Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Mélybe ránt a Lápvilág (Csellengő gyerekek 2.) 148 csillagozás
A két iker, Jack és Jill tizenhét évesen tértek vissza otthonukba, ezt követően kerültek Eleanor West csellengő gyermekeknek fenntartott intézetébe.
De vajon mi történt velük ezt megelőzően, a Lápvilágon?
Jacqueline anyja tökéletes lánya volt: csendes, udvarias, mindig hercegnőhöz illő ruhában.
Ugyan kissé szigorúan bántak vele, de hát a tökéletes gyermekek nem teremnek csak úgy.
Jillian apja tökéletes lánya volt: kalandvágyó és vagány. Az apja jobban örült volna egy fiúnak, de ha már így alakult, kihozta a helyzetből a legtöbbet.
Az ikrek ötévesen jöttek rá, hogy a felnőttekben nem lehet megbízni.
Tizenkét évesen lementek a lehetetlen lépcsőn, hogy megtanulják, a megjátszott szeretet nem elég, hogy felkészítse az embert egy olyan életre, amelyet át- meg átsző a varázslat… És ahol a halállal, vámpírokkal, őrült tudósokkal és létfontosságú döntésekkel kell majd szembenézniük.
Seanan McGuire új története a sokszorosan díjnyertes Minden… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2017
Tagok ajánlása: 15 éves kortól
Enciklopédia 8
Szereplők népszerűség szerint
Jack (Jacqueline) · Jill (Jillian) · Serena Wolcott
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 12
Most olvassa 1
Várólistára tette 75
Kívánságlistára tette 102
Kölcsönkérné 4

Kiemelt értékelések


A Minden szív kaput nyit nálam egy nagy kedvenc lett, és tűkön ülve vártam a folytatást, annyira magával ragadott a történet. Most pedig, hogy elolvastam, mondhatom, hogy imádtam.
Nagyon meglepődtem, hogy az első történetet nem folytatja, inkább egy előzménytörténetet nyújt, emiatt ez a kötet önállóan is megállja a helyét, az első ismerete nélkül is. Emiatt én különösen ajánlom, hiszen az elsőben egy krimi szál próbálja a történetet elvinni, itt viszont erről szó sincs, nem is kalandos, mégis leköt a két szereplő története, ahol a főszereplők Jill és Jack, és a születésüktől egészen a visszaérkezésükig mutatják be a két történetet. Mert igaz, hogy ikrek, de már a szüleiknél élesen elvált a nevelési mód, emiatt pedig akármennyire is rokonok, két teljesen külön életet éltek.
Számomra megrázó volt a gyerekkort olvasni, egyrészről, mert nagyon nehéz volt átérezni azt, amit a gyerekek, hogy konkrétan nincs gyerekkoruk, másrészről, hogy a szülők ennyire… érzelemmentesek. Ennyire nem törődnek a gyerekkel, és a saját hóbortjaik áldozatai lesznek a lányok.
A könyvben az is érdekes, hogy már a gyerekkortól megvan benne egy igen erős feminista vonal. Nem azért, mert maga a nevelést akarná kritizálni (azt megteszi máshogy) inkább azt, hogy két női kislány sorsot láthatunk, felcseperedni. A problémáik nem egyediek, és azok a mondatok, amikkel kifejezik ezeket a problémákat, olyan erősek és annyira… szomorúak. Az egyik kedvenc részem, amikor Jill személyiségét úgy tárják fel, hogy elmondják, ő amúgy is focizott volna, de emellett kellett volna olyan idő is, amikor szépnek érezheti magát, hiszen ő egy összetett lény, nem egy sablon. És hogy minden lány, és minden ember összetettebb annál, hogy egyszerű sémák szerint gondoljunk rá.
Miután átjutottak a kapun, valami egészen furcsa változást lehet látni. Elsősorban a személyiségükben, hiszen Jill szélsőséges lesz, szinte mondhatjuk, hogy gonosz, de közben az ember azt is érzi, hogy nem tehet róla igazán.
Eközben Jack borzalmasan furcsa módon a szélmalomnál tanul, és kissé bizarr, hogy tisztaságmániája mellett megfér a tudományos kíváncsiság (bár a történetben nagyon jól leírják a lehetséges problémákat és megoldásukat). Az ő szálában az érdekes a párkapcsolati szál, ahol spoiler spoiler
Nagyon tetszett az elbeszélési mód (mint az előzőben is), mert egyrészről tárgyilagos volt, mégis azzal, hogy rávilágít a probléma gyökerére, sokszor sokkal több érzelmet tudott átadni, mintha leírta volna, mit érezzünk, vagy csak érzelmesebben lenne megírva a könyv. Közben pedig tudta oldani a feszültséget akkor, amikor már túl sok lenne, szélsőséges reakciókkal, érdekes, bizarr poénokkal.
Ez egy kisregény, így nem mindenre kerül akkora hangsúly, mint egy nagy regényben, DE ennek ez is a szépsége. A gyönyörű narratíva, a karakterábrázolás, a világ bemutatása. Történet bár van, szerintem tökéletesen elhanyagolható, nem azzal fogja a rajongóit megszerezni.
Én nagyon szerettem, szerintem jobb, de legalábbis máshogy jó, mint a Minden szív kaput nyit, és remélem lassan megtalálja a célközönségét is, akinek annyira fog tetszeni, mint nekem.


