Az ​áruló pengéje (Öregkabátosok 1.) 99 csillagozás

Sebastien de Castell: Az áruló pengéje

A ​király halott. A rendet feloszlatták. Az ország szétesőben. A munkaadónkat pedig megölték… De esküszöm, nem mi voltunk!

Tristia királya halott. Egykor az országot törvénytudó elit harcosok, az uralkodó Öregkabátosai járták, hogy fenntartsák a rendet, amíg szélnek nem eresztették őket. Falcio Val Mond és két vándorbíró társa, Kest és Brasti ezekben a zűrzavaros időkben testőrként biztosítanak kíséretet egy nemes úr számára, aki viszont nem hajlandó kifizetni őket. Már csak akkor lehetne rosszabb a helyzet, ha megbízójuk holtan feküdne a padlón, miközben a tettes a gyanút rájuk terelő bizonyítékokat helyezne el a gyilkosság helyszínén. De… várjunk csak! Hiszen pontosan ez is történik!

Eközben a világ legromlottabb városában összeesküvést szőnek a trón megszerzéséért. A gondosan megtervezett gyilkosságsorozatot egy árván maradt kislány halála zárná le, romba döntve mindent, amiért a három jóbarát korábban küzdött. Ám ahhoz, hogy betartsák Paelis királynak tett végső… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Fumax, Budapest, 2017
392 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155514920 · Fordította: Galamb Zoltán
>!
Fumax, Budapest, 2017
346 oldal · ISBN: 9789634701644 · Fordította: Galamb Zoltán

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Aline Tiarren · Brasti Goodbow · Falcio val Mond · Kest of Luth · Paelis the First


Kedvencelte 12

Most olvassa 5

Várólistára tette 84

Kívánságlistára tette 81

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje

Csak, hogy megpróbáljam stílszerűen (és reményeim szerint nem ízléstelenül) zanzásítani a már sokak által megfogalmazottakat:
„Fohászkodjunk együtt erősebb folytatásokért Vívótőrrel Vagdalkozó, Tehetséggel Áldott Sebestyén Testvérünkhöz, Aki Néha Elveszik Saját Gondolataiban és Bugyuta Fordulataival Az Őrületbe Kergeti Gyanútlan Olvasóját”!
Az áruló pengéje számomra egy tipikus „napi száz oldalas” könyv. Eddig és ne tovább! Nagyjából ez az a volumen, amit viszonylag kellemes bódultságban el tudok tölteni vele, és még kellőképp szórakoztat is, mielőtt megjelennek az első allergiás kiütések rajtam.
Maga a regény egy, mágiával feltűnően szemérmesen fűszerezett spoiler, jópofa „muskétás” parafrázis lehetne spoiler, néhány kellőképpen idealizált, igazságosztó kardforgatóval, egy épp megfelelően felskiccelt középkori, itáliai városállamokat idéző háttérrel, viszont átkozottul túlbonyolított, néha mégis a blődségig leegyszerűsített történetvezetéssel.

Nem akarom ismételni az előttem szólók számos kritikai észrevételét, a néhol gyermeteg dialógusoktól, a cselekmény következetlen dramaturgizálásán keresztül, a szerkesztésbeli hiányosságokig. Mindezen kritikák – azzal együtt, hogy jó részükkel egyetértek – azért érintenek fájdalmasan, mert a regény egyébként sok olyan ötletet felvonultat, amelyek feszesebb szerkezetben, átgondoltan felfűzve egy jól körülhatárolt gondolati ívre, nagyon jó kis regényt eredményezhettek volna.

Így azonban Az áruló pengéje sajnos csak egy ki nem használt „lehetőség-regény” maradt, amit az egyébiránt tehetséges szerző talán fókuszáltabban folytat majd a második kötetben.

