Freddie ​Mercury 32 csillagozás

A nagy tettető – Egy élet képekben
Seán O'Hagan: Freddie Mercury

„Ez a kötet még közelebb hozza Freddie-t, a sztárt, a zenészt – és a nagy tettető álarca
mögött az embert.” – Bátky Zoltán énekes, zenész, újságíró

Ez a gazdagon illusztrált album a világ egyik legsikeresebb és legismertebb showmanjének sziporkázó életét tárja elénk. Freddie Mercury Zanzibár szigetén töltötte a gyermekéveit; énekesként a legendás Queen együttessel hódította meg a világot, szólókarrierjével pedig a legnagyobbak közé emelkedett. Ő lett a huszadik század pop-kultúrájának egyik legfontosabb és legikonikusabb alakja. Ritka fényképek és bennfentes információk segítik az olvasót, hogy ezen az albumon keresztül még jobban megismerhesse a szupersztár életét.

Róla szól: Freddie Mercury

>!
Álomgyár, Budapest, 2020
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156145642

Enciklopédia 3


Kedvencelte 3

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 39

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

FeketeAlex I>!
Seán O'Hagan: Freddie Mercury

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

Szerintem ez a könyv leginkább kiegészítésnek jó valamelyik Freddie Mercury életrajz (például Matt Richards – Mark Langthorne: Bohém rapszódia) mellé. A fontosabb infókat meg lehet tudni ebből is, de aki részletes életrajzra kíváncsi, ne ezt válassza. Ez sokkal inkább a képekről szól, ami viszont a legtöbb életrajzban nem sok van, tehát kiegészítésnek tökéletes. Amit hiányoltam, az Jim Hutton és a vele közös fényképek. spoiler

>!
Álomgyár, Budapest, 2020
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156145642
Könyves_polc>!
Seán O'Hagan: Freddie Mercury

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

Szerintem nincs olyan ember a Földön, aki ne ismerné a Queen együttes legendás frontemberét, Freddie Mercury-t. Még az is tud róla pár információt, aki nem követte nyomon az életét, a zenei pályafutását. Mai napig szeretik és generációkat hódít a zenéje. Izgatottan vártam, hogy olvashassam ezt az életéről szóló könyvet, amely elképesztő képekkel és hozzájuk 3-4 mondatos megjegyzésekkel van tele. A könyvbe belelapozva már teljesen átjárt a hangulata és felcsendült a fejemben az egyik híres Queen dal, az I Want To Break Free.

Bővebben, itt: https://blankakonyvespolca.blogspot.com/2021/03/sean-o-…

mesi_berger>!
Seán O'Hagan: Freddie Mercury

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

Nem is tudnék egy Freddie-ről szóló könyvre,kevesebb ,mint 5 csillagot adni.Bár kezdetben eléggé zavart az apró betűméret,a fotók mindenért kárpótoltak.Végig csak azt járt a fejemben,hogy egyrészt,hogy lehet valaki ilyen fotogén,másrészt,hogy lehetnek valakinek ennyire jó ruhái?Minden elismerésem Freddie stílusáért a legtöbb öltözete mindent elsöprő.Freddie mai napig az egyik legkülönlegesebb és legfigyelemreméltóbb előadóművészünk, és valószínűleg mindörökké az is marad.Nem lehet mellette szó nélkül,érzések nélkül elmenni,annyira erősen kiütközik a zsenialitása minden egyes mozdulatából.Nagyon jó volt ez a könyv,hiszen a rengeteg fotót látva kicsit közelebb érezheti magához az olvasó,mintha jelen lennénk néhány intimebb pillanatánál az életében.Nagyon örülök ,hogy elolvastam és irtó szívesen meg is nézném ezt a kiállítást,erről a zseniális emberről!

diamondfox>!
Seán O'Hagan: Freddie Mercury

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

Mindössze kettő elgépelést/magyartalan mondatot találtam benne, úgyhogy le a kalappal, úgy fest erre azért jobban figyelt most a kiadó – ugyanakkor az ilyen kevés szövegben is ennyi hiba… na mindegy :')

