Miért ​énekel a fülemüle? 9 csillagozás

Madaraink viselkedése
Schmidt Egon: Miért énekel a fülemüle?

Nem ​vagyok etológus – írja előszavában a szerző-, de gyermekkorom óta érdekel az állatok, elsősorban a madarak viselkedése. Jól emlékszem, órákat töltöttem azzal, hogy meglessem, miként építi ágvilla alá font művészi otthonát a a sárgarigó, hogyan udvarol párjának a szép hangú vadgerle.
Azt hiszem, hasonló emlékünk vagy élményünk mindannyiunknak van, akik csak kicsit is szeretjük a madarakat, és szívesen gyönyörködünk bennük kirándulásaink során. Bár messze sem kell mennünk, hogy viselkedésükről valamiféle képet kapjunk, hiszen naponta az utcát járva ott ugrálnak, sétálnak lábunk előtt, vagy rebbennek szét a száguldó autók elől. Ez már szinte természetes, s eszünkbe sem jut, hogy hosszabb ideig rájuk figyeljünk. Pedig viselkedésüket tanulmányozva igen sok érdekes – fajra jellemző, de azon belül nagyon egyéni – tulajdonságukat fedezhetjük fel. Az egyszerűbb, könnyen megfigyelhető viselkedésmódokra hívja fel figyelmünket a szerző, s elmondja, milyen környezeti (vagy belső)… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Mezőgazdasági, Budapest, 1984
196 oldal · ISBN: 9632331028 · Illusztrálta: Baróthy István

Enciklopédia 18


Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Pudlimoly78>!
Schmidt Egon: Miért énekel a fülemüle?

A sokadik Schmidt Egon-könyv sem okozott csalódást. Az író ebben a művében laikusok, gyerekek számára is érthetően és érdekesen tárgyalja a madarak viselkedését életük különböző helyzeteiben (pl. vonulás, költés, táplálkozás). A fejezetekben rengetegféle madárfaj említésre kerül, s ahogy azt már megszokhattuk, a szerző saját madarászélményei színesítik az elbeszéléseket, így az olvasó szinte észre sem veszi, hogy mennyi mindent megtanul tollas barátainkról, miközben lélekben Apajpusztán, a Tisza mentén vagy a Budakeszi Bodzás-ároknál – a szerző kedvelt, minden művében megjelenő helyszínein – jár. Aki pedig maga is kedvet kapott a „bird watching”-hoz spoiler, hasznos tippeket kaphat Egon bácsitól a mikéntet illetően.

Schmidt Egon utánozhatatlan stílusban, hihetetlen szakértelemmel és végtelen szeretettel beszél a minket körülvevő természetről, madárvilágról. Receptre kéne felírni a könyveit – nem kivétel ez alól a Miért énekel a fülemüle? sem.

3 hozzászólás
Virágszépe>!
Schmidt Egon: Miért énekel a fülemüle?

Schmidt Egon hitelesen, szeretettel, egyszerűen mutatja be, hogy milyen sok a csoda körülöttünk, csak nyitott szemmel kell járnunk. Mindenütt lehetőségünk van megfigyelni a madarakat, természetüket, táplálkozási, fészeképítési szokásaikat. Lenyűgöző például, hogy az őszapó kb. 2000 db-ból állítja össze az otthonát. De, még mindig sok-sok miértre nincs megfelelő válasz, pedig régóta a közelünkben élnek. Olvashatunk saját tapasztalatairól, emlékeiről, érdekes történeketek oszt meg az olvasóval és végül mindig figyelmeztet, hogy türelmesek legyünk. Természetesen megtudtam, hogy miért énekel a fülemüle és azt is, hogy a galambok miért olyan nagyon undokok egymással. A természetben tehát figyelmesen, a természet törvényeit tiszteletben tartva, kíváncsian kell járnunk, ne csak a lábunk elé nézzünk!

milegyenanevem>!
Schmidt Egon: Miért énekel a fülemüle?

