Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Kék delfinek szigete (Kék delfinek szigete 1.) 48 csillagozás
Maroknyi indián törzs él a kis Csendes-óceáni szigeten. A halászó, gyűjtögető közösség váratlanul fenyegető helyzetbe kerül, el kell hagyniuk őseik földjét. Egyvalaki, egy serdülő lány a szigeten marad. Egyes egyedül küzd a létfenntartásért, az életben maradásért olyan veszélyek közepette, melyek kihívást jelentenének egy erős férfi számára is. Hogyan éli meg a legsúlyosabb megpróbáltatást, az évekig tartó magányt? Érte jön-e a várva várt hajó?
Scott O'Dell 24 nyelvre lefordított regénye az Andersen-díj mellett elnyerte a Newbery Medalt, az amerikai gyerekkönyvtárosok tekintélyes kitüntetését is.
Eredeti megjelenés éve: 1999
Tagok ajánlása: 14 éves kortól
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Andersen-díjas írók Animus
Kedvencelte 5
Most olvassa 3
Várólistára tette 27
Kívánságlistára tette 20
Kölcsönkérné 3

Kiemelt értékelések


A fülszöveg alapján körülbelül tudtam, hogy mire számítsak, de amit kaptam, az minden elvárást felülmúlt. Nem tudtam, hogy igaz történeten alapul, így még meghatóbb a történet. Egy nagyon ügyes, talpraesett kislánnyal kezdjük a történetet és bár már Ő sem számolta az évszakokat, de kb. 15 évet foglal magába a könyv – egyedül a világtól elzárt szigeten. Megrázó és szép élmények. Sok mindenre emlékezett, még a törzs életéből, de nagyon sok mindenre magának kellett rájönnie, leleményből, kitartásból nincs hiány. Minden mai tinédzsernek ajánlanám. Kiváncsi lennék hányan bírnánk ezt ki – akár mi felnőttek is.


Az egyik legjobb Animus gyermekkönyv, amit olvastam / pedig volt egy pár:D / Nem fél olyan témákkal szembesíteni a gyerekeket, mint a halál, vagy a magányosság. Imádtam a robinsonos részeket, még a kormorános szoknyán sem akadtam fenn.:) Azon viszont meglepődtem, hogy megtörtént esetet dolgoz fel, valahogy jobb az ilyesmit írói kitalációnak elfogadni.


Gyermekkorom egy kedvenc regénye. Be kell vallanom, az emlékezetemben és a képzeletemben sokkal színesebben élt ez a történet, mint a könyv lapjain. Meglepődtem a kissé tárgyilagos stílustól, a gyakori, ha nem is tő-, de rövid mondatoktól, a nem túl részletes leírásoktól, a gyorsan múló időtől, viszont a végére ugyanúgy elkapott a lendület és ugyanúgy izgultam, mint 12 évesen.
Valószínűleg azért szerethettem anno ezt a könyvet annyira, mert önállóságot ábrázolt, erőt, kitartást, és mindig is vevő voltam a Robinson-szerű életmódra, ahol mindent az alapoktól kell kezdeni. Az állatok szeretetére, találékonyságra ösztönöz, az élet árnyoldalait, nehézségeit is bemutatja, éppen ezért méltán tartom díjazott gyerekkönyvnek.
(Pláne örülök, hogy egy lány a főszereplője, szerintem régen ezt még nem értékeltem megfelelően. You go, girl!)


Nagyra becsülöm a főszereplő kitartását. Hosszú évekig életben tudta tartani a reményt és magát is. Ebben nyilván közre játszott neveltetése, és az a körülmény is, hogy nem idegen szigetre vetődött, hanem szülőhelyén rekedt ott.
Szerethető ifjúsági regény. Hogy ez igaz történet alapján íródott, spoiler


Azt hiszem én már kinőttem ebből. Inkább ifjúsági, de Scott O'Dell-től láttam egy nagyon jó kis kalandfilm feldolgozást és ezt sem akartam kihagyni. Alapvetően olvasmányos és történelmileg hiteles. Kicsit Robinson Cruzos, de rövid és velős.
A kék szín abszolút dominál: a hatalmas tenger a halász őslakosok mindennapjaiban létfontosságú hozzátartozója, ahogy a végtelen verőfényes égbolt is.
Népszerű idézetek




– A tenger sima – mondta. – Csiszolt, lapos kő.
Ramo szerette szándékosan összekeverni a dolgokat.
– A tenger nem csiszolt kő – szóltam rá. – Víz, csak nem hullámzik.
– Nekem kék kő – válaszolta. – És ott messze egy kis felhő ül rajta.
– A felhők nem ülnek kőre. Sem kékre, sem feketére, semmilyenre.
– De ez igen.




Amikor az első csillagot megláttam, enyhült a félelmem. Az ég alján gyulladt ki, pont előttem, keletnek. Hamarosan több csillag is megjelent, de én csak ezt figyeltem. Ismertem, egy zöldes csillag volt abban a csillagképben, amit mi kígyónak hívunk. Időről időre pára takarta, de újra és újra fényesen felragyogott.
Enélkül a csillag nélkül elvesztem volna, hiszen a hullámok mindig mindenütt ugyanolyanok. Folyamatosan eltaszítottak a helyes irányból, de nagy nehezen sikerült a csillag irányába haladnom.




A delfinek megjelenése mindig jó jel. Boldoggá tett, hogy ott úsznak körülöttem, és bár a tenyerem már véres volt, annyira kidörzsölte az evező, pusztán az, hogy nézhettem a delfineket, elfeledtette velem a fájdalmat. Éreztem, barátok vannak körülöttem, nem vagyok egyedül.
A kék delfinek nem sokkal sötétedés előtt tűntek el, olyan hirtelen, ahogy jöttek. Nyugatnak úsztak és még egy darabig láttam hátukon megcsillanni a nap utolsó sugarait. De gondolatban még éjszaka láttam is őket, és ez segített, hogy továbbevezzek, pedig végtelenül kimerült voltam.
A kék delfineknek köszönhetem, hogy végül hazaértem.




A végtelenbe nyúló kék tengert néztem, és újra átéltem ugyanazt a félelmet, ami a hosszú út alatt gyötört. Azon a reggelen, amikor megpillantottam a szigetet, ami hatalmas, napozó halként feküdt a vízen, arra gondoltam, hogy egy nap, miután megjavítottam a kenut, ismét útra kelek, hogy megtaláljam azt a tengeren túli országot. De most már tudtam, hogy soha többé nem kelek útra.
Hasonló könyvek címkék alapján
- James Fenimore Cooper: A préri 87% ·
Összehasonlítás - James Fenimore Cooper: A vadon útjain ·
Összehasonlítás - Liselotte Welskopf-Henrich: Tokei-ihto visszatér 92% ·
Összehasonlítás - Karl May: Az Ezüst-tó kincse 88% ·
Összehasonlítás - May Károly: Az Ezüsttó kincse ·
Összehasonlítás - Anna Jürgen: Az irokézek fia 90% ·
Összehasonlítás - Fabian Lenk: Aranyláz a vadnyugaton ·
Összehasonlítás - Rónaszegi Miklós: Az indián hercegnő 88% ·
Összehasonlítás - Arne Strøm: Nik Nelson kalandjai ·
Összehasonlítás - Friedrich Joachim Pajeken: Bob, a hódvadász ·
Összehasonlítás