Álmok ​kertje (Történetek útközben) 46 csillagozás

Schäffer Erzsébet: Álmok kertje

A szerző legújabb, vallomásos kötetében megint kitár egy kaput, gyerekkora kertkapuját. Innen indul a felnőttkor dzsungelébe. Szerelemvágyó kalandjai és meséi saját és gyűjtött történeteinek fűzére. Bennük messzire vezetnek az utak, hogy aztán visszaérkezzenek az álombeli kertbe. Ahol, ha időt hagyunk magunknak, behunyt szemmel is megtaláljuk a Menedéket. Ehhez nyújt szerelmet féltő, bensőséges pillanataival erős kapaszkodót Schäffer Erzsébet új könyve, az Álmok kertje.

Eredeti megjelenés éve: 2013

Tartalomjegyzék

>!
Sanoma, Budapest, 2013
222 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633410721

Enciklopédia 5


Kedvencelte 6

Most olvassa 1

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

Rituga P>!
Schäffer Erzsébet: Álmok kertje

Gyönyörű, rövid történetek. Olyan, mintha egy régi fotóalbumot nézegetnék. Közben előbukkannak a múlt foszlányai. Kicsit szomorkás, ritkán önfeledten boldog. Csak lapozgatok és nézegetem. Nagyon tetszett.

Ibanez P>!
Schäffer Erzsébet: Álmok kertje

„… mindenütt, ahol igazság van és nem hamisság, ott jó lenni. De az életünkben ez nem lehet a hely függvénye. Biztos, hogy vannak helyek, ahol könnyebb igaznak lenni, ahol olyan a táj, a környezet, hogy hamarabb rá tudsz hangolódni saját magadra, ahol kell színt játszanod, önmagad tudsz lenni. (…) "Nem lehet halogatni, hogy mikor leszek boldog, mert a boldogság ott van bennünk… Azt hiszem, nem lehet mindig valamitől függővé tenni, ha ez sikerül, boldog vagyok, ha nem, akkor nem. Ez is csak egy illúzió… Nézel a gyerekeddel egy szitakötőt. A szivárványos, csudás testét, a hártyás szárnyát… Nem sietsz főzni, nem kérdezed a leckéről… nézitek a szitakötőt, belefeledkezve. Nem biztos, hogy tudod, pláne, hogy megfogalmazod, de érzed, boldog vagy. Lefordítva: ha igaz vagy, ha önmagad tudsz lenni, ha megéled a pillanatot. Azt. Akkor. Ott. Azt hiszem, ez a boldogság.”
    
Ismét egy andalító, könnyed (de mégis mélyre szántó) novelláskötet, nagyon kellemes olvasás. Nem tudom, hogy azért, mert már majdnem minden könyvét olvastam az írónőnek, vagy tényleg esetleg van ismétlés, de néhány bekezdés nagyon ismerősnek tűnt. Meg is fogom nézni az olvasott novelláskötetekkel való egyezést, hogy esetleg van-e egy-két novellának más kötetben való megjelenése (megnéztem: nem, vagyis pár kötetnél hiányzik a tartalomjegyzék, meg is jegyeztem, hogy majd pótoljam őket).
    
„A nefelejcsek ott a kőfal tövében. A harsányzöld fű között a finom, törékeny nefelejcsek. Milyen korán nyílnak az idén… Igen. Ők a folytonosság. Meg majd a meleg nyárban a napsárga csicsókák. A fák is azok. A házak is. Az emberek is… De a fákat kicsavarhatja a szél. A házakat eladhatják. Az emberek szedik a sátorfájukat, elköltöznek. Messzi vidékre vándorolnak. Azt hiszik, ott találják meg azt, amit itt, a régi házban elveszítettek.”
    
A kötetből a legjobban a Hóbogyók, az Álmok kertje, a Njivicei szerelmesek, a Költözködés karácsonykor, a Májusi reggel, A legelső, a Hősök, a Percgyöngyök, a Minden áldozat és a Tedd le a pajzsokat! tetszett. Sokszor megmosolyogtató, sokszor elandalító, sokszor elgondolkodtató és megrendítő írások, sok-sok szeretettel és emlékkel.
    
„Idegenül, egyedül baktatok a hóban. A csönd akkora, bele lehet takarózni. Mint abba az egyszer volt havas éjszakába. (…) Most egyedül baktatok és lusta bennem a gondolat. Mint a hóban a városka körülöttem, elfekszik, elhallgat. Nézem a kerítéseket betakaró fehérséget, és mindegy, hogy mi van a hétköznapok alján, mi volt ma délután és mi lesz holnap reggel, itt, a kihalt utcákon enyém a fehér éjszaka. Sehol egy kocsma, egy vendéglő, néhány késői járókelő halkan, puhán elsuhan mellettem. Arra gondolok, az idő peregve, álmosan, de leejti gyöngyeit, a perceket. Ilyen a természete, tudja jól, eltelik így is, úgy is. De figyelmes, lassan hullatja, ahogy téli éjszakához illő.”
    
