Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Egy eltitkolt élet 136 csillagozás
Mit mondhatnék még neked? Valaha éltem az emberek között, és általában véve kegyetlennek és ridegnek találtam őket, és mégis tudnék mondani három-négy nevet, akik olyanok voltak, mint az angyalok.
Az immár százéves Roseanne McNulty egy elmegyógyintézetben töltötte felnőtt életének jó részét, ám a kórházat nemsokára bezárják. Az orvosára hárul a feladat, hogy kiderítse: annak idején miért zárták be Roseanne-t. A pszichiáter, dr. Grene és az idős hölgy között az évek során szoros és különleges kapcsolat, már-már barátság alakult ki, Roseanne azonban mégsem képes megnyílni a férfi előtt. Miközben égeti a vágy, hogy megossza vele hányatott élete történetét, csupán a naplójának lapjain tudja őszintén feltárni titkait. Amikor dr. Grene megtalálja a feljegyzéseket, az asszony megdöbbentő erejű visszaemlékezése magával ragadja. Nyomozni kezd rég elfeledett dokumentumok után, és felfedezései mindkettejük életét kizökkentik. Sebastian Barry megejtő szépségű regénye fergeteges sikert… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2008
Enciklopédia 1
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 13
Most olvassa 9
Várólistára tette 160
Kívánságlistára tette 89
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
A Man Booker-díjra jelölt könyvekben nem szoktam csalódni, ezért ha tehetem, az olvasmányaim közé minél többet beválogatok ezekből. Barry gyönyörű, költői prózája 2008-ban kapott helyett a listán.
A könyv koncepciója rendkívül érdekes, és a párhuzamok teszik azzá. Maga a cselekmény párhuzamos monológokból bontakozik ki, az elbeszélők Dr. Grene pszichiáter és egyik betege, a közel száz éves Rosanne. A helyszín egy elmegyógyintézet, ahol Rosanne már több mint fél évszázada él. Az intézményt be kell zárni, s a doktort terheli a felelősség, hogy eldöntse, kit lehet kiengedni a társadalomba, s kit kell más intézménybe szállítani. Az idős asszonyra különös figyelmet szentel, és egyre jobban foglalkoztatja, hogy megismerje élettörténetét.
Rosanne múltja párhuzamosan bontakozik ki egyrészt az általa titokban írt, s a padlódeszkák alá rejtett naplóból, másrész az orvos személyes kutatásai által összegyűjtött anyagokból. De a kettő sok vonatkozásban eltér. Melyik a valóság? Aztán ahogy kezd feltárulni Rosanne tragikus sorsa, a nyugdíjazás előtt álló orvosnak is szembe kell néznie saját élete tragédiáival, legfőképp felesége elvesztésével. A két idős ember narratíváját átszövik az öregedés kérdései: a veszteségek, a bánatok, az elszalasztott lehetőségek.
Rosanne sorsában – a presbiteriánus kislány gyermekkori élményeiben, majd gyönyörű felnőtt nővé és anyává válásának körülményeiben, s végül az intézetbe való bekerülésében –, visszatükrözik az ír történelem, a politikai, erkölcsi, társadalmi, vallási megosztottság. Nagyon érdekes megközelítés, ahogy Barry párhuzamot von az idős asszony saját elbeszélésének valóságtartalma és a történelmi emlékezet hitelessége között. Mi a valóság és mit változtat meg a képzelet? Az értelmezések és az újraértelmezések tükrében mennyire megbízható az emlékezet?
Lassan csordogáló, a két narrátor emlékein és elmélkedésein keresztül feltáruló, minden részletében alaposan kidolgozott történet. A személyes sorsokkal összekapcsolódó történelmi utalásokat viszont jó lett volna kissé alaposabban kibontani, mert ezek nem voltak mindig voltak követhetőek.
A befejezés megosztó, lehet melodramatikusnak, mesterkéltnek titulálni, kicsit hajlok erre én is, de valahogy mégis jólesett a lelkemnek. Második olvasásom az írótól, a Végtelen napok kedvenc lett, és ez is nagyon szép, tartalmas élményt nyújtott.
Mindenekelőtt: nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a címlapon egy kisseprű, vagy -lapát van, és nem egy napló, sajnálom.
Ez egyébként egy szép könyv, nagyon sok érdekes fordulattal, amik közül pont a legutolsó legnagyobbra volt a legkevésbé szükség az egész történetben. Bírom az ír dolgokat, kicsit többet is elviseltem volna belőlük, de összességében jó kis könyv, csak nem átütő.
