Gösta ​Berling 85% 30 csillagozás

Nehéz erről a könyvről újraolvasás nélkül értékelést írni, de a becsületnek eleget kell tenni, hát megírom. ;)

Az egész úgy kezdődött, hogy három hétre szervizbe vitték a laptopomat. :D Ebből következően három hétig abszolút egészséges életet éltem, mert hatig-hétig minden munkámat elvégeztem a suliban, beleértve a számítógéphez kötött munkákat is, utána pedig kénytelen voltam kizárólag olvasással tölteni az estéket. :) Meg mandulatöréssel. Akkor találtam fel azt a mandulatörési módszert, amelyre nem kell külön figyelni, lehet olvasni közben. Ennek érdekében kivettem a könyvtárból három felnőttmesének tűnő objektumot, amelyek közül a Gösta Berling igazolta is az elvárásaimat. És olvastam hosszú novemberi estéken, a könyv hátát megtámasztva (a Franklin Társulat kiadása nyitva marad), egyetlen kislámpa fényénél, mandulatörés közben. (NB.: nyomtató lónak… :)) És mivel nem bámultam éjszakába nyúlóan a monitort, olyan édeseket aludtam utána…

Így ismerkedtünk meg, Gösta Berling meg én. Az első fejezet már olyat csapott az olvasói elvárásaimba, hogy csak ámultam és bámultam: volt benne felnőtt-kislány, északi tél és önsajnáló-bűnbánó korhely, és mindenekelőtt kiszámíthatatlanság. Aztán kicsit túlságosan is felgyorsult az én ízlésemnek – de később bőven behozta ezt a hátrányt.
Mint kiderült, pont ilyen olvasásra való ennek a bájos-bűnös elcsapott papnak a története, akit tehetsége jobb sorsra tesz érdemessé, de valahogy sosincs kedve, ízlése vagy ereje ahhoz a bizonyos jobb sorshoz, ezért aztán leginkább azzal foglalkozik, hogy iszik meg kártyázik meg nőket csábít el meg saját magát siratja, mikor éppen nem valamelyik környékbeli falut húzza ki a legnagyobb bajból. A történet bármikor abbahagyható, bármikor újra felvehető, minden estére éppen egy kanálnyi adag ajánlott – határeset a regény és az egybefüggő novellafüzér között. A történeteket leginkább a helyszín köti össze, meg az, hogy minden Gösta barátaival vagy szerelmeivel történik, időnként még vele magával is.
Mesemondás téli estékre, hol kísérteties, hol édes-szelíd, hol kegyetlen történetek züllésről, életmentésről, lelki terrorról, erkölcsi tartásról, a megtestesült gonoszról, a legváratlanabb helyen és módon kitörő életszentségről, egy valószínűtlen házasságról, egy már ismeretlen nemesi életformáról. Mert ez nem egyetlen szereplő története – ő csak a tengely, amely köré a többiek rendeződnek, mert szeretik vagy gyűlölik.

Bármikor újraolvasható, amikor éppen nem végtelen az ember várólistája. :)

Igazi felnőtteknek szóló mese ez Gösta Berlingről (aki egy igazi hős ám :-)), gavallérokról, akik élnek a nagyvilágban, mint Marci hevesen, vagy hogy mondják ezt. Na ők pont ezt teszik, élnek a mának, aztán hogy holnap mi lesz, mit számít az?! Kártyáznak, szerelmesek, megmentik akit kell, szóval igazi falusi mulatság van itt kérem.
A nyelvezete nagyon elmerülős, tehát ha eltalál, akkor sínen vagyunk, ha nem, akkor keresed a mondatok lényegét. Velem is ez volt a gond, hogy néha nem tudtam kikapcsolni az agyam hozzá, pedig ennél a könyvnél erre szükség van. Ha ez meg lett volna, 5 csillag, tehát erősen hangulatfüggő könyv. Egyszer érdemes nekiállni, mert nagyon parádésan mesél Lagerlöf.

Miként a Nils Holgerson a gyerekeknek szóló remek mese, úgy Lagerlöf a felnőtteknek is írt egyet Gösta Berling címmel.
A címadó főhős egy elcsapott pap, aki az ivást többre becsülte a prédikációnál. Szórakozás a mindene, ami gyenge jellemmel párosul. Vándorlása során jut el Ekeby úrnőjéhez, ahol helyet talál magának a 12 gavallér között. Nekik semmi más dolguk nincs mint tivornyázni, jó kedvet és mulatságot kerekíteni maguk körül. És itt kezdődik a történet. Mesék (egy-egy fejezet) mindazokról, akik így vagy úgy kapcsolatba kerülnek Berlinggel, így érthető, hogy az ő személye adja a mesék összekötő kapcsát. Vannak itt kárhozat fejedelme, boszorkányok, hegyi manók, koboldok, természet feletti csodák. Minden, ami a svéd nép régi mondavilágából felidézhető és beilleszthető. Miközben Lagerlöf a meséket kerekíti, olyan egyszerűséggel és szeretettel beszél a tájról és az egyszerű svéd parasztokról, mint anya a gyermekéről. Elszakíthatatlan kapcsolatuk tagadhatatlan.
Olvasás közben külön élmény volt, hogy egy 1912-es kiadású könyvben követhettem az eseményeket a régi magyar helyesírás szabályai szerint. :)
Mindazoknak ajánlom a könyvet, akik nem nőttek még annyira fel, hogy ne szeretnék a meséket és kikapcsolódásképpen szívesen visszatérnek a gyermeki világba felnőttként, hogy a nekik szóló „tanmesét” is magukévá tehessék.

