Gösta ​Berling 81% 21 csillagozás

Nehéz erről a könyvről újraolvasás nélkül értékelést írni, de a becsületnek eleget kell tenni, hát megírom. ;)

Az egész úgy kezdődött, hogy három hétre szervizbe vitték a laptopomat. :D Ebből következően három hétig abszolút egészséges életet éltem, mert hatig-hétig minden munkámat elvégeztem a suliban, beleértve a számítógéphez kötött munkákat is, utána pedig kénytelen voltam kizárólag olvasással tölteni az estéket. :) Meg mandulatöréssel. Akkor találtam fel azt a mandulatörési módszert, amelyre nem kell külön figyelni, lehet olvasni közben. Ennek érdekében kivettem a könyvtárból három felnőttmesének tűnő objektumot, amelyek közül a Gösta Berling igazolta is az elvárásaimat. És olvastam hosszú novemberi estéken, a könyv hátát megtámasztva (a Franklin Társulat kiadása nyitva marad), egyetlen kislámpa fényénél, mandulatörés közben. (NB.: nyomtató lónak… :)) És mivel nem bámultam éjszakába nyúlóan a monitort, olyan édeseket aludtam utána…

Így ismerkedtünk meg, Gösta Berling meg én. Az első fejezet már olyat csapott az olvasói elvárásaimba, hogy csak ámultam és bámultam: volt benne felnőtt-kislány, északi tél és önsajnáló-bűnbánó korhely, és mindenekelőtt kiszámíthatatlanság. Aztán kicsit túlságosan is felgyorsult az én ízlésemnek – de később bőven behozta ezt a hátrányt.
Mint kiderült, pont ilyen olvasásra való ennek a bájos-bűnös elcsapott papnak a története, akit tehetsége jobb sorsra tesz érdemessé, de valahogy sosincs kedve, ízlése vagy ereje ahhoz a bizonyos jobb sorshoz, ezért aztán leginkább azzal foglalkozik, hogy iszik meg kártyázik meg nőket csábít el meg saját magát siratja, mikor éppen nem valamelyik környékbeli falut húzza ki a legnagyobb bajból. A történet bármikor abbahagyható, bármikor újra felvehető, minden estére éppen egy kanálnyi adag ajánlott – határeset a regény és az egybefüggő novellafüzér között. A történeteket leginkább a helyszín köti össze, meg az, hogy minden Gösta barátaival vagy szerelmeivel történik, időnként még vele magával is.
Mesemondás téli estékre, hol kísérteties, hol édes-szelíd, hol kegyetlen történetek züllésről, életmentésről, lelki terrorról, erkölcsi tartásról, a megtestesült gonoszról, a legváratlanabb helyen és módon kitörő életszentségről, egy valószínűtlen házasságról, egy már ismeretlen nemesi életformáról. Mert ez nem egyetlen szereplő története – ő csak a tengely, amely köré a többiek rendeződnek, mert szeretik vagy gyűlölik.

Bármikor újraolvasható, amikor éppen nem végtelen az ember várólistája. :)

Igazi felnőtteknek szóló mese ez Gösta Berlingről (aki egy igazi hős ám :-)), gavallérokról, akik élnek a nagyvilágban, mint Marci hevesen, vagy hogy mondják ezt. Na ők pont ezt teszik, élnek a mának, aztán hogy holnap mi lesz, mit számít az?! Kártyáznak, szerelmesek, megmentik akit kell, szóval igazi falusi mulatság van itt kérem.
A nyelvezete nagyon elmerülős, tehát ha eltalál, akkor sínen vagyunk, ha nem, akkor keresed a mondatok lényegét. Velem is ez volt a gond, hogy néha nem tudtam kikapcsolni az agyam hozzá, pedig ennél a könyvnél erre szükség van. Ha ez meg lett volna, 5 csillag, tehát erősen hangulatfüggő könyv. Egyszer érdemes nekiállni, mert nagyon parádésan mesél Lagerlöf.

Miként a Nils Holgerson a gyerekeknek szóló remek mese, úgy Lagerlöf a felnőtteknek is írt egyet Gösta Berling címmel.
A címadó főhős egy elcsapott pap, aki az ivást többre becsülte a prédikációnál. Szórakozás a mindene, ami gyenge jellemmel párosul. Vándorlása során jut el Ekeby úrnőjéhez, ahol helyet talál magának a 12 gavallér között. Nekik semmi más dolguk nincs mint tivornyázni, jó kedvet és mulatságot kerekíteni maguk körül. És itt kezdődik a történet. Mesék (egy-egy fejezet) mindazokról, akik így vagy úgy kapcsolatba kerülnek Berlinggel, így érthető, hogy az ő személye adja a mesék összekötő kapcsát. Vannak itt kárhozat fejedelme, boszorkányok, hegyi manók, koboldok, természet feletti csodák. Minden, ami a svéd nép régi mondavilágából felidézhető és beilleszthető. Miközben Lagerlöf a meséket kerekíti, olyan egyszerűséggel és szeretettel beszél a tájról és az egyszerű svéd parasztokról, mint anya a gyermekéről. Elszakíthatatlan kapcsolatuk tagadhatatlan.
Olvasás közben külön élmény volt, hogy egy 1912-es kiadású könyvben követhettem az eseményeket a régi magyar helyesírás szabályai szerint. :)
Mindazoknak ajánlom a könyvet, akik nem nőttek még annyira fel, hogy ne szeretnék a meséket és kikapcsolódásképpen szívesen visszatérnek a gyermeki világba felnőttként, hogy a nekik szóló „tanmesét” is magukévá tehessék.

