Élőlánc 22 csillagozás

Seamus Heaney: Élőlánc

Seamus Heaney (1939-2013) utolsó verseskötete az ír Nobel-díjas költő 2006-os szélütése után íródott. Voltaképp érthetetlen, hogy öregségnek, betegségnek semmilyen jele nem érződik sem a teremtőerőn, sem a megformálás mívességén. A témákon persze igen: a korábban is jelen lévő halál talán valamivel nagyobb vagy inkább személyesebb hangsúlyt kap. És a visszajárás is: gyerekkorhoz, szülői házba, a fiatalság színhelyeire.
Ám az Élőlánc egyáltalán nem gyászos kötet. Ahogy a címe is mutatja, az egyén halandóságán túl az ember egzisztenciális szolidaritására, a generációk szívós stafétájára, az élet túlélésére fókuszál.

Eredeti megjelenés éve: 2010

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Horizontok Fiatal Írók Szövetsége, Jelenkor

>!
120 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636765750 · Fordította: Ferencz Győző, Gerevich András, Imreh András, Mesterházi Mónika

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

giggs85 >!
Seamus Heaney: Élőlánc

Az 1995-ben irodalmi Nobel-díjat elnyert Seamus Heaney elméletileg az egyik legismertebb kortárs külföldi költő hazánkban, hiszen a nemrégiben megjelent kötete, az Élőlánc a negyedik magyarra fordított könyve; azonban azt hiszem, hogy igen méltatlanul, de mégis csak nagyon kevesen ismerik a nevét idehaza. Pedig ő az a szerző, aki az egyik legvitathatatlanabb díjazott, ő az, akit mind a katolikus, mind a protestáns írek egyaránt tisztelnek, és ő az, aki egyformán képes megszólítani egymástól igen messze álló embereket: az egyszerű paraszttól a vájt fülű értelmiségiig megvan a maga közönsége.

Jelen művének a viszonylag gyors fordítását és kiadását talán a legátfogóbb válogatáskötetének, a Hűlt helynek a szakmai-kritikai, illetve közönségsikere készített elő, és ahhoz hasonlóan ez is több kiváló műfordító együttműködésének az eredménye, jelesül: Ferencz Győzőé, Gerevich Andrásé, Imreh Andrásé, Mesterházi Mónikáé és Szilágyi Mihályé. Külön öröm, hogy az Élőlánc teljes kötet, így hiánytalanul olvashatjuk a közelmúltban elhunyt nagy ír szerző utolsó alkotásait. Ezek a versek mind Heaney 2006-os szélütése, és abból következő részleges paralízise után íródtak, és bár hangsúlyosabb szerepet kap benne a halál, az egyén múlandóságának felidézése, ám köszönhetően a gyermekkornak és a gyermekkori helyszínek, élmények, érzések felidézésének, összességében mégsem tűnik túl komornak.

Album I.

Most éled az olajfűtéses kazán,

Riadtan, kábán, ahogy a kivágott

Fa dől, pontosan, és úgy képzelem,

Ott vannak, nyáron, nyár kellett legyen,

A helyszín meg, ébredek rá, biztosan

Grove Hill, amikor álltak még a tölgyek,

Ahol annyi levegős vasárnap

Kémleltünk sípcsontig harangvirágban

Magherafelt négy messzi tornya felé.

Már késő lenne idézni, a szerelemre

Az is bizonyosság, ha ketten kitartón

Nem egymásra, de egy irányba néznek.

Heaney egy zseni; sosem ír tisztán csak egyetlen témáról. Az egyik kedvencemben, a címadó versben például egyszerre idézi fel az ír történelmet, a személyes élményeket, és az élet múlandóságát:

Élőlánc

Ahogy a bejátszásban segélyszállítók

Kézről kézre adták a csomagokat, miközben

Katonák tüzeltek a tömeg feje fölött,

Izmaim újra megfeszültek, a gabonával

Megtöltött zsák két sarkából párnás fület

Formáltam, hogy fel tudjam lódítani-

Egy-két, egy-két, hó-rukk, lendületből

A platóra, aztán lehajolni és nekifeszülni

A következőnek. Semmi nem fogható ahhoz:

Megszabadulni a tehertől, a fáradság jutalma,

Könnyűség, mely nem tér vissza már.

Vagy visszatér, még egyszer. Utoljára.

De nemcsak a halálról, az elmúlásról, a generációk továbbéléséről és a régi emlékekről, de az ír mitológiáról, a történelemről, a hazaszeretetről és a nemzeti identitásról is olvashatunk ebben a búcsúkötetben; szinte idézhetném valamennyit, de nem teszem. Inkább vegyétek kezetekbe ezt a vékonyka kötetet, és olvassátok! Mindenképp megéri.