VISZONT! A képek mindenért kárpótoltak. Valószínűleg ezzel be is értem magam és elolvastam valamennyi magyarul megjelent Mercury életrajzot (Vagy annak nevezett gyűjteményt) és voltak benne olyan képek, amiket sosem láttam! Nagyon meglepődtem és nagyon örültem is neki. A legmaradandóbb az utolsó oldal volt a négy rajzzal. Tisztában volttam vele, hogy Freddie tervezte a Queen logóját plusz ilyen szakirányon végzett, de WOW.
Viszont a gyerekkori képek között is voltak újak, hogy a remek koncertekről ne is beszéljek. Tetszett, hogy a képe aláírása egy-egy sztorit is gyorsan elmesélt, így nem lett teljesen dokumentáció szagú az egész kötet. Lapozni is jó volt, minőségi papír és a lefűzés se esett szét. Plusz akárhogy is nézem – ez a könyv rohadt jól mutat a polcon ezzel a borítóval!
King Mercury ~

Könyvözön>!
Seán O'Hagan: Freddie Mercury

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

„Vannak, akik beérik a második hellyel, de én erre képtelen vagyok. Én úgy érzem, aki második, az vesztett. Ha megízlelted, milyen elsőnek lenni, a második hely már kevés.”
-Freddie Mercury

A nagy tettető – Egy élet képekben c. könyv, tulajdonképpen egy képeskönyv, mely az elején egy átfogó életrajzi képet ad a zenei legendáról, majd kronologikus sorrendben álló képeken keresztül kerülhetünk közelebb a méltán híres és elismert előadóhoz.

A képek mellé kommentárok is tartoznak, többnyire a könyv szerkesztőjének a megjegyzéseit olvashatjuk, ám van, hogy a kép készítői, vagy éppen a képen (vagy a kép készülésekor) jelen lévő személyek szólaltak meg.

Exkluzív, eddig még soha nem látott felvételek is napvilágra kerültek, például zenekari próbákról, amikor az együttes gitárosa, Brian May készített amatőr fotókat Freddie-ről. Emellett számos még Afrikában készült, gyerekkori kép is felbukkant, az Farrokh Bulsara nevet viselő énekesről.

Bővebben itt olvashatsz erről a könyvről:
https://konyvozonblog.com/2021/02/22/sean-ohagan-freddi…

ivett_hosszu>!
Seán O'Hagan: Freddie Mercury

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

Ez egy remek kiegészítő kötet annak, aki kicsit szeretne újra Freddie-ről olvasni. A polcom éke a Bohém rapszódia egy jóval részletesebb, átfogóbb képet ad mind Freddie-ről, mind a Queen-ről, nem mellesleg ott is tudunk képeket is nézegetni.
Itt számomra rontotta az élményt az elején található szöveges rész, a nagy, album jellegű kiadás miatt nehéz volt olvasni az apró betűket, emellett eléggé ugrált a tényekben és az időkben is, valamint felszínesnek is éreztem, ezért talán csak albumként jobban megállná a helyét. Számomra ami itt talán hangsúlyosabb volt az a Montserrat Caballé-val való kapcsolat, ami itt több helyen is említésre kerül, de a korábban említett konyvből erre nem igazán emlékeztem. Külön öröm, hogy a magyarországi koncert itt is említésre került.
Mindenesetre aki szeretne megismerkedni Freddie-vel és az ő életével, az ne ezzel kezdjen, de aki már tudja az alapokat, és szívesen nézegetné a híresség életét annak mindenképpen ajánlom.

SáraKata P>!
Seán O'Hagan: Freddie Mercury

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

Imádtam minden oldalát ennek a csodálatos albumnak is! Az elején röviden Freddie életét ismerjük meg, pályafutása fontosabb állomásait, fordulópontjait. Tetszett, hogy több képet most láttam először. A portrék betöltik a teljes oldalt, olvasás közben azt éreztem, hogy ott ül mellettem és figyeli a reakcióimat. Tökéletes képek, szinte élnek, hihetetlen energia árad belőlük. Nincs olyan hét, hogy ne venném elő és ne lapozgatnám. Feltölt.