Mrs_Curran_Lennart P>!
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje

Ez a könyv 2017 óta várakozik a polcomon, mert annyi negatív értékelés jött szembe róla, hogy idáig halogattam az olvasást. Kár volt, mert műkedvelő ( nem fanatikus) fantasy rajongóként nekem tetszett a történet. Ez egy sorozatkezdő kötet, szerencsére nem függővéggel, mert a kiadó a folytatásokat már nem hozta el. Főhőseink, a három muskétás, na jó öregkabátos ( tényleg ez lett a greatcoatból?! cöcö), rendjük szélnek eresztése után, napról napra testőri munkákból él. Bár sajnos ez most nem sikerült valami fényesre, még szerencse, hogy el tudtak gyorsan szegődni egy karaván mellé. Miközben haladnak északra, jó sok csetepatéban vesznek részt, de a java csak később jön. A kalandokat első szám első személyben, vezetőjük, Falcio val Mond meséli el, némi múltidézéssel megspékelve. Bár nincsenek boszik és sárkányok, valamennyire mégis mágikus ez a kitalált közékori hangulatú világ, ahol kegyetlen hercegek az urak. A szerző rendesen adott is ízelítőt a kegyetlenkedésből, és a nemesi intrikákból. A csattanókat már előre kitaláltam, amire nagyszerű főhősünk csak a végére jött rá. A szerző csent egy-két elemet innen- onnan ( Bravehart, Három testőr), de a stílusa nekem bejött, igazán izgalmas cselekményvezetéssel állt elő. Mondjuk az kicsit sok volt, hogy Falcio minden második fejezetben haldoklott, de igazán jól bírta a pasi, végülis ő a főhős.
Egyszer mindenképpen érdemes elolvasni.

vicomte P>!
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje

Van néha, hogy kimondottan nagy kihívást jelent az, ha egy viszonylag friss regénynek sokadik értékelője vagyok, mert úgy igazán össze kell szednem magam, hogy valami eredetit tudjak összehozni a könyv értékelése gyanánt.
Most különösen főhet a fejem, mert őszintén szólva semmi olyasmi nem jut az eszembe, amit mások már ne írtak volna le…
Nagyjából minden előttem szólót meg tudok érteni, azokat is, akiknek nagyon nem jött be a könyv. Nekem összességében tetszett, még ha a történettől magától nem dobtam egy hátast, de a szórakoztató és gördülékeny stílusa* abszolút kikapcsolt, és lássuk be, gyakran erre van elsősorban az embernek szüksége.
Ez regény senkit sem fog agyérgörcsöt okozó módon elkápráztatni a meglepő fordulataival: aki látta már a Fekete tulipánt spoiler vagy A púpost spoiler, nyugodtan ellazulva várhatja a nem túl meglepő csavarokat. Ugyanis De Castell számos régi, jól bevált (mondhatni elcsépelt?) kosztümös kalandfilmekből ismerős motívumot használ a cselekmény bonyolítása során, természetesen a kor igényeihez – és a saját kardvíváshoz fűződő olthatatlan szerelméhez** – igazítva.
Aki úgy gondolja, hogy ez alkalmasint egy inkább egy fiúknak szóló regényt eredményez, nem téved. Egy olyasfajta fantasy kalandregényről van szó, aminek én úgy 25 éve lettem volna az elsődleges célközönsége, de azért még most is élveztem.
Az író ugyanis szerintem teljesen tudatosan nem feszegeti a műfaj kereteit, kalandregényt akart ugyanis írni, némi boszorkánysággal, nem kevés udvari intrikával és sok-sok kardvívással, bajtársiassággal és egyéb férfias virtussal. Természetesen van benne egy tragikus sorsú, kissé megkeseredett, de a lelke mélyén még mindig mérhetetlenül idealista főszereplő, akivel tényleg nem nehéz azonosulni.
Ami igazán hiányzik ebből a regényből, az az eredeti világ. Mert amit most kaptunk az nem más, mint egy elnagyolt barokk-korabeli Itália, amit nyakon öntöttek némi franciás felvilágosult abszolutizmussal és egy kevés https://moly.hu/sorozatok/arnybiro sorozatból kölcsönzött vándorbírós motívummal.
Ha ezekből valami eredetibbet kotyvaszt össze az író – mondjuk, ha a mágia*** a történetben ennél sokkal intenzívebben jelenik meg, akkor nem csak egy szórakoztató, pár szabad délután alatt bedarálható sorozat kezdésről beszélhetnénk.