Jó volt végre egy olyan madaras ismeretterjesztő könyvet kézbe venni, ami nem a kuriózumokat mutatja be Afrikából és a dél-amerikai dzsungelből, hanem a hazai madarakat ismerhetjük meg belőle. Itt olvashatunk gerlékről, verebekről, rigókról. Schmidt Egon segítségével felfedezhetjük a körülöttünk élő madarak szokásait, viselkedését, és még madármegfigyelési tanácsokat is kapunk. Szerintem nincsen olyan madárbarát, aki ennek a könyvnek az olvasatán ne vágyna azonnal a távcső megragadására.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Szelén>!

Érdekes fészekfoglalást figyeltek meg az NDK-ban, amikor a házi verebek, ezek az élelmes madarak télen a sarlósfecskék által használt fali üregekbe költöztek be. Ismeretes, hogy a házi veréb télen is szokott építeni, és ezeket a réseket is telehordták a tőlük megszokott sok gizgazzal. Május elején megérkeztek afrikai szálláshelyükről a sarlósfecskék, elzavarták a verebeket, csőrükkel kihúzogatták a behordott fészekanyagot, és nyugodtan költöttek megszokott üregeikben. A következő télen azonban a verebek ismét beköltöztek, és amikor a rákövetkező tavaszon a sarlósfecskék újból nekiláttak, hogy „verébmentesítsék” fészkelőhelyeiket, óriási csiripelés közepette csapatostul ellenálltak, és úgy eltömték a nyílásokat, hogy a sarlósfecskék gyenge csőrükkel nem tudták azokat többé megtisztítani és kénytelen-kelletlen más tanya után néztek. A szorosan eltömött nyílásokat viszont a verebek sem használhatták többé, s így azok végképpen gazda nélkül maradtak.

115. oldal, Egymással szemben

Szelén>!

A cinegék egyébként nemcsak minket nem szeretnek (ez az emberi szóhasználatból vett kifejezés persze amúgy sem illik rájuk), de ha beszélni tudnának, biztosan a pokolba kívánnák az etetőre járó egész rokonságot is. Ahhoz, hogy a telet szerencsésen átvészeljék, hogy életben maradjanak és a következő tavaszon fiókákat nevelhessenek, enniük kell, és ebben a kérdésben cinegééknél csak az ököljog, az erősebb joga érvényesül. A gyorsabb, a szemfülesebb, az óvatosabb de egyben rámenősebb és erősebb jut több táplálékhoz és marad életben, és a cinegék, bár nem tudják ezt, ösztönösen mégis e szerint cselekszenek.

166-167. oldal, Úgy szeret engem az a kis cinege...

Kapcsolódó szócikkek: cinke
Szelén>!

De ugyanígy jelentkeznek a cinegék az etetőnél is, az első ködösebb, hűvösebb őszi napokon. A gyűrűzések segítségével azonosítani lehet az egyes példányokat és így nyugodt lélekkel mondhatom, hogy az előző téli vendégek megmaradt tagjai jöttek körülnézni. Egyenesen az ablakban álló, persze még üres etetőre szálltak, s az arcukról szinte lerítt a csalódás, hogy egyetlen napraforgószemet sem találtak.
Rendszerint ez az őszi kíváncsiskodás az oka annak, hogy nagyon sokan idő előtt és meg kell mondani, teljesen szükségtelenül kezdik meg az etetést, mondván, hiszen a madarak már ott vannak és mennyire kérik az eleséget. Persze hogy kérik, és persze hogy járnak is az etetőre, ha valaki teletömi napraforgóval, szeptemberben vagy még korábban is. Pedig ilyenkor még egyáltalán nincs szükségük rá, sőt a természetes (és számukra is fontosabb) az lenne, ha csak a gyümölcsfákon rejtőző rovarokat, petéket és bábokat szedegetnék össze.

170. oldal, Úgy szeret engem az a kis cinege...

Kapcsolódó szócikkek: cinke · téli madáretetés
Szelén>!

