Minden ​szív kaput nyit (Csellengő gyerekek 1.) 334 csillagozás

Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Eleanor ​West otthona csellengő gyerekek számára.
Házalók, látogatók, vizsgálók kíméljenek!

A gyerekek hajlamosak eltünedezni, ha adja magát a lehetőség. Átlépnek a szekrény hátulján, becsusszannak egy tükörbe, beesnek a nyúl üregébe, vagy egy vén kútba, hogy aztán egy merőben más helyen bukkanjanak elő.

De a mágikus vidékek már semmi hasznát nem látják azoknak a gyerekeknek, akikből kifacsarták a csodát.

Nancy is utazott egyszer, aztán visszaküldték. Viszont mindaz, amit átélt a túloldalon… az ilyesmi megváltoztatja az embert. A West kisasszony gondjaira bízott gyerekek nagyon is meg tudják érteni. Ugyanis mindnyájan keresik a visszautat saját fantasztikus világukba.

Nancy érkezése azonban komoly változást hoz az Otthonba. Valamiféle sötétség ólálkodik a sarkok mögött, és amikor elszabadul a pokol, Nancy és újdonsült iskolatársai lesznek azok, akiknek a rejtély végére kell járnia.

Kerül, amibe kerül.

„Seanan McGuire már jó… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tagok ajánlása: 16 éves kortól

>!
Fumax, Budapest, 2018
160 oldal · ISBN: 9789634700845 · Fordította: Miks-Rédai Viktória
>!
Fumax, Budapest, 2018
160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634700227 · Fordította: Miks-Rédai Viktória

Enciklopédia 15

Szereplők népszerűség szerint

Kade · Sumi · Jack (Jacqueline) · Nancy Whitman · Eleanor West · Jill (Jillian)


Kedvencelte 28

Most olvassa 12

Várólistára tette 260

Kívánságlistára tette 311

Kölcsönkérné 11


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Ifjúsági regény. Ja és persze portál fantasy. Sok-sok különböző ajtóval, amik mind más és más világokra nyílnak. Olyan világokra, amelyekben magunk is jártunk már gyermekkorunkban, vagy reménykedünk benne (esetleg rettegünk tőle), hogy gyermekeink is megfordulnak majd ott.
Amit viszont a legtöbben gyermekként titokban vágytunk, és amitől szülőként mindig is félni fogunk, az hogy ez a világ ott marasztal bennünket (vagy gyermekeinket).

Szép, kerek történet, amiről viszont messzire ordít, hogy ez (csak) egy epizód, egy – akár végeérhetetlen – sorozat debütáló darabja. Ami a kisregény felépítését, a számtalan lehetséges alternatív világ koordinátarendszerét és Eleanor West magániskoláját illeti, az bizony példásan kidolgozott és egyben kompakt is. Viszont ami a gyilkossági, nyomozós szálról elmondható (pedig ez nyújtja a tulajdonképpeni cselekményt a sorozatindító történethez), nos az csupán annyi, hogy rendkívül gyermeteg, egysíkú és fantáziátlan.
De ettől még az okos történetmondás megtalál, a gépszíj elkap és – ahogy a regénybeli utalások is mondják – bátran csusszansz be a Nyúl üregébe, vagy lépsz át a szekrényajtón.

Kellemes, amolyan egy ültő helyben olvasós, az időben évtizedekre visszarepítő kaland.

moskatanita IP>!
Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Tizenévesen gondolkodás nélkül átléptem volna az ajtón. A világom talán egy sziklás, viharos óceánpart lett volna, ahol a sirályok és fókák beszélik az emberek nyelvét, az emberek száját viszont összeöltötték, és szavak helyett egymás érzései kavarognak bennünk, a másiknak okozott öröm vagy fájdalom.

Aztán felnőttem.

Erről szól a Minden szív kaput nyit. Arról az időszakról, amikor valaki kamaszként nem találja a helyét a világban, olyan csorba kulcs, amely egyetlen zárba sem illik, aztán mégis kap egy bizarr helyet, ami személyesen neki készült. A különcségek itt otthonossá válnak, legyen az szivárványország tiritarkasága vagy a holtak csarnokának éjsötétje. A saját világukban ezek a csellengő kamaszok a főszereplők, ők alakítják a dolgok folyását, hercegek, világmegváltók lesznek, őrült tudósok laboránsává válnak: azt kapják, ami őket boldoggá teszi. Ezért annyira fájdalmas a visszatérés, ezért szükséges a rehabilitáció, hogy egyáltalán be tudjanak illeszkedni a való világba – hogy felnőjenek.

