Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az élet derekán 7 csillagozás

Különleges fémek előállításával foglalkozó ifjú kínai mérnök Petőfi versével vall szerelmet választottjának, Lu Ven-ting orvosnőnek: „Lennék vad erő a folyó két oldalán…” És Petőfi verse ötlik eszünkbe azontúl életük minden fordulópontján, mint összetartozásuk jelképe. Sen Zsung írónőnek egy értelmiségi nemzedék sorsát sikerül a történetbe belesűrítenie. Azét a nemzedékét, akinek az életéből ellopott tíz esztendőt a „kultúrális forradalom”, s most igen nehéz körülmények között, kemény munka mellett kell pótolnia, amit elmulasztott. Van, aki nem bírja: a kisregényben az önfeláldozó házaspár ellenpontjaként ott a másik értelmiségi pár, akik a kivándorlás mellett döntenek. „Gyengébb vagyok, mint te – írja búcsúlevelében Lu Ven-tingnek barátnője, Ja-fen. – Engem az elmúlt tíz évben sokkal kevesebb megpróbáltatás ért, mégsem tudtam úgy tűrni, mint te. Ha én olyan bátor volnék, ha nekem annyi akaraterőm volna, nem döntöttem volna így.” Szókimondásért Sen Zsung elbeszélése megjelenésekor… (tovább)
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa
Várólistára tette 3
Kívánságlistára tette 2

Kiemelt értékelések


Rövid volt, kicsit didaktikus volt, és „nagyon kínai” volt.
Érdekes volt az időpont, amikor írta: már vége volt a „nagy tisztogatásoknak”, az értelmiség már nem a „büdös kilencedik”, akit büntetni és átnevelni kell – de még markában tartja őket a szegénység és a „pártosság” is. Már kivándorolhatnak, elmehetnek és mást is csinálhatnak, nincsenek földhöz, akarom mondani, kórházhoz, gyárhoz kötözve, de a napi munka és a család együtt számunkra elképzelhetetlen kihívások elé állítja őket. És még azért él a párt, a szocializmus, az elosztási rendszer.
A jelenből vissza-visszanyúl a történet a múltba, nem haragosan, nem ítélkezve, csak krónikásként. Bemutatva, mit tettek ezekkel az emberekkel.
Igen, tíz évet elvettek az életükből. Ezt már nem kapják vissza soha. Aláásta az egészségüket, a biztonságukat, az előmenetelüket. A feleség és a férj két gyerekkel él egy 12 négyzetméteres szobában, van egy íróasztaluk, amin a férj az elkésett disszertációját szeretné befejezni, a feleség a napi orvosi munkájához szeretne szakirodalmat olvasni, az iskolásfiú pedig a leckéjét írná…
A történeten végigvonul egy Petőfi vers (a könyvben verstöredék), ami végigkísérte a házaspár életét. A versrajongó ifjú mérnök ezzel a verssel udvarolt leendő feleségének:
„Lennék én folyóvíz,
Hegyi folyam árja,
Ki darabos utját
Sziklák között járja…
De csak ugy, ha szeretőm
Kis halacska volna,
Habjaimban úszna föl s le
Vígan lubickolva.”


Ez a kis könyv jó példája annak, hogy miért is imádok ázsiai irodalmat olvasni. Olyan nagyon kínai mind megfogalmazásban, mind történetmesélésben! Zseniálisan írja le egy olyan értelmiségi család életét, amelyben sok kínai család ráismer önnön sorsára. A kulturális forradalom sok millió fiatal életéveit tette nyomorúságossá, hiszen nem foglalkozhattak a tudományokkal, azokkal a dolgokkal, melyekkel tudást halmozhattak volna fel az emberek. Így történt ez a főszereplő férjével is.
Hiába volt túl sok információ a szemészetről és az azt illető szakismeretekről, számomra az is csak színesítette a történetet, olyannyira, hogy az elbeszélés egészen egyedivé vált.
“Az élet derekán” … egy megható történet az önzetlenségről, az önfeláldozásról, a tudás és a család közti választási lehetőségről, és a szeretetről.
A Petőfi vers az elbeszélésbe szőve pluszpont:)
Akit érdekel a kínai irodalom, vagy aki szeretne egy jó könyvet olvasni, annak mindenképp ajánlom!
Népszerű idézetek




Félig öntudatlan állapotában Lu Ven-ting doktornő úgy érezte, hosszú úton halad, amelynek nem látja sem az elejét, sem a végét.
Nem kanyargós hegyi ösvény volt ez. A hegyi ösvényt ugyan nehéz megmászni, de tekervényességével további mászásra ösztönzi az embert. Nem is keskeny, mezei út, amely nehezen járható ugyan, de a virágzó rizs illata lengedezik fölötte, jókedvvel töltve el az ember szívét. Homokos, kátyúkkal tele út volt ez, amely mocsáron, majd végtelenbe vesző, megműveletlen, elvadult pusztán vezetett keresztül. Hiába erőltette a szemét, semmit sem látott. Halotti csend ülte meg a tájat. Jaj, milyen nehezen járható, kimerítő ez az út!
21. oldal