Ne feledjük: a téli etetést az időjárástól függően, tehát akkor kell elkezdeni, amikor erre a cinegéknek és társaiknak már valóban szükségük van. Amikor fontos, sőt néha akár életmentő is lehet, hogy az olajtartalmú magvak fűtsék belülről a nagy hidegben elgémberedett, és a hosszú téli éjszakákon alaposan lehűlő odúk mélyén kuporgó kis testeket. Ez az időszak nálunk általában decemberben kezdődik (néha még ennél is később) és többnyire február végéig (március elejéig) tart. Ilyenkor a legfontosabb aranyszabály: folyamatosan etetni, hogy a madarak minden zúzmarás, jégcsapokkal tűzdelt reggelen biztosra mehessenek az ablakhoz. Sokszor leírtam már, de azt hiszem, nem árt újra elmondani, mert ez valóban aranyszabály. A folyamatos téli etetéssel nagyobb mennyiségű cinegét szoktatunk egy helyre, mint amit a környék természetes táplálékkal a szűkös téli időben elbírna. Ha mármost az etetés, a mesterséges táplálékforrás hirtelen megszakad, a madarak könnyen éhen pusztulhatnak. Aki igazán szereti a cinegéket, a csuszkát és a többieket, meg tudja állni, hogy ne etessen idő előtt (legfeljebb egy egészen kis mennyiséget naponta, hogy azzal a környéken tartsa őket), de nem feledkezik meg róluk akkor sem, amikor sűrűn hull a hó, metszően fúj az északi szél, és tollas barátainknak a leginkább szükségük van az emberi segítségre.

170. oldal, Úgy szeret engem az a kis cinege...

Kapcsolódó szócikkek: cinke · madár · téli madáretetés
Szelén>!

Minél többet nézegetjük, figyelgetjük a madarakat, mozdulataik, jellegzetes viselkedésformáik annál jobban belénk ivódnak, de megismerjük és össze tudjuk kapcsolni velük azt a többnyire ugyancsak jellemző élőhelyet is, ahol a leggyakrabban előfordulnak. Az ilyesmi persze nem megy máról holnapra, de aki igazán azt szeretné, hogy ismerősként nézhessen valamennyi idehaza előforduló madárra, annak sokat kell a terepen forgolódnia, a távcsőbe kukucskálnia, és nem szabad sajnálnia az időt néha egy-egy jelentéktelennek tűnő mozzanat megfigyelésére sem.

191. oldal, Az pedig ott csakis egy tövisszúró gébics lehet!...

Kapcsolódó szócikkek: madár
Szelén>!

Egyetlen madarat sem kell emberi értelemben megtanítani a repülés művészetére, ez a tudomány öröklődik és a kis veréb vagy fecske akkor is vígan szárnyra kap, amikor ennek ideje elérkezett, ha soha nem látták szüleiket, és más madarakkal sem találkoztak. Ami viszont az éneket illeti, ott már más a helyzet. Abból a fülemüléből például, amelyet mesterségesen neveltek fel, és amelynek így nem volt alkalma apját vagy egy másik hím fülemülét hallani, soha nem lesz jó énekes, de így van ezzel a kövirigó, a fekete rigó, a tengelic és még nagyon sok már madárfaj is. A fiókák első leckéjüket a fészekben kapják, és elsősorban azokat a flótákat, strófákat tanulják meg, amelyeket apjuk énekel a közeli faágon vagy sziklacsúcson. A tövisszúró gébicsek fiókái kísérletek szerint körülbelül egyhónapos korukig „felvevőképesek”, addig fogékonyak a hallott hangokra, ezt követőleg már nem tanulnak. Más madarak, így például az előbb említett sámarigó és a seregély egész életükben képesek arra, hogy repertoárjukba új hangokat, strófákat építsenek be.

101. oldal, Madarakkal szemtől szemben

Kapcsolódó szócikkek: fülemüle · gébics
Szelén>!

A szirtisas-párok táplálkozóterületei, elfoglalt revírjei egyébként mindig a zsákmányolási lehetőségek függvényei. Ott például, ahol az ötvenes években a myxomatózis nevű járványos betegség az üregi nyulakat erősen megtizedelte, sőt csaknem kipusztította, a saspárok kénytelenek voltak vadászterületüket kibővíteni. Ennek a fajnak a revírjei egyébként 30-50 km2-től akár 200-300 km2-ig is terjedhetnek. Az Alpok szikláin épült fészkekben, amelyeknek persze nem kell szükségszerűen a revír közepe táján lenniük, gyakori vendég a hosszú farkú barázdabillegető. Az élelmes kis madarak nem véletlenül keresik fel óriási rokonaik fészkeit, az ott található bőséges táplálékmaradványokon nyüzsgő rovarokra vadásznak. Eközben, mint azt többször megfigyelték és le is fényképezték, a már nagyobbacska sasfiókok hátán is vidáman szaladgálnak.

