Állatszálloda 20 csillagozás

Sebők Éva: Állatszálloda Sebők Éva: Állatszálloda

Színes lapozó gyermekeknek Réber László rajzaival.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Móra, Budapest, 2016
10 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634154846 · Illusztrálta: Réber László
>!
Móra, Budapest, 1980
10 oldal · Illusztrálta: Tóth Péter

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
chhaya P
Sebők Éva: Állatszálloda

A vers és a rajzok is nagyon tetszenek, pedig alapvetően nem vagyok oda Réber László illusztrációiért. Kicsiként imádtam volna.

>!
pepita_ofelia
Sebők Éva: Állatszálloda

Úgy kezdődött, hogy a jelenlegi Főnököm nem szeretett hason játszani. Vásárlás közben jött a korszakalkotó ötletem, hogy hát ezeket a lapozókat szuperül lehetne hason fekve nézegetni, talán még az úrfit is lekötné kissé. Szóval gyorsan megvettem A kisvakond nadrágját, mert szeretem, meg ezt, mert Réber László. Az előbbit egyelőre csak nézegetjük, mert egy ilyen mini molynak túúúl hosszú még a szöveg, de az Állatszálloda pont jó. Ja, és igen azóta szeret hasalni.

>!
Habók P
Sebők Éva: Állatszálloda

A vers nem lett a kedvencem, kicsit bugyuta, de Réber László rajzai most is remekek.

>!
agent_blond
Sebők Éva: Állatszálloda

Egy barátunk kislányának vettem ajándékba, de vagy ötször elolvastam, annyira tetszett :)
A Réber László féle rajzok szerintem nagyon aranyosak, ezért is választottam ezt a könyvet.

>!
Millázs
Sebők Éva: Állatszálloda

Ez nekem nagyon tetszik, a vers is és a rajzok is.

>!
imma AP
Sebők Éva: Állatszálloda

Ja hogy Réber László ilyet is tud? Imádtam a rajzokat! Kizárólag azok miatt kapta meg a négy csillagot. Amúgy persze nem rossz, de lehetne jobb is. Julinak tetszik. Megvegyük? Vegyük meg!

>!
Felixa P
Sebők Éva: Állatszálloda

Állatmániás voltam már kiskoromban is, tehát nem is kérdés, hogy mennyire szerettem ezt a könyvet. :) Bár a rajzok nem a legszebbek, mégis szerethetőek az állatok.

>!
KNW I
Sebők Éva: Állatszálloda

Imádom ezt a könyvet, annyira szuperek a rímek, jók az ötletek, és Réber rajzai is klasszak (nem a szokásos egyvonalas tusrajz).
Jó lenne még belőle pár versszak, valami olyan, ami le is zárja a nyaralást!

>!
nagara
Sebők Éva: Állatszálloda

Jól indul, de a végére ellaposodik. Narancsos színvilága kissé avittas.

>!
mini_moly
Sebők Éva: Állatszálloda

Először kissé tartottam, hogy Kétéves nem nőtt-e már ki a széthajtogatható lapozókból, amelyekből mostanában inkább alagutat, vasútpályát, libikókát gyárt olvasgatás helyett, de az Állatszálloda sikeresen lekötötte az örökmozgót. Nagyon élvezetes, „élénk” olvasmány, ritmusos-dallamos verssorok; és mivel egy állatkerti látogatás után vettük kézbe, a friss élmények miatt nagyon tetszett Kétévesnek. A rajzok pedig könnyedek és sok képi humorral bírnak. Szerettük… (folytatás a blogon):
http://minimoly.blog.hu/2017/04/23/sebok_eva_allatszalloda


Népszerű idézetek

>!
Morn

Itt a zsiráf, most jött éppen:
"Két nagy szobát kérek szépen.
Egy szoba kell magamnak,
egy pedig a nyakamnak."

(Móra, 1980)

Kapcsolódó szócikkek: zsiráf
>!
Morn

Tudjátok, hogy ki lakik itt
már hónapok óta?
A szálloda díszvendége:
a cirkuszi fóka!
Mindig fennhordja az orrát,
azt hiszik, hogy gőgös legény,
pedig csak egy piros labdát
egyensúlyoz orra hegyén.

(Móra, 1980)

>!
Morn

Kuktájuk a vörös róka,
el is csen egy buktát,
a főszakács ormányával
elveri a kuktát.

(Móra, 1980)


Hasonló könyvek címkék alapján

Móricz Zsigmond: A török és a tehenek
Giovanna Mantegazza: Aki bújt, aki nem
József Attila: Altató
Csukás István: Sün Balázs
Gazdag Erzsi: Mesebolt
Arany János: Juliska elbujdosása
Petőfi Sándor: Arany Lacinak
Gazdag Erzsi: Itt az ősz!
Csukás István: Csalikukac csavarog
Hajnal Anna: A náthás medve