ez az újdonság, mert jórészt, folyton csak Hófehérke van előtérbe helyezve, annyi van már belőle, hogy Dunát lehetne rekeszteni vele. Egy csomó változatban megfordult már.
De végre most csak a Királynőről volt szó, és az érzéseiről, hogy mennyire befolyásolta őt a saját szépsége, a hiúsága, az irigysége, a féltékenysége, a magánya, és elsősorban az apja gonoszsága, sötétsége. Mennyire megváltozott, milyen hatással volt rá a gyász is, és a magány is, még a szerelme is elhagyta. spoiler A három nővér is csak rossz hatással voltak rá, na meg a rémálmok… Nekem tetszett, ahogy szépen lassan megtörik, meghasad a Királynő, és rájön, arra, mit is akar igazán. Mentálisan megtört, a lelke se tudott megnyugodni, pedig eleinte tényleg jószívű, kedves, csupa szív nő volt. Szóval, a Királynő ebben a történetben szimpi volt a számomra, meg Hófehérke is, és Verona is.

További értékelésem:
link

Gonosz-e a gonosz, mitől rossz a rossz?

Serena Valentino története a Gonosz Királynő meséje. Bonyolult, mögöttes pszichológiája ugyanakkor szerintem kevéssé teszi könnyen emészthetővé a történetet, ha az olvasó kicsit utána gondol annak, miről is olvasott.
Merthogy ugye adott egy bizonytalan női karakter, aki saját magának támasztott megfelelési kényszer nyomora alatt kénytelen élni a sorozatos gyerekkori traumái miatt. Túlkompenzál. Valós anyai ösztönök híján először mániákus módon akar kiválónál is jobb anyja lenni Hófehérkének, akit elsősorban a tulajdon apjától óv, ami egyértelműen a Királynő saját apjával való frusztrációjának a kivetítése. Később ez átcsap abba, hogy úgy érzi, minden férfitől meg kell óvnia a lányát, aki iránt azonban valós anyai érzések továbbra sem kötik. Kicsit olyan ez, mintha a Királynő kényszeresen önmagát óvná egy olyan csalódástól, amitől már soha nem mentheti meg a lelkét. Eddig gyönyörűen felépített a történet. Aztán jönnek a király családjából származó banyák, és az addig jól építkező mese recsegve kettétörik.

Hirtelen a Királynő féltőből féltékennyé válik, de ez nem a saját lelki elkorcsosulásából sarjadzik elő, hanem egy külső inger hatására, a banyák jóvoltából. Az ajándék tükör és varázskönyv mind-mind taszigálás a pokolbéli szakadék széle felé, de közben valós lelki építkezést már nem kapunk az írónőtől, csak lagymatag évődéseket. A Királynő a király halála után saját védence ellen fordul. Miért is? Mert szebb? Mert fiatalabb? Eddig miért nem volt ez fontos a Királynőnek? Erre a kérdésre nem kapunk választ az írónőtől, ahogyan arra sem, hogy az egyértelműen gonosz banyákat miért csak a Királynő és Hófehérke látja rosszindulatúnak. Szóval a könyv felétől az addig noha lassan, de kiválóan felépített mese darabjaira hullott, mint a Királynő személyisége.

Persze ha csak a felszínt kapirgálva végigdarálja az ember, fel sem tűnik mindez, vagy csupán egy apró kellemetlen érzést fog fel az egészből, hogy itt valami hibádzik. Mert amúgy a közepestől azért jobban van megírva a történet. Jó a felvezetés, noha az expozíció kissé hosszadalmas. Vontatottan ágyaz meg az eseményeknek, amiket kicsit otrombán, tessék-lássék old meg a végén. A Királynő meghasonulása önmaga visszavonhatatlan torzulásával nem igazi felismerés útján érkezik. Kár érte. Nagyon jó is lehetett volna, de így kicsit didaktikus mesévé vált egy bizonytalan lélek eltévelyedéséről. Ebbe így belegondolva, eléggé káros üzenetet is hordoz, főleg, ha egy bizonytalan, fejletlen személyiség olvassa, és a baj pont az, hogy ezek a többségében fiatal felnőttek éppen ennek a könyvnek a célközönségébe tartoznak.

