Ezüstróka 91 csillagozás

Schäffer Erzsébet: Ezüstróka

„Ahogy ​a nap rásütött, ezüstös fényben fürdött a hómező. Messziről, távcsővel egy sarki rókát pillantottunk meg. Vadászott. Óvatosan lépdelt, egyszer csak megállt. Fejét lehajtotta, majd egyik, aztán másik oldalára billentette. A hó fölött hallgatózott. Megfeszült a teste. Hirtelen, mintha rugó lökte volna ki, felugrott magasra. És fejjel előre, be a hóba. Csavaros mozgással egyre beljebb ásott, már csak a hátsó lába vége és a farka látszott ki. Majd ugyanolyan hirtelen kirúgta magát. Megrázta a bundáját. A szájában ott ficánkolt hosszú farokkal egy egér. Vagy cickány. Valami apró sarki rágcsáló. Cris rám nézett és nevetett. »Ezüstróka, így hívom. Már sok vadászatát láttam, nem tudok betelni vele. Te vagy ilyen, Lora. Kecses, okos, erős, aki nem adja fel. Kíváncsi, figyel, befúrja magát az ismeretlenbe… hogy élve maradjon.”
Balyi Laura odüsszeiája nem csupán kalandos életút, sokkal inkább egy ember felnövekedése önmagához. Lora ma hetvennyolc éves. Vallomása nem is… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Central Könyvek, Budapest, 2018
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633412480
>!
Central Könyvek, Budapest, 2018
216 oldal · ISBN: 9789633241523

Enciklopédia 3


Kedvencelte 8

Most olvassa 5

Várólistára tette 64

Kívánságlistára tette 35


Kiemelt értékelések

Jagika P>!
Schäffer Erzsébet: Ezüstróka

Közhely ugyan, de a legérdekesebb történeteket valóban mindig az élet írja. Lora különleges élete és boldogságkeresése megérdemli a lapokra írt sorokat, még akkor is, ha nem a szokásos szerkesztésben tárul elénk. Igazi világpolgár a hősnőnk, aki mindenhol és minden körülmények között talpra tud állni – nem véletlen a jelképes cím. Mindezért elismerésem Laurának és az írónőnek a szép írásmódjáért. Külön értéke a műnek, hogy a történelem eseményei és a korabeli „nyugati” életmód sajátos hangulatot teremt.

Karinthy>!
Schäffer Erzsébet: Ezüstróka

Megható, szép történet a családról, barátságról, szerelemről, kitartásról. Maga az élet lefolyását tárja elénk gyönyörűen megírva az írónő. Meghatott, elgondolkodtatott és kirepített a valóságból. Egyszer mindenképpen érdemes elolvasni. Szívből ajánlom Schaffer Erzsébet regényeit, szeretem az írásait. ❣

P_Jucus>!
Schäffer Erzsébet: Ezüstróka

Tudtam, hogy Schäffer Erzsébet könyvével nem foghatok mellé! Engem mindig elvarázsolnak az írásai: a bölcsessége, a nyugalma, az életbe vetett rendíthetetlen hite!

Ez a története a valóságon alapul és nem novelláskötet, hanem szinte egy kis családregény!

Lora, késő idős korában tollba mondja az életét az írónőnek. Megelevenedik a történelem szemén át a gyerekkora, az ’56-os évekbeli fiatalsága, majd fiatal felnőtt évei, szerelmei, küzdelmei, de boldogságai is. Hallhatunk a házasságairól is, fájdalmairól, melyek elkísérték felnőtt-, majd idősebb évei során.

Schäffer Erzsébet fantasztikus „figyelő”, s talán ezért is tudja ennyire elfogadóan, és sok szeretettel papírra vetni a történeteit.
Nagy olvasmány volt! Az jár a fejemben, hogy te jó ég, milyen kacskaringós egy élet, s mennyi minden belefér!

Dedikáláskor elárulta az írónő, hogy készül az új regénye is, borzasztóan várom!

Bea_Könyvutca P>!
Schäffer Erzsébet: Ezüstróka

Keserédes életmese, mely egyben az ’56-os események egy kis szelete is egyben, nagyszerű női sorsokról olvashattunk, mert nemcsak Laura, azaz Lora élete volt nagyon érdekes, hanem az édesanyjáé, a szép és büszke Elbert Katáé is.

Ha olvastatok már a szerzőtől és szeretitek, akkor nem igényel különösebb ajánlást ez a könyve sem, olvassátok el.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2020/09/olvastam-meg.html

Ibanez P>!
Schäffer Erzsébet: Ezüstróka

Azt gondoltam, hogy egy nagyon más kötetet fogok most olvasni kedvenc írónőmtől, de olvasás közben mégis olyan érzésem volt, mintha a novelláiból olvasnék egy hosszabban összefűzött történetet, amelynek ugyanaz a szereplője. A stílus teljesen megegyezett a novelláékkal, a Történetek útközben darabjaival, hiszen ez is voltaképpen egy (több) interjúra épült. A regény hangulata a megszokott „elringatós”, emlékezős, amelyben Laura életútját követhetjük nyomon, ami valljuk be, nagyon-nagyon szerencsésen alakult, tényleg többször is. A legjobban az tetszett, amikor spoiler. Nagyszerű kötet, bár az „ezüstróka” kicsit későn, szinte már elfelejtve lett megemlítve, talán más címet adtam volna a történetnek, mert így kicsit erőltetettnek éreztem a beleszövését.

