Madárdal 49 csillagozás

Sebastian Faulks: Madárdal

Egy ​nagy háború…
és egy nagy szerelem története.

Seabastian Faulks 1993-as regénye a legnagyobb első világháborús könyvsiker a Nyugaton a helyzet változatlan óta: a BBC közel egymillió szavazós Nagy Könyv versenyén a tizenharmadik helyen végzett, közvetlenül az Üvöltő szelek mögött, megelőzve a Zabhegyező-t és A hobbit-ot. 2012-ben nagy sikerű BBC-film is készült belőle, és – ha a kényes ízlésű Faulks zöld utat ad a projektnek, ami egyelőre még nem biztos – jön majd a hollywoody film is az új Majmok bolygójá-t jegyző Rupert Wyatt rendezésében.
A Madárdal főhőse Stephen Wraysford, az ő életének legfontosabb állomásait követi nyomon a három idősíkon futó regény. Először Pikárdiában találkozunk vele, 1910-ben – épp egy helybéli gyárosnál vendégeskedik, hogy kitanulja a textilkereskedelem mesterségét. Itt beleszeret szállásadójának feleségébe, és ez a szerelem visszavonhatatlanul megváltoztatja az életét. Az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1993

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2015
594 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799065 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
Európa, Budapest, 2014
594 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799065 · Fordította: Gy. Horváth László

Enciklopédia 23

Szereplők népszerűség szerint

Elizabeth Benson · Isabelle Azaire · Jack Firebrace · Michael Weir · Stephen Wraysford


Kedvencelte 12

Most olvassa 5

Várólistára tette 171

Kívánságlistára tette 105

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Sebastian Faulks: Madárdal

Egy nagy könyv, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Faulks tapintható profizmussal belepakol ebbe a regénybe mindent, amit csak lehet. Felhasználja az összes technikai trükköt, és bár a végeredmény az én ízlésemhez képest túlságosan közvetlenül akar az érzelmekre hatni*, de tagadhatatlanul impozáns. Hatásának egyik kulcsa, hogy három idősíkon futtatja a cselekményt: az események gócpontjában természetesen az első világháború nyugati frontja áll, de ezt a húsdarálót ügyesen vezeti fel egy 1910-es szerelmi szállal, és vezeti le egy visszaemlékezős síkkal az 1970-es évek végéről. Ez tisztán technikai jellegű megoldás, de működik: ezek a párhuzamos fejezetek egyfelől kimentik egy időre az olvasót a borzalmakból – ez hasonló hatással van a megrongyolódott műélvezői idegekre, mint a bakák teljesítőképességére egy rendkívüli eltávozás: utána újult erővel vetik magukat a golyózáporba. Másfelől kitágítja a regény határait azzal, hogy bemutatja a Nagy Háborút az unokák szemével, akik töredékes információkból kénytelenek összerakni mindazt, amit nagyszüleik átéltek. Persze hogy ezek a tapasztalatok rekonstruálhatók-e egyáltalán, az igencsak kétséges.

A regény legerősebb része egyértelműen a háborús szál. Faulks a modern irodalomban megszokott pacifista megközelítést választja, de új színt ad a mondanivalónak azzal, hogy példás kegyetlenséggel és pontossággal ábrázolja az ember elpatkányosodását – a folyamatot, amiben átlagos, köznapi figurák eljutnak arra a szintre, ahol a gránát által széttépett bajtárs és barát már csak érdektelen húscafat, a boldogság netovábbja pedig egy nyugodt három perc, amíg a konzervünket elfogyasztjuk. Beemeli könyvébe az alagútásó munkások kísérteties tevékenységét is, akik a lövészárokháború egyik kevéssé ismert szereplői voltak – ez még azoknak is izgalmas és informatív lehet, akik különben behatóan ismerik a történelmet. Ráadásul Faulks tető alá hozza a háborús irodalom egyik legintenzívebb jelenetét: egy zsigeri rohamot a Ryan közlegény megmentése modorában, ami már önmagában megéri az elolvasást. spoiler

Összességében helyenkénti túlzásai ellenére fontos és jó könyv. Külön megragadott az a dícséretes igyekezet, amivel Faulks kiáll az emlékezés fontossága mellett – hogy azokról, akik Flandia és Franciaország mezein estek el, beszélni kell, de csak úgy, hogy közben nem esünk a hőskultusz csapdájába.