Filep_Nikii>!
Seán O'Hagan: Freddie Mercury

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

https://nikiikonyvblog.blogspot.com/2020/10/freddie-mer…
Freddie Mercury legendáját hatalmas kultusz övezi. Még az is tud róla pár információt, aki nem követte nyomon az életét, a zenei pályafutását.
Mikor megtudtam, hogy az Álomgyár kiadó egy albumot jelentett meg a híres legendáról a nemrégiben megjelent filmet is megnéztem, hogy kellőképpen hangolódjak a könyv megjelenésére. Izgatottan vártam, hogy Farrokh Bulsara, azaz Freddie Mercury életéről szóló könyvet elolvashassam, mely elképesztő képekkel enged betekintést a nagy tettető életébe.

A könyvbe belelapozva már teljesen átjárt a hangulat, az a felemelő érzés, hogy ennek az albumnak köszönhetően egy szupersztár életének lehetek részese.
Az album nem árul zsákbamacskát. Már a borítón jelezte a szerző az „Egy élet képekben” alcímmel, hogy ebben az albumban a fényképpekre nagyobb hangsúlyt fektet. (Átlagosan 3-4 mondat szerepel egy-egy kép mellett.) Ám a könyv elolvasása után mégsem éreztem azt, hogy kevés információt kaptam volna. Sőt! Az album fotóit nézegetve a kép alatti leírással kiegészítve megelevenedett előttem a pillanat. Sokat töprengtem egy-egy pillanatképen olvasás közben, igyekeztem átélni a pillanatot, mely a fotóknak köszönhetően sikerült. A szerző számos olyan információval töltötte meg az albumot, melyek érdekessé tették ezt a könyvet, emiatt pedig minden nap alig vártam, hogy elővehessem. Igyekeztem beosztani, hogy minden nap részese lehessek az énekes életének. A könyv elolvasása után sok olyan figyelemfelkeltő és meglepő információval lettem gazdagabb, melyet még nem tudtam az énekesről. A ritka fényképeknek és a bennfentes információknak köszönhetően jobban megismerhetjük Freddie Mercuryt.
Sean O'Hagan tökéletesen válogatta össze Freddie Mercury életének legmeghatározóbb pillanatait. Életre keltette a legendát ezzel az albummal.
Az album végén számomra nagy érdekesség volt, hogy Freddie Mercury alkotásaiba is betekintést engedett a szerző. Számomra ezzel pedig egy új oldát mutatta meg az énekesnek. Nagyon tetszett, hogy a könyv utolsó oldalán Freddie Mercury kézzel írt papírjait láthatjuk. (Számomra ezek mindig nagyon érdekesek többek között költők és zeneszerzők esetében.)

Az album csodálatos módom elevenítette meg képek formájában Freddie Mercury életét, ám egy valamit hiányoltam. Számomra a könyvből hiányzott, hogy fejezetekre van bontva az album képekkel teli része. Jelen esetben a könyvben 2 nagyobb rész található: egy bevezető, melyben az ikonikus alak életéről, munkásságáról olvashatunk, illetve egy nagyobb szakasz, melyben az életét mutatja be az album képek formájában.
A képek logikusan, időrendben követik egymást, mely által a kezdetektől ismerhetjük meg az énekest. Véleményem szerint a szerző kisebb csokrokban összegezhette volna a képeket (pl: gyerekkor-fiatalkor, pályafutása kezdete, sikerei stb.), ezzel pedig segítve az olvasót a könnyebb tájékozódásban. Az Ayrton Senna albumnál tapasztaltam meg, hogy sokkal könnyebb volt úgy bele-bele olvasgatni a könyvbe, hogy fejezetekre volt bontva, hiszen az albumok többségét az emberek nem egy ültő helyüben olvassák el.