discipula_magistrae>!
Seamus Heaney: Élőlánc

Nyelv-próbált szavak, ujjaddal követed,
Mozgó ajakkal újraolvasod.
Az újraolvasás már valójában megtörtént, legalábbis olyan értelemben mindenképpen, hogy a verseket legalább kétszer-háromszor elolvastam egymás után, egyszerűen lehetetlennek találtam, hogy csak úgy otthagyjam őket, és ne szánjak rájuk annyi időt, amennyit megérdemelnek. A Nobel-díj átvételekor elhangzott beszéd végigböngészésére is sort fogok keríteni még egyszer (vagy többször), és utánanézek az abban megemlített szerzőknek is; kíváncsi vagyok, kik inspirálták Heaney-t.
Amivel a kötettel való megismerkedés során szembesülhetünk, az a hiteles költészet. Azt hiszem, nem hiába ajánlotta figyelmembe a szerző írásait egy bizonyos személy.

iniesta>!
Seamus Heaney: Élőlánc

Csúcsköltészet, de azért – bármennyire is kötelezően igyekeznek ezt a kiadás miatt bizonygatni – összességében nem a maga csúcsformájában. A mániákusan konzervatív formábarendezés látszata (a 4x3-sorosak) általában kitűnően működik, borzasztóan jó kontrasztot tart a többnyire emlékfolyamokból jövő „gyönyörű egyszerűségnek”. (Ennek mélyén ráadásul valami csendes kísértetiesség is húzódik – persze banális kis közhely megállapítani, hogy a vonatkozó költői eszménynek micsoda többszintű zeneisége van.) A fenti formából kilépő daraboknál már nagyobb a szórás, vannak köztük szinte remekek, de olyanok is, ahol a vers precizíós építménye a benne húzódó gondolathoz képest rossz értelemben hatalmas túlzás, egyszerűen „szétfeszül” (pl. Remeteénekek), mégha ez a szétfeszülés tényleg nüanszokon múlik is.

Összességében azért így is kimagasló. Nem is, összességében: basszus, hát ez Heaney, nem szorul rá a szép szavakra. Tessék olvasni!

13 hozzászólás
Kuporka>!
Seamus Heaney: Élőlánc

most ismerkedem a költészetével.

Ha volna 100 legszebb versem (á la Szerb Antal) jó néhány Heanex-költemény lenne benne:

Seamus Heaney: Hívás

„Várj csak” mondta, „szaladok és behívom.
Kihasználja a szép időt, kiment,
Gyomlál kicsit.”
Láttam a hagymaágyás
Mellett négykézláb, ott tapogatózott,
Egyenként vizsgált és szortírozott,
Minden szárat, óvatosan kihúzta
A vastagokat, leveleseket,
Élvezte minden kis gyom roppanását,
De siratta is.
Aztán már ott voltam a hallban,
Súlyos visszahanggal ketyegtek az órák,
A fénylő ingás, tükrös nyugalomban
Sokáig félretéve hevert a kagyló.

Elgondoltam: épp így szólítaná el
A Halál manapság Akárkit.

Beleszólt — majdnem kicsúszott a számon, hogy szeretem. (Imreh András)

Amethyst >!
Seamus Heaney: Élőlánc

Seamus Heaney Élőlánc kötete szintén azon kötetek sorát gyarapítja, melyekhez már eleve egy bizonyos mércével kezdtem neki, mert már volt szerencsém a költő munkásságához. S hogy sikerült-e meggyőznie? Igen is meg nem is. Egyrészt az előző kötete jóval vaskosabb válogatás volt, ehhez mérten a mostanit nem találtam olyan sokszínűnek, változatosnak, ráadásul nem egy költeményhez már volt szerencsém korábban. Magyarán, nem volt túl meggyőző. Viszont jelen kötet végén közölték a költő beszédét, melyet az irodalmi Nobel-díj átvételekor mondott el. Ha más nem, ez a beszéd utólag feldobta az olvasói élményt, mert jóval közelebb hozta hozzám az alkotót, mint embert, másrészt az ecsetelt gyermekkor jó pár visszatérő verses motívumra rávilágított, képessé váltam másmilyen perspektívásból megszemlélni a költeményeit.

serengeti P>!
Seamus Heaney: Élőlánc

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 4
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 3
Tartalom (mondanivaló): 4
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 3
Érzelmek (ábrázolása): 5
Izgalom: 4

Seamus Heaney izgalmas szerző. Ez a kötet nagyon jól sikerült; remek könyv, érdekes, ötletes tartalommal. Tetszett az alaphang és a művek alapos kidolgozása. Könnyen magával ragadott a kötet. Szívből ajánlom a kortárs verseket kedvelő olvasóknak!


Népszerű idézetek

giggs85 >!

Élőlánc

Ahogy a bejátszásban segélyszállítók
Kézről kézre adták a csomagokat, miközben
Katonák tüzeltek a tömeg feje fölött,

Izmaim újra megfeszültek, a gabonával
Megtöltött zsák két sarkából párnás fület
Formáltam, hogy fel tudjam lódítani-

Egy-két, egy-két, hó-rukk, lendületből
A platóra, aztán lehajolni és nekifeszülni
A következőnek. Semmi nem fogható ahhoz:

Megszabadulni a tehertől, a fáradság jutalma,
Könnyűség, mely nem tér vissza már.
Vagy visszatér, még egyszer. Utoljára.

giggs85 >!

Album I.

