Ómama ​és a főpincérek 24 csillagozás

Schäffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek

„Jó ​itt látni az arcodat, ómama. A fiatalasszonyarcodat. Messze nézel, olyan messze, ahová már csak te látsz el. Te voltál most a kapaszkodóm. Te, aki álltad a sarat. Akinek soha nem hunyt ki a huncut fény a szeméből. Aki nem tudott egyedül maradni, ezért választott mindig társat magának… Egy hölgyfodrászt és három főpincért… Ok voltak sorban a társaid. A te életed foglalja keretbe ennek a könyvnek a sokarcú üzenetét. Mind ugyanarról szól: hogyan tudunk hazatalálni…” (A Szerző) Nagy szájjal szoktam elmesélni: az én temesvári ómamámnak négy férje volt. Hölgyfodrász és főpincérek… Hát ez remek! Nem is kell tovább mondanom… Most elcsöndesedtem. Elővettem a régi fényképeket, fölidéztem, milyen lehetett Karola, az ómamám. Gyűjtögetett, mint én… Így lett az ő félszavakban elmesélt élete a kerete annak a sok találkozásnak és élettöredéknek, ami most ebbe a kötetbe elfér. Polcz Alaine, Törőcsik Mari, Závada Pál. A gyimesi furulyás, az alföldi rózsakertész, a galambász, a vándorfotográfus,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Central Médiacsoport, Budapest, 2007
360 oldal · ISBN: 9786155008290
>!
Sanoma, Budapest, 2007
360 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639710153

Kedvencelte 1

Most olvassa 4

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

>!
Anó P
Schäffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek

E-book formátumban olvastam. Hirtelen lett vége, a Törőcsik Marival készült riport (én úgy éreztem!) kellős közepén. Lehet, hogy hiányzott a könyv vége?! Hiányérzet maradt bennem.
Az írónőt egyébként rég szeretem. Könyveit egy időben szinte faltam.
Tiszta lélek, őszinte, nagyon jó megfigyelő, szeretettel és nyitottan fordul az emberek felé. Tavaly „találkoztunk” is, eljött kis városunkba író-olvasó találkozót tartani. Mivel könyveit könyvtári vagy kölcsönkapott példányokként olvastam, nem volt nálam dedikálandó példány, a jegyemre kértem autogramot. S közben csendben rákérdeztem az egyik könyvében szereplő fiatal nő sorsára. Hogy mi lett vele? Párra lelt-e azóta? Sajnos nem, azóta sem. Szomorúan hallottam. Talán, mert annyira szeretne…!
De boldog is voltam, hogy ezzel a kedves, természetes, jó humorú asszonnyal beszélgethettem:)

>!
Habók P
Schäffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek

Régen több írását olvasta a Nők Lapjában, tudtam, mire számíthatok. És azt is kaptam. Emberek történeteit. Vidámat, derűset, komolyat vagy tragikust. Szinte ismerősöm lett kertész, színésznő, utcazenész, galambász, fotográfus. No és persze Ómama a főpincér férjeivel.

>!
loner
Schäffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek

Ez a második kötet amit olvastam tőle. Igaz régen elolvastam a Nők Lapjában megjelent Írásait ha a kezembe került.
Nagyon tetszett ez a könyv is.
Igazából egy hasonlat jut eszembe has őt olvasom: Nyári délután az ablak mellett ülve lágy szellő mozgatja függönyt, ez az érzés amikor a történeteit olvasom. Könnyű, légies, és felüdítő.
Nem akarok most többet írni róla, de biztos fogok még tőle olvasni……

>!
utazó
Schäffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek

Tökéletes ember mesék, olvasmányosan, sok képpel. Még olvastam volna. És mennyi kedves, kedvenc emberről szól akiket már „ismerek” /pl: Polcz Alaine/, vagy akikről most hallok először, őket ki is jegyzeteltem.

>!
Johanna_Császár
Schäffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek

Olvasása végtelen nyugalmat ad, és számtalan helyszínre repít el. Igazi katarzis.

>!
Georginanéven P
Schäffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek

Bár a novellás kötetekkel sosem vagyok kibékülve, ennek az olvasását nem húztam úgy el. Több felejthetetlen, szívhez szóló történetet kaptam. Külön örültem a Polcz Alainennel törtönt beszélgetések fejezetének. Újabb hasznos lenyomatokat tehettem a szívembe. Köszönet értük.