Összességében nagyon tetszett az album, hiszen számos olyan információt és képet tartalmazott, melyeket az interneten, más könyvekben nem olvashattunk még. Ezáltal pedig úgy érezhetjük az album elolvasása után, hogy részesei voltunk Freddie Mercury életének.
https://nikiikonyvblog.blogspot.com/2020/10/freddie-mer…

Pilinczes_Kata>!
Seán O'Hagan: Freddie Mercury

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

A képek gyönyörűek, de a szöveges részek felszínesek. A Freddie élezét röviden összefoglaló rész szerintem nagyon rossz, újságcikk szerű és össze-vissza ugrál az időszakokban. Nekem nagyon nem tetszett. Új információt csak kettőt találtam. Ennél sokkal jobb könyvek készültek. Inkább maradt volna képgyűjtemény. Ehhez képest meglehetősen drága.

kastagire P>!
Seán O'Hagan: Freddie Mercury

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

A könyv elején lévő szöveges rész kicsit untatott, de valószínűleg csak azért, mert rengetegszer elolvastam már. Én a képekért jöttem… :-) azok viszont nagyszerűek voltak. Feltettem a Mr. Bad Guy lemezt és belemerültem a fotókba. Ha valaki olvasmányt keres, akkor inkább ajánlom pl.a Bohém rapszódiát, ez a könyv másfajta szórakozást nyújt.


Népszerű idézetek

FeketeAlex I>!

Reméld a legjobbakat és vedd célba a csúcsot!

50. oldal

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

2 hozzászólás
FeketeAlex I>!

„Én nem rocksztár leszek, hanem legenda!”

(első mondat)

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

FeketeAlex I>!

„Lemondtam a szexről, helyette inkább elkezdtem tulipánokat termeszteni.”

129. oldal

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

2 hozzászólás
FeketeAlex I>!

Japán remekműveket és koi pontyokat gyűjtött. Hűséges keresztapa volt, és mindig felhívta telefonon a macskáit, ha nem lehetett otthon velük.

6. oldal

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

Kapcsolódó szócikkek: koi ponty
FeketeAlex I>!

Ne törődjetek azokkal, akik szerint a Queen pop-rockot játszik – bármelyik tucat punkbandának szét tudnák rúgni a seggét.

14. oldal

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

FeketeAlex I>!

A fellépés előtt egy szárnyashajón érkeztek Bécsből, itt hangzott el Freddie gonoszkodó megjegyzése a Parlament láttán: „Ez nem eladó? Hány hálószobája van?”

123. oldal

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

4 hozzászólás
FeketeAlex I>!

Azt hiszem, Freddie végső soron egy varázsló, az álarcok és az álruhák nagymestere, egy mesevilágot teremtő fantasztikus alkotó volt.

25. oldal

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

FeketeAlex I>!

Addig fogok énekelni, míg a torkom olyan nem lesz, mint egy keselyű segge – mesélte Freddie az At Night At The Opera lemezfelvételének idején.

62. oldal

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

FeketeAlex I>!

Én mindig is azt feltételeztem, hogy a Killer Queen egy elegáns transzvesztitáról szól, tehát a dalban szereplő uralkodó valójában egy férfi, nem pedig egy fejedelmi asszonyság.

14. oldal

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben

shadowhunter1975 P>!

„Ez a könyv lenyügöző módon dokumentálja Freddie elképesztő életerejét, személyiségét, magabiztosságát, és azt, ahogy királynőként uralkodott a színpadon.”

Rami Malek előszava (álomgyár, 2020)

Seán O'Hagan: Freddie Mercury A nagy tettető – Egy élet képekben


Hasonló könyvek címkék alapján

Matt Richards – Mark Langthorne: Bohém rapszódia
Mátyás Lara (szerk.): Queen
Körmendy Zsuzsanna: Freddie Mercury
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének
Hanna Faber: Always Love You – Whitney Houston
Mick Wall: Guns N' Roses
Chris Roberts: Michael Jackson 1958–2009
Bősze Ádám: Nagy zenészek, nagy szerelmek
Gál Zsuzsa: Liszt Ferenc
Szabolcsi Bence: Beethoven