* Ebben persze elévülhetetlen érdeme lehet a Frankensteinnek, ami az irgalmatlanul romantikus szóvirágaival és szenvedélyesen totojázó főhősével igen fogékonnyá tett egy gördülékeny, és akciódús történet által nyújtott egyszerű örömök iránt.
** Azért némileg tudtam volna értékelni, ha a bajvívásokat kicsit kevésbé kimerítő részletességgel írja le. spoiler
*** Egyébként a mágia – főleg a szentek spoiler – tekintetében szerintem igenis hordoz még magában potenciált, még akkor is, ha ez sem teljesen eredeti ötlet…

RVivi P>!
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje

Tristia királya halott, de én nem, vagyis ideje végre megírni egy értékelést… :D

Az áruló pengéje már azelőtt a polcomon állt, hogy de Castell másik sorozatáról, a Spellslingerről, egyáltalán tudomást szereztem volna. Nem tudom, ez tetszett-e volna ennyire anélkül is, hogy már ismertem volna az írót, mert ez így olvasás közben plusz lendületet adott. Azért valószínűsítem, hogy szerintem igen, de mégis.

És habár a két sorozat nagyon más (a Spellslinger azért ennél ifjúságibb volt), a stílus maradt ugyanolyan. A legváratlanabb pillanatokban is meg tud nevettetni. Például a kedvenceim voltak azok a jelenetek, amikor harcoltak. Amikor azért kéne félned, hogy életben maradnak-e és ezek még egymás vérét szívják. Imádtam. Eleve a karakterekért is odavoltam.

Csavarokban se volt hiány, voltak köztük kiszámíthatóbbak és váratlanabbak is. Az egy kicsit zavart, hogy két szálon fut a sztori, van a múlt meg a jelen – a király trónra kerülése, uralkodása, halála, stb és a király halála után öt évvel rész –, és ezek váltották egymást fejezeten belül is, ami így sokszor elég kusza volt.

Tetszett. Viszont még sok része elég kusza a világnak, várom, hogy villantson még valamit, magyarázatokat adjon egy úgy általánosan többet tudjunk meg mindenről. Gondolok itt főleg a szentekre, mert egyelőre fura az egész, bár amit olvastam a második részből, az már elkezdi ezt egy kicsit részletezni, szóval… Várom, hogy befusson végre a rendelés! :D

2 hozzászólás
vikcs>!
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje

Bővebben a blogomon: http://konyvmaniablog.blogspot.hu/2017/07/sebastien-de-…

"Fantasy imádó létemre már nagyon vártam, hogy elolvassam ezt a könyvet, mivel a megjelenése óta szemeztem vele.
A könyv által kicsit visszarepülhettem a lovagi középkorba, a „három muskétás” világába, a kardforgatás idejébe.

Mégis néha annyira nehézkesen haladtam vele, mintha a fogamat húznék, és már szinte vártam, hogy mikor lesz már vége, néha pedig annyira jó volt, belemélyültem ebbe a világba és az izgalmakba, hogy nem bírtam elszakadni tőle. Ez a hinta-palintázás a végére már eléggé összezavart, ezért nem is imádtam, de nem is utáltam a könyvet.

Kicsit utána olvastam az írónak, és sok helyen írták, hogy ez az első könyv, amit papírra vetett Castell, és sokan kiforratlannak érezték ezt a történetet. Ezzel egyet kell, hogy értsek, mivel tényleg kiemelkedően egyedi az alaptörténete, az elgondolás, az öregkabátosok léte, viszont a kidolgozás már hagy néhány kívánnivalót maga után.

Itt minden megtalálható, amit csak egy fantasy könyvben keresnél. Vannak mitikus szörnyek, lovagok, hercegek, királyok, politika, összeesküvés elmélet, egy külön világ (amiről elég keveset tudtunk meg), mágia, gonosz és jó szereplők."