Csodálatos dolog az élet. Néha borzalmasan nehéz, néha reménytelenül kiábrándító, de van benne valami olyan magával ragadó és csodálatos, ami nem engedi, hogy a szörnyűségek közepette is elengedjük a fonalat. Ezek nem a könyv főszereplőjének, Roseanna- nek a szavai, de mindenképp az ő életszemléletének tükre. A százéves asszony egy elmegyógyintézetben töltötte szinte egész életét, és most, hogy le akarják bontani az épületet, felmerül a kérdés, hogy miért is van itt az idős hölgy? Elmeállapotának felmérését kezelőorvosa, Dr. Green végzi, aki akarva akaratlanul beleszövődik Roseanna magánéletébe és múltjába. Az idős asszony titokban leírja életének történetét, melyet a padló alatti rekeszben rejteget. Ám hamarosan költöznie kell, s mi lesz az iratokkal?
Az olvasó felváltva nyer betekintést az asszony múltjába s ezzel szorosan összefonódva Írország történelmébe és Green doktor irataiba.
A könyvnek csodálatos a nyelvezete, sodró a cselekménye és érdekes a szimbolikája, melynek megértését a könyv utószavát író Takács Ferenc kifejtésének köszönhetjük.
Ha jót akartok olvasni…!
A 100 éves Roseanne önvallomást ír életéről, miközben pszichiátere, dr. Grene
próbálja páciense szellemi szintjét felmérni. Ez csupán a történet kerete.
De mikre képes az emlékezet, ha képes egyáltalán?! Mi mindent képes a sors összehozni?! Nem is tudom, képes vagyok-e összeszedetten írni erről a fantasztikusan megszerkesztett könyvről, amiben annyi minden szóba kerül!
Az egyik szál az írek erős függetlenedési vágya, az igazságtalan politika elszenvedőinek nehéz élete, egy különös erkölcsi világ. A másik pedig napjaink vonulata: a nyugdíj körüli gondolatok, az elmúlás, a gyász, a betegség….
Inkább olvassátok, nagyszerű könyv!
Annyi emberrel találkozol naponta, a metrón, az utcán. Mindegyikük számodra ismeretlen életet él. Lehet, hogy az egyetemen melletted ülő fazon zongorázik, és minden este komponál, a fagylaltárus pedig valójában megszállottan ír. A létük mégis hidegen hagy, és újra meg újra visszatérsz a saját kis világodba. Erre hirtelen találsz valakit, akivel minden más. Semmit nem tudsz róla, de úgy érzed, hogy jól ismered.
/Sonia Rossi/
Hosszú volt, túl hosszú… mégis… :')
Olvasom az értékeléseket, és nem értem, hogy sok embernek miért nem tetszett.
Nem vagyunk egyformák, ezt belátom, és igen, nálam is voltak mélypontok, amikor félreraktam, mert felesleges oldalakkal traktál az író.
Mégis… nálam a 353 oldal, a nagy meghökkenés, és maga az egész történet így elolvasás után összeállt egy egésszé, és nem bántam meg hogy elolvastam.
Nem, mert Roseanne az én szememben egy kemény, kegyetlen kort és társadalmat megélő túlélő. Ki mondta volna el neki, hogy mi a helyes és mi a nem megengedett? A tébolyult anyja? Vagy a szegény apja? Talán az a hitvány Gaunt atya, vagy a férje, akit igazán szeretett?
És mégis… olyan emberek segítették az ő tudta nélkül, akik nem is voltak a családtagjai.
Vagy mégis? ;)
Egyvalamit sajnálok csak… spoiler
Nehéz dolga van egy könyvnek, ami ilyen hosszú ideig csücsült a várólistámon. A várakozás egyre csak fokozódik, és könnyen okozhat csalódást. De ez a könyv nem okozott csalódást, sőt.
Barrytől tavaly olvastam a Messze, messzé-t, és minden szomorúság, borzalom és kétségbeejtés ellenére nagyon tetszett, és alig vártam, hogy hozzájussak ehhez a másik könyvéhez is.
A témája teljesen más, de amit körbejár, az mégis ugyanaz. Ahogy abban az értékelésben írtam: „…ott van még az ír-angol, ír-ír, katolikus-protestáns, ilyenpárti-olyanpárti szembenállás is. Agyrém.”