Direkt szimbolikával, de nagyon szépen elmesélt ifjúsági történet ez. A szereplők harsány megjelenésükkel animekaraktereket idéznek – Nancy haja megőszült, amint a Halál végigsimította, csak ujjai nyomán maradt ott öt fekete csík –, és az ötletekre is ez a tűzijátékszerűség jellemző, rengeteg felvillantott világ és lehetőség, ami így, ebben a tömör kifejtetlenségben működik igazán. Avagy nem bánom, hogy a kisregényben több az Oktalanság, mint a Logika, és szerencsére a Romlottság is, mint az Erényesség. A cukros, idillien látomásszerű világábrázolást szépen ellensúlyozza a második felére elharapódzó brutalitás, és így még a nyomozás alibi-egyszerűsége sem zavart a kelleténél jobban. És bár a világról rengeteget lehetne még mesélni, ez a premissza ilyen terjedelmet kívánt, így működik erőteljesen.

Remélem, olvasni fogják azok, akik még reménykednek benne, hogy egy elhagyott kútban vagy egy gyufás skatulya mélyén felbukkan az ajtajuk; és azok is, akik már visszatértek.

wzsuzsanna P>!
Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Rettenetesen vártam ezt a könyvet, pedig nem volt rá különösebb okom, mint a csábító fülszöveg és az a megmagyarázhatatlan erő, ami vonzott hozzá. Ilyenkor persze mindig kétesélyes a dolog: vagy hatalmas bukta és csalódás a vége, vagy pedig beüt a csoda, és azt érzem, olyan könyvet olvasok, amit mintha személy szerint nekem írtak volna. Szerencsére ez most a második forgatókönyv szerint alakult.
Maga a történet elég rövidke a 160 oldalával, de annál tartalmasabb. Ahogy a fülszövegből is kiderül, egy bentlakásos iskolában játszódik, ahová olyan gyerekek kerülnek, akik egyszer már jártak egy másik világban, csak valamiért visszakerültek a hétköznapokba, és most nem találják a helyüket. Az iskola vezetője, Eleanor maga is kaput nyitott egyszer saját igazi otthonába, ezért pontosan érti azt a végtelen fájdalmat és magányosságot, amit ezek a kitaszított fiatalok éreznek. Nem is kecsegteti őket hiú reménnyel: könnyen meglehet, hogy soha többé nem találják meg a visszavezető utat, így az egyetlen céljuk az maradhat, hogy valahogy megpróbáljanak túlélni és továbblépni ezzel a hihetetlen ürességgel a szívükben. (…)
Tényleg akkora hatással volt rám minden sora, hogy nagyon nehéz összefüggően és értelmesen leírni, pontosan mit is szerettem benne annyira. Egyrészt nagyon mély azonosságot érzek ezekkel a gyerekekkel és a fájdalmukkal, akik valaha az életben megtapasztaltak egy másik világot és valóságot, amiből kiszakadva csak üresség maradt bennük. Nagyon tetszik az is, hogy ez az alaphelyzet kellőképpen szimbolikus ahhoz, hogy bármit bele lehessen látni, bármilyen veszteséget vagy magányosságot, hiszen nem az a fontos, hogy konkrétan milyen kontextusban kerül elő az érzés, hanem az, hogy valószínűleg mindenki átélte már. Nagyon szerettem azt a borús, sötét, mégis gyönyörű atmoszférát, amit teremtett, ami egyszerre készteti az embert emlékezésre és önreflexióra. Imádtam, ahogy az írónő játszik a műfajokkal, hiszen a horror vagy a fantasy éppúgy természetes építőeleme ennek a történetnek, mint az ösztöneinkhez visszanyúló danse macabre.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy maga a szöveg gyönyörűséges és kifejező, és bár nem olvastam eredetiben, biztos vagyok benne, hogy ebben nagy szerepe volt Miks-Rédai Viktória fordítói munkájának. Teljesen egyértelműen kedvenc lett, szépen elfoglalta a helyét abban a sorban, ahol Neil Gaiman, Philip Pullman és Peter S. Beagle már jó ideje dolgozik azon, hogy megnyissa az én ajtómat, amin keresztül egyszer hazajutok. (…)
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.hu/2018/04/minden-sziv-kapu…