"…olyasmit akarnak fölidézni, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Csönd.
Alázat.
Rászorultság.
A másik ember.
Az Út, amin nem egyedül járunk.
Odaadás…
Elgondoltam. Talán ez a legnehezebb. Magunkat odaadni. Nehéz, mert áldozattal jár. Mert minden áldozat. Megsütni egy tepsi almás pitét. Elpakolni a többiek után. Lemondani egy új cipőről. Átadni a helyet a buszon. Lehajolni valaki helyett. Odaülni egy betegágyhoz. Meghallgatni valakit, pedig már menned kéne… Mind-mind egy kicsi áldozat. Nehéz, mert lemondást jelent önmagamról. Lemondok a magamra szánt időről, csöndről, gondolatról, nagykabátról. Odaadom
Hogy ez miért jó…
Mert egyetlen kincset lesz erőnk magunkkal vinni: azt, amit másoknak adtunk.
    
"Telefonjátékokon csüggnek a tekintetek. Tokióban a metrón minden harmadik utasnak csukva a szeme is. Bezárul az egész arc. Pedig nem alszanak.
Talpig vasban, tartjuk magunk előtt a pajzsainkat. Félelemből? Sorompókat rakunk testünk és lelkünk köré, lakatot. Fülre, szájra, szívre…
És teljes vértezetünkben magunkban, magányban vagyunk.
És észre sem vesszük, belebetegszünk.
(…) Minden emberben ott lakik a vágy, hogy eldobja a vértjeit. Hogy elvegyüljön és aztán kiváljon. Mindenkiben ott van belül a készség a figyelemre, a segítésre. Ott van legbelül a jó. S egyáltalán nem nehéz megszólítani azt, aki már rég beszélni akar."

Tóth_Orsolya_3 P>!
Schäffer Erzsébet: Álmok kertje

Schäffer Erzsébetet nem lehet pityergés nélkül olvasni.
Egy csoda ez a hölgy. *-*

robinson P>!
Schäffer Erzsébet: Álmok kertje

Nagyszerű és megható. Semmi giccs vagy ömlengés. A régi idők, főleg a gyerekkort idéző történetek olyan bájosak és léleksimogatóak, mint az a bizonyos kesztyű az egyik írásban, Kell, hogy ne fázzon az ember lelke. Kell, hogy vegyük észre és legyen mire emlékezni. Az útra, egy napos délutánra, vagy egy remek pohár borra, amit valakivel együtt megittunk.

Lulu88 IP>!
Schäffer Erzsébet: Álmok kertje

Schäffer Erzsébet egy csoda.
Finom érintések a novellái, ismerős neszezések, meleg illatok, előtörő emlékek, féltett vágyak, varázsos tájak, elkerülhetetlen veszteségek, fontos találkozások. Mind bennünk laknak már valahol. Figyelni tanítanak kívül-belül, gátakat szaggatnak át, megperzselnek, hogy végül valahogy feloldozzanak.
Mély intelligenciája, különlegesen szép, érzékeny és megindító látásmódja biztos ígérete annak, hogy személyes hangvételű történetei bejárják a lelket keresztül-kasul. Akár eleve halálra ítélt szerelemről ír (Hóbogyók), akár kislánykori emlékekről (Költözködés karácsonykor), vagy társadalmi jelenségekről (Tedd le a pajzsokat…), netán forró nyári élményekről (A vágyakozás tánca), mindnek ugyanaz a kicsengése: az együttélés, az elfogadás, a szeretet és hála azért, ami van.
Ezt, ahogyan ő tudja, nem tudja így más. Most is peregtek a könnyeim… Fáj-e a felismerés és az emlékezés? Igen. Megéri-e a csöndért, a csodákért és hitért? Tökéletesen.

>!
Sanoma, Budapest, 2013
222 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633410721
2 hozzászólás
Anó >!
Schäffer Erzsébet: Álmok kertje

Először a könyv borítója bűvölt el, azért tettem a Kívánságlistámra. Meg Erzsébet miatt, akivel volt egy találkozó tavaly itt, kis városunkban, s varázslatos egyéniségnek bizonyult. Ő valóban olyan, ahogyan ír is – vagyis őszinte, természetes és nyílt.
Nem minden eddig olvasott könyve tetszik egyformán, de ez az élmezőnyhöz tartozik.
Szösszenetek, emlékfoszlányok, rövid beszélgetések, álmok, élettörténetek, gondolathullámok – s máris vágyakat ébreszt, magával sodor, szórakoztat, meghat vagy elgondolkodtat. Vagy több mindent is ezek közül egyszerre.
Köszönöm:)