114. oldal, Egymással szemben

Kapcsolódó szócikkek: barázdabillegető · szirti sas
Szelén>!

A madáréneknek biológiai szempontból két lényeges szerepe van. Az egyik a tojó megszerzése, a revírbe csalogatása, a másik a már megszerzett pár megtartása, ezzel együtt elsődlegesen a revír megőrzése a szomszédok, a riválisok ellen. A fülemüle szépen csengő éneke tehát a hímek április első felében történő érkezése után elsősorban leendő párjának szól, de ha a tojó már megérkezett, és a revírek az erdőben vagy a parkban véglegesen kialakultak, hangja fenyegető tartalmat nyer, és elsősorban a szomszédos hímeket figyelmezteti jelenlétére.

29. oldal, Miért énekel a fülemüle?

Kapcsolódó szócikkek: fülemüle · revír
Szelén>!

A néha bizony csak nehezen, harcok árán megszerzett költőterületet persze meg is kell tartani, és ez a vörösbegyhímek számára fontos feladat. Ha a szomszéd a határok felé közelít, először hangos énekszóval igyekeznek megállítani. Az esetek többségében ez sikerül is, és a szomszéd vagy a pár nélkül maradt hím, amely az alacsony bokrok védelmében halkan énekelve közelíteni próbált, jobbnak látja visszafordulni.
Ha az ének mégsem bizonyulna elégnek, akkor a revír tulajdonosa narancsvörös tollait hívja segítségül és különböző fenyegető pózokat vesz fel, ahol élénk színű mellét mindig ellenfele irányába fordítja. Néha labdaszerűen felfújja magát, máskor éppen ellenkezőleg, kinyújtózik, csőrét az ég felé tartja, és így próbálja elijeszteni a közeledő hímet.
Egy kísérletben a revírbe helyezett kitömött vörösbegyet a tulajdonos – miután különböző pózai, elijesztési módszerei természetesen nem vezettek eredményre – megtámadott, méghozzá olyan hevesen, hogy rövid idő múlva a fejét le is szakította. A madár még ezek után is folytatta a meglehetősen egyoldalú harcot egészen addig, amíg mellének színes tollait csaknem mind ki nem tépkedte. Adott esetben, saját tollazatuknak megfelelően, hasonlóképpen reagálnak a kék, illetve a sárga színekre a kékbegyek és a sárga billegetők.

30. oldal, Miért énekel a fülemüle?

Kapcsolódó szócikkek: vörösbegy
Szelén>!

Az énekkel kombinált nászrepülés egyébként nemcsak a rivális távoltartására szolgál, egyes fajok akkor is így reagálnak, ha ember lép a revír területére. Gyakran megfigyeltem ezt a Velencei-tó mentén fészkelő kékbegypároknál éppen úgy, mint a Felső-Tisza ártéri erdeiben élő nagy fülemüléknél, amikor az addig hallgatag hímek nyomban erős éneklésbe kezdtek, mihelyt a fészkelőhely közelében felbukkantam. A karvalyposzáták ugyancsak erős énekléssel, hangos cserregéssel és nászrepüléssel fogadják a területükre tévedő embert, de így van ezzel még jó néhány más madárfaj is.

31-32. oldal, Miért énekel a fülemüle?

Kapcsolódó szócikkek: fülemüle · kékbegy · madárdal · Velencei-tó

Hasonló könyvek címkék alapján

Jane Goodall – Gail Hudson – Thane Maynard: Nálatok vannak még állatok?
Gerald Durrell: Vadászat felvevőgéppel
Bankovics Attila – Sós Endre: Túzokok
David Attenborough: Az élő bolygó
David Attenborough: Egy élet a bolygónkon
Lawrence Anthony – Graham Spence: Elefántsuttogó
Susanne Foitzik – Olaf Fritsche: Hangyák
Orbán Zoltán: Madárbarátok nagykönyve
R. T. Peterson – G. Mountfort – P. A. D. Hollom: Európa madarai
Konrad Lorenz: Salamon király gyűrűje