A klimaxról többnyire nemcsak mélyen hallgatnak a nők, hanem meglehetősen tanácstalanok is a témát illetően. Ez a sokoldalú, együtt érző, kedves humorú könyv tárgya és hangneme szempontjából is igazán fontos és hiánypótló. Hiánypótló, mert nem kívülről közelít meg egy ilyen érzékeny témát. És fontos, mert „délutáni fénybe” érve – előbb-utóbb minden nőre ez vár –, jól jön a tanács, elkel a segítség.
Nők, délutáni fényben 5 csillagozás

Enciklopédia 2
Most olvassa 1
Várólistára tette 5
Kívánságlistára tette 1

Kiemelt értékelések


Scherter Judit: Nők, délutáni fényben Klimaxkönyv
Összesen nyolcan! olvasták ezt a könyvet, pedig nagyon is megéri. Minden harmincon túli hölgynek ajánlom és bátran férfiaknak, hogy tudjanak segíteni, megértőbbek lenni a kedvesükkel.
Köszönöm Scherter Juditnak, hogy megírta ezt a könyvet, amitől azt érzem, hogy mégiscsak nő vagyok, ha éppen máshogy működöm már, akkor is. Csodálatos volt érezni, hogy nem vagyok egyedül, hogy nem vagyok felesleges, és nem vagyok hibás. Hogy ez amolyan átmeneti állapot még akkor is, ha már évek óta tart.
Köszönet azért is, hogy ennyi oldalról körbe járta a témát, tényleg. A teljesség igénye nélkül: orvosok tapasztalatai, férfiak, nők elbeszélései, szakértők véleményei, tudományos cikkek, vagy ezek megalapozott megfigyelései. És még az étkezés, káros szokások megfigyelései, vitaminok, táplálékkiegészítők stb. Alapos munka. Hatalmas köszönet érte!


Scherter Judit: Nők, délutáni fényben Klimaxkönyv
Amikor a hormonok elkezdenek mindent felborítani egy 40-50 éves nő életében, az olyan, “ahogyan megáradt folyóban úszik az ember, amikor nem szabad arra gondolni, milyen mélységek vannak alatta, és mit visz a víz vele együtt, csak úszik, hogy mielőbb átérjen a túlsó partra. Amiről még semmit sem tud, csak azt, hogy oda kell érnie. És ahonnan aztán majd visszatekinthet. Az elhagyott partra, ahonnan elragadta a folyó, pedig olyan szép volt, szikrázó napsütés, homokos fövény, ligeket, madarak, illatok…Végül átér az ember, mert jól úszik, sok évtizednyi ideje volt megtanulni, és ott egy másik táj várja. Már hűvösebb van, délutáni a fény, de…” itt ér véget Scherter Judit gondolata, és jogosan, hiszen mindenkire más vár a menopauza után, és abban nagy szerepe van annak is, hogy ő maga miként éli ezt meg. Van aki úgy érzi vége az életének és nőiességének – mások épp hogy élvezik a szabadságot és bölcsességet, ami ezzel jár. Elképesztő élmény volt számomra ez 15 éve megjelent könyv, mert olyan témába vezetett be, amiről korábban semmit sem hallottam. Egy olyan női életszakaszról beszélt, amiről még ma se nagyon illik, nemhogy akkor, amikor a könyv megjelent, 2008-ban. Már a témafelvetés is megdöbbentette riportalanyait, merthogy ebben a könyvben rengetegen szólalnak meg. A könyv ugyanis úgy épül fel, mint egy jó hosszú újságcikk: tele szakértőkkel és személyes élményekkel Az okos szakértők minden anatómiai és biológiai tényt elmesélnek, amit tudni kell erről az időszakról, de a könyv igazi erénye mégis annak a rengeteg nőnek (és férfinak! Merthogy férfi klimax is van!) akik ugyan név nélkül, de épp ezért nagyon is személyesen és őszintén mesélik el, hogyan is élték át ezt a sokak által oly rettegett időszakot, amikor eljön a B oldal, a banyakór vagy ahogyan Scherter Judit fogalmaz: a “délután.” Ahogy az egyik riportalanya mesélte: “Én például kifejezetten élvezem, hogy bölcsebb, érettebb lettem, hogy annyi minden jó tudás van a birtokomban. Ezért nagyon hálás vagyok a Teremtőnek, már tudom mondani, ne szaladj, ne rohanj, figyelj, a dolgok alakulnak. Szeresd magad és ne hajtsd!” (Megrendített, hogy most, a poszt írása közben tudtam meg, hogy Judit 2013-ban meghalt. A könyv címlapján egyébként az ő portréja látható.) #keddikönyv
Népszerű idézetek