– Figyelmeztetés ez! – csóválta a fejét Csao. – A középkorú orvosok alkotják kórházunk gerincét. Nagy teher nehezedik rájuk itt, a munkahelyükön, és az élet más területein is. Az egészségi állapotuk évről évre rosszabb, egyik a másik után betegszik meg. Hiába vagy te osztályvezető főorvos, én meg igazgató, semmit sem tehetünk. Mekkora családja van Lu Ven-tingnek? Hány szobás a lakásuk?
A szemmel láthatóan elkeseredett, aggodalommal telt Szun Ji-minre nézve folytatta:
– Micsoda? Négy ember egy szobában? Szép kis állapot! A fizetése? Mennyi a fizetése? Ötvenhat és fél jüan! Nézd, nem csoda, ha az emberek azt mondják, jobban jár az, aki fodrászollót vesz a kezébe, mint aki szikét. De hát múlt évben volt fizetésrendezés, miért nem emeltünk neki?
– Sok a szerzetes, a kása meg kevés. Nem jutott mindenkinek – válaszolt Szun Ji-min hűvösen.
– Hát ez baj. Öregen, megkérlek, beszéljétek ezt meg a pártcsoporthoz tartozó elvtársakkal! Mérjétek fel a szemészeten dolgozó középkorú orvosok munka- és életkörülményeit, fizetését, lakáshelyzetét, és az anyagot adjátok ide nekem!
– Mi értelme? Emlékszem, a tudományos konferencia idején már csináltunk egy ilyen anyagot, felterjesztettük, s ezzel el is felejtődött a dolog – vetette ellen Szun Ji-min udvariasan. Tekintetét a földre szegezte, nem nézett beszélgetőpartnerére.
– Öreg barátom, nem neked kell élen járnod a zúgolódásban! Egy ilyen anyag mégiscsak több, mint a semmi. Megmutathatom a városi pártbizottságon, az egészségügyi minisztériumban, ha elég nagy zajt csapunk, majd csak történik valami. A Központi Bizottság hármas számú dokumentumának ötödik pontja is kimondja: becsülni kell a tehetséget, érvényt kell szerezni az értelmiségi politikának, rendezni kell az értelmiségiek fizetését. Nem szabad megengedni, hogy ez a dokumentum, mire alsóbb szintekre leér, üres frázissá váljék.
27-28. oldal




Csao neve mellkas-specialista volt. A felszabadulás idején fejezte be külföldi tanulmányait, s kiemelkedő orvosi tudását azonmód a fiatal népköztérsaság szolgálatába állította. Politikai lelkesedése magasan lobogott, az ötvenes években a „vörös is, szakember is” élő példájának tekintették, s mikor belépett a pártba, kinevezték kórházigazgatónak. Miután vezető lett, az adminisztratív teendők és a rengeteg gyűlésezés akkora terhet róttak rá, hogy a fontosabb konzultációkon kívül nemigen jutott ideje rá, hogy a betegekkel közvetlenül foglalkozzon. A „kulturális forradalom” tíz esztendeje alatt – ahogy akkoriban mondták – „istállóba zárták”, vagyis illegálisan fogva tartották, majd a kórház folyosóit söprögette. Arról persze szó sem lehetett, hogy szakmai tudását hasznosítsa. Az utóbbi három év a rendcsinálás történelmi időszaka volt. Kórházigazgatóként seregnyi napi problémával kellett megküzdenie, legtöbbször sem ideje, sem energiája nem maradt rá, hogy műtőasztal mellé álljon.
28-29. oldal




Dr. Kuo felesége külföldről települt haza. Az apja, akinek valahol Délkelet-Ázsiában volt szatócsüzlete, nemrég meghalt. Két hónappal ezelőtt engedélyt kértek, hogy kiutazhassanak átvenni az örökséget, s meg is kapták.
– Feladni az orvosi hivatást, és elmenni szatócsnak, ez egyszerűen érthetetlen – fakadt ki Csiao miniszterhelyettes.
– Manapság nem ritkaság az ilyesmi az orvosok között. Ha csak a min kórházunkat vesszük: jó néhány olyan orvos van, akinek már engedélyezték, hogy kivándoroljon, mások most kérelmezik. Valamennyien kórházunk törzsgárdájához tartozó, kiváló szakemberek voltak.
– Én egyszerűen nem értem ezeknek az embereknek a mentalitását – háborodott föl Csin Po.
Csiao Csen-sze a sétabotjával gesztikulálva az igazgatóhoz intézte szavait:
– Az ötvenes években az önhöz hasonló értelmiségiek nagy nehézségek árán is hazatértek, hogy szolgálhassák és építhessék az új Kínát. A hetvenes évek végén meg váratlanul a saját magunk nevelte értelmiségiek hagyják el az országot! Súlyos lecke ez!
– Mi lesz, ha ez folytatódik? – szólalt meg Csin Po. – Nekem az a véleményem, feltétlenül erősítenünk kell az ideológiai-politikai munkát. Elvtársaim! A „négyek bandájának” szétzúzása után sokat emelkedett az értelmiség presztízse, a négy modernizálás megvalósulásával tovább javulhatnak az életkörülményei, jobb feltételek mellett tanulhat.
33. oldal