A Sorsfordító történetek után nagyon izgatottan vártam ezt a könyvet. Aki ismer tudja, hogy imádom a Disney meséket, így Hamupipőke történetét is. De a gonoszról mindig kevés szó esik. Egyszerűen csak gonosz és megpróbálja megkeseríteni főhősünk életét. De ki az, aki ne lenne kíváncsi ennek miértjére.
A történet felében a Királynő szeretetre méltó, kedves, rajong Hófehérkéért. Majd ahogy a történet halad, úgy válik gondoskodó Királynőből Gonosz Mostohává. A három nővér számomra elég hátborzongató volt, de mégis érdekes, hogy milyen szerepük volt abban, hogy ilyenné váljon a Királynő. Végre megtudjuk azt is, hogy honnan is van ez a Varázstükör, és hogy ki/mi van benne. És hogy hogyan lehet valakit egyszerre szeretni és gyűlölni. Nem szeretnék spoilerezni, mert annyi minden történik ebben a 200 oldalban, hogy nehéz anélkül írni róla, úgyhogy csak azt tudom mondani, hogy megéri elolvasni. Viszont annak ellenére, hogy egy mesét dolgoz fel, szerintem nem gyerekeknek való.

Nagyon kíváncsian álltam neki a kötetnek, mert nagyon szeretem a népmese-adaptációkat és érdekelt, hogyan mesélik el a gonosz mostoha történetét. Ez a kötet egészen más megközelítésbe helyezi Hófehérke történetét. Bemutatja, hogyan válik a gonosz mostoha gonosszá. Valamikor ő is nagyon kedves, aranyos nő volt, de az élet megtörte őt, ami nyilván nem mentség arra, hogy így bánjon a tulajdon mostoha lányával, de sok dolgot megmagyaráz.
Nem volt rossz a cselekmény, de nem volt az igazi sem, volt egy-két rész, amikor ellaposodott, márpedig ilyen rövid kötetnél ez szerintem nem valami jó arány. A „tükörben élő ember” kilétére is fény derül, ami szerintem nagyon jó elgondolás, tetszett, ahogyan megoldotta az írónő ezt a cselekményszálat. Sajnálom, hogy szomorú vége lett a történetnek, de legalább Hóferhérke boldog lehetett végre, még ha nem is felhőtlenül, spoiler

Vártam ezt a könyvet nagyon, mert imádom az olyan történeteket, amelyekben szépen felépítik, hogy hogyan válik valaki gonosszá. Ahogy az írónő is mondta: Evil is made, not born.

Viszont, nem tudom, hogy közrejátszott-e az, hogy nem szerettem sosem a Hófehérkét, vagy egyszerűen mást vártam – mindenesetre annyira nem nyűgözött le. Többször neki is kezdtem. Nem volt rossz a történet – egy átlagos, tanulságos mesének elment – de nem volt az az igazi sem, mint mondjuk amiért a Sorsfordító történeteket úgy megkedveltem. Voltak benne laposabb történések és sokszor éreztem hiányt, mégis a végén elégedetten csuktam be, hiszen szerintem szépen lezárták (és itt most a tükör fordulatra gondoltam)

Egy nagyon fontos témakört dolgoz fel. A SZÉPSÉG, mely bár csak egy szó, de lehetnek pozitív és negatív hatásai az emberre. Például, ha túl sokat mondják valakinek, az épp olyan jellemromboló lehet mintha túl keveset. …

Bár ez a kötet tényleg a Királynőről szólt – nem is magyarázták el a dolgokat, inkább kiegészítése volt az eredeti mesének – mégis számomra egy kicsit nyomasztó volt, egyáltalán nem gondolom ifjúsági könyvnek. Meg amit még nem értettem az a spoiler

Serena Valentinonak hatalmas a fantáziája, és tetszett ahogy kitalálta ezt a történetet. A gonoszt, akit minden gyerek úgy utál, szerethető és érthető karakterré varázsolt. És ezért majd folytatni szeretném a sorozatot!