*Erre legjobb példa az utolsó fejezet. Ott ingott meg leginkább Faulks arányérzéke. Márhogy szerintem.

8 hozzászólás
Ákos_Tóth IP>!
Sebastian Faulks: Madárdal

Kínos egy helyzetbe kerültem: itt a kezemben a világ egyik legjobb háborús regénye, és valahogy mégis ki kell adnom magamból, mennyire nem értem a könyv koncepcióját, mennyire átlátszónak tartom az író egy-egy megoldását, mennyire nem értem, miért így kellett összehozni ezt az egészet – de közben meg azt is fogalmazzam meg, hogy ezek dacára mennyire szerettem, és mennyire szeretni fogom a kötetet hosszú ideig még. Teszek azért egy próbát, kövessetek, ha tudtok…

Eleinte azt gondoltam, Faulks munkája identitásválságban szenved, nem tudja, mi is akarjon lenni: XX. századi angol Háború és béke, romantikus nagyregény, háborús eposz, fejlődéstörténet, családregény, egyfajta saga, tudja a bánat, valami nagy és gigantikus, ami átfogja az irodalmat Remarque-tól és Barbusse-től egészen Nora Roberts-ig spoiler Mindenesetre azok, akik szerint ez egy romantikus történet, félrepozícionálják az írást. A Madárdal valóban úgy indul, mint egy kosztümös szerelmi história, aminek megrázó díszlete lesz az I. világháború, és erre a filmfeldolgozás külsőségei is rásegítenek. Valójában azonban az első száz oldal és az 1910-es esztendő eseményei alig-alig járulnak hozzá az egész kötet cselekményéhez, szerepük igazából abban van, hogy elindítsák a főhőst, Stephent a kálváriáján, illetve hogy összeillesszék a felvázolt családfa darabjait. Csakhogy a kezdet és a vég sosem ér össze, és az említett családfa is alig funkcionál – annyira idegesített, hogy nem értettem meg Isabelle és Elizabeth jelenlétének okát, hogy próbáltam az egész regény mögött valami nagyon mélyet és messzire mutatót felfedezni… De ilyen igazából nincs. Ezeknek a részeknek van ugyan helye a sztoriban, rendelkeznek önálló szépséggel és jelentőséggel, de eltörpülnek a lényeg mellett. Az pedig…

…a háború. Nem azért, mert militarista szemüvegen keresztül szemléltem a művet, hanem mert Faulks tényleg akkor gurítja a legnagyobbat, amikor saját érzékenységét és empátiáját rádobja az első világháborús irodalmi hagyaték sablonjaira és paneljeire. A sok szörnyűség mellett a legjobban a bajtársiasságra érez rá. Arra a speciális érzésre, amiről sokat beszélnek az írók, de viszonylag ritkán sikerül igazán elementáris érzelemként átadniuk az olvasónak. Itt viszont nagyon megy, olyannyira, hogy akinek szokatlan a férfiak közötti intimitás és lelkiség, az könnyen félreértheti ezeket az érzelmi viszonyokat. Azonban Weir és Stephen párosa*, Gray pszichoanalízise, Firebrace rendíthetetlen, tisztafejű kitartása és elfojtott bánata mesterien megrajzolt életkép a lövészárokban uralkodó hangulatról, az emberek egymáshoz fűzött viszonyáról, a folyamatos és állandósult halálfélelem hatásáról. Az egész legalább annyira feszült, mint mondjuk A félelem bére a legjobb pillanataiban, ráadásul sokkal elevenebb, szervesebb, magával ragadóbb, mint akármelyik klasszikus regény a témában. Nem húzom tovább a szót, a könyv gerincét adó háborús eseménysor zseniális. Kötelező olvasmány a téma iránt érdeklődőknek, aki pedig fogékony a finom lélektani részletekre, annak természetesen az egész könyv kihagyhatatlan – hiszen még a sallangosabb motívumok is fontos részegységei a főhős fejlődésének, lelkivilágának kiismeréséhez, a kezdeti szimpátia, majd ellenszenv, végül szánalommal vegyes szeretet feldolgozásához. Az már csak a hab a tortán, hogy mindebbe természetesen beleértendő a normális életbe már sosem visszatérő, lelkileg megölt katona alakja spoiler, a háborút vívó kisemberek motivációi körüli örök kérdések, és egy rakás más, a hadiirodalomban kihagyhatatlan és máig izgalmas alkotóelem.

