Termőtestek 83% 33 csillagozás

Jómagam csak igen-igen ritkán kalandozom el a minőségi szépirodalom berkein kívülre, de most a karácsonyi szünet környékén végül mégis úgy döntöttem, hogy nem halogatom tovább, és belevágok annak a Sepsi Lászlónak az új monstrumába, a Termőtestekbe, akinek már egy korábbi zsánerkötete, a Pinky is lenyűgözött a maga módján. Hogy ez végül megérte-e? Hát meg, de ezzel együtt is inkább az elszalasztott lehetőségek könyvének tartom ezt vértől és egyéb gusztustalan testnedvektől tocsogó nagyregényt.

Sepsi egy furcsa, iszonytató, de mégis magával ragadó hátteret rajzolt meg a szöveg központját alkotó leszámolástörténetnek, de tényleg egy olyat, amivel még nem nagyon találkozhattunk másutt. Hiszen a helyszín, Höksring városa egészen egyedülálló. Ezt az évszázadok óta három, egymással többé-kevésbé együttműködő család (de mondhatnám, bűnszervezet) által igazgatott, irányított vagy éppen terrorizált település ugyanis teljes egészében összefonódott a csakis itt található különleges gombákkal, amelyek behálóznak mindent, és úgy képzeljük el, hogy ezek a gombák szó szerint bármire képesek, érezhetően túlvilági hatalmat birtokolnak, és bármikor beleavatkozhatnak az itt élő emberek életébe. Ez egész olyan, mint valami weird bio-horror.

„Mind másra jó, mind mást ígér, az egyiktől könnyed álmokat látsz, és ha eladod, meggazdagszol belőle, a másiktól bepillanthatsz a múltba és a jövőbe, a harmadiktól beszélhetsz magával Höksringgel, a negyediktől pedig vérrögöket hánysz majd, és hörögve kimúlsz. És van olyan is, amelyiknek egyszerűen fahéjíze van, de ezen kívül semmi különös.”

Történetünk kezdetén éppen az alapító, és valaha legerősebb, ám mára már egyre inkább saját árnyékává váló Ergot családot repítik a levegőbe ismeretlen tettesek, hogy a helyzet gyorsan elfajuljon a korrupt politikusok, a szerencsétlenkedő zsaruk, az áldozataik szemét fagylalttölcsérrel (!) kivájó, vagy éppen találomra lányokat megerőszakoló nehézfiúk és pszichopaták közötti adok-kapok során. Ahogy látszik, Sepsi egy pillanatra sem finomkodik, és azonnal beledobja az olvasóit a kivájt szemek, a kiontott belek, és a közben óhatatlanul fröcsögő testnedvek örvényébe, hogy az egymást gyors tempóban váltó szereplők (igazi, kimondott főhősünk nincs is, talán még igazán szimpatikus figura sem nagyon) hol a sablonok által elvárt, hol azoknak gyökeresen ellentmondó tettekkel lökdössék tovább az egyébként csak lassan csordogáló történetet a végkifejlet felé.

Az író érezhetően otthonosan mozog a zsánerirodalomban, és ügyesen lavírozik többek között a krimi, a bűnregény, a misztikus történet, na meg mindezek paródiája között (rendszeresen használ olyan hasonlatokat, amelyeket már épp ésszel nem is lehet komolyan venni, pl. „Höksring levegője pállott, akár egy alzheimeres vénség pelenkájába szorult harmadnapos fing”), és a már fentebb említett különleges (gomba)városi miliő, illetve a város megalapításának sok évszázados története is mind-mind kiemelkedők és kiemelhetők, de számomra a kötet kimondottan sokat veszít az erejéből a sablonos és mélységet nélkülöző karakterek, a sokszor döcögős párbeszédek és nem túlságosan hiteles akciójelenetek, valamint a már elejétől kezdve fokozhatatlan és nem is mindig indokolt erőszak megint csak sokszor paródiába hajló ábrázolása miatt. Ami azért is különösen bosszantó, mert véleményem szerint ebben a nagyregényben óriási potenciál lenne, és bőven alkalmas lett volna arra, hogy komolyabb mélységet kapjon.

