A ​kelyhesek titkos temploma 8 csillagozás

Schmuck Ottó: A kelyhesek titkos temploma

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Vége a tanévnek, eljött a nyár. Hangya Mátét, aki nem éppen az erejéről híres, Somoskőre küldik a szülei, hogy ott a kétkezi munkától megizmosodjon. Máté szorgalmasan kapál a földeken, eljár focizni a helyi fiúkkal, még fát vágni is megtanul. Senki sem sejti, hogy titokban újdonsült barátjával, Gergővel a kelyhesek történetét tanulmányozza. Máté és Gergő hisznek a legendában, amely szerint a falu közelében, egy 15. századi, föld alatt titkos templom rejtőzik. Végül egy réges-régi vers nyomra vezeti őket.

>!
Móra, Budapest, 2007
262 oldal · ISBN: 9789631183146 · Illusztrálta: Dobesch Máté

Kedvencelte 3

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
Uzsonna P
Schmuck Ottó: A kelyhesek titkos temploma

Tetszik az alapötlet, érdekes a történelmi háttér, jó volt közben a helyszínen, Somoskőn barangolni, de a stílus nem jött be nekem. Túl didaktikusnak, mesterkéltnek találtam, és ez bosszantott is egy kicsit. A végére már egy kicsit megbékéltem vele, erre tessék, nincs befejezve, elvarratlanok a szálak. Ezek szerint lesz folytatás.
A könyv történelmi, irodalmi, néprajzi, földrajzi hátterét a http://www.hangyamate.hu honlapon lehet tanulmányozni. Egyet hiányoltam csak, hogy a könyv bizonyos helyszíneit nem helyezi el a térképen, így nem is találtam meg. Egy-két elnevezésre ráakadtam, ami a helyszínekhez kötődhet, de nem Somoskő mellett, hanem a Karancson, az Ördögárok pedig sehol sincs feltüntetve…

>!
WildDuck
Schmuck Ottó: A kelyhesek titkos temploma

Az eleje kicsit Tüskevár hajazás volt és befejezetlennek éreztem. :(
Amúgy az ötlet nagyon jó, ha ötlet volt, mert nagyon valóságosnak tűnt és akár igaz is lehet, persze nem ilyen formában.

>!
Paulina_Sándorné
Schmuck Ottó: A kelyhesek titkos temploma

A könyvtárban kihívás elé állítottam a könyvtárosokat, azzal, hogy olyan könyvet szeretnék olvasni, ami Salgótarjánban játszódik. Egy kisebb keresgélés után lett meg ez a könyv. Lett volna, még másmilyen is, de az nem volt kölcsönözhető. Ifjúsági irodalmi könyv, gondoltam arra is jó lesz, hogy a gyerekekkel együtt olvassuk. A történet Somoskőn játszódik, mely Salgótarjánhoz tartozott. Egy kisfiúról szól a történet, aki a könyv elején apró, vézna és félénk. A nagyobbak bántják a suliban. A szülei úgy döntenek, hogy a nyarat a nagymamánál tölti Somoskőn. A nagyi majd segít abban, hogy megerősödjön. Máté eleinte nem örül neki, szokatlan számára a vidéki élet. A nagyival jár egész héten a földekre kapálni, ami nem kis munka. Eleinte minden porcikája fáj, a kezét feltöri a kapa. Azonban a hétvégéken bebarangolja a vidéket, megismerkedik a helyi fiúkkal. Összebarátkozik Gergővel és együtt tanulmányozzák a husziták történelmét. Eleinte legendának hiszik, hogy a közelben egy föld alatti templom található, de aztán a kutatásuk sikerrel jár. A levegő, a kitartó munka, a kincskeresés és a foci a nyár végére megváltoztatja Mátét. Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, felnőttnek és gyermeknek egyaránt.

1 hozzászólás
>!
Jesper_Olsen
Schmuck Ottó: A kelyhesek titkos temploma

Érdekes történet, mely mindenképp folytatásért kiált! (Pl. mi történik, amikor Máté ősszel visszatér az iskolába?)
Megint egy érdekes szelete történelmünknek, ami itt részben terítékre kerül. Somoskő amúgy is megér egy (vár)túrát… Ami talán már túlságosan meseszerű benne, az a főhős (Máté) sokirányú tehetsége. A – remélem csak ideiglenesen – hiányzó második rész miatt a fél csillag levonás.

>!
Eveline
Schmuck Ottó: A kelyhesek titkos temploma

Ezt a könyvet egy versenyre kellett olvasni. Nem volt rossz, de a kedvencemnek sem mondhatom. Jó volt néha nevetni, és egyebek. Ajánlom mindenkinek. =)


Népszerű idézetek

>!
Uzsonna P

Egészen más úgy nézni valamit, hogy az ember érti is, amit lát.

52. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: Időfutár 3. – A próbák palotája
Bodó Géza: Barlang a szigeten
Mándy Iván: Robin Hood
Rónaszegi Miklós: Az indián hercegnő
Nyulász Péter: Ciprián
Kindelmann Győző: Az elveszett ereklye
Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Dávid Ádám: Millennium Expressz – A potyautas
J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg
Margaret Peterson Haddix: Az utolsó kulcs