5 hozzászólás
Lisie87>!
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje

*sóhaj*
Hát ez a könyv számomra nagy csalódás. :(
Az eleje ígéretesen indult, bár olyan furák voltak a párbeszédek, nem is az, hogy mit mondtak, inkább a szituációk.. A közepe felé pedig már éreztem, hogy ez nem az én könyvem lesz. A leíró részek 99%-a azt fedte, hogy hogyan párbajoznak, miért így, miért úgy mozgatja a csuklóját, stb… én meg csak olvastam és …nem, ez engem egyáltalán nem érdekel. Főleg nem fél oldalon keresztül. Ezek után már elég nehezen folytattam, és minél előbb túl akartam már lenni a könyvön.
A másik problémám, hogy nagyon nem bírtam Falcio-t, annyira erényes, és igazságosztó volt, olyan magas lóról beszélt a többiekkel és ítélkezett, hogy legszívesebben képen nyomtam volna. És hogy mindenkivel leállt harcolni, na, ezt is kezdtem már unni egy idő után.
Rajta kívül a többi szereplő alig volt kidolgozva. Tölteléknek jók voltak. Kb.
A végén volt pár apró csavar. Kicsit feldobta a történetet, de mivel már nagyon vártam, hogy befejezzem, ezért annak se tudtam örülni.
Sajnálom, lehet, hogy a folytatások jobbak lesznek…de nem tudom, hogy adok e nekik esélyt. :/

29 hozzászólás
Vicky3>!
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje

Gyerekek, ez marha jó volt! Kell még ilyen. Még. Még. Még!

Sokan hasonlítgatták már megjelenés előtt a kiadó másik sorozatához, a Riyria krónikákhoz ezt a regényt, amit én nem igazán javaslok, mert lehet pofára esés lesz a vége. Nem, nem azért, mintha nem lenne jó mind a két sorozat, – én odáig vagyok értük – de nagyon nem hasonlítanak. A Riyriához csupán a főszereplők közötti bajtársiasságban, élcelődésben és dinamikában tudnám kötni, de maga a sztori és a könyv is egy sokkal sötétebb oldalát mutatja meg ennek a középkori fantasy koncepciónak. Ez nem egy lányregény, nem való a széplelkűeknek. Meglehetősen mocskos, véres, dühítően igazságtalan és néha túlzóan kegyetlen, ugyanakkor ezzel nem megyünk egészen Az Égett-hegyi könyvtár szintjére. Mert megmarad a sztorinak a szórakoztató oldala is, hála a főszereplők humorának, ami a legváratlanabb helyzetekben is megcsillant. Éppen ezért az érzelmek széles skáláját átéled még a könyv végére nem érsz, egy olyan hullámvasútra szállsz fel a könyv elkezdésével, amiből érzelmileg meglehetősen megtépázva és nem kevés izgalommal szállsz ki a végén. Olyan volt, mintha a három muskétás összeállt volna egy véres, fantasy világban, hogy az igazságért harcoljanak. Én pedig ennek minden percét élveztem.

Bővebben: http://three-points-of-view.blogspot.hu/2017/02/sebasti…

9 hozzászólás
Bíró_Júlia>!
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje

