Ámokjáték 89% 341 csillagozás

Amikor rádöbbentem, hogy német az író és a történet is Németországban játszódik, nem adtam sok esélyt a könyvnek. De szerencsére pozitív csalódás lett. Ez a német író tudja, hogy kell érdekfeszítő könyvet írni. A túszdrámának induló történetből fejezetről fejezetre sokkal több lesz, ahogy újabb szereplők lépnek be a történetbe. Ami a főszereplőket illeti, első látásra egyikben sem volt bizodalmam. Ira egy kétségbeesett alkoholista, a túszejtő meg pszichopatának tűnik. A rendőrfőnök egy agresszív vadbarom, aki helyből és nekifutásból sem bírja Irát elviselni, és nem is akar rá hallgatni. Diesel, aki még valahogy szimpatikus volt, sajnos kevés szerephez jutott a történetben. A lényeg, hogy Fitzektől fogok még olvasni.

„– Megírták a lapok.
– A lapok azt is megírták, hogy minden második nő le akar feküdni egy idegennel, engem mégsem keresett meg egyik sem.”

Nagyon érdekesen alakult a kapcsolatom a történettel.
Én ezt a könyvet először el se akartam olvasni.
De egy kihíváshoz pont belepasszolt és akkor már nehezebben tudtam nemet mondani.
Az író neve nekem nem mondott semmit, csak annyit, hogy német.
Ha a származását veszem, olvastam rosszat és jót is kinti íróktól, ezért ez sem befolyásolt érzelmileg.

A történet eleje sablonos érzéseket keltett, már majdnem félre is tettem.
De aztán úgy voltam vele, könyvet félbe nem hagyok, letolom szinte egyszerre.
Öt csillagot adtam, mert fejezetről fejezetre, újabb és újabb szereplőket ismerhettem meg és ez feldobta a cselekményszál ürességét.
Miért adok akkor teljes csillagozást?
Azért, mert mégiscsak letudott kötni, és adott valami pluszt, amit pontosan nem tudok megfogalmazni, de elégedett érzéssel csuktam be a könyvet.

Szóval nem tudom azt mondani száz százalékosan, hogy tetszett, de nem is utáltam, és ez már jó ebben a zűrös időszakomban.

Fordulatos, izgalmas könyv volt, amiben szinte szó szerint semmi/senki nem az, aminek/akinek látszik. A végére talán „kicsit” túl sok is volt a fordulatokból, csavarokból, emiatt veszített a hihetőségéből. (Nagyon sajnáltam, mert eleinte 4,5-5 csillagot szántam neki.)
Az alapötlete nagyon tetszett, és ki is hozott szinte mindent belőle, amit ki lehetett, a szereplőket is meglehetős alapossággal megismertette, kidolgozta, és mégsem vált unalmassá, vagy túlzottan részletekbe menővé. spoiler
Akárhány nyomozós történetet olvastam is, azért mégis tudott meglepetéseket okozni. spoiler Remekül adagolta a feszültséget, izgalmakat, igazi „haladós” könyv volt, amit nem jó letenni. :) Nem bánnám, ha olvashatnék még a szerzőtől, eddig olvasott két írása meggyőzött, hogy érdemes rá várni. :)

Remek munka ez is, akárcsak a Terápia. Ennyire csavaros pszicho-thrillert már régen olvastam, eleinte pedig sablonos túszdrámának tűnt. Az utolsó pillanatig tartogatott meglepetéseket, ráadásul külön öröm számomra, hogy Berlinben játszódott. A szerző sokat tud az emberi lélekről, de a krimiírás fortélyairól is. Jó lenne, ha a többi regényét is olvashatnánk.
Amúgy a borítója rettenetes.

Ez a könyv volt legrégebb óta a várólistámon, 2015 júniusa óta várt a sorára. Végre sikerült elolvasni. :) A szerzőtől A terápiát már olvastam, ami nagy hatással volt rám, valami hasonlót vártam, bár azt tudtam a fülszöveg alapján, hogy ez egészen más történet, ami sokkal mozgalmasabbnak ígérkezik.
Az alaptörténet nagyon tetszett, úgy gondolom, hogy az író egészen jól kihozta a benne rejlő lehetőségeket. Az egyetlen, ami sajnálok, hogy egyetlen szereplőt sem bírtam megkedvelni. Mindenkiben volt valami olyan bibi, ami miatt nem bírtam magam a helyébe képzelni, ami miatt nem volt szimpatikus. Bár azt hozzátenném, hogy volt olyan is, akit a végére már tökéletesen megértettem.
Ira volt az egyik főszereplőnk, nem árulok el vele titkot, ő egy kriminálpszichológus, aki öngyilkossági előkészületeket tesz, aztán belecsöppen egy igen nagy nyilvánosságot kapott túszejtési drámába. Jan megháborodott és a rádióhallgatók segítségével öli meg a túszokat vagy éppen engedi el őket. Tényleg nagyon jól hangzik. :)
Elég lassan indult be a történet. Mondom ezt annak ellenére, hogy én elég tempósan tudtam olvasni, de az első 100 oldal majdnem unalmas volt. Utána beindultak az események. Egyik csavar jött a másik után. Igazából számomra már túl sok is volt a meglepetés. Oké, mindegyik meglepett, de ennyi már nem kellett volna szerintem.
Néha azért előfordultak benne olyan dolgok, aminél felhúztam a szemöldököm, de könnyedén túl tudtam rajta lendülni. Tetszett az írásmód. Éreztem a feszültséget, izgultam, amikor Jan felhívott valakit. Olyannyira kihatott rám a feszültség, hogy két éjszaka sem sikerült normálisan aludnom, azt is csak nehézkes elalvás után. :)
Összességében tetszett. Örülök neki, hogy olvastam, de nem tudom, hogy valamikor újra szeretném-e a kezembe venni. :)