Először magyarul olvastam, hűséges utastársam volt elsőéves egyetemistaként – vénséges vén, bőr-és porszagú, megsárgult, plecsnis lapú, szakadozott, megviselt antikvár jószág, de az enyém, én így szeretem. Aztán másodévesként én tartottam belőle referátumot svéd irodalom órán, úgyhogy elolvastam svédül is – még jobban tetszett. Most pedig végzős egyetemistaként Selma Lagerlöfből írok szakdolgozatot, ezért mindkét nyelven újraolvastam a nyáron, és bár túl vagyok azóta egy kupac Lagerlöf-könyvön, nagy becsben tartom azóta is: ez volt az első és a meghatározó Lagerlöf-élményem. Pont ami miatt kritikákat kapott, nekem az tetszik: a kaleidoszkopikus, csapongó sztorifűzés, a narráció, ami olyan, mintha csak a nagymama ülne az ágyam szélén és mesélné Gösta Berling kalandjait, a sok furcsa figura, a meseszerű hangulat, az az „értelmetlen”, romantikus életmód, amit ábrázol, mind magával ragadt. Nem ez Lagerlöf mesterműve (mert az a Jeruzsálem), viszont az ő életművének is pont annyira kulcsfontosságú darabja, amitől később se tudott elszakadni, mint nekem. Én se tudok tőle elszakadni. Örök favorit, az írónővel együtt.

Saga Norén länskrim Malmö
****
Ja bocs, nem, ez nem a Híd, de a saga-ig* stimmelünk. Vagyis mese. Olyan felnőtteknek féle. Eddig nem is lenne akkora baj.
Általánosságban olyan, mintha a nagyi mesélne. Ezzel sem lenne baj. Csak a nagyim mindent Ádámtól és Évától kezd, és sok hogyismondjammal tarkított sztorijaiban szereplők 90%át nem tudom beazonosítani, meg sokszor el is kalandoznak a gondolataim, mert csöppet unalmasan lassú, amit mond.
Meg nem is érdekel hogy mit mond. Mindenki szenved és nagyon teátrális, miközben nem jutunk egyről a kettőre.
Pedig lepaktálnak az ördöggel. Ami izgi is lehetett volna.
Valószínűleg nem regényként kellene olvasni ezt a könyvet, hanem mondjuk novellafüzérként.

*persze a saga szó nincs benne a magyar címben, ennyit tudunk, de az eredeti az az, hogy Gösta Berlings saga.

Egyszeri olvasásnak elment, de néha átugrottam részeket vagy egész fejezeteket, ha azok nem voltak fontosak a fő cselekményszál szempontjából. A sok természetleírást nem szerettem, de nyilván eredetileg svédeknek íródott, akik sokkal inkább értékelik az ilyesmit. Az alaptörténet kifejezetten érdekesnek tűnt, szerintem élvezetesebb lett volna, ha nagyobb hangsúlyt kapott volna a könyvben.

Selma Lagerlöf most is elvarázsolt! Nagyon szeretem szilaj, svéd stílusát, de mégis finom képzeletét, mellyel mesterien festi a szereplők jellemeit és a történet fonalát! Nagyszerűen tudja a skandináv mitológiát a keresztény hittel egymás mellett „megszólaltatni”.

Jobban tetszett, mint a Jeruzsálem, de nem hiszem, hogy Gösta Berling miatt. (Pont előtte olvastam a skandikrimit, így szegény Göstát nagyjából egy szinten láttam a magvetővel) ….
Nem volt kedvenc szereplő, de a leírások nagyon tetszettek: az emberekről, helyekről, történésekről :). Jó volt olvasni.

Tegnap este fejeztem be és bevallom, hogy a Jeruzsálem (Selma Lagerlöf könyve szintén) olyan magasra tette a mércét, hogy a Gösta Berling kicsit csalódás volt. Kicsit nehézkesebb, súlyosabb. De ettől az apró kritikától eltekintve mindenképpen olvasásra ajánlandó a könyv. Az ember nagyon hamar úgy érzi, hogy saját maga is bekerül a svéd falvak világába, belülről szemléli, követi az eseményeket.

Magávalragadó, kitűnően megírt romantikus mese a „végzet férfijáról”.