De félre a fanyalgással, hiszen mindezek mellett is tudom ajánlani ezt a kötetet, ám inkább csak azoknak, akik egy szépirodalmi igényű bűnregény helyett megelégsznek egy kimondottan ötletes környezetben játszódó, zsánerirodalmi elemeket általában okosan használó „hentelős” regénnyel, amelyben talán nem is a folyamatosan gyilkolászó maffiózóktól kell a leginkább tartani, hanem sötétben burjánzó gombáktól. Hogy ők egyébként mit is akarnak? Olvassátok el, és kiderül!

Mindenki olvasson Termőtesteket!

A „mindenkit” persze úgy értem, hogy… mindenki, akinek érzése szerint bejönne a Kill Bill és a Sátántangó keverékének bizarr irodalmi megfelelője.
Meg mindenki, aki szereti a mindenféle zsánerhatárokon átporoszkáló, maximálisan besorolhatatlan élményeket.
Mindenki, aki szerint avatott kézben végtelenül vicces lehet a pszichedelikus tripek és az erőszakpornó ironikusan morbid keveréke.
Mindenki, akit meg lehet venni egy sötétlila késő novemberi este ködös hangulatával, és onnan már a cselekményt se igen hiányolja.
Mindenki, aki két szemkivájás között értékeli az olyan finoman intellektuális nyelvi játékokat, mint Höksring, a gombák városa; az Ergot család, a hallucinogén gombák termesztője; Nesseria, a nyilvánosház vezetője, ésatöbbi, ami nekem se esett le. :P.

Nem gondoltam, hogy ez 600 oldalon keresztül működni fog. De úgy tűnik, hogy mégis – nekem legalábbis durván bejött. Ja, és nem is annyira kortársmagyar, mint amennyire weird.

(Tényleg, egyébként lehet ilyen weird fszsg-okat Zsoldosra jelölni? Mert ha igen, akkor az általam megképzett hipotetikus zsűri kezd igen komoly bajba kerülni.)

Gombajó :)

Ez a könyv egy bizonyíték arra, hogy igenis létezik szépirodalmi igényességgel megírt zsáner, vagy zsánerelemekkel bátran teleszőtt szépirodalom, ami nem akar egyik jelzőnek sem megfelelni, miközben tocsog mindkettő mocsarában, imádtam. Imádtam a rendkívül gazdagon leírt erőszakot, aljasságot, a földön szétloccsanó koponyát, vagy a fagyitölcsérrel kinyomott szemet… nem szokásos fajta. Kicsit krimi, kicsit thriller, néha noir, és weird, valami atompontos, nagyon könnyen csúszós, de hibátlan szöveggel tálalva. Itt-ott mintha paródia is lenne, vagy Hörsking maga az emberiség paródiája? Több-e az ember, mint a gomba?
Hörsking városában sajátos drog terjed: különböző hatású gombák. A gombapiacot kézben tartó család háza a családdal együtt felrobban a regény elején (nagyon érzékletesen sikerült megjeleníteni az ehhez köthető haláleseteket is, nemcsak színes mozivá varázsolja a könyvet Sepsi, de meg a szagok is átjönnek), vagyis többen is rá akarják vetni magukat a szabaddá vált piacra. Ki is lenne a legmegfelelőbb gombaterjesztő a jövőben, a pézbehajtó, vagy a nyilvánosháztulaj, esetleg a korrupt polgármester?
A gomba holtakkal táplálkozik és terjed, és a gomba itt drog, egy olyan drog, ami csak ebben a városban terem, de ettől még drog, ami teljesen irányítása alá veszi a várost, az embereket. Na a szöveg is alkalmakodik ehhez. Miközben a szöveg burjánzik, a cselekmény dübörög, minden nagyon élénken színes és szagos, pl a hajnalt vesekőtől véres húgyhoz hasonlítja, a sérült fejet frissen megreszelgetett krumplihoz, a fiatal pár azon gondolkozik, hogy a lakásukban lévő hullát a szobában vagy a fürdőben praktikusabb-e feldarabolni, és Amanita egy olyan hölgy neve, aki mondjuk valami csoda folytán életben marad (a gyilkos galóca művészneve pedig az Amanita muscaria).
Biztos sokaknál kicsapja a biztosítékot, de nálam telitalálat.