Lehet, hogy Fitzek másik könyve, A terápia után én vártam túl sokat, de ez most nem igazán jött be. Az elején valahogy nem történt semmi, aztán meg annyi új szereplő és mellékszál érkezett egyszerre, hogy csak kapkodtam a fejem. A vége meg… spoiler

Először azt hittem, hogy előre borítékolható a story, úgy is tűnt egy ideig, de azután olyan fordulatok történtek benne, amire egyáltalán nem számítottam. Ez egy profin kidolgozott túszjátszma volt, bár ici-picit túlírtnak tartom, mégis nagyon tetszett. Lélegzetvételnyi szünetet sem kap az olvasó, csak úgy zajlanak az események, és közben azt sem tudjuk kiben bízzunk. A főszereplő Ira egy ritka, különleges karakter, csupa meglepetés, nem találkoztam még hasonlóval, és szintén nagy erőssége a könyvnek a szereplők mellett az érzelmi síkra való ráhatás is. Ezek után nincs kétségem afelől, hogy az író másik könyvét is olvasni fogom.

Ez a könyv már nagyon régóta a várólistámon volt, szerintem 3-4 éve legalább, és végre, hála egy kihívásnak, elolvastam ezt is.
Még nem vagyok benne teljesen biztos, hogy tetszett vagy sem. Az tény, hogy fordulatokban aztán nem volt hiány. Még az utolsó oldalon is volt számunkra meglepetése az írónak. Az alaptörténet az, hogy egy rádió állomáson 8 túszt tart fogva egy férfi, aki csak az elveszett szerelmét keresi. Aki elvileg meghalt pár hónapja, de ő biztos benne, hogy él, és ha nem mondják el neki hogy hol van, minden órában megöl egy túszt. Persze a történet ennél sokkal sokkal bonyolultabb, de a végére minden a helyére kerül.
Mivel adtam neki 4 csillagot, azért persze tetszett, izgalmas volt, de valahogy azért mégsem volt az igazi, annyira nem tudott a könyvhöz szegezni hogy minden másodpercben azt várjam mikor olvashatom már tovább. De örülök hogy elolvastam.

Egy krimi, az én fogalmaim szerint, akkor jó, ha halálosan pontos logikával, óramű precizitással illeszkednek a dolgok. A kekeckedő olvasó sehol se tudjon logikai bukfencet találni. Vagy. Ha vannak is logikai ficamok, olyan feszültséget tud teremteni az író, hogy az olvasó átsiklik felettük, mert viszi a cselekmény.
Szerintem ez a könyv az utóbbi kategória, mert bár az agyam peremén érzékeltem itt-ott némi ellentmondást, de nem értem rá foglalkozni vele.
Azt meg, hogy az egyik nő az egyik mondatban nyolc hónapos mennyasszony jelölt, majd feleség lesz gyerekkel. legközelebb pedig karonűlő gyermeket vivő mennyasszony. …. tudjuk be a caibre kalibrálási hülyeségének.

1. Bármilyen régen is olvastam A terápiát, még mindig nem tudom elfelejteni, sőt, még csak túltenni sem tudom magam rajta. Ennek megfelelő a várakozásom, bár elég sok rossz kritikát olvastam erről a könyvről.
De úgy döntöttem, majd én döntök.

2. Megint előjött a VF-komplexusom a számomra kissé erőltetett humor miatt, pl. Ira (IRA), mint túsztárgyaló. :)

3. Sajnálom mindenesetre Irát, hiszen egyrészt nem tehet a nevéről, másrészt meg nem lehet egy leányálom úgy dolgozni, hogy mindenki folyamatosan emlékezteti bűnös életvitelére.
Sebaj, mi nők tartsunk össze és ki.

4. Félre a komplexusaimmal (VF), komolyan kezd izgalmas lenni! Bár van egy sejtésem az egyik szereplőről, kissé gyanús, de lesz ami lesz.

„Ha úgy érzed, hogy valami nincs rendben, többnyire igazad van”

5. Sejtésem beigazolódott. Nem meglepő módon. A más életét bármikor rendbeteszem…

6.

7.

8.

10.

Eddig sírtam.
Sírtam? Nagyon sírtam. Aztán bámultam bambán a könnyeimen keresztül.
Viccen kívül.
El nem tudom mondani mit érzek.

Ez egy fantasztikus könyv, csak ki kell várni a lényeget!
Mert érdemes, bizony mennyire érdemes kivárni.
Köszönöm Kedves SF.

És ez a pasi fiatalabb, mint én, ráadásul férfi.
Mégis mennyit tud a lelkemről!

Ha tudnék angolul, esküszöm írnék neki.