Lehetne mondani, hogy megnyesve ezt a könyvet megkapnánk a kortárs irodalom legjobb háborús alkotását, de ez nem igaz. Miként a Viszontlátásra odafönt is a nyilvánvalón túlmutató dimenzióiban lett a háború letaglózó krónikája, úgy a Madárdal is teljességében képviseli igazi értékét. Mert bár most sem értem, mi szükség van ennyi kiegészítő szálra, szereplőre és több száz oldalt kitevő hozzáfűzött tartalomra, ezek nélkül a történet nem volna önmaga**. Szóval öt csillag, kedvencelés, és mindenki olvassa el legalább egyszer – megéri!

*Ők ketten a nekik szánt térnél és időnél jóval többet érdemeltek volna, szerintem a valaha megírt legjobb férfi páros lehetnének, ha a regény nem akarna ennyire gigantikus lenni, és nem szóródna ki annyi homok Faulks összeszorított ujjai között… Ráadásul Weir az egész regény legjobban megalkotott karaktere, nálam egyértelműen kedvenc lett.
**spoiler

>!
Európa, Budapest, 2015
594 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799065 · Fordította: Gy. Horváth László
3 hozzászólás
Futóhomok>!
Sebastian Faulks: Madárdal

Röviden: első világháborús regénynek remek, háborús alapokra helyezett romantikus történetként viszont bennem nem hagyott mély nyomot.
Kicsit bővebben: „Tudod, ez és ez a katona valakinek a fia volt …” – kezdte Nagyapám a beszélgetést, ha elsétáltunk a főtéri világháborús emlékmű előtt. A Madárdal egészen közel hozza az egyes katonák drámáját: a hadműveletek hiteles részletezése (a borzalmas Sonne-i összecsapás is taglalva van) után a lövészárkokból „megírt” tábori posta úgy hat, mintha neked címezték volna valamennyi lapot.
A szerelmi szál* (több is akad a regényben, de ez inkább ront, mint javít a helyzeten) azonban sajnos elnagyolt, kidolgozatlan karakterekkel gubancolódik.

*Belenéztem a filmes verzióba és még az is előfordulhat, hogy összélmény tekintetében nálam ezúttal az adaptáció jön ki győztesen:
https://www.youtube.com/watch…