….megtanulnak szex nélkül élni. Amíg be nem köszönt a szerelem. Mert arra mindig van remény. Nincs, nincs, és évekig nincs,aztán egyszer csak van.
96. oldal
Scherter Judit: Nők, délutáni fényben Klimaxkönyv




Ja, hogy megint visszakanyarodtam a szerelemhez?! Most már mindegy..
96. oldal
Scherter Judit: Nők, délutáni fényben Klimaxkönyv




Figyeljünk a testünk szavára, mindent megmond!
99. oldal
Scherter Judit: Nők, délutáni fényben Klimaxkönyv




Azok után, hogy egy olyan házasságban éltem hosszú évekig, ami inkább testvéri kapcsolat volt, mint erotikus, és hogy a férjemen kívül sem előtte, sem utána más férfit nem ismertem, tavaly nyáron megkeresett egy diákkori szerelmem, aki a Föld túlsó felén él, és négy napot együtt töltöttünk, a világ elől bezárkózva, egymásnak kitárulkozva, olyan boldogságban és szerelemben, amit addig elképzelni sem tudtam. És fogalmam sincs, látom-e még. Hát ez az én klimaxom.
99. oldal
Scherter Judit: Nők, délutáni fényben Klimaxkönyv




Sohasem tudom, mire érek haza. Egy fortyogó vulkán fogad vagy egy doromboló cica. Eléggé idegesítő, bár ennek is megvan a maga érdekessége.
111. oldal
Scherter Judit: Nők, délutáni fényben Klimaxkönyv




Érted ezt? Azt hiszem, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogyan kezeli ezt a természetes állapotot.
Scherter Judit: Nők, délutáni fényben Klimaxkönyv




Egyáltalán nem félek, tartok a bekövetkeztétől, mindig olyan korú szerettem lenni, ahány éves éppen voltam. Soha nem adtam volna oda a már megszerzett tapasztalatot az elmúlt fiatalságért.
Scherter Judit: Nők, délutáni fényben Klimaxkönyv




Egy biztos, ha majd klimaxos leszek, nem kvánok újra elsőmenzeszes lenni. De azokat is meg tudom érteni, akik pokolba kívánják a változás korát.
Scherter Judit: Nők, délutáni fényben Klimaxkönyv
Hasonló könyvek címkék alapján
- Elek Csaba: A változás kora ·
Összehasonlítás - Csiszár Miklós – Nora Igloi Syversen: Női igazságok 93% ·
Összehasonlítás - Alisa Vitti: Női kód ·
Összehasonlítás - Miriam Stoppard: Nők könyve ·
Összehasonlítás - Gerhard Döring: Az egészséges nő ·
Összehasonlítás - Gáti István – Egyed Jenő: A nő orvosi szemmel ·
Összehasonlítás - Arlene Eisenberg – Sandee Hathaway – Heidi Murkoff: Az a 9 hónap 92% ·
Összehasonlítás - Kriston Andrea – Ruzsonyi Péter: Kriston intim torna 84% ·
Összehasonlítás - Kovács Lajos: A nőorvosnál ·
Összehasonlítás - Seregély György: Fogamzásgátlás ·
Összehasonlítás