Engem nagyon megfogott ez a könyv. Olvasmányos a stílusa, a történet gyorsan magával ragadott és még úgy is fenntartotta az érdeklődésemet, hogy néhány fordulat elég kiszámítható volt. Indiáról egyébként is mindig szerettem olvasni; valahogy egyszerre varázsol el a természeti szépségeivel és a kultúrájával meg a curryvel, és el is borzaszt a társadalmi rend szigorú szabályaival. Ráadásul a múltban játszódó rész egy amúgy is nagyon izgalmas időszakban játszódik, érdekes volt a szereplők élete révén egy kis bepillantást nyerni a 40-es évek politikai helyzetébe, még ha nem is volt különösebben hangsúlyos.
Meglepő módon ezúttal a jelenbeli szálat sem tartottam felesleges körítésnek, és Jaya sorsának alakulását is lelkesen követtem figyelemmel. Nem volt olyan érdekfeszítő, mint Amísáé, de szépen fel volt építve, ahogy összeszedi magát; és a múlt megismerésével nem csak az őseihez és az anyukája megismeréséhez kerül közelebb, hanem a saját életét is átértékeli. Külön piros pont az írónőnek, amiért a férje nem egy elviselhetetlen pötschként tetszelgett, akiről nem is érti az ember, hogy lehetett évekig elviselni, hanem mindketten szimpatikusak voltak, csak nagyon rosszul kommunikáltak válsághelyzetben. Szerintem ez volt életem első könyve, ahol a főszereplő elvonulása során nem azért szurkoltam, hogy felejtse el a gyökér férjét és kezdjen új életet, hanem azért, hogy sikerüljön rendezniük a viszonyukat. Mindig érnek meglepetések.
Persze a történet igazi főszereplője mégiscsak Amísá, akit tényleg gyorsan a szívembe zártam. Imádtam, hogy olyan szabad szellem volt egy eléggé elnyomott helyzetben, és hogy nem adta fel az álmait az írással és tanulással kapcsolatban. A Ravival való barátsága nagyon megfogott, szép volt, ahogy felkarolta és élete végéig támogatták egymást.
A szerelmi szál szép volt, de nem nyálas, és nagyon tetszett, hogy tényleg úgy hatott Amísára, mint egy ébredés. Bizonyos nézőpontból nem tűnt rossznak a házassága, de Dípakkal inkább kölcsönös megbecsülést éreztek egymás iránt, mint valódi szerelmet. Imádtam, ahogy Stephennel sokáig csak finoman kerülgették egymást, még ha nyilvánvalóak is voltak az érzéseik. Kivételesen még az is tetszett, hogy szinte végig racionálisak maradtak, és felmérték, hogy milyen következményei lennének, ha felrúgnák az életüket, vagy hogyan fogadnák őket akár Indiában, akár Angliában. Még ha nem lettek volna ott Amísá fiai, akkor is bonyolult lett volna a helyzetük, hát még így. spoiler
Az kimondottan tetszett, hogy a karakterek nem voltak fekete-fehérek, mindenkinek voltak jó és rossz pillanatai is, és helytelen és helyes döntéseket is hoztak. Néha Amísá is csinált hülyeségeket, és Dípak is több volt a gonosz, felesleges férjnél. spoiler Volt néhány rész, ami kiakasztott, pl. Níma sorsa spoiler és Amísa életének vége, amit egyszerűen méltatlannak éreztem hozzá, de egyébként nagyon szerettem elmerülni a történetben.
A befejezéssel teljesen meg vagyok elégedve, minden szálat elvarr, minden értelmet nyer, és még ha keserédes is, de nagyon reményteljes és pozitív. És köszönöm az univerzumnak, az összes indiai istennek és legfőképp az írónőnek, hogy nem lett nyálas és cukormázas.
Ezek után mindenképpen el szeretném olvasni a Törött szárnyú angyalokat is – vagy bármit, amit Sejal Badani a jövőben ír.