4 hozzászólás
Gaura_Ágnes IP>!
Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Azt hiszem, így kell felnövéstörténet-fantasyt írni anélkül, hogy elcsépelt elemekből építkeznénk. Erőteljesen, bár nem tökéletesen megírt kisregény, mert számomra több ponton is hiteltelen az intézetvezető reakciója, de ez engem most csak egy félcsillagnyira zavart. Hogy miért? Mert McGuire regényét metaforikus szövegként jó olvasni. Ilyen értelemben helyezi a kamaszkor egyeseknek feldolgozhatatlan, traumatikus életszakaszát szimbolikus, mágikus terekbe, melyekbe a szív rezdüléseire (az igazi személyiség csak más, fantasztikus terekben kibontakozható jellemvonásaira) rezonáló portálokon keresztül vezet az út. Ennek megfelelően ez bizony sötét fantasy, amikbe olyan elemek is keverednek, amelyek normális körülmények között nem szerepelnek YA regényekben (pl. csonkolás) – de ezek nem funkciótlan komponensek, még ha meg is lepődünk azon, hogy a szöveg második fele váratlanul átcsap véres-nyomozós sztoriba. Bár rokonítható a Gaiman-féle fejlődésregények dark fantasy koncepciójával, McGuire kisregénye keményebb és fájdalmasabb, mert alapvetően nem a szokásos felnőtté válás nehéz, de szükségszerű folyamatát ábrázolja a fantasy eszközeivel, hanem azokra a kamaszokra koncentrál, akiknek sokkal nehezebb – ha nem lehetetlen – megtalálni önmagukat és önmaguk helyét ebben a világban. Fontos mű, megérdemelten kapta a díjakat a hibái ellenére is, és alig várom, hogy olvassam a folytatásait. (@Disznóparéj_HVP-nek örök hála, amiért a kezembe nyomta tegnap késő este!)

Niitaa P>!
Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
http://niitaabell.blogspot.hu/2018/05/seanan-mcguire-mi…

"Többet kaptam tőle, mint amire számítottam. Engem teljesen beszippantott Seanan McGuire világa, az összes furcsaságával együtt. Élvezettel faltam a sorokat, hiszen egy nagyszerű történet elevenedett meg a szemeink előtt, ugyanakkor nem tudok elvonatkoztatni attól az érzéstől, hogy ebből sokkalta többet is ki lehetett volna hozni. Egy elvesztegetett lehetőségnek látom, hiszen több ki nem aknázott remek fordulat is még ott ül benne, amik már sosem törhetnek a magasba.
A végső megítélésem ugyanakkor pozitív a könyvről. Szerettem a könnyű humort, ami átlengi, s azokat az életigazságokat melyeket erősen kimond.
Reményeim szerint a folytatásban többet fogunk kapni, minden szempontból. Mindenesetre kíváncsian várom. Úgy érzem, van benne potenciál, s megérdemli az esélyt a folytatás is.

A Minden szív kaput nyit reménnyel tölti el az olvasót, hogy létezhetnek más csodálatos és borzalmas világok is a miénken kívül, s hogy mindenkinek lehetősége van nagyobbá válni, ha elég bátor és kitartó hozzá."

2 hozzászólás
lilla_csanyi>!
Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Nagyon vegyesek az érzéseim ezzel a kisregénnyel kapcsolatban.
Egyrészt van egy nagyon jó alapötlet, és elindul egy ilyen kedves, Gaimanes hangulattal. Elkezdünk megismerkedni a könyv világával, ami tényleg, igazán érdekes, de sajnos a kötet túl rövid ahhoz, hogy igazán elmerüljünk benne.
Vannak ilyen kicsit Tim Burtonös, különc karaktereink, akik a rózsaszín unikornisos világok helyett sokkal sötétebb helyeken jártak, ezért számkivetettek a számkivetettek között is.
Kapunk egy kis nyomozgatást is, amihez ismét csak túl rövid a könyv, hogy igazán érdekes legyen, de cserébe átlendíti a történetet a második felében egy 180 fokos fordulattal gore horrorba, ami számomra érthetetlen és indokolatlan volt.
Ezeket még meg tudnám bocsátani, mert végül is sorozat nyitó kötet, majd elmerülünk a világban később, majd letisztul hogy milyen lesz a végső hangulata a könyvnek…
De az, hogy gyerek karakterek szájába erőltetjük a saját politikai nézeteinket, úgy hogy az se nem odaillő, se nem indokolt, totál kizökkentő, zavaró és még fel is b*ssza az ember agyát, mert azonnal az jut eszedbe, hogy „Ahha, szóval a mágikus receptje a Hugo, Locus és Nebula díjnak véletlenül sem a tehetség, hanem a patikamérlegen kiszámított gender bender, aszexualitás és női felsőbbrendűség toposzainak kutyuléka…”
De most komolyan. Aktuálpolitikát lehet mesterien is belesimítani egy fantasy történetbe, lsd. Ötödik évszak, Acél emléke. De Ringil és Essun felnőtt karakterek, kegyetlen, realisztikus világokban, saját keserű tapasztalatokkal és világképpel. Ez így mégiscsak nagyon más, mint egy gyerek szájába adni oda nagyon nem illő dolgokat.
Valószínűleg elolvasom a következő kötetet, mert érdekel, hogy milyen irányt vesz a történet, de a tavalyi tapasztalataim megerősítést nyertek…Ha még egyszer elcsábulok valamire, aminek csak a fülszövege tetszik, de nem tudok róla semmit, nincsenek róla vélemények ismerősöktől, akkor inkább felgyújtok egy 5000-est, mert ugyanott vagyunk.

