A ​hatalom társadalma vagy a társadalom hatalma? 3 csillagozás

Szerintem arról a szóról, hogy közösségszervező, négy emberből háromnak egy művelődési ház ugrik be, valamint egy bajuszos fickó, aki ott néptánc-oktatásokat szokott tartani. Esetleg egy vőfély. Ami érthető. Pedig nem. A közösségszervező olyan személy, aki egy bizonyos cél érdekében együttműködő csoportot szervez azonos érdekű egyénekből, hogy valamiféle változást idézzen elő helyzetükben. (Tehát tulajdonképpen néptáncoktató is lehet. Meg vőfély.) Mondjuk ez a definíciós probléma már jelzi, hogy e válogatás fölött végig ott lebeg Damoklész kardjaként a kérdés: „Jó, jó. Amerikában. De nálunk?” Amire még a végén visszatérünk, de előbb végigmegyek a tanulmányokon.

1.) Marshall Ganz: Közösségszervezés. Tisztességes minikézikönyv. Semmi extra. Ha közösséget alakítok, majd megint átlapozom.
2.) Paul Kivel: Szociális ellátás vagy társadalmi változás? Elképesztően radikális tárgyalása annak, hogy aki dolgozóként részt vesz az állam szociális ellátórendszerében, azt végső soron nem az „uralkodó osztályok” hatalmának konzerválásáért küzd-e. spoiler Érdekes, bizonyos pontokon megfontolandó felvetés, de olyan egysíkú, néha a konteózás határait súroló hangnemben, ami engem eléggé távol tartott tőle. (Persze arrafelé a Kivel által használt marxista ízű szókészlethez talán nem tapad annyi történelmi kosz, mint itt. De nekem a legrosszabb társadalomtudományi munkák nyelvezete jutott eszembe róla az ’50-es évekből.)
3.) Ai-Jen Poo: Közösségszervezés szívvel-lélekkel. Nagyon amerikai. Érzelmek, érzelmek, érzelmek, lelkesedés két vödörrel. Poo lelkiismeretfurdalás nélkül felküldi védencei gyerekét a pódiumra, hogy anyu sorsának ecsetelésével könnyeket csaljon a hallgatóság szemébe. Mondjuk lehet, pont így működik. Nyilván jobb az együttérzésre apellálni, mint a paranoiára. (Ebben a tanulmányban találkoztam azzal, hogy a háztartási alkalmazottak a házmesterekkel meg a taxisokkal vállvetve küzdöttek Albanyban a jogaikért. Ami tök szép. És hát mi sem illusztrálja jobban, hogy mi is a mi nagy magyar problémánk.)
4.) Ronald A. Heifetz: Értékek a vezetésben. Heifetz igyekszik cáfolni, hogy a „vezetés” fogalmát lehet morális értékektől mentesen vizsgálni. Egyetértek vele. De lehetett volna mélyebb a tanulmány.
5.) Jan Rehmann: Interjú Willie Baptisttal. Beszélgetés egy közösségszervezővel többek között Martin Luther King Szegény Emberek Kampánya mozgalmáról. Helyenként elég meredek állításai vannak. Abcúg, FBI!
6.) Susan Stall – Randy Stocker: Közösségszervezés vagy szerveződő közösség? A nemi szerepek analógiájára a szerzők kidolgozzák a „férfias” és „nőies” közösségszervezés tulajdonságait, ahol az első csoport – amit Alinsky (lásd később) neve fémjelez – konfrontatív, zéróösszegű hatalmi játszmát játszik és a formális csoportban hisz, a második pedig együttműködő, kompromisszumkész és az informális szerveződésből indul ki. A kötet legjobb tanulmánya.
7.) Larry B. McNeil: A közösségszervezés „finom” oldala. A három kulcsfogalom: aktív odafigyelés, tudatosság, rítusok – és a haza fényre derül. Talán ki lehetett volna fejteni bővebben is.
8.) Joe Szakos – Kristin Layng Szakos: Bemutatkozik Nicholas Graber-Grace… A közösségszervező egy napja. Elolvastam. Ugorgyunk.
9.) Saul D. Alinsky: A hatalom folyamata. A közösségszervezés atyja és doyenje, Alinsky elmagyarázza, miért jó a konfrontatív ("férfias") technika. spoiler Nekem kicsit offenzív elképzelés.
10.) Jo Freeman: A strukturálatlanság zsarnoksága. Strukturáltság fontossága és a strukturálatlanság veszélyei az informális csoportokban, valamint a nőmozgalmak megújulásának szükségessége. Korrekt tanulmány.
11.) Mike Evans – George Goehl – Kim Bobo: Szerveződj! Egy bloomingtoni mozgalom sikertörténete. Ez is megvolt. Lapozzunk.
12.) Gary Sandusky: Közeli és személyes. A vidéki közösségszervezés csínja-bínja. Tudjátok, favágóinges, szakállas csávók puskával. „Hínnye, dejszen nem demokrata kend véletlenül?”
13.) Myles Horton – Judith Kohl – Herbert Kohl: A tisztesség szigetei. A közösségi oktatás holisztikus megközelítése. Aranyos – de magunk közt szólva túl holisztikus. Ha ennél holisztikusabb lenne, bizisten elkezdenék jógázni.

Kicsit csalódott vagyok, mert alapvetően ez az a kötet, ami úgy kellett ide, mint egy falat kenyér, de az elvárásaimnak nem tudott megfelelni. (Ettől függetlenül természetesen a közösségszervezést továbbra is olyan dolognak tartom, amire óriási szükség van.) Összességében két nagy hibája van, ami miatt kevésbé tetszett, mint párdarabja – bár mindkét hiba védhető. Az egyik, hogy nem igazán mély – ennek magyarázata, hogy a közösségszervezés gyakorlati foglalatosság, az elméleti megalapozottság csak másodlagos. A másik (ahogy a bevezetőben is utaltam rá) pedig az „amerikaiság”. Nem is arról van szó, hogy a kötet olyan politikai lényekről szól, akik itthoni szemmel időnként marslakónak tűnnek (Ember! Kiállnak a jogaikért! Nem csak pampognak ám!) – az, aki nem hiszi, hogy ezen a mentális állapoton változtathat idővel (lassan, fokozatosan), az tényleg ne menjen közösségszervezőnek. Inkább maradjon otthon a fotelben, és csinálja a híres magyar passzív ellenállást. Inkább az a gond, hogy az USA politikai rendszere egy föderalista berendezkedés, aminek következtében a kistérségi mozgalmaknak nagy tere van az érdekérvényesítésre. Ez a kelet-európai állam-egyén viszony kontextusában nem így működik. Ugyanakkor a közösségszervezés amerikai mozgalom, úgyhogy ha akarnának, se tudnának nem amerikai tanulmányokból válogatni. A magyar követőknek meg – gondolom – azon kell dolgozniuk, hogy merítve belőlük, de szabadon kezelve őket, kialakítsák az itthoni körülmények között is alkalmazható eljárásokat.