Jack és Jill igencsak fontos szerepet játszottak a sorozat első részében, és ebben a könyvben az ő történetüket ismerjük meg. Avagy azt, hogy hogyan is működik az, amikor gyermekek egy másik dimenzióba kerülnek, és évekig ott élnek.
A könyv első részében megismerjük Jack és Jill szüleit, akiknél kevesebb alkalmatlanabb embert lehetne találni a szülőségre – ők nagyjából azért akarnak gyereket, mert a munkahelyen a többieknek is van. McGuire igencsak erős kritikai éllel ír róluk, ez néha nagyon precíz meglátásokat, néha kisebb túlzásokat jelent. Mindenesetre az ikreknek nincsen könnyű élete, így elkerülhetetlenül eljön az a pillanat, amikor megnyílik az a bizonyos kapu, és átlépnek a Hammer horrorokból ismerős világba – ahol a vámpír uraság uralja a környéket, vele szembeni ellensúlyként az őrült tudós szolgál, és a falusiak örülnek nekik, mert megvédik őket az olyan éjszakai vadaktól, mint például a farkasemberek.
Ebben a gótikus világban a testvérek végre saját maguk lehetnek, ám az eddig elnyomott igazi személyiségük felszínre törésével kettejük között is törés keletkezik. Ráadásul ha csak tizenévesen lehet az ember végre önmaga, az biztosan nem lesz egészséges. Innentől tehát a karakterdráma dominál, és ez határozza meg a végkimenetet – beleértve az ezután az iskolában történteket is.
Nem mondom, hogy McGuire sorozata kitűnik a modern (urban) fantasy művek közül, vannak benne hiányosságok (nem túl egyedi ötletek, elkent világépítés, túl sok karakterépítés, és ahhoz képest nem mindig logikus döntések), de mégis érdekel az elkezdett kirakós, ahogyan majd ezekből a külön világokból (mivel több további rész is egy-egy „csellengő” világot mutat be) összeáll az, hogy mi miért történik, és mindennek mi lesz a végkifejlete.


Így, hogy nem vagyok olyan közel az első részhez olvasásilag, sokkal jobban tudtam értékelni ezt a kötetet magába. Amikor arról beszélek, hogy borzalmasan hiányolom a keményvonalas fantasykből azt, hogy a karaktereknek először személyiségük legyen, és utána a világban betöltött helyük és szerepük, akkor könnyedén tudom hozni ellenpéldának ezt a sorozatot. Lenyűgözően építette fel a lányok szüleit, az ő világképüket, hogy ez hogy állította meg a személyiségfejlődésüket és hogy teljesedhettek végre ki a Lápvilágban. A lefestett világot is szerettem, mert sikerült úgy átadnia a komorságát és a sötétségét, hogy nincs benne felesleges kegyetlenkedés részletes leírása. Azt pláne értékeltem, hogy a történetre nem próbál rátelepedni egy sorozatgyilkosságos krimi-szál, ennek a novellasorozatnak nincs ilyesmire szüksége. Ugyan még mindig szeretném, ha egy olyan 10-20 oldallal hosszabb lenne, hogy a konfliktus ne derült égből csapódjon le a végkifejletre, de most sokkal kerekebbnek éreztem, mint az angol olvasásom idején.


Szeretem Seanon McGuire stílusát, mert könnyen tudok a könyveivel haladni. A világ, amit kitalál izgalmas és érdekes. Úgy gondolom, hogy ebben a sorozatában egy olyan újabb világot, és variációt tárt elénk, ami nagyon egyedi és kreatív. Mint ahogy azt már az első résznél is mondtam ő a mese végétől folytatja a történetet.
Nekem az előző rész egy picit jobban tetszett, aminek én magam sem tudom igazán az okát. Szerettem olvasni ezt a kötetet is természetesen, de valahogy úgy éreztem, hogy a Minden szív kaput nyit egy árnyalattal erősebb volt nálam. Izgalmas volt megismerni Jack és Jillel a Lápvilágot, és felfedezni annak ezer csodáját és legsötétebb bugyrait.