3 hozzászólás
klaratakacs P>!
Sebastian Faulks: Madárdal

Furcsa, hogy soha nem hallottam erről a könyvről, míg ki nem sorsolták nekem kihíváson, annak ellenére, hogy sikeres és fontos mű.
Kemény könyv, a legnagyobb része az I. világháború francia frontjain játszódik, sárban, ágyútűzben, szétrobbanó agyak, belek mocskában. Mert ez a háború. Férfiak vannak most előtérben, az ő bajtársiasságuk, küzdelmeik, az általuk átélt rettenetek. Ráadásul – ami engem külön megviselt – hogy az ellenség területén alagutakat kivájó, aláaknázó bányász csapatokkal vagyunk legtöbbször, igen ez egy ilyen könyv, hogy tényleg ott vagyunk. Olvasva a küzdelmeket, a néha beomló, berobbantott és emberek tucatjait elnyelő szűk járatokban levert a víz, nem bírom ugyanis ezeket a helyeket.
A könyv idősíkokra oszlik, ami nagyon is kell, hogy valami ellensúlyozza a háború rettenetét. Elizabeth 1978-as részét kicsit feleslegesnek tartottam, de Isabelle és a főszereplő Stephen története miatt kellett. spoiler
Ez a hónap nekem a háborús könyvekről szól„ talán ez volt a legrettenetesebb. A sok „csak le kell lőni őket”- erejüket fitogtató férfinak szívesen adnék egy ásót, egy tetves kétnapos ruhát és beküldeném egy alagútba, csak négy órára. Még csak nem is lövetném őket. Lehet, hogy nagyobb kompromisszumkészséggel jönnének ki. Vagy olvashatják ezt a könyvet…

Gyöngyi0309 P>!
Sebastian Faulks: Madárdal

Kihívás miatt olvastam a könyvet. A háború nagyon messze áll tőlem, fel nem foghatom az értelmét. Ez a regény az első világháború angol oldalról elmesélt borzalmait mutatja be, talán a legnehezebb sorsokat, a gyalogság mindennapjait. Vérbeli naturalizmus, sokszor forgott a gyomrom, nem csak a húsbavágó leírásokon, hanem az egyéni psziché változásain. Aki átélte ezeket a borzalmakat, már nem lehet teljes értékű ember, idealistaként indul, megtört, meg nem értett lélekként tér haza. Három generációs történet, főként a nagyapa életét, kicsit az unokáét, érintőlegesen az anyuka életét boncolgatja.
Nem voltak nagyon szimpatikusak a szereplők, mert senkivel sem tudtam igazán azonosulni.
Stephent és bajtársait mérhetetlenül sajnáltam, a kényszer vitte sorsukból ki-ki a legtöbbet próbálta kihozni, más-más utakon.
Elgondolkodtam, hogy fizikailag is mennyire megterhelő lehetett, két kézzel kiépíteni az alagutakat, ráadásul úgy, hogy a bajtársak sorra elhullottak.
Az otthon maradottak helyzete sem volt rózsás, de a katonákhoz képest. Nagyon szépen megfogalmazza az író a társadalomba való visszailleszkedés nehézségeit, abban a jelenetben, amikor spoiler
A szerelmi szál nem fogott meg igazán, az is erőteljes, érzékletes volt, mint a háború. Viszont az unoka sorsa szép keretet ad a sztorinak.
Aki szereti a háborús történeteket, annak ajánlom, film is készült belőle, arra is sort kerítek egyszer.
Örülök, hogy elolvastam spoiler, de most megint hanyagolom egy darabig a háborúk értelmetlen borzalmait.

Ildó P>!
Sebastian Faulks: Madárdal

Nem tudok nem elfogult lenni ezzel a könyvvel, és nem tudom nem összehasonlítani a filmmel. A film hatalmas szerelem, a könyv még nagyobb.
A könyv már három idősíkon fut, míg a filmben az unoka szálat teljesen kihagyták. Ez nem lehet véletlen, mert ezek a leggyengébb részek, engem teljesen kizökkentettek olvasás közben, nehezebben haladtam velük. Tökéletesen működne a könyv enélkül is.
Olyan érzés, mintha már túl sok mindent akart volna bekezsúfolni az író ebbe a történetbe, néhol túl is van írva, néha már sok volt.
A legerősebb szála pedig egyértelműen a háború történései. Ami leginkább kidomborodik az a bajtársiasság, ahogy a filmben is, de sokkal részletesebben kifejti a barátságok kialakulását, a lelki megpróbáltatásokat, és a borzalmak is sokkal nagyobb mennyiségben és töménységben zúdulnak az olvasókra.
A szerelmi szál szakít ki ezekből kissé, de az sem fenékig tejfel. Ez is picit csalódás volt. Ez a filmben jobban átjött. spoiler