Most éled az olajfűtéses kazán,
Riadtan, kábán, ahogy a kivágott
Fa dől, pontosan, és úgy képzelem,

Ott vannak, nyáron, nyár kellett legyen,
A helyszín meg, ébredek rá, biztosan
Grove Hill, amikor álltak még a tölgyek,

Ahol annyi levegős vasárnap
Kémleltünk sípcsontig harangvirágban
Magherafelt négy messzi tornya felé.

Már késő lenne idézni, a szerelemre
Az is bizonyosság, ha ketten kitartón
Nem egymásra, de egy irányba néznek.

sophie P>!

Az 1940-es években egy mind népesebb család legidősebb gyermeke voltam Derryben. Egy zsuptetős tanyaház három szobájában zsúfolódtunk össze, és egyfajta odúéletet éltünk, amely érzelmileg és intellektuálisan többé-kevésbé védett volt a külvilággal szemben. Bensőséges, testközeli, természeti lét volt ez, melyben az egyik hálószobafal mögötti istálló lovának neszezése esténként összekeveredett a másik fal mögötti konyhában beszélgető felnőttek hangfoszlányaival. Magától értetődő volt minden – a fák között az eső,a padláson az egér, a ház mögötti szántó végében elzakatoló gőzös –, ám úgy fogadtuk be, mintha téli álmot aludnánk, történelmen kívül, szexualitáson innen, valahol az őskor és a modern kor között. Olyan érzékenyek és mindenre fogékonyak voltunk, mint a mosókonyhánkban álló vödörben az ivóvíz: ahányszor egy elhaladó vonat megrázkódtatta a földet, finoman – koncentrikus körökben és néma csendben – fodrozódni kezdett a felszíne.

93. oldal - Hitelt adni a költészetnek - Seamus Heaney beszéde a Nobel-díj átvételekor

sophie P>!

IV

Korosodom, kiesnek a nevek,
Bizonytalankodom a lépcsőn,
Megkótyagosodtam, mint a hajósinas,

Mikor először mászik fel a hágcsón –,
Az emlékezetes lassan merül
A visszahozhatatlan fenekére,

De attól el tudom képzelni még,
Hogy a szél feltámad, felhúzzák a horgonyt,
Felpuffan a vitorla, a világ helyrezökken.

90. oldal - A padláson

Blaire>!

animae quibus altera fazo
Corpora debentur, azazhogy a “lelkeket, akiknek

A végzet újabb testet szánt”.
És most, mert annyiszor a lelkemre kötötték,
“A saját szavaimmal”:

“E lényeket
Idők kerekén ezer év ha lepergett,
Tömött sorokban a Létéhez szólítja az Isten,

Hogy hörpöljék a feledés vizét
És kedvük támadjon feltölteni testük
Az ég kupolája alatt.”

50-51. oldal

sophie P>!

A Conway Stewart
The Conway Stewart

„Közepes” tollhegy, 14 karátos,
Három aranycsík a csíptethető
Kupakon, márványos tartálya

Falán lapátforma kis
Pumpáló töltőkar,
Mutatta is az eladó,

Kicsavarta, hagyta
Mélyet merülni a frissen
Nyitott tintásüvegben,

Csurogva-szotyogva
A kívánt szögben
Nyelni,

Jutott hát időnk,
Hogy együtt e|nézzünk messzire,
Az este esedékes búcsúnktól

Odáig, amikor
„Kedves”,
Írom nekik, másnap.

Mesterházi Mónika fordítása

13. oldal

sophie P>!

Remeteénekek

Helen Vendlernek

Füzetem csíkozott lapjai felett
Hallom a madarak vidám énekét

I.

Az egykori sötétítő függönyből
Megmaradt fekete vászoncsíkok,
Összefércelt, kivasalt anyagába
Kötöttük a kölcsönvett könyveket.

Kivánatosabb, bár kevésbé tartós
A durvább szövetű tapéta,
Szegélyén a rózsaszirmokat
Vasalóval simítottuk ki.

Barna csomagolópapír is megtette
Jobb híján, vagy akár újság.
Bármi, ami védte a tiszta fedelet,
Hogy tudd: te is csak örzője vagy

78. oldal

Banditaa P>!

Mélykék madárcsőr
Csúcsán bogár a tinta.

Blaire>!

Ahogy megszólal Derek Hill,
[…]
Hogy nem bírja tovább nézni

A lenyugvó nap fényét,
És szépen megkért,
ültessük az ablaknak háttal.

29. oldal

Blaire>!

És igen,
Van nap is.

Ilyen nap
Máshol sehol,

Reggeli fény
Napestig.

Így hát a nővényeket,
Még a páfrányokat is,

Időnként megkísérti
A remény.

A napsütött aszfalton,
Benőtt padkák között

Lépésben viszik
Egykori halottaskocsik

Terhüket
A jövő felé.

42-43. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Wisława Szymborska: A növények hallgatása
Wisława Szymborska: Kilátás porszemmel
Tomas Tranströmer: 117 vers
John F. Deane: Hódolat a madárembernek
G. István László: Pentagram
Brendan Kennelly: Elmém kérdései
Sarah Crossan: Darázsfészek
Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Petri György: Összegyűjtött versek