Nem erre számítottam. Vártam a folytatást, erre egy önálló kis kötetet kaptam Jack és Jill gyerekkorából.
Mostanában vonzom a negatív szülőképet bemutató regényeket, és még mindig meg tud rázni a tény, ezek a felnőttek mennyire képesek befolyásolni a gyerekeiket.
A főszereplők szüleit szoktam úgy nevezni, hogy „lista-kapcsolat”. Mindkét félnek vannak elvárásai, tervei, és számukra úgy teljes az élet, ha a listájukon minden tételt kipipálhatnak. Semmi érzelem, semmi szenvedély, csak az álmok megvalósítása. Serena és Chester házassága is ilyennek tűnt, és maga a gyerekvállalás is. A nevelésről már nem is beszélve. Önző módon a gyerekekkel is csak a saját elvárásaikat akarták kiteljesíteni. Ami érdekes még a szereplők gyerekkorában, hogy ikrek révén a szülőknek sikerült elérnie azt, hogy a két lány eltávolodjon egymástól, gúnnyal tekintsenek egymás viselkedésére, amit valójában rájuk erőltettek.
Miután átkerültek a lápvilágba, számolni lehetett vele, hogy szembe mennek a megszokott dolgokkal, és nem várt módon választanak maguknak életet.
A történet fiatalosan, mégis érdekesen mesél a két szereplő sorsáról, és tökéletes példája a karakterfejlődés ábrázolásának.
A végét kicsit gyorsnak éreztem, túl hirtelen tört elő a testvéri szeretet, főleg a történtek tükrében. De elismerem, így kellett lennie, hiszen figyelembe kellett venni az előző kötetet is.


Tudjátok, elég kevés olyan emberi jellemvonás van, amivel ki lehet kergetni a világból. Az egyik ilyen a telhetetlenség. Amikor nem tudod értékelni, amid van, amit kaptál az élettől, neked több kell. Pedig ha tudnád, mennyien vágynak arra, amit te természetesnek veszel. Többek között én is.
Ha még nem volt a kezedben a Minden szív kaput nyit, de a Mélybe ránt a Lápvilágot már lehetőséged nyílt megkaparintani, akkor megnyugtatlak, hogy nyugodtan kezdheted ezzel is. Az ikreknek, Jacknek és Jillnek a története bomlik ki benne, avagy hogyan kerültek a csellengő gyermekek közé. Megismerjük a szüleiket, akiket azonnal a Holdra kívántam deportálni, ahogy egyre jobban megismertem őket. Csak azért akartak gyermeket, mert mindenkinek volt körülöttük, nem pedig azért, mert szülők akartak lenni. Úgy tekintettek a kölykökre, mintha dekoratív presztizseszközök lennének, amiket mutogatni lehet, mint egy Rolex órát vagy egy luxusautót. Ebbe a környezetbe születik egy ikerpár, kiknek az életét szüleik előre eldöntötték, mintha komolyan elhinnék, hogy valami használati útmutató szerint lépésről-lépésre haladva kinevelhető a tökéletes gyerkőc. Cука блять..
A lányok, ahogy nőnek, úgy kezdenek fejlődni is, leginkább azon szerepek szerint különülve el, melyeket a szüleik rájuk erőltettek. A gyermekek tényleges nevelésében nem vettek részt, azt a lányok nagyija végezte, akiről a szülők kamuztak mindenfélét a kollégáik előtt. A lányok végül átjutnak a Lápvidék nevű világra, és ott nagyon furcsa körülmények között, de szabadon élhetnek… egy rövid ideig. Felbukkan ugyanis két, gótikus horrorból merített szereplő. Az egyikük egy kastélyban élő, sápadt nemes, a másik pedig egy hullákon kísérletező, és őket feltámasztó doktor. Mindketten maguk mellé akarják venni valamelyik lányt, és utódukká képezni. Lápvilágba ugyanis már régóta nem tévedett be egyetlen csellengő sem…
A könyv jobban van megírva az első kötetnél. Izgalmas, pergős, kellőképpen sötét és groteszk, mégis közel engedi magához az olvasót, és utat talál az érzelmeihez. Azt gondoltam, hogy Jack és Jill története nem fog meg, de végül tévedtem. Igencsak izgalmas sztori kerekedett ki ebből, még úgy is, hogy sejthető volt a befejezés. Azonban, amit az előző könyvnél is kifogásoltam, azt itt is tapasztaltam. Úgy tűnik, az írónő nem igazán van tisztában azzal, hogyan működik a szexualitás, és annak az emberi lélekre és fejlődésre gyakorolt hatása. Az előző kötet főszereplőjének asszexualitása is olyan elem volt a történetben, aminek semmi hatása nem volt a sztorira, és itt az egyik iker leszbikusságára is ugyanez mondható el. Ha egy lányról vagy fiúról kiderül, hogy a saját neméhez vonzódik, azt nem veszi ennyire félvállról, vagy barátkozik meg vele ilyen könnyen. Fel kell dolgoznia, és szembe kell néznie a szüleivel, ismerőseivel, barátaival (tehát a környezetével), ha felvállalja másságát. Ez pedig egy rohadt stresszes folyamat. A könyvben ez semennyire nincs kibontva. A karakter egyik pillanatról a másikra belezbul, és… igazából ennyi. Kezdem unni, hogy sok író könnyelműen nyúl ehhez a témához, és olyan szereplőket vértez fel a mássággal, akikhez semmit nem tesz hozzá.
A Mélybe ránt a lápvilág egy teljesen korrekt kisregény, és a magam részéről remélem, hogy nem ez volt az utolsó magyarul megjelent Csellengő-történet. =)