2 hozzászólás
GingerKid I>!
Sebastian Faulks: Madárdal

Nehéz… ezután a könyv után nehéz megszólalni. Még napokig… hónapokig élni fog a fejemben, és biztosan álmodni is fogok vele. Miközben olvastam, azt mondtam, magamban: Igen, ez a háború ilyen lehetett. Ennyire borzalmas, ennyire értelmetlen, ennyire embertelen. Ha a Nyugaton a helyzet változatlan a németek Nagy Háborús eposza, akkor ez az angoloké. Annyira naturalista, hogy egyes részek tényleg szenvedést okoznak, fájnak. De igazából nem is a sérülések, a szörnyű, megalázó halálnemek borzasztóak, hanem az az egyszerű tény: EZ MEGTÖRTÉNT. Ezt hagyták, hogy így legyen, és tíz-százezrek életét tették tönkre, zúzták, apró darabokra.
Lehetne mondani erről a könyvről negatívumokat. Néha picit túlírt, habár én 4 nap alatt elolvastam, képtelen voltam letenni, szóval egy idő után meg sem kottyant, sőt, rossz volt, hogy véget ért, persze közben jó, mert ez egy megterhelő kálvária volt , az unoka 1978-as szála nekem kidolgozatlanabbnak tűnt a háborús és a szerelmi szálnál, de mégis élveztem, sokat adott, főleg az emlékezés miatt. Ha lehet Stephen Wraysfordba én beleszerettem. Az ilyen karakterek hamar belopják magukat a szívembe. Furcsa figura, órákig lehetne csak őt magát elemezgetni. Persze a többieket is szerettem. Firebrace rendíthetetlensége, végsőkig való kitartása, eszembe fog jutni a nehezebb napjaimon. Weir és Stephen barátsága pedig a legjobb, legemberibb dolog, ami ebben a könyvben történik. Szeretek olvasni és írni férfi barátságokról, valahogy ez kényes témának tűnik, mintha szégyellni kéne, pedig gyönyörű. Weir gyámolatlanságát egy ponton megkönnyeztem. Ő volt talán a legjobb példa rá, milyen roncsot képes csinálni a háború az emberből.
És a vége… Te jó ég!!!
Ennek a könyvnek tulajdonképpen két vége van. Az egyik Stephen idősíkja. Na ott le kellett tennem a könyvet, mert konkrétan elsírtam magam. Pár órája fejeztem be, de most is elszorul a torkom. A másik, az unoka síkja már kicsit gyengébb volt, nekem picit összecsapott, de nem is igazán érdekelt, mert még a Stephennel történtek hatása alatt voltam, és mint fent írtam, a mondanivaló teljesen átjött.

Ez a könyv egyértelmű kedvenc, és ajánlom azoknak, akiket kicsit is érdekel a téma. Nehéz lesz. Tényleg nagyon nehéz. De olvasni kell, emlékezni kell, és ha lehet tanulni belőle.

2 hozzászólás
mokka1 P>!
Sebastian Faulks: Madárdal

Sebastian Faulks Birdsong című művére már régebben felfigyeltem. Mivel a BBC Nagy Könyv szavazásán előkelő helyezést ért el, illetve a Guardiannál is felkerült a „30 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz” listára, ezért elhatároztam, hogy mindenképpen elolvasom. Az angol eredetibe nem mertem belevágni, így amikor megjelent magyar nyelven, gyorsan be is szereztem.

Mind az irodalmi, mind a történelmi írások kevesebbet foglalkoznak az első világháborúval, mint a másodikkal. Ez érhető is, hiszen időben jóval távolabb áll tőlünk az első; a második világháború áldozatainak száma pedig lényegesen meghaladja minden korábbi fegyveres konfliktus pusztításait. Idős nagyszüleink, esetleg dédszüleink még személyes emlékekkel rendelkezhetnek a 40-es évek borzalmairól, de az első világháborúról már nem valószínű, hogy beszámolóval szolgálhatnak.

