Márciusban ​jaguárok? 18 csillagozás

Schein Gábor: Márciusban jaguárok?

Schein Gábor gyerekversei sokféle hangon és formában szólalnak meg. Az emberi létezés legmélyebb, a gyerekek számára is ismert alaptapasztalatai kapnak sajátos, minden hazugságtól mentes, éppen ezért töretlen fényt bennük: a szeretet, az egyedüllét, az összetartozás, a várakozás, egymás félreértése, elvesztése és megtalálása. Mindez sok humorral történik, a versekből sugárzik a képzelet és a nyelvi gondolkodás eredeti öröme. Ezt a derűt tükrözik Rofusz Kinga egyszerre játékos és komoly, belülről feltárulkozó képei. A versek és a képek olyan közös világot alkotnak, amelybe gyereknek és felnőttnek egyaránt jólesik belépnie.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Móra, Budapest, 2014
72 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631195958 · Illusztrálta: Rofusz Kinga

Enciklopédia 2


Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

meseanyu P>!
Schein Gábor: Márciusban jaguárok?

A legtöbb vers hangulatos, csak egy-kettő volt, amit nem tudtam hova tenni, és volt köztük pár kifejezetten zseniális is. Rofusz Kingát meg imádom (nem véletlenül díszítik képei a nappalink falát), szerintem sokat dobtak a verseken az illusztrációk.

Juci P>!
Schein Gábor: Márciusban jaguárok?

Schein Gábornak (mint egykori egyetemi oktatómnak) feltétlen híve vagyok, de a lírájával még gyerekkiadásban sem igazán tudok mit kezdeni. Volt azért pár jó darab, de volt jó néhány olyan is, hogy csak néztünk, mint a luki nyúl, aztán inkább lapoztam. Rofusz Kinga illusztrációi (amik itt sokszor Magritte-ot idézik) szokás szerint nagyon jók, egyszerűségükben is nagyon erős megidéző erejük van.


Népszerű idézetek

Juci P>!

BKV

Lerobbant a villamos.
A vezető rém zabos:
– Nem szedi az áramot,
mindjárt frászt kapok!

Bedöglött a trolibusz,
nincs már benne semmi szusz.
– Ne tessenek strapálni,
szíveskedjenek leszállni.

15. oldal (Móra, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: villamos
3 hozzászólás
Juci P>!

Öregség

– Az a baj,
hogy már öregszem –
mondta Ernő bácsi,
aki jövőre lesz százéves.
– Na és mit szóljak én? –
felelte a kis Sanyi,
aki idén ment
első osztályba.

56. oldal (Móra, 2014)

Juci P>!

Szeretet

Kimostam a kedvenc pulóverem.
Az ujja megnyúlt, a háta összement.
Most kimosom magamat is,
hogy megint jó legyen rám.

44. oldal (Móra, 2014)

Juci P>!

Szomorúság

Szomorúság, széles a kalapod.
Hosszú kabátod betakar.
Jó meleg hacuka,
holnapig jó lesz,
alóla ma már ki se látszom.

De ha eljön a vidámság,
széles kalapod csak kacagom,
és földig érő, hosszú kabátod,
ki csillagokra egyedül néz,
annak adom.

40. oldal (Móra, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: szomorúság
Lynn>!

Giliszta

Ha giliszta lennék,
nem tudna fájni
annyi mindenem:
a térdem,
a hasam,
a hátam,
a nyakam,
a vállam,
a karom,
az orrom,
a fülem,
a szívem.
Csak a giliszta
tudna fájni.
Az egész.

11. oldal

tedus P>!

Hogy is van ez?

– Ne sírjál! – mondtam Zsófinak.
– Jó, nem sírok –
felelte,
és ettől én is
sírva fakadtam,
és neki
még jobban
potyogtak a könnyei.

tedus P>!

Apa, anya

– Ha nem úgy lesz,
ahogy én akarom,
egyáltalán ne csináljuk!
– Ha nem úgy csinálod,
ahogy szerintem kell,
mostantól nem szólok hozzád.

tedus P>!

Várakozás

– Régóta várok rád.
– Elkéstem. De most itt vagyok.
– Igen, most itt vagy.
De tudod, a várakozást
nem olyan könnyű abbahagyni.
– Akkor elmenjek?
– Ne! Maradj!
Veled egészen más
várni rád.

Zonyika P>!

Párbeszéd

– Ó, mi a…! Ó, mi a …!
– Miért kell önnek úgy ógnia-mógnia?
Hisz virít még a begónia.
– Virít még a begónia,
de közel már az agónia.

Lynn>!

Csak tudnám

Lépteket hallok:
kop, kop, kop, kop.
Csak tudnám,
mi jár a fejemben!

59. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kányádi Sándor: Zümmögő
Varró Dániel: A szomjas troll
Nagy Natália: A Nap születésnapja
Kiss Ottó: Csillagszedő Márió
Haász János: Mire felnövünk
Tasi Katalin: Lányka, tükörben
Kalandra fel!
Kiss Ottó: Emese almája
Nagy Bandó András: Kicsinyek könyve
Kiss Ottó: Visszafelé hull a hó