Mariann_ P>!
Schäffer Erzsébet: Ezüstróka

A novellák után most egy regényt olvashattam.
Egy életutat, tele megpróbáltatásokkal.
Értem már, hogy miért választották ’56-ban a kiutat, a külföldre távozást azok, akiknek volt bátorságuk hozzá.
Szerencsére főhősnőnk fel is találta magát.
Üzenete : éljük az életünket, akkor is ha időnként fáj, szeressünk élni, járjuk az utunkat, amit kiszabtak ránk. A legfontosabb, ne felejtsünk el hálásnak lenni.
A címe, az ezüstróka megjelenítése lenyűgözött.
Szerettem olvasni.

BMKata >!
Schäffer Erzsébet: Ezüstróka

Érdekes történet volt, mozgalmas, színes életút, de valami hiányzott nekem belőle, ami levenne a lábamról. Egyszer érdemes volt elolvasni.

Porcsinrózsa>!
Schäffer Erzsébet: Ezüstróka

Ez a történet olvastatta magát. Schaffer Erzsébet a tőle megszokott igényességgel, empátiával és emberi melegséggel ábrázolja e rövid, mégis nagy történelmi ívet átfogó regényében szereplő nőket. Tipikusan női sorsos regény.Asszonyai dívák, nagyasszonyok, akiknek talán már a születéskor kódolva van a génjeikben az átlagembertől való különbözés vágya. Ezért aztán különlegesek, a külső szemlélő számára talán irigylésre méltó finom eleganciájuk, életvitelük. A felszín alatt azonban megküzdött sorsok, kanyargós életutak rejlenek. A regény külön értéke volt a számomra, hogy kitűnő történelmi korrajzot adott háttérként az eseményekhez. Nagyon szerettem , az utolsó betűig. Köszönöm az írónőnek.

szucsiani P>!
Schäffer Erzsébet: Ezüstróka

A Nők Lapjában már olvastam a könyvből részleteket és azóta vártam hogy megismerjem Lora történetét. Olvastatta magát, beszippantott, szinte én is a történet része voltam. Egy különleges, nehézségekkel és örömökkel teli életút bontakozik ki a regényből. Megrázó volt a gyermekkori élményeiről olvasni.
A regény ívét valóban megtörik a végére beillesztett levelek, de számomra így is egy igényesen megírt, nagyon emberi történet volt.
Szerettem!

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Bea_Könyvutca P>!

Tudatosság kell, és eltávolodás, hogy ráláss az életedre.

197. oldal

>!

Sose feledd, inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak!

34

Bea_Könyvutca P>!

Igen, igen, igen, egyszer csak jönnek a jók.

207. oldal

NikoLetti>!

Egyformának lenni könnyű és végtelenül unalmas. Kiválni mindig nehezebb, de az legalább feladat.

34. oldal

NikoLetti>!

Imádkozzon! Kérjen segítséget! Az is elég ha beszélget az Úrral. A mai embernek az a tévedése, hogy azt hiszi, mindent neki kell megoldani. Hát hogy is bírná! Rá kell bízni a Teremtőre a megoldást. Mi, emberek csak törekedni tudunk a jóra, de a végső szót Isten mondja ki. Ő pedig irgalmas. Hozzá fohászkodjon, signora.

191-192. oldal

paoloni>!

Néha beültek Vörös Csillag moziba, szerették a süppedős bársonyszékeket, […]
A délután a Mézes Mackóban ért véget, legendás málnaszörpjük volt, egy forint ötven fillérbe került, a mandarinszörp nem volt olyan jó, de az harminc fillérrel olcsóbb volt.

44-45. oldal

SzCsBöbi P>!

Szeretet az, amikor csendes nyugalommal csak átöleled és tudod, az életedet is rábíznád. Szeretet az, amikor biztonságban érzed magad, és akármilyen baj ért, akármilyen zaklatott vagy, mellette megnyugszol. Szeretet az, ahogy némán a szemedbe néz, és csak megszorítja a kezed… Amikor olyan titkaidat is elmondod neki, amiket még te sem tudtál azelőtt magadról. És ha reggel kinyitod a szemed, ott fekszik melletted, gyűrötten, kócosan, és te boldog vagy.

Enciiy>!

Szeretet az amikor csendes nyugalommal csak átöleled és tudod az életedet is rábíznád. Szeretet az amikor biztonságban érzed magad, és akármilyen baj ért, akármilyen zaklatott vagy mellette megnyugszol. Szeretet az hogy némán a szemedbe néz, és csak megszorítja a kezed… Amikor olyan titkaidat is elmondod neki, amiket még te sem tudtál azelőtt magadról. És ha reggel kinyitod a szemed, ott fekszik melletted gyűrödten, kócosan és te boldog vagy.

214

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
>!

úgy kell a szabadság, mint fulladóknak a levegő .

70

Kapcsolódó szócikkek: szabadság
Enciiy>!

A ti szerelmetek már fellángolt, éltetett és mind a kettőtöket boldoggá tett. De mostmár csak perzselni fog és eléget, elpusztít mindent. Most már több a fájdalom! El kell engedned ezt a férfit bármennyire fáj is. Neki is jót teszel.

196. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök
Mérő Vera: Lúg
B. E. Belle: Vallomások
Bordás Róbert: Leosztott lapok
B. E. Belle: Megtörtek
Bauer Barbara: A fekete rózsa
R. Kelényi Angelika: Manna Marina
Lontai Léna: Könnyező liliomok
Viola Ardone: Oliva Denaro
K. M. Holmes: Hazel