Sebastian Faulks úgy dönt, hogy megpróbálja közelebb hozni az első világháborút a jelenhez egy olyan történeten keresztül, melynek egyik idősíkja a háború borzalmait, a másik pedig egy fronton harcoló katona unokájának életét mutatja be a jelenben.

Összességében többet vártam a regénytől, de nem a háborús cselekmények okozták a csalódást. A fronton zajló eseményeket nagyon életszerűen ábrázolja a szerző, időnként úgy éreztem, mintha az összecsapások lassított felvételként peregnének a szemem előtt. A világháború utolsó napjairól szóló részt nem lehet letenni. A szerelmi szál, illetve a jelenben zajló szakaszok viszont elég laposra sikerültek. A múlt és a jelen összekapcsolása nagyjából kimerül abban, hogy nem baj, ha az életed nem ideális, mert a nagyszüleidé sem volt az. Nekem tanulságnak ez egy kicsit kevés. Ettől függetlenül a háborús fejezetek – melyek szerencsére a többséget képviselik – érdemessé teszik a kötetet az olvasásra.

A helyzet változatlan: továbbra is a Nyugaton a helyzet változatlan a legjobb első világháborús regény.

padamak>!
Sebastian Faulks: Madárdal

Megemésztendő. Komor, olykor brutális ábrázolás. Szinte elképzelhetetlen és mindenekelőtt elfogadhatatlan, de sajnos kitörölhetetlen események kusza és absztrakt rajzolata; önbeteljesítő és továbbörökített láncolata; kibogozhatatlan és meghökkentő titokzatossága; egy jobb jövőben megtörten reménykedő, létéhez körömszakadtáig ragaszkodó, tovasuhant évszázaddal ezelőtti árva-katona átvészelésében. Hála Istennek és a viszonylagos békeidőnek, mi már nem (csupán) „vegetálunk”…
Az utolsó oldalak falatták magukat. Aztán a fal adta a másikat…
Olvassátok el!