>!
Zsuzsanna_Hernádi
Schäffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek

A szokásos S. E. stílus és hangulat. Engem most valahogy kevésbé ragadott magával, mint szokott, de ez lehet, hogy az én hibám volt. Talán nem voltam kellőképpen ráhangolódva. Az ómamás részek nekem valahogy nem jöttek át.

>!
Zsanni
Schäffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek

Schäffer Erzsébet köteteit olvasni olyan, mint gyógyítani magunkat, amikor kiábrándultunk a világból, az emberekből és kétségbeesettek vagyunk. A történeteket olvasva erőre kap bennünk a hit, a belső erőnk, a remény és az igazság, és szinte mindig elkap a tisztító sírás is, ami elhozza a megkönnyebbülést.


Népszerű idézetek

>!
tomgabee

Mondják, hogy Erdélyt az Isten jókedvében teremtette. Ha így volt, hát Gyimesben még kacsintott is hozzá: – Na, te kicsi ember, lássam, boldogulsz-é? S hogy próbára tegye, nem adott mást, csak magas hegyeket, patakok vájta völgyet, egyenes derekú fákat és illatos füveket. Élhessen velük minden állat és ember szabadon, aki itt tusakodik a sors rendeléséből. S onnantól csak figyelt, boldogul-é a kicsi ember.
Boldogult, mert sokat dolgozott. Mindig ahogy az idők engedték. S másként, mint ahogy az mifelénk szokás.

133. oldal, Erdélyi barangolások

>!
tomgabee

Ha értenék hozzá, verset írnék a patakban mosó asszonyokról. Ilyen szavak lennének benne: hűség, állhatatosság, kitartás, szeretet. Ott lennének a fehéren erezett szürke gyimesi kövek, ott a víz elkapta lobogó ingek, a pirosra ázott erős kezek, a gumicsizmák, amiben állnak és hajolnak, kiegyenesednek és hajolnak egyre. És a kezükben a sistergő, rohanó vízben megtisztul minden.

143. oldal, Erdélyi barangolások

>!
tomgabee

Ha belesimulsz a tájba, ha nyitott szívvel jársz, megkapod kincseit. Nem megy el a madár, nem tűnik el a gyík, nem száll el a pillangó. Az őzek megállnak, s ha nem akarsz mindent, tied lesz minden.

215. oldal, Ámulni még, amíg lehet...

>!
tomgabee

– Bokáig ér a hó. Alszik ilyenkor minden, élet sehol, nem látnánk, ha elindulnánk a lápból semmit – sajnálkozom.
– Hát a csend, az semmi? A vadászó vidra, a télire idehúzódó csízek, a lilikek, a vadkacsák, az osonó rókák, az őzek csapatai? Az égererdő fái közt a szél hangja? Öntésmajorban a Dél-Hanság kis múzeuma? Mellette a Söntés, a híres étterem, a környék különlegességével, a böllérmájjal? A ló húzta szán a lápon? A csengettyűk ködbe vesző csilingelése, a téli naplemente vöröse, a puha ködbe éket verő varjúkárogás… Az semmi…?

211. oldal, Ámulni még, amíg lehet...

>!
Anó P

Harangot nem lehet önteni apáink tapasztalata nélkül. De az
örökölt tudás nem elég hozzá. S aki nincs megelégedve a haranggal,
amit öntött, csak pillanatnyi elkeseredésében vádolhatja őseit, ami-
ért nem adták át a titkukat. Az átok ugyanis nem segít. Ehelyett
jobb, ha útra kel, hogy még kiválóbb agyagot találjon, és tökélete-
sebb harangot öntsön.