12 hozzászólás
ScarlettBlair P>!
Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Mikor elkezdtem olvasni a könyvet a rövidsége miatt nem tudtam mire is számítsak. Viszont az első oldaltól kezdve teljesen magával ragadott, az biztos.
Nagyon tetszik az írónő írásmódja, a rengeteg különböző világ, amit ezek a gyerekek megjártak. Hogy a Lápvilág ugyan úgy lehet csodálatos, mint Tündérország.
Bár rövid volt és tömör, valamiért végig úgy éreztem, mintha egy felturbózott Vándorsólyom kisasszony különleges gyermeikeit olvastam volna. És ez a verzió sokkal jobban tetszett.
A nyomozós szál hiába volt rövid és felszínes mégis valahogy összefogta a történetet és a végére mindenki a helyére került. Vagy legalábbis majdnem.
Várom a folytatást.

Papírra_vetett_gondolataim>!
Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Eddig mindig csak a történetnek azt a részét ismertük, hogy mi történik ha valaki egy új világba csöppen. Seanan McGuire kiforgatta a mesét, és megtudhattuk mi van akkor ha vissza kell térni a valóságba. Szerintem ez rendkívül ötletes és kreatív. A történetben megjelenő karakterek nagyon egyedi személyiséggel rendelkeznek és az olvasót nagyon kíváncsivá teszik, hogy vajon ők melyik világból jöttek vissza. Szerintem ez egy nagyon erős dark fantasy kötet, amit érdemes elolvasni, mert sokat ad az embernek ! Úgy gondolom, hogy ennek a történetnek van mögöttes tartalma, tehát lehet akár a kamaszkor nehézségei is, vagy a társadalomba való elhelyezkedés,ami mint háttérgondolat megjelenik a kötetben. Bár ez már lehet kicsit túl van gondolva. A lényegen nem változtat, ez egy nagyon erős kötet, a maga 160 oldalával !

https://papirravetettgondolataim.blogspot.com/2019/10/u…

ria_konyvei>!
Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Ez a könyv nagyon kívül esett a komfortzónámból. Nem olvastam még horror címke alatti könyvet.
Nem mondom, hogy túl ijesztő volt. De azért a gyilkosságok számomra elég gyomorforgatóak voltak spoiler.

Ahhoz képest, hogy ilyen típusú könyvet még nem olvastam, arra már a könyv felénél rájöttem ki lesz a gyilkos.
A szereplők kicsit furcsák voltak számomra, de ennek ellenére Kade, illetve Christopher karakterét nagyon tudtam kedvelni.

A könyv számomra szépen le lett zárva, kérdéseim sem maradtak.
Összességében nem volt rossz olvasmány, csak távol áll tőlem, de így is gyorsan tudtam haladni vele.

tinuviel89>!
Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Csodálatos és szívszorító. Meglepően rövid, nagyon tömör. Többet később.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

wzsuzsanna P>!

Nem szabad azért becsukni az ajtókat, mert nem tetszik, ami a másik oldalon van.

51. oldal

Molymacska P>!

– (…) Észrevesszük, ha egy férfi elhallgat. De a lényeg a nők hallgatása.

54. oldal

Ocifer>!

Nem vagy senki szivárványa.
Nem vagy senki hercegnője.
Nem vagy senki ajtaja, csak a magadé, és az egyetlen, aki megmondhatja neked, mi lesz a történeted vége, te magad vagy.

159. oldal

Molymacska P>!

A remény gonosz. A remény azt jelenti, hogy belekapaszkodsz a dolgokba, amelyek többé sosem lesznek ugyanolyanok, és cseppenként vérzel el, amíg semmi sem marad belőled.

26. oldal

Molymacska P>!

Egyesek azt hiszik, erős csak a mozgásból születhet. Tévednek. A hegy éppen olyan erős, mint a dagály éppen csak… másképp.

30. oldal

Molymacska P>!

A szeretetük meg akarta javítani őt, és nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy egyáltalán nem romlott el.

79. oldal

Molymacska P>!

Mert a remény olyan kés, ami átmetszi a világok alapzatát is.

26. oldal

Kapcsolódó szócikkek: remény
ap358 P>!

Fogalmazd meg a lehetetlent, sződd mesébe, és irányíthatod.

12. oldal


A sorozat következő kötete

Csellengő gyerekek sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Neil Gaiman: A temető könyve
Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Stephen King – Peter Straub: A fekete ház
Neil Gaiman: Coraline
Stephen King: A Setét Torony – A hármak elhívatása
Christine Lynn Herman: Az elemésztő homály
Naomi Novik: Rengeteg
Helena Silence: Ezüsthíd
Elizabeth Chandler: Akit egy angyal megcsókolt