Nagyon szerettem az ikrek történetét. Újra bebizonyosodott számomra; Attól, hogy valaki biológiailag képes rá, nem feltétlenül alkalmas szülőnek. Nem tudom, hogy valaha is haragudtam-e annyira könyvszereplőkre, mint arra a két önző káromkodás emberre. Borzalmas volt, ahogy a saját ízlésük szerint metszegették a gyerekeiket…
A Lápvilág felépítése számomra nagyon tetszetős volt, bár kicsit kevés. Az úr és a doktor karaktere egyaránt felcsigázta az érdeklődésemet, róluk is szívesen olvastam volna még. Tudom, hogy egy cirka 160 oldalas regénykénél részletességet várni botorság, de ezen a téren picit csalódott vagyok, csak emiatt nem avattam kedvencé.


Igazából ez a rész jobban tetszett, mint az első. De lehet, hogy csak azért, mert már nem volt szokatlan a regény stílusa, és ráadásul úgy éreztem, hogy itt többet kapunk a leírásokból, magyarázatokból, a világ elképzeléséhez szükséges információkból. A gyilkosság, kegyetlenség és a rettegés itt is feltűnt, de talán sokkal inkább fogyasztható formában. Nagyon jó kis előzményt adott az előző részhez.


Seanan McGuire Csellengő gyerekek sorozatának második része a Mélybe ránt a Lápvilág. Az első részt (Minden szív kaput nyit) két éve olvastam, nagyon vártam, de csalódást okozott. A 'lápvilágot' emiatt sokáig el sem akartam olvasni. Az elmúlt hónapokban viszont több helyen láttam és gondoltam adok neki egy esélyt, jó őszi olvasmány lehet.
A történet a Minden szív kaput nyit előtt játszódik, és az abban felbukkanó ikerpár, Jack és Jill a főszereplő. Az emlékeim is már megkoptak a róluk, így friss szemmel olvastam ezt a könyvet.
Seanan McGuire groteszk módon felnagyítva mutatja be a felnőttek, szülők hibáit és próbál érzékenyíteni és nyitottabbnak lenni a világra és az emberekre.
Népszerű idézetek





A legértékesebb szépség mindig az, amelynek a megkeresése időbe telik.




Mi, akik a modern világban építünk otthonokat magunknak, ahol nagyon kevés szörny járkál a lápokon, nagyon kevés vérfarkas üvölt az éjszakában, azt hisszük, hogy megértjük a falak természetét. Elválasztó vonalat képeznek két helyiség között, inkább udvariasságból, mint bármi másért. Van, aki úgy döntött, nincs is rájuk szüksége, és az életét úgynevezett nyitott terekben éli. A magánélet és a védelem csak elmélet, nem szükségszerűség, és egy kültéri fal neve: kerítés.