Ebben a könyvben nem a csatatéren járunk. A színhely egy eldugott kis ír falucska vagy városka, benne egy elmegyógyintézet. De ahogy bomlik kifelé a történet, két látszólag véletlenül egymás mellé sodort ember, pszichiáter és ápolt története, úgy kezdem azt érezni, mintha a kerítés nem is a jó oldalon lenne… Amennyi őrület van, volt a külvilág-ban, Írország viharos történelmében és egyház-vezérelte mindennapi bigottságában, kérdéses, hogy melyik a kinn, és melyik a benn.
Bármit írnék, spoiler lenne. A könyv felénél ugyan felsejlik az emberben, mi is lehet a vége, mégis hókon nyom.
És azon tűnődök, vajon hogyhogy van még hazaszeretet meg hit meg tisztesség a világon, mikor a nevükben már annyi gonoszságot elkövettek. Ha állandóan magasztos célokra hivatkozva magyarázzák a piszkos eszközöket, bizony a cél is „bepiszkolódik”. Mit képzeltek magukról azok a „mélyen hívő”, valamint az anyaszentegyházat képviselő emberek, akik bármit megengedtek maguknak, és mindezt a hit (és a jó emberek = mieink) szolgálata érdekének tüntették fel? Hogyan számoltak el magukkal, gondolataikkal, tetteikkel, mulasztásaikkal, és főképp hazugságaikkal és képmutatásaikkal az előtt, akire felesküdtek, akire hivatkoztak? Meg hogy milyen rettegés, megfelelni, leplezni és tagadni vágyás mozgatja azt a nőt, aki – hogy saját származásának, ballépéseinek titkait leplezze –, tönkreteszi egy másik nő meg a fiai életét, hogy szentebbnek mutathassa magát a szenteknél.
Miközben a könyvet olvastam, ismét meg-megszólalt bennem a dal: Itt élünk Isten országában… – és ha AZ OTT Isten országa, akkor örülök, hogy nekem egy másik ország jutott.
http://moly.hu/karcok/162356
Óriási csalódás volt a könyv – úgy látszik ez most egy ilyen időszak nálam – de sem a hangulat, sem a történet, sem az elbeszélés minősége nem nyert meg magának, sokkal többet vártam a szerzőtől, és csak bízni tudok benne, hogy lesz még szerencsésebb találkozásunk a jövőben.
Nagyon idegesített, hogy a váltott szemszögben kibontakozó történetben a két narrátor hangja semennyire sem különül el egymástól, szinte ugyanazokat a fordulatokat, mondatokat használják mindketten, karaktereik teljesen egymásba olvadnak, így mindkettőjük lényege elveszett a süllyesztőben. Mondhatnám (mondom is), hogy Barry szépen ír, kifejezetten szépen, volt egy-két mondata, amit tényleg átéreztem, de összességében az egész regényt túl fennhéjázónak találtam, a szép szavak mögött nem volt ott az igazi mély tartalom. Éreztem, hogy Barry tehetséges író, aki viszont valamiért nem használja ezt ki ebben a regényben.
Az egész cselekmény lassú, unalmas és végletesen kiszámítható volt, a befejezés akkora égbekiáltó Hollywoodot megszégyenítő klisé, hogy azt büntetni kéne. Számomra nem nyújtott semmi újdonságot érzelmi téren, kifejezetten túlzónak és hatásvadásznak találtam a drámai(nak szánt) fordulatokat.
Az ír történelem felelevenítése, és ahogy az ír emberek átélték ezeket a nehéz időket a könyv legerősebb pontjai, ezek a részek mentették meg számomra az amúgy majdnem élvezhetetlen könyvet. Az, hogy Barry a politikai- és vallási konfliktusok az átlagos emberek hétköznapi életére gyakorolt hatását bemutatta igazán lenyűgöző – minden csillagot ez érdemel, nagy kár, hogy ezt ilyen köntösbe csomagolta.
Elhanyagoltuk az élet apró mondatait, és a nagyok immár elérhetetlenek számunkra.
Sokszor éreztem úgy, hogy ez a mondat tökéletesen jellemzi Roseanne egész életét, aki az akkori Írország viharos történelmében, érájában, saját élethelyzetében sem nagy, sem apró mondatot nem mondott, amikor lehet, hogy már kiabálni kellett volna. A történet nagyon lassú sodrással bír, én személy szerint egyre inkább kedvelem az ilyesmit, úgyhogy még jól is esett. Barry szavai egyébként nagyon szépek, ez a tempó pedig teljesen ideális ahhoz, hogy el lehessen veszni bennük és csodálkozni rajtuk.