Először magyarul olvastam, hűséges utastársam volt elsőéves egyetemistaként – vénséges vén, bőr-és porszagú, megsárgult, plecsnis lapú, szakadozott, megviselt antikvár jószág, de az enyém, én így szeretem. Aztán másodévesként én tartottam belőle referátumot svéd irodalom órán, úgyhogy elolvastam svédül is – még jobban tetszett. Most pedig végzős egyetemistaként Selma Lagerlöfből írok szakdolgozatot, ezért mindkét nyelven újraolvastam a nyáron, és bár túl vagyok azóta egy kupac Lagerlöf-könyvön, nagy becsben tartom azóta is: ez volt az első és a meghatározó Lagerlöf-élményem. Pont ami miatt kritikákat kapott, nekem az tetszik: a kaleidoszkopikus, csapongó sztorifűzés, a narráció, ami olyan, mintha csak a nagymama ülne az ágyam szélén és mesélné Gösta Berling kalandjait, a sok furcsa figura, a meseszerű hangulat, az az „értelmetlen”, romantikus életmód, amit ábrázol, mind magával ragadt. Nem ez Lagerlöf mesterműve (mert az a Jeruzsálem), viszont az ő életművének is pont annyira kulcsfontosságú darabja, amitől később se tudott elszakadni, mint nekem. Én se tudok tőle elszakadni. Örök favorit, az írónővel együtt.

Egy időben minden Libriben szembejött velem Gösta Berling, és kicsit már furdalt is a lelkiismeret, hogy mindig mással megyek a kasszához. Ebben az is benne volt, hogy elég borsos ára van – ezért amikor sulis sportnapon az ofőm megkérdezte, hogy milyen könyvet szeretnék év végére, megláttam a fényt az alagút végén.
Bevallom, nekem Lagerlöftől a Krisztus-legendák és az Antikrisztus csodái jobban tetszettek. Jó komótos a stílusa, ráérős, néha túlságosan is. Kandallós-hintaszékes hangulata van, nagyi mesél-stílusban. Igazából különálló történetekből áll, amelyeket halványan összeköt Gösta Berling alakja.
lehetett volna 150 oldallal rövidebb, nem gondoltam volna, hogy ilyen kisbetűs

Saga Norén länskrim Malmö
****
Ja bocs, nem, ez nem a Híd, de a saga-ig* stimmelünk. Vagyis mese. Olyan felnőtteknek féle. Eddig nem is lenne akkora baj.
Általánosságban olyan, mintha a nagyi mesélne. Ezzel sem lenne baj. Csak a nagyim mindent Ádámtól és Évától kezd, és sok hogyismondjammal tarkított sztorijaiban szereplők 90%át nem tudom beazonosítani, meg sokszor el is kalandoznak a gondolataim, mert csöppet unalmasan lassú, amit mond.
Meg nem is érdekel hogy mit mond. Mindenki szenved és nagyon teátrális, miközben nem jutunk egyről a kettőre.
Pedig lepaktálnak az ördöggel. Ami izgi is lehetett volna.
Valószínűleg nem regényként kellene olvasni ezt a könyvet, hanem mondjuk novellafüzérként.

*persze a saga szó nincs benne a magyar címben, ennyit tudunk, de az eredeti az az, hogy Gösta Berlings saga.

Néhol kicsit nehézkes, de ha az ember elkapja a hangulatát és a nyelvezetét, akkor tud működni.

Tegnap este fejeztem be és bevallom, hogy a Jeruzsálem (Selma Lagerlöf könyve szintén) olyan magasra tette a mércét, hogy a Gösta Berling kicsit csalódás volt. Kicsit nehézkesebb, súlyosabb. De ettől az apró kritikától eltekintve mindenképpen olvasásra ajánlandó a könyv. Az ember nagyon hamar úgy érzi, hogy saját maga is bekerül a svéd falvak világába, belülről szemléli, követi az eseményeket.

Magávalragadó, kitűnően megírt romantikus mese a „végzet férfijáról”.