– Mit akarsz csinálni? – kérdezte végül.
Jillian reménykedve sandított rá. Azok a napok, amikor a nővére önszántából órákig játszott vele, már elmúltak, elvesztek, mint a baseballsapka, amit előző nyáron viselt, amikor az apjával felültek a gyomorkavaró körhintára. A szél elragadta azt a sapkát, az idő pedig elvitte Jacqueline készségességét a bújócskára, a kitalálósdira, vagy akármire, ami az anyjuk szerint rendetlenség volt.
– Játszhatnánk a padláson – mondta végül félénken; igyekezett ügy kimondani, hogy ne hallatsszon a hangján a remény, hogy a testvére igent mond. A remény csak fájdalmat okoz. A reményt utálta mind közül a legjobban.
– Lehet, hogy ott pókok vannak – vetette ellen Jacqueline, és az orrát fintorgatta, nem annyira tényleges undorában, mint inkább abban a tudatban, hogy a pókokat undorítónak kellene találnia. Valójában szórakoztatónak találta őket. Vékonyak voltak, tiszták, elegánsak, és ha a hálójuk tönkrement, felfejtették, és elölről kezdték. Az emberek igazán sokat tanulhattak volna a pókoktól.
39. oldal




A gondolat, hogy a kisbabákból gyerekek lesznek, a gyerekekből meg egyének, egyszer sem jutott eszükbe. Az eszme, hogy a biológia talán nem jelent előre elrendeltetést, és hogy nem minden kislány aranyos hercegnő, és nem minden kisfiú bátor katona, szintén sosem jutott eszükbe. Talán könnyebben alakult volna az élet, ha a gondolatok – akaratlan, de tagadhatatlanul fontos felvetések – mégis beférkőznek a fejükbe. De ők már elszánták magukat, és az elszánásuk nem hagyott helyet efféle forradalmi ideáknak.




Arra senki sem buzdította, hogy okos legyen, ami végső soron jó dolognak bizonyult: az anyja, ha valamit, hát inkább azt kérte volna tőle, hogy legyen butácska, mert a butácska lányok vonzóbbak, mint a makacsul okosak. Az okosság fiútulajdonság volt, csak akadályozta a lányokat abban, hogy csendesen, rendesen ücsörögjenek.
55. oldal




Ha Lou mama velük maradhat, talán több tündérmesét hallottak volna, több történetet gyerekekről, akik átléptek egy ajtón, és hirtelen egészen máshol találták magukat. Ha a saját lelkük szerint nőhetnek fel, és a saját kíváncsiságukat követik, talán megismerkedtek volna Alice-szel, Peterrel, Dorothyval, minden gyerekkel, aki elkószált, és másvalaki tündérországában kötött ki, elveszetten. A tündérmesék azonban túl véresek és erőszakosak voltak Serena ízlésének, a gyerekkönyvek pedig túl finomak és furcsák Chester számára, ezért – akármilyen hihetetlennek is tűnik – Jacqueline és Jillian még sosem szembesült a kérdéssel, hogy mi lehet egy ajtó másik oldalán, amelynek eleve ott sem kellene lennie.
Csak nézték a lehetetlen lépcsőt, és izgalmukban meg meglepetésükben még félni is elfelejtettek.




Végső soron tehát könnyű elfelejteni, hogy a gyerekek személyiségek, és a személyiségek azt teszik, amit akarnak, és nem foglalkoznak a következményekkel.
13. oldal




Azzal, ha a gyerekektől megtagadjuk a szabadságot, hogy önmaguk legyenek, és egy hamis mintába kényszerítjük őket, nem engedve, hogy a maguk útját járják, az a baj, hogy aki a mintát kitalálta, sokszor semmit sem tud a modell vágyairól. A gyerekek nem formálatlan agyagtömbök, amelyekkel a szobrász azt tesz, amit akar: nem is arctalan bábuk, amelyekre olyan szerepet oszthat, ami neki tetszik.
Adj tíz gyereknek egy játékosládát, és nézd őket: tízen tíz különféle játékot fognak választani, nem számít a nemük, a vallásuk, a szüleik elvárásai. A gyerekek (mint minden más ember) tudják, mit akarnak. A veszély abban rejlik, ha ezt túl sokáig megtagadják tőlük.
98. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Lauren Kate: Fallen in Love – Szerelemben 76% ·
Összehasonlítás - Richelle Mead: A végső áldozat 93% ·
Összehasonlítás - Rachel Caine: Az üvegház 79% ·
Összehasonlítás - Neil Gaiman: Coraline 85% ·
Összehasonlítás - Naomi Novik: Ezüstfonás 91% ·
Összehasonlítás - Catherynne M. Valente: A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt 90% ·
Összehasonlítás - Brandon Mull: Égi fosztogatók 85% ·
Összehasonlítás - Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: Kulcs 93% ·
Összehasonlítás - Neil Gaiman: A temető könyve 87% ·
Összehasonlítás - Gabriella Eld: Emlékek Jordan számára 84% ·
Összehasonlítás