A „kulturális forradalom” idején a vörösgárdisták bezárták a férje laboratóriumát, Fu Csia-csie kutatási témáját is törölték. A „nyolctól kilencig, kettőtől háromig brigád” tagja lett. MIndennap nyolckor bement dolgozni, de kilenckor már távozott a munkahelyéről. Délután kettőre ismét bement, és háromkor már újra otthon volt. Egyéb munka híján a háztartásban jeleskedett. Gondoskodott reggeliről, ebédről és vacsoráról, megtanult vattanadrágot varrni, pulóvert kötni; megkímélte feleségét a házimunka minden terhétől. A „négyek bandájának” szétverése után a tudományos kutatómunka teljes gőzzel újraindult. Fu Csia-csiét oszlopos tagnak tekintették, kutatási témájára odafigyeltek. Egyszerre nagyon elfoglalt lett. A házi teendők legnagyobb része ismét Lu Ven-ting nyakába szakadt.
Télen-nyáron minden délben hazaszaladt a kórházból: amint letette a szikét, rögtön felvette a konyhakést, le sem vetette a fehér köpenyt, máris kék kötényt kötött. Minden másodpercért megharcolt. Ötven perce volt rá, hogy a tüzet felszítsa, elkészítse és asztalra tegye az ételt. Így Jüan-jüan még idejében beért az iskolába, Csia-csie még elkapta a buszt, amivel vissza kellett mennie a kutatóintézetbe, ő pedig időben beért a kórházba, felvette a köpenyét, beült a rendelőbe, és behívta az első beteget.
42. oldal




– Maga még nagyon fiatal – szónokolt tovább Csin Po lelkes hangon. – Hallom, még nem tagja a pártnak, így van? Igyekezzék, elvtársnő!
– Baj van a származásommal – vallotta be Lu Ven-ting őszintén.
– Ej, nem szabad így nézni a kérdést. Az ember nem választhatja meg a családját, de az utat, amelyet követ, igen. – Ömlött Csin Poból a szó. – Pártunk mindig figyelmet fordított a származásra, de nem kizárólag aszerint ítélte meg az embert, ez számtalanszor bebizonyosodott. Ha őszintén elhatárolja magát a családjától, felzárkózik, a pártszervezet mellék, és a nép szolgálatának szenteli magát, akkor pártunk szélesre tárja maga előtt a kapuit.
66-67. oldal




Beköszöntött az ősz, a feltámadó szél hideget hozott. Az óvoda értesítette a szülőket, vigyenek meleg holmit a gyerekeknek. Lu Ven-ting előkereste Csia-csia előző téli vattakabátját, felfejtette és kiengedte, hozzátoldott az ujjához. A kabátkát kiterítette a háromfiókos asztalon, és újabb vattát tömött bele.
Fu csia-csie levette befejezetlen disszertációját a könyvespolcról, egy ideig állt az asztal mellett, majd meggörnyedve leült az ágy végébe.ű
– Várj egy cseppet, rögtön készen vagyok – biztatta a felesége föl se nézve, csak a keze járt sebesebben.
Mikor Lu Ven-ting félrehúzta a kabátot az asztalról, Fu Csia-csie megszólalt:
– Ha volna még egy fél szobánk! Elég lenne hat négyzetméter, sőt, öt is, csak beférne egy asztal.
68-69. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Pa Csin: A nyugalom kertje ·
Összehasonlítás - Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje 94% ·
Összehasonlítás - Su-La-Ce: Feljegyzések Lin-csiről 93% ·
Összehasonlítás - Csuang-ce bölcsessége ·
Összehasonlítás - Szun-ce: A háború művészete 85% ·
Összehasonlítás - Vu Cseng-en: Nyugati utazás, avagy a majomkirály története I-II. 88% ·
Összehasonlítás - Klasszikus kínai mesék ·
Összehasonlítás - Illyés Gyula (szerk.): Kínai szelence ·
Összehasonlítás - Havasi András: A TaiJiQuan elmélete és filozófiája ·
Összehasonlítás - Han-san: A bölcs vigyor ·
Összehasonlítás