„Az erőszak annyira prevalens ebben a regényben, hogy gyakran már-már paródiának olvasnám – ezt az értelmezést bőven megengedi a regény egyik első jelenete, amelyben valakinek egy fagyitölcsérrel kaparják ki a szemét –, nevetni azonban mégsem nagyon fogunk, ahogy jönnek sorban a kegyetlenebbnél kegyetlenebb leszámolások, ahol senkin nincs plot armor, és úgy halnak meg olyanok, akikért esetleg valami félrement szimpátia miatt szorítottunk, hogy csak pislogunk.

Remek, enyhén, de a végére egyre erősödően spekulatív és weird vonásokkal rendelkező noir maffiakönyvről könyvről van szó, ami kimozdít a komfortzónából az öncélúnak tűnő erőszakkal, ami mégis teljesen helyénvalónak érződik ebben a regényben; és olyan karaktereket mozgat elénk, akiknek kifejezetten érdekes motivációkat ad, azzal is, hogy a pillanatnyi helyzet mellé megismerjük a város történetét, és ezzel azt, hogy pontosan mi forog kockán, milyen ancién regime az, ami most megdől. Nem biztos, hogy baj, hogy megdől.

Mindez persze csak a felszín, amihez erős gombafonalakkal kapcsolódnak mindenféle háttérben lévő dolgok, elszórt kommentárok, szubtextusok és miegyebek, amelyek miatt ez a könyv egyáltalán nem szimpla maffiaregény, thriller, vagy akármi ilyesmi – viszont bőven lehet annak is olvasni.

Ennek nyomán azt érzem, hogy a szerző Termőtestekkel – amelynek mélyebb jelentésrétegeiről reményeim szerint a közeljövőben az enyémnél komolyabb elmezéseket is olvashatunk majd, pl. H. Nagy Péter cikke mentén – ismét bizonyította, hogy a fantasztikum és az ún. szépirodalom közé teoretizált közeg, a slipstream Magyarországon nem csak létezik, de kifejezetten jól is lehet művelni.”

Részletesebben az Azonnali.hu Könyves Kálmán rovatában:

link

Oké, szóval itt van ez a Hör…Höks…Höksresnfjsdf… HÖKSRING, a kutya fáját off, amiben már anno a beleolvasó alapján is igen izgalmas dolgok történnek, de hát még. Az egész kötetet áthatja ez a miazmás, fojtogató spóraköd, elképesztően jó a hangulata, és ahogyan megteremti azt. Itt nincsenek hősök, mindenki a maga gesztenyéjét kapargatja, itt csak kicsit rohadékok vannak, meg közepesen rohadékok, valamint megátalkodott utolsó rohadékok. Kifejezetten ajánlom ilyen undok, szeles-esős – napsütéses-fejfájós napokra, amikor csak szenvedve bambulsz ki a fejedből, kiszúrod a legtávolabbi, sosem használt sarokban a penészfoltot, és máris lesz egy aktívan eltöltött délutánod, mert ez után biztos, hogy írmagját sem hagyod a lakásban. A szöveggondozás többé-kevésbé oké, a káromkodások nekem nagyon ültek (all hail Amanita! :D), és a legjobb, hogy egyik karakter fejében sem szeretnék ennél többet tanyázni, pont elég volt – viszont szívesen olvastam volna még Hörlsfkndsfjd khm, HÖKSRING múltjáról, nagyon élveztem azokat a meséket. off

Bakonyit mostanában nem eszünk.

