A szentek az igazi realisták, a maga valóságában számolnak az emberi reménytelenséggel és a jelen elől nem térnek ki a jövőbe. Ők az igazi utópisták: mindenbe belefognak és a remény ellenére is reménykednek. Okosak, de nem számítóak, Isten pazarló eucharisztikus szeretete élteti őket.
Az egyház középszerűsége nem riasztja el őket attól, hogy mindenkor szolidárisak maradjanak vele, mert jól tudják, hogy az egyház nélkül nem találnának rá az Istenhez vezető útra. Nem választanak egyéni utakat, hogy bizalmas közelségbe kerüljenek Istennel, és nem veszik semmibe Jézus egyházát. Az egyház középszerűsége ellen nem úgy harcolnak, hogy igazukat bizonygatják, hanem ösztönzik, megfertőzik felhevítik a jobbakat. Szenvednek az egyháztól, de nem keserednek el és nem állnak duzzogva félre. Nem szerveznek titkos összejöveteleket, hanem tüzüket a közepre dobják. És ha igaziak, nem magukra mutogatnak; ők csak visszfények, a láng ura a fontos. /HANS URS VON BALTHASAR/