Belle_Maundrell>!
Sebastian Faulks: Madárdal

Pár éve a film keltette fel az érdeklődésemet (de azóta se néztem meg), és így jutottam el a könyvhöz. Őszintén szólva fel nem foghatom, hogy ezt miért kell valami nagy, epikus szerelmi történetként reklámozni, amikor az egészét tekintve teljesen lényegtelen az a románc az elején. Még csak át se jönnek az érzelmek, és Isabelle is meglehetősen halovány karakter. Ahogy a többi nő is, akik felbukkannak a sztori során. Egyedül annyi haszna volt az 1910-es részeknek, hogy utána érezzük a kontrasztot a békés, idilli francia táj és a háború borzalmai között. Ez egy háborús könyv. Ennyi.
Annak viszont nagyon jó, még ha néha át is esik a ló túloldalára és hatásvadász lesz, vagy szinte már erőltetten akar hatni az érzelmekre valami nagy, megható jelenettel. spoiler Viszont én a kevesebb néha több elvet vallva azt érzem, hogy oké, tényleg nagyon megrázóak voltak a naturalista háborús leírások, és szörnyű volt, amin keresztül kellett menniük, de a végére valahogy kiégtem, és már nem hatott rám ugyanúgy. Persze lehet, hogy ez egy nagyon cseles írói húzás, hogy a szereplőkkel együtt az olvasók is belefásuljanak abba, hogy folyton a vérben és belekben tapicskolunk, de azt vettem észre magamon, hogy kb. a 450. oldal után már csak sztoikus nyugalommal olvastam, hogy a halott barátaik oszladozó darabkáit szedegetik össze a szereplők, miközben az elején ennél kevesebb is kiakasztott. Már nem érdekelt, csak azt vártam, hogy haladjunk valamerre. Szóval talán ha rövidebb a könyv, akkor jobban fenn tudta volna tartani azt a sokkoló hatást.
Ettől függetlenül le a kalappal az író előtt, mert az említett hullámvölgyeket leszámítva tökéletesen átadta, hogy mennyire rettenetes lehetett annak a sok szerencsétlennek a sorsa, akik az első világháborúban harcoltak. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy mindezt nem valami hősies pátosszal tette, a szereplők előtt nem a hősies eszmék meg a kitüntetések lebegtek, csak egyszerűen túl akarták élni. Nekem, akit halálosan idegesít, amikor – akár a korabeli – könyvekben úgy indulnak háborúba a fiúk/férfiak, mint akik egy jó kis számháborúra és dicsfényre számítanak, ez különösen tetszett.
Az is jó ötlet volt, hogy Faulks felhívta a figyelmet az alagútásók munkájára, ami nem kevésbé volt veszélyes a tényleges harcnál, de eddig meglepően háttérbe szorultak. Mondjuk ennek nem örültem, mert a föld alatti részeknél mindig rám tört a klausztrofóbia, de legalább valamennyire átéreztem a szenvedést.
A kevés nővel ellentétben a férfi szereplők nagyon jól ki lettek dolgozva, bár meglepő módon talán pont Stephen a legkevésbé. Viszont a Weirrel való barátsága nagyon megfogott, aki önmagában is egy csodálatos karakter. Annyira sajnáltam szegényt, rajta keresztül mutatkozott meg a leginkább, hogy mennyire tönkretette őket a háború. De Jack Firebrace is rengeteget változott. Benne főleg az fogott meg, ahogy a feleségével levelezett, és így arról is képet kaptunk, hogy milyen nehéz lehetett a szeretteiknek. spoiler Igazság szerint én örültem volna, ha Margaret nézőpontjába is bepillantást nyerünk néha, az legalább hasznos lett volna, ellentétben a fura modern szállal.
A karakterizálás mélységein kívül még azok a részek voltak nagyon hatásosak, amikor valamelyik szereplő egy időre kiszakadt a háború monotonitásából, és visszatért egy kicsit a normális világba. Hatalmas volt a kontraszt, és szomorú volt látni, hogy mennyire kilógnak a „normális” emberek közül, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy miken mentek keresztül. Ezek a részek arra is jók voltak, hogy velük együtt mi is fellélegezzünk egy kicsit (mikor még zavartak a szétszórt emberi darabkák), és utána újra sokkoló legyen visszatérni a frontra.
Őszinte leszek, magát a regény felépítését nem igazán értem, Az világos, hogy kellett az 1910-es rész a kontraszt érdekében, de hogy mi szükség volt a ’70-es években éldegélő unokára, az kész rejtély. Annyi időt és helyet nem kap, hogy valami normális cselekményszálat fel lehessen építeni neki, ami meg van, az annyira béna, hogy bár ne i lenne. A szerelmi élete nem izgatott, a babamizéria még kevésbé, a „családi titok” teljesen kiszámítható, mert már minden kiderült a háborús szálon, azt pedig elég valószínűtlennek tartom, hogy egy harmincas éveiben járó, negyvenes években született nő ennyire rácsodálkozzon egy egyszerű háború emlékműre vagy valami emléktárgyra a nagypapitól. Szerintem ha egy 2010-ben született gyereknek mutogatnánk ilyesmiket, az is előbb felfogná, mint Elizabeth. Azt sem tartom szerencsés döntésnek, hogy pont vele, és a teljesen érdektelen, mellesleg hatásvadász spoiler jelenetével ér véget a könyv. Értem, hogy mit akart vele elérni az író, de nálam nem jött be. Akkor már jobb lett volna a háború végével lezárni az egészet. Az is hatásvadász volt, de legalább volt értelme, és érdekeltek a szereplők. Így meg csak nyújtottunk még egyet az amúgy is túl hosszú rétestésztánkon.
Összességében jó ez a könyv, értem, hogy mitől olyan nagy szám, és háborús témában tényleg kiemelkedő, de engem annyira nem ragadott magával. Gondolkoztam a 3,5 csillagon is, de végül úgy döntöttem, hogy kedves leszek, mert egyébként maga az író stílusa nagyon tetszik, kifejezetten szépen ír, ami egyébként éles kontrasztot alkot a naturalista leírásokkal. Tényleg kár, hogy elrontotta a klisés, múltban kutakodó unokás szállal, és nem fogta úgy 150 oldallal rövidebbre. Újraolvasni valószínűleg nem fogom, de egyszer mindenképpen megérte. Ezek után biztos minden hasonló témájú könyvnél eszembe fog jutni, hogy úgy kell háborúról írni, ahogy Faulks tette.