Tetszett a váltott nézőpont, és annak formája, szívszorító volt olvasni Roseanne sorsának alakulását, rengeteg szenvedésén keresztül is átszűrődő hitét és bizalmát az emberekben, az életben. „Mit mondhatnék még neked? Valaha éltem az emberek között, és általában véve kegyetlennek és ridegnek találtam őket, és mégis tudnék mondani három-négy nevet, akik olyanok voltak, mint az angyalok.
Azt hiszem, ahhoz a kevés angyalhoz mérjük földi napjaink jelentőségét, akiket fölfedezünk magunk között, és mégsem vagyunk olyanok, mint ők.”
A sztoriban igazából csak a teljesen feleslegesen hatásvadász vége zavart, szükségtelen csavarni azon, ami már teljesen egyben van. Összességében teljesen elvarázsolt Barry írása, sok olyan fontos mondat van benne, ami visszacseng az ember fülébe: „Ha nem bizonyságot nyert szeretettel megyünk a mennyország kapujához, Szent Péter nem tud beengedni minket.” Én azt hiszem igaza van.
A McNulty család újabb tagjának viszontagságos élete a kívülről idilli ír kisvárosnak tűnő pokolban. Ezúttal női szemszögből, a kelleténél valamivel több véletlennel, sorsszerű talaálkozással és könnyzacskókat kímélni nem akaró feloldással. Kellően olvasmányos, de kicsit felszínes regény a pletyka temészetéről. Kevésbé tetszett, mint A tartalékos tiszt, de eléggé ahhoz, hogy a harmadik McNulty történetet is el akarjam olvasni.
Azon gondolkodtam, hogy miért van az, hogy a nekem tetsző könyveknek rendszerint alacsony olvasottsági százaléka van. Példának itt van az Egy eltitkolt élet.
Nem unalmas, bemutat családokat, sorsokat, egy kevéssé ismert történelmet, politikai helyzetet.
Roseanne naplót vezet – emlékeivel, fájdalmával, keserves életével, kétségeivel tölti meg a lapokat főleg a múlttal.
Ezzel ellentétben dr.Grene gondolatai a jelenbe visznek minket. És ez a két sors egy bizonyos ponton keresztezi egymást. Talán ez egy picit erős volt. Ezért a pont levonás.
Nem egy pergős cselekmény, hisz az élet sem mindig az, de nagyon szép nyelvezettel íródott a könyv.
Szerintem a szépirodalmi címke sem lenne túlzás.
Népszerű idézetek
Mit mondhatnék még neked? Valaha éltem az emberek között, és általában véve kegyetlennek és ridegnek találtam őket, és mégis tudnék mondani három-négy nevet, akik olyanok voltak, mint az angyalok.
Azt hiszem, ahhoz a kevés angyalhoz mérjük földi napjaink jelentőségét, akiket fölfedezünk magunk között, és mégsem vagyunk olyanok, mint ők.
324-325. oldal
Furcsa, de úgy tűnik nekem, hogy az olyan ember, akinek nincsenek egész életén át dédelgetett anekdotái, amelyek túlélik őt, nagyobb eséllyel vész el egyszer s mindenkorra nemcsak a történelem, hanem az őt követő családtagok számára is. Persze, ez a legtöbb lélek sorsa, és ilyenformán egész emberéletekből, mégoly eleven, csodálatos életekből is, csak a fonnyadó családfákon olvasható szomorú, fekete nevek maradnak, amelyek után ott fityeg egy árva évszám meg egy kérdőjel.
17. oldal
Csak lebegett a szobában testetlenül, anyagtalanul, egy élő ember, akinek javában zajlik az élete, és aki észrevétlenül, lábon haldoklik, ahogy mindannyian.
39. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Diana Hunt: Őrület határán 96% ·
Összehasonlítás - Jodi Picoult: Vezeklés 93% ·
Összehasonlítás - Patricia Gibney: Titkok terhe 91% ·
Összehasonlítás - Lucinda Riley: A hetedik nővér története 88% ·
Összehasonlítás - Liz Nugent: Mindig is éjjel lesz 84% ·
Összehasonlítás - Sally Rooney: Normális emberek 81% ·
Összehasonlítás - Liz Nugent: Mit tettél, Oliver? 80% ·
Összehasonlítás - Billy O'Callaghan: Szerelmem, Coney Island 73% ·
Összehasonlítás - Karen Marie Moning: Új nap virrad 95% ·
Összehasonlítás - Khaled Hosseini: Papírsárkányok 93% ·
Összehasonlítás