>!
Georginanéven P

– Tudod, hiszek abban, hogy mindannyian adományokkal jövünk a világra. Hogy valami dolgunk van, s ehhez kapunk valamiféle induló tőkét. A gyermekeink mindannyian időre születtek, normális súllyal, gond nélkül. Emese koraszülött csecsemő volt, kicsi súllyal jött a világra. Sokáig nem nyugodtam, nem akartam annyiban hagyni. Hordtam és mindenfelé, orvosokhoz, természetgyógyászokhoz, akit jónak láttam, oda. Közben igyekeztünk úgy élni, hogy Emesének természetes mozgástere legyen, hogy föltalálja magát. Hogy ne „vakosodjon el” a család se… Már nagyocska lány volt, amikor még mindig hordtam gyógyítókhoz. És egy alkalommal fölcsillant a remény, elkezdett fénysávot látni. Azt mondták, bízni lehet, hogy visszanyeri a látását. Ezzel egy időben Emese megbetegedett. Rosszul volt, feje fájt, nem tudott aludni. Hagytam békében. Aztán megint vissza a gyógyítókhoz. És amikor másodszor is előfordult, hogy amikor felvillant a látás reménye, az én kislányom megbetegedett, leültünk beszélgetni. Akkor Emese azt mondta: „Anya, én nem akarok látni. Nekem az a világ idegen. Én ha látnék, nem az az Emese leszek, aki most vagyok…” Csak hallgattam, próbáltam megérteni. De sok idő kellett ahhoz, hogy elfogadjam, Emesének ez a sorsa. És örülhetek, hogy vállalja és kiegyensúlyozottan mozog benne. Ebben kell őt segítenem, ahogy csak erőm engedi.

29-30. oldal (Hat gyerek, hét kecske)

>!
tomgabee

Zár a piac. Elfelejtettem hagymát venni. Csak nem megyek el Makóról anélkül…! Az igazi itt terem, három évig készülődik, hogy mag, a magból dughagyma, abból meg az a piros héjú, napon száradt, szorosan simuló, ropogós húsú vöröshagyma legyen… Nap tüze, föld ereje van benne… Meg a gazdaember kényszere és szeretete, amit nem becsülünk és nem ismerünk eléggé…

202. oldal, Fokhagymás lángos pénteken

>!
catamica

„Hogy ha valamiért, vagy valakiért áldozatot hozok, az nem elvesz belőlem, hanem hozzám ad. Annak a lemondásnak az ereje belém költözik..”

112. oldal

>!
Georginanéven P

Nézegetek egy megbarnult felvételt. A képen egy kötél mentén csupa férfi áll. Némelyikük szembenéz a fotográfussal, de látni, valami másra összpontosítanak.
– Kik ezek a férfiak? – kérdezem a fotográfust. Felcsillan a szeme.
– Ez az egyik legkedvesebb képem. A Haranghúzók. Az első világháború sok templom harangját vitte el. Évekig hallgattak a templomtornyok, alkalmi kis harangok kongattak keresztelőre, temetésre. Az újkígyósiak 1924-ben avatták az új harangjukat. Itt húzzák fel a toronyba… Ezt a pillanatot ábrázolja a kép. Nézze az arcokat! Ezek a kalapos férfiak megjárták a poklokat, visszajöttek a háborúból… Átélték Trianon drámáját. Az öltözetükből látni, ki a parasztember, ki az iparos, ki a módosabb, ki a szegényebb. Privát életükben ki tudja, mennyi dráma… Vékony, szívós, megviselt vonású mind. Nem mosolyognak. Fogják a kötelet. Tisztelet van bennük, várakozás. Összefogás és remény, igyekezet és hit. És ez az igyekezet és hit átsüt a képen, és átsüt az is, hogy nem csak a haranghúzásig szól…
Elmeséli, egy újkígyósi helytörténész barátjánál talált a képre, tőle kérte el. Rámutatok egy másikra… Öreg parasztember, vállán átkötött kenderzsákból szórja a magot.
– Ez a kép honnan való?
– Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. Csenger község határában búzát vet a barátom dédapja, Osváth Sándor. A dátum: 1938. Olyan ez a fotó nekem, mint egy ballada… Tudja-e, hogy vannak vidékek, ahol búzavetés előtt lábat mostak a férfiak, tiszta alsóneműt húztak. Áldást kértek, s míg vetettek, nem szóltak egy szót sem, egy szem búzát a nyelvük alatt tartottak, így kezdtek munkához.

184-185. oldal (A vándorfotográfus édes élete)

>!
Anó P

És amit előre kitaláltam, azt szép lassan mind elfelejtem.
El a Nemzet Színésznőjét, a másnapi születésnapot, el a kér-
déseimet, de mindet egy szálig – csak nézem és hallgatom
Törőcsik Marit. Milyen régről, melegen ismerős.


Hasonló könyvek címkék alapján

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök
Bartis Attila: A nyugalom
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár
Tóth Krisztina: Pixel
Szilasi László: A harmadik híd
Kelly Oram: Cinder és Ella
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk
Martin Pistorius: Néma üvöltés
John Green: Csillagainkban a hiba
Emma Donoghue: A szoba