Népszerű idézetek

Nalina P>!

A zene feladata az, hogy felszabadítsa lelkünkben mindazon érzelmeket, amelyeket általában a szívünkbe rejtünk.

18. oldal

Kapcsolódó szócikkek: zene
Ákos_Tóth IP>!

Jack Firebrace tizenöt méterrel a föld alatt feküdt, arca fölött több százezer tonnányi Franciaország.

147. oldal (Európa, 2015)

6 hozzászólás
padamak>!

Ez nem háború, ez kísérlet arra, hogy mennyire lehet lealacsonyítani az embert.

181. oldal - MÁSODIK RÉSZ Franciaország, 1916 (Európa Kiadó, Budapest, 2014)

Ildó P>!

     Egyetlen gyermek, egyetlen jövendő nemzedék sem fogja tudni, milyen volt ez. Sohasem fogják érteni.
     Ha vége lesz, észrevétlenül járunk majd az élők között, és nem mondjuk el nekik.
     Beszélünk, alszunk, teszünk-veszünk, mint az emberek.
     Szívünk csöndjébe rejtjük, amit láttunk, és nem érnek el hozzánk a szavak.

500. oldal

E_W>!

Meglepő, mi mindent megtud az ember, ha eleget olvas.

328. oldal

GingerKid I>!

– Miért akar mindenáron életben maradni? – kérdezte Stephen.
– Isten tudja – felelte Weir. – Mert másom sincs, csak az életem. És ilyen körülmények között belekapaszkodik az ember.

348. Oldal

Ildó P>!

"Ha én innen elmegyek, legyen az a búcsúszavam,
hogy felülmúlhatatlan az, amit láttam."

Rabindranáth Tagore: Áldozati énekek
(Szentirmay Gizella fordítása)

7. oldal

padamak>!

Ha az emberek között igazi szeretet van, mint miközöttünk volt, akkor a részletek nem számítanak. A szeretet sokkal fontosabb, mint az olyan hús-vér tények, hogy ki szült meg kicsodát.

583. oldal - HETEDIK RÉSZ Anglia, 1979 (Európa Kiadó, Budapest, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
padamak>!

Kiderült hát, hogy tényleg meg lehet őrizni egy titkot: az emberek kotnyelességén előbb-utóbb felülkerekedik a közönyük, vagy, nagyvonalúbban fogalmazva, azért még létezik magánélet.

578. oldal - HETEDIK RÉSZ Anglia, 1979 (Európa Kiadó, Budapest, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: titok
Belle_Maundrell>!

Nem az ő halála a fontos, hanem ahogy a világ kifordult önmagából. Nem a sok tízezernyi halott a fontos, hanem ahogy bebizonyították: hiába vagy ember, akkor is cselekedhetsz a természet ellen.

280. oldal

Kapcsolódó szócikkek: első világháború · háború

Hasonló könyvek címkék alapján

Tomcsik Nóra: Az elveszett ifjúság
Isabel Allende: Kísértetház
Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
Ken Follett: Az idők végezetéig
John Fowles: A francia hadnagy szeretője
Nevil Shute: Az örökség
Noël Barber: Tanamera
Elliot György: A raveloei takács
George Eliot: Kései boldogság
Fábián Janka: Emma szerelme