A Termőtestek helyszíne Höksring, egy ismeretlen kantonban lévő városka, mely akár lehetne Nyíregyháza, Kecskemét, vagy Szolnok is, csak nem így hívják. Bárki élhetne itt. Te is, én is. A regényben a szereplők és helyszínek nevei kissé északinak hatnak, ezzel eltávolítva tőlünk a világot, mondhatjuk, építi a világot, az idegen nevek használatával megágyaz a fikciós olvasásmódnak. Mégis maga a város, amelyet Sepsi megteremtett, bármelyik magyar hírportál bűnügyi rovatának címlapján is szerepelhetne. Azzal, hogy egy számunkra ismerős környezetet teremt, véglegesen berántja az olvasót Höksring spórákkal átitatott világába. Amit ismerünk, azzal tudunk azonosulni, márpedig mindenki számára ismerős a paneles-bérházas, groteszk valóság, ami a Termőtestek oldalain kínálkozik. Ez a kisrealista környezet tökéletes játszótér az író számára, mert az olvasó ismeri, és a belehelyezett fikciós elemek még nagyobb kontrasztot tudnak teremteni. Így születik a szürrealitás.
A regény világa egyszerre kísértetiesen ismerős és hátborzongatóan idegen. Sepsi narrációjában a karakterek aprólékos gondossággal vannak megrajzolva. Az olvasó fókuszát nem a globális tettekre vezeti, hanem a karakterek részleteire irányítja. Látjuk a letört fogakat, a gombás bőrt, a nyakra tekert kötelet, a halál pillanatában átsuhanó gondolatokat. A karakterek realista leírása tűpontos képet rajzol elénk és valahogy hihetővé, esendővé teszi a hősöket. Senki nem fekete vagy fehér, nincsenek idealizált hősök, világmegmentő héroszok, vagy nagy tettek. Leginkább mindannyian csak túl akarnak élni Höksring kegyetlen városában.
A regényt már az első oldalaktól áthatja egy finoman felsejlő misztikum, a gombák varázsa. A szemünk előtt a regény jelenében kibontakozó agresszió mellett párhuzamosan látjuk a múltat is, mely a város alapításáig nyúlik vissza. Sepsi a város múltját visszaemlékezésekben, testen kívüli utazásokban és szereplők által olvasott regényekben mutatja be. A megismert világ, ahonnan a gombák jönnek, végig ott van a szereplők és az olvasó tudatalattijában.
A gombafajok fikciós elemként való használata szembe állítja egymással a regény realista világképét és az azon túl húzódó valóságot, melyet a gombák által uralt környezet képvisel. A cselekményen végig hömpölygő brutalitás Höksring mindennapjait és a két világ között húzódó határt is feltépi. Az erőszak mennyisége már-már immunissá teszi az olvasót a szereplők bizarr cselekedeteire, ezáltal a figyelem rá tud irányulni arra, ami más az egyszerű vérontástól. Transzgenerációs traumák, szerhasználat, járványok, bőven van mit feldolgoznia az olvasónak, mindeközben pedig a párhuzamosan megbúvó, spórákkal átszőtt gombavilág egyre mélyebben benyomul a valóságba.
A fikció kihelyezése a környezeti, már-már természetes elemekbe egy olyan groteszk lehetőséget nyújt a szerző számára, amivel sokkal jobban ki bírja lökni az olvasókat a komfortzónájából.

A teljes ajánló itt olvasható: https://www.kritizator.hu/azt-hitted-mindent-tudsz-a-go…

