Értékelések 21

Scientia>!
Scott Lynch: A karmazsin lobogó

Úgy is divat, most kezdeményeznék egy petíciót a függővégek ellen! Igaz, csak félig-meddig lenne igazam, mert a csirkefogóink befejezték a küldetésüket Tal Verrarban, de akkor is igazságtalan, hogy egy évig kell várnom arra, hogy megtudjam merre sodorja őket a szél.
Nem hibátlan darab. Érződik rajta, hogy a szerző élvezi a világát és ezt részletesen elénk is tárja, néhol meg-megakasztva a történetet, de legyünk elnézőek, a szereplői kárpótolnak mindenért. A regény felépítése olyan mint az előzőnek: a feléig váltakozik a múlt és a jelen, aztán Lynch turbóra kapcsol és olyan iramot diktál, amit az alvásra szánt óráim bánnak.
Nem csak Lockenak, nekem is hiányoztak az ikrek és Bug, így érthető, hogy a kis zsiványunk visszafogottabb egy ideig. Lassú játszmába kezd, és siker esetén még a visszavonulást is fontolgatja, de az a bizonyos tizenharmadik megemeli a tétet. Kizavarja hőseinket a tengerre, próbára teszi az egymásba vetett bizalmukat, új batárokat ad és vesz el tőlük, míg végül az első résznél sokkal emberibb és sérülékenyebb karaktereket formált belőlük.
Tisztelem Lychet, hogy időt adott a gyásznak, az újraértékelésnek és újrakezdésnek, mert bármennyire is imádjuk Locke és Jean pimaszságát el kell ismernünk, hogy ők is csak halandók.
Ha a történelemkönyvekben keresel, a margón találsz meg minket. Ha a legendák közt kutakodsz, akkor lehet, hogy ünnepelt hírességként találsz ránk.

2 hozzászólás