Az ​égből leeső dolgok 7 csillagozás

Selja Ahava: Az égből leeső dolgok

Miért éppen én?! – amikor az ember ehhez a kérdéshez ér, az eget szólítja meg. (Sors? Isten? Vakszerencse?) A hétköznapiból bármely irányba kilendülni sokkoló lehet. Ebben a sokkhelyzetben kerülnek egymás mellé az anyukáját elveszítő kislány, a kétszeres lottónyertes nagynéni, majd az apuka új szerelmeként egy nem teljesen egészséges babát váró kismama. Párhuzamos történetükben szembe kell nézniük az abszurditással: Saara anyukáját egy égből, talán repülőről lepottyanó jégtömb üti agyon, a nagynéni nyakába pedig mértéktelen pénz hull, miután az első nyeremény után naivan továbbra is próbál hódolni a szenvedélyének, a magzat lábai pedig sellő módjára összenőttek. Lehet-e, kell-e haladni a kijelölt úton, élni tovább az életünket a kiszolgáltatottság ilyen mértékű megtapasztalása után. A szereplők tiszta gondolatai egyszerre markánsak és óvatosak. Könnyű őket követni a moralitás ingoványos útvesztőjében, ahol nem csak a talaj ingatag, hanem még az ég is könnyen a fejünkre szakadhat.

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Typotex, Budapest, 2017
200 oldal · ISBN: 9789632795836 · Fordította: Molnár Csilla
>!
Typotex, Budapest, 2017
200 oldal · ISBN: 9789632795836 · Fordította: Molnár Csilla

Most olvassa 3

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 8

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Tigrincs P
Selja Ahava: Az égből leeső dolgok

Ha jobban belegondolok, elég kevés ilyen jellegű kortársat olvasok. Ennek több oka is van, az egyik talán az, hogy ez a kor mágikus realizmus, sci-fi, fantasy, krimi címkék nélkül túl ismerős és hétköznapi ahhoz, hogy még az olvasmányaimban is ezzel foglalkozzak. Ha egy könyvben megjelenik pl az internet, az aktuálpolitika, a gyár, meg a mindennapi gondok, az nem igazán nekem íródott. Valószínűleg romantikus alkat vagyok, azok a korok érdekelnek, amiről nincs saját élményű tapasztalatom, legyen az a múltban vagy a jövőben. Megnyugtató gondolat, hogy sokan talán a régebbi korokban is így voltak ezzel…
Aztán néha mégis szembejön egy-egy sima kortárs, amit el kell olvasnom.
Ezt a könyvet konzekvensen a Leeső Dolgok Istene címmel emlegettem magamban, egy téves asszociáció miatt, de szerintem nem is járok olyan messze a valóságtól. Négy fejezete mintha négy külön történet lenne, de persze nagyon is összefüggenek, mindegyikben arról elmélkednek, hogy hogyan is lehet fogadni, feldolgozni vagy éppen meggyászolni a nyakunkba zuhanó, embert próbáló eseményeket.
Az első fejezet egy tíz év körüli kislány monológja anyjáról, annak haláláról; ismerünk hasonló nézőpontú történeteket – engem kissé fáraszt egy idő után (most is) ez az elbeszélőmód. A második fejezet egy sajátos, kedves és szégyenlős levelezés története, a harmadik pedig már azt az utat mutatja, amin egy nagy csapás után bizonytalanul elindulunk. A negyedik egyfajta keretes szerkezetben újra a kislányé, két évvel később. Őszintén meghatott a gyász ilyen megközelítése, valahol itt gondoltam azt, hogy ennek a könyvnek több rétege van (számomra?), mint elsőre hittem.
Elveszíteni valakit, aki nagyon fontos nekünk, nagyon fáj. Viszont az is fájdalmas, ha körülnézünk és észrevesszük, hogy mások tovább akarnak már lépni. Talán az lesz az első lépés a gyógyulás útján, amikor észrevesszük ezt a változást – ki tudja.


Népszerű idézetek

>!
ShuShu

A felnőttek mindig azt kérdezgetik a gyerekektől, mire gondolnak. De szerintem megijednének, ha elárulnánk. Például ha szeles az idő, és hároméves vagy, nem érdemes a horizontot bámulva azt mondanod: „Azon gondolkodom, hogy hol születik a szél.” Ehelyett inkább mondd azt, hogy helikoptereset játszol.

9. oldal

>!
ShuShu 

De ha a világvége nem jön össze, még mindig ott van lehetőségként a Paradicsom.

164. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Katri Lipson: A fagylaltos
Afonso Cruz: Kokoschka babája
Horváth Viktor: Török tükör
Marica Bodrožić: Cseresznyefa asztal
Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor)
Uglješa Šajtinac: Szerény ajándékok
Emiliosz Szolomu: Egy hűtlenség naplója
Emmanuelle Pagano: Holdszivárvány
Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik
Laurence Plazenet: Magányos szerelem