Ez egy csoda. Egy vérben tapicskoló, gombafonalakban botladozó, sikolyoktól, meg fegyver- és csontropogástól hangos csoda.
Az első 50 oldal tömény erőszakossága a beugró: később is fájni fog off, de itt az olvasónak saját maga előtt kell bizonyítania, hogy bírni fogja a következő sok száz oldal erőszak-orgiáját is.
Olvasás közben a felvonultatott toposzok off olyan asszociációkat indítottak el bennem, amik mondjuk az Ozarkban off és a Trónok harcában off végződtek.
A szereplők jó részéről elmondható, hogy az, hogy a morális szürkezóna peremén táncolnak, inkább már eufemizmus. A többség bokáig gázol már az erkölcsileg minimum megkérdőjelezhető döntésekben, de a döntések oka és következménye off túl izgalmasak és szórakoztatóak ahhoz, hogy ne akarjuk követni őket. Ahogy @Vidra88 fogalmazta meg nekem, az ember egyszerűen kíváncsi, hogy vajon meddig mennek, mehetnek még el ezek a karakterek. spoiler
Ha már karakterek: Sepsi a nyelvi regisztereknek olyan palettáját használja, hogy azt öröm olvasni. A karakterek hangját szinte hallottam a fejemben, rettenetesen élnek a párbeszédek off.
Amellett, hogy a noir, a weird, a gengsztersztorik és a helyzetkomikum rajongóinak ez a történet garantáltan szórakoztató, ügyesen emel be és egyensúlyoz komoly témákkal is off. Mindezt megfejeli egy jó adag misztikummal, fiktív helytörténeti részletekkel, már-már mesébe hajló eredettörténettel, hogy aztán az utolsó 50 oldalon csak ámuljunk.
Sepsitől korábban csak fordításokat olvastam off, de most már biztosan rátérek a többi írására is. Újfent ráébresztett, hogy mennyire tetszik a noir, és hogy ezzel off foglalkozni érdemes. És hogy egyáltalán lehet úgy vegyíteni a szórakoztatást és a komoly témákat, a szépirodalmat és a zsánerirodalmat, a vért és a gombaspórákat, hogy ne kioltsák, hanem erősítsék egymást. spoiler
Az egyetlen panaszom a szöveggondozással kapcsolatos: Jelenkor-kötethez képest meglepően sok az elgépelés, és előfordul, hogy nevek itt-ott más formában szerepelnek a regényben. Nagyon megérdemelt volna ez a szöveg picit több gondoskodást a korrektortól és a szerkesztőtől.

Szórakoztató és olvastatja magát, de a noir részt önparodisztikusan túltolja, ami kemény, vagány és sötét matefórának és hasonlatnak lett szánva az inkább lett vicces (rosszabb esetben csak eröltetett "edgy"). Viszont maga a történet abszolút megállja a helyét, korrupció, bűn, bosszú, minden ami kell.

Ami viszont nekem érthetetlen és fájó hiány, hogy hiába kapunk egy hatamas adag hátteret, egészen a regény végig nem lett tisztázva, hogy mi a szösz is itt a közigazgatási helyzet? Ez egy ország? Városállamok laza hálózata? Grumford a főváros, vagy csak a megyeszékhely? Az önkormányzati szint fölöttfeleslegesen teljes a homály.
(Egy városi és régiós térkép se ártott volna)

Ezt a könyvet csak azoknak ajánlom, akik képesnek érzik magukat 600 oldalnyi depresszióval való megküzdésre. Mert ez a könyv nekem pontosan ezt az érzetet adta át. Vannak benne kisebb katarzisok, vannak fordulatok… de a lényeg, a mindent átható alaphangulat a mélységes mély közöny a világgal szemben. A halálraítélt csüggedtsége.
Egyébiránt ez egy nagyon-nagyon jó könyv. A szereplők jól megrajzolt alakok, némelyik szimpatikus, mások kevésbé (ez ízlés kérdése, gyanítom, hogy olvasója váltogatja, melyik melyik), bukdácsolnak előre a maguk kis életében, nem is sejtve, mennyire tehetetlenek és jelentéktelenek.
A könyv zsáner-jellege leginkább mágikus realista gyökerekre vezet vissza. Nincs különösebb világépítés, az a pár természetfelettinek tekinthető elem, ami itt-ott felbukkan, közelebb áll Márquezhez.
Ezen felül ez egy kifejezetten filozófiai mű, ami folyamatosan gondolkodásra készteti az olvasót. A gomba itt az elmúlás, a rothadás, az idő szinonimája. Természeti erő és szerepő egyszerre, habár nincs igazán perspektívája: hiszen a történések emberekkel történnek, emberek sorsai azok, amikkel az olvasó képes azonosulni. Éreztem egy kísérletet arra, hogy a gomba szemszöge is megjelenjen, de szerintem nem sikerült; mindazonáltal ezt nem rónám fel a szerző hibájának, mert meglehetősen biztos vagyok benne, hogy nem is lehetséges, amivel próbálkozott. Vagy ha igen, az egy olvashatatlan könyvhöz vezetett volna.
Szóval összességében egy kiváló írás, nekem megadta azt, amit vártam tőle, 10/10, csak kénytelen voltam időről időre kellemesebb szövegekhez fordulni, mert a hosszas olvasás számomra konkrétan depressziós tüneteket okozott.