Baba082>!
Schäffer Erzsébet: Álmok kertje

Gyönyörű novellás kötet, ami nem csak történetekkel, hanem ízekkel, illatokkal, érzetekkel van tele. Puhán, az otthon melegét közvetítve ír Schaffer Erzsébet, mégis elkerüli a sziruposságot, nem túl sok, és nem túl kevés, pont elég, tartalmas, és lényegre törő.
Valamit tud ez a nő az Életről, az Emberről. Valamit, ami ősi, amit mélyen eltemetve mindannyian tudunk. Tudja, hogy különbözőségünk ellenére kísértetiesen hasonlítunk egymásra, hogy az életutak összefonódnak, mindig ugyanazokat a köröket járjuk, csak épp a saját ritmusunk miatt tűnhet felületes szemlélődőnek különbözőnek. Nagyon bölcs és fantasztikusan gyönyörű lelkű ember Schaffer Erzsébet, és csak köszönhetem, hogy beengedett intim, belső világába, kevesebb lennék nélküle, mert történeteit megismerve az azokban szereplők élete az enyémbe ivódva fut tovább.

Kek P>!
Schäffer Erzsébet: Álmok kertje

Csupa megnyugtató, idilli kép a múltból. A szerző emlékei, mégis mintha a miénk lennének. Annyira ismerősek… És ilyenkor keserűvé válik a szám íze. Miért érzem enyémnek mindezt, hiszen semmi ilyen emlékem nincs a valóságból. Olvasmányélmény igen, de saját semmi. Borzasztóan kiakasztó ez. Hogy az ember emléknek véli mindazt, amire gyerekfejjel vágyott, olvasott. Ezt az idilli világot. Örülök, hogy az előző generációnak mindez megadatott és az emlékét Erzsébet átnyújtja nekünk, megőrzi az utókornak. Lehet majd vele nosztalgiázni a letűnt kor, hangulatok után.
     Aztán mégiscsak beugrott: a vályogverés… az valóságos emlék! Mert a mi házunk részben vályogból épült, és a vályogot a mi udvarunkon verték a cigányok, s velük együtt mi is. Ők a szakértelem végett kellettek. Mert ezt is meg kellett tanulni. És nekünk bizony nem volt olyan szerencsénk, mint a könyvben leírt történet „hőseinek”. Emlékszem, hogy az egyik nap elkészült és felstócolt téglamennyiséget ripityára mosta a szakadó eső, csak egy nagyobb agyagdomb maradt a helyén – s lehetett előlről kezdeni az egészet. Utána már azt is tudtuk, hogyan kell megóvni az esőtől… Érdekes, hogy ez maradandó élmény, pedig nem is „boldog” emlék – inkább a küzdés, az újra-újrakezdés társul hozzá. És mai fejjel mosolygok: ugyan hol tapasztalja ezt meg a mai gyerek?!
Ezeket a szép, emberséges történeteket, gondolatokat olvasva belém nyilall: mi még efféle békére, idillre vágytunk… Mire vágynak vajon a mai fiatalok? Nekik mi a boldogság?

1 hozzászólás
Georgina77 P>!
Schäffer Erzsébet: Álmok kertje

Oly szívvel írta Schäffer Erzsébet ezeket a történeteket is, hogy elfogott a vágy arra: bárcsak minden kis szösszenet részese, szereplője lehettem volna. Olyannyira elevenek a színek, illatok, ízek, hangok, mintha az én orrom, szemem, szám, fülem, bőröm érezné valamennyit. Az itteni történetek érzékenysége is vágyott, jóleső. Imádom ezt az álomvilágot a harmatával, kolompolásával, a ragacsos baracklevével, a pókfonalával együtt. Igéző szeretetbomba.

serengeti P>!
Schäffer Erzsébet: Álmok kertje

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 5
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 5
Érzelmek (ábrázolása): 4
Izgalom: 5

Nagyszerű élményt adott a könyv, alig bírtam letenni. Schäffer Erzsébet remek író, nagyon kedvelem a stílusát. Eredeti ötletből született a kötet, ami az író változatos, „útközben” megélt élményeit dolgozta fel, olvasmányos novellafüzér formájában. A tartalom kidolgozott, a mondanivaló átjut az olvasóhoz. Hitelesség szempontjából meggyőző, a könyv világa jól átélhető. Schäffer nagy érdeme a szereplők érzelmeinek színes ábrázolása. A kötet mindvégig izgalmas, érdekfeszítő.


Népszerű idézetek

Baba082>!

– Sose félj [..], soha, semmitől! Egytől félj, egyetlen dologtól: hogy elfelejtesz játszani!

124. oldal, Juzek (Sanoma, 2013)

Rituga P>!

Volt itt egy ember, csupa fény a tekintete. Egymásra néztünk, és az a nyomorult világ csupa-csupa ragyogás lett.

114. oldal, Evetke

Rituga P>!

Annyira szeretem a finom, csöndes meglepetéseid.

106. oldal

robinson P>!

Milyen kevés kell… Mennyi fölösleggel él az ember.

44. oldal, A legényke

Gólyanéni>!

Csak szeressen…!
Kérlek, füvek, fák,
Istenem az égben,
kövek a földön,
adjátok, hogy szeressen!
Foghassam a kezét,
simíthassam a szemét,
súghassam,
hogy mindent odahagynék érte.