És amikor már azt hittem, egy életre magam mögött hagytam a Lőpormágusokat , találkoztam az Öregkabátosokkal*. Mert ezek ugyanazok pepitában bőrkabátban, és mondjuk a mágiahasználat helyettesítve van a varázslatos gyorsasággal, tizedmásodperceken belüli részidővel is kiválóan kombináló taktikai érzékkel, és mindennel, ami biztosítja, hogy a Fakabátok Öregkabátosok a világ többi részének 99.9%-a számára -20-as csoportlétszám alatt – kvázi legyőzhetetlen párbajozói, nyomozói, jogászai és rapperei bárdjai legyenek. Tulajdonképpen az ugyanaz, csak tényleges mágia nélkül – már ha ez így marad a folytatásokra is, és egy-egy cseppnyi alkímiai alapú porhintést höhö nem számítva varázslatok nélkül. spoiler
A vicc az, hogy annál jobban működik – vagyis hát működne, ha a szerző és/vagy a szerkesztője hagyná neki. Mert ez lehetne egy remek idealista fantasy – adottak hozzá a főszereplő** lelki mélységei és a királyi eszme magasságai, a legteljesebb lelki értelemben vett szépség, alázat igazság és egészség… utóbbi inkább a védenceknek van fenntartva, az előzőek tükrében. És van abban valami felemelő és bájos és naiv, ahogyan Falcio heti 168 órában vélelmezi és védelmezi a fent felsorolt eszméket, emlékezik az uralkodója nagyszerűségére – nem beszélve arról, hogy ettől a környezete is pont akkora furabogárnak nézi, mint ahogy a fenti felsorolásból következik.
Csak azt ne mondta volna ennek a de Castellnek valaki, hogy ez így túl cuki és nem fog kelleni a népnek. Meg hogy manapság az ilyet felturbózzák viccesre, mert ami vicces, az üde és fiatalos és jó. Vagy azt, hogy most hogy kérdi, isteniek a viccek és hagyja benne a szövegben, mert a nép imádni fogja, mert ami vicces, az üde és fiatalos és jó. Ettől ugyanis olyan nyavalyás zárványok keletkeztek a szövegben, hogy csak pislogtam. spoiler spoiler spoiler Ugyanez áll azokra a részekre, ahova gyorsan besuvasztott az elbeszélő egy idegen szót, amit ő és a társai értelemszerűen ismernek, az olvasó azonban nem, ezért gyorsan a jelentését is oda kell pöttyenteni. Nem volt vészesen sok, de arra már elég, hogy elgondolkozzak, nem lett volna-e jobb egy szószedet a végére.
Szóval tetszhetett volna ez sokkal jobban is, ha nem próbál annyira széles közönséget megfogni, hogy attól már egymásba gabalyodnak a hangulati elemek. Ugyanakkor szerencsére az idealista fantasy vonal működik, valóban súlyos dilemmákat feszeget, ha nem is túl mélyen, és mindezt úgy, hogy körülbelül a végéig kitartóan szurkol az ember a karaktereknek, egyszerűen mert szimpatikusak. spoiler Akkor is, ha egyébként bosszantóan sok a deus ex machina megmozdulás, amitől a nagy narratív meglepik kimerülnek annyiban, hogy már megint? még itt is? nocsak, ide meg hogy jutottál el? na mindegy .
Egészében véve nem bánom, hogy nem saját példányt olvastam, de kifejezetten érdekel spoiler, hogyan fog ez folytatódni.
Ugyanakkor feliratkoznék mindazok listájára, akik nehezményezik a vörös fickót a címlapon. Akkor is, ha szerintem nem Öregkabátosnak szánódott, hanem spoiler. Ettől még egyáltalán nem illik ahhoz, amihez hangulatot szeretne teremteni.

* Öregkabátosok. Eredetiben Greatcoats. Szóval nem csak a fordítás bánatos, az eredeti is.

** Jó, szóval a főszereplő és két szárnysegédje, fordított sorrendben a következő nevekre hallgat: Kest, Brasti és Falcio val Mond. Szóval csak azt szeretném kérdezni a mindenkori lelkes fantasy íróktól, hogy nagyon muszáj-e a főszereplőnek ilyen csillivilli előneves-kötőszavas-adottesetbenaposztrófolt névcsokrot rögtönözni, ha mindenki mást körülötte úgy hívnak, mint amikor a kétéves babapiskótát morzsol az autó üléspárnái között?

ZsúésKrisz_Olvas>!
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje

Összességében nekem bejött a könyv. Azt kaptam amit vártam tőle. Sokan eléggé negatívakat írtak róla, ezért kicsit féltem belekezdeni, de utólag már egyáltalán nem bántam meg, hogy megismertem az Öregkabátosok történetét.
Megvolt benne minden, ami számomra élvezhetővé tette a kötetet. Egy kis mágia, izgalmas kalandok, jó szereplők és nem vitte túlzásba a fantasy-s részeket az író.
Várom a sorozat következő részének megjelenését, kíváncsi vagyok hogy folytatódik a történet.
További értékelésem itt olvashatod:
http://zsuolvas.blogspot.hu/2018/01/sebastien-de-castel…

zamil>!
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje

Őszintén mondom nehezen barátkoztam meg a könyvel. Engem zavart az, hogy szinte nincs leíró rész, inkább párbeszéd és belső elmélkedés az egész. Én szeretem a hosszú leírásokat és itt nagyon fukar volt az író. A világ kidolgozás is gyenge pont olyan, mint a térkép a könyv elején pár város, a hercegségek határa és szinte ennyi.
Maga a történet sem mondható egyedinek, olyan három testőr filling csipetnyi mágiával fűszerezve. A karakterek már jobbak, de a kidolgozásuk itt is hiányérzetet hagyott maguk után.
Amit viszont meg kell említenem, hogy ettől függetlenül működik a dolog, mert a könyv pörgős, olvastatja magát, a cselekmény se kiszámítható.
Biztos adok a folytatásnak esélyt, és remélem, hogy nem fog a színvonal esni, sőt inkább emelkedik.


