Tiszta ​fény (Dunne család 1.) 70% 13 csillagozás

Ebben a lassan folyó, melankólikus regényben az 50-es évekbeli Írország egy nyarát élhetjük át egy isten háta mögötti kis faluban, mely egykor virágzó település volt, de az elöregedő és fogyó lakosságával egyre inkább az elhagyatottság és az elmúlás felé vezető út jeleit mutatja. Ebbe az egyforma, belefásult mindennapokba visz egy kis fényt és felfrissülést a két kisgyerek, akiket szüleik nyárra rábíznak a vénkisasszonyokként élő nagynénikre.
A gyerekek aztán elevenségükkel, frissességükkel felrázzák az egyhangú napi rutinba süppedt tanya életét, viselkedésükkel kihozva mindenkiből jó vagy rossz tulajdonságokat, akaratlanul örömöt és bánatot okozva a környezetüknek és saját maguknak.
A regény egészén végigvonul a vidéki magányosság és néhány garasból tengődő röghöz kötött, szegényes életmód fájdalma és valósága, épp ezért ez a kötet nem egy könnyed nyári olvasmány, hanem fájdalmasan őszinte lenyomata egy kornak, ami a mai egyre jobban fokozodó infláció mellett bármikor újra visszatérhet az amúgyis szerény megélhetést nyújtó vidékeken.

Szeretem Sebastian Barry könyveit. Mindig magával ragad a regényeiből áradó szomorkás-bús hangulat. Mert ennek érzékeltetéséhez nagyon ért.

Fényre van szükségünk ahhoz, hogy tisztán lássunk, tiszta fényre. Két idős asszony él együtt egy kis ír faluban, Kelshaban. Egyikük, Annie meséli el múltját, gondolatait, érzéseit, kényszerpályáját. Ugyan két lábbal áll a földön, mégis szüksége van vágyakra, álmokra és ez nem kor függvénye, néha idegenként szemléli a világot. Talán nem is a történet az, ami fontos, hanem az események által gerjesztett gondolatok. Sebastian Barry most is olyan szépen, érzelmesen fogalmaz, hogy olykor-olykor megakadok az olvasásban, rácsodálkozom… hogyan lehet a pillanat szépségét megragadni, ezt így csak kevesen tudják.

Nem is tudom, mit írjak erről a könyvről. Egyrészt unalmas volt, de érdekes is. A ír vidéken él az öreg Annie és Sarah, magányosan. Élik a mindennapi életüket, etetik az állataikat, elvégzik a heti nagymosást. A történet narrátora Annie, akinek a gondolatain keresztül megismerjük az életét, kapcsolatát a többi emberrel. Nyárra hozzájuk kerül két kis rokon gyerek és az érzelmek felkavarodnak, régi sérelmek előjönnek. Ezeket nemcsak a kis vendégek ottléte okozza, hanem a látogatók a jelenből és a múltból. Mindezekkel meg kell birkózni, akár akarja Annie, akár nem. Nem ez a legjobb regénye Barry-nek és örülök, hogy nem ez volt az első, amit olvastam tőle.