Népszerű idézetek

Fumax KU>!

Nem először tűnődtem el azon, vajon a föld hogyan bírhat el ennyi alávaló embert.

Fumax KU>!

– Tizenhét lépésből meg tudnám ölni – morfondírozott Kest, miközben letépett egy darabot a kenyér héjából.
– Úgy számolom, én egyből megölhetném az íjammal – kontrázott Brasti, ahogy figyeltük a fenti erkélyek finom, arany libériás felszolgálóit, amint tálalták a fő fogást.
Feltock mérgesen odasúgta:
– Én meg úgy számolom, hogy egyetlen lépés se kell, és végünk, ha nem fogjátok be a pofátokat, tökkelütöttek.

Kapcsolódó szócikkek: Brasti Goodbow · Kest of Luth
Fumax KU>!

– Ah, te bolond. A halál nem áldozat. Még mindig nem jöttél rá? Éveken át azon igyekeztél, hogy lemészároltasd magad a csatában? Az nem áldozat, fiam. Az önutálat. Örömteli öngyilkosság. Hiúság .

Kapcsolódó szócikkek: hiúság · öngyilkosság · önutálat
Fumax KU>!

– Rijou meg a Vér Hete: mégis, mit gondoltál, hányukban bízhatsz meg száz mérföldes körzetben? – kérdezte.
– Senkiben – feleltem. – Egyetlen lélekben sem.
Rám mosolygott.
Lélekben? Valamelyik fartúró isten túlzott derűlátást oltott beléd, fiam.

Fumax KU>!

Amikor a trónterembe léptünk, a királyon és egy öregasszonyon kívül egyetlen lelket sem találtunk ott.
– Szabó! – tört elő belőlem. Ama nap óta nem láttam őt, amikor a varrogatása hangjára ébredtem a király hálókamrájában.
– Igen, fiam, én vagyok az, hogy rendesen indítsunk útra téged.
Brasti felhorkantott.
– Ez lenne a rajongó fehérnépek sokasága?
– A rajongást nem garantálhatom – válaszolta a Szabó –, de ha nagyon akarod, hempereghetünk egyet. – Brastira villantotta összevissza álló, megsárgult fogait, és mocskos kézmozdulatot tett, aminek megismétlésére hét szent sem tudna rávenni.

RVivi P>!

– Még mindig meg akarsz ölni?
Ezen elgondolkodtam egy keveset.
– Pillanatnyilag nincs ennél jobb ötletem.

96. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Falcio val Mond · Paelis the First
BBke>!

– Senki sem mondhatja meg rajtad kívül. Ezt jelenti a szabadság. Nem azt, hogy bármit megtehetsz, amit akarsz, hanem jogot, hogy kiállj valamiért, és akár az életedet is feláldozd érte.

RVivi P>!

Mondani akart valamit, de ebben egy kis köhögési roham megakadályozta, én pedig úgy éreztem illendőnek, hogy kivárom, mivel meglehetősen alultápláltnak tűnt, és láthatólag csúnyán megfázott. És persze semmi zavaró zajt nem akartam hallani, amikor lecsapom a fejét.

94-95. oldal

1 hozzászólás
ppayter>!

Tegyük fel, csupán egyetlen pillanatra, hogy elérted, amire a lelked mélyén vágytál.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: vágy

Hasonló könyvek címkék alapján

Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Joe Abercrombie: A penge maga
Mark Lawrence: Tövisek Hercege
Sarah J. Maas: Föld és vér háza
Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban
Brian McClellan: A birodalom bűnei
John Flanagan: A lángoló híd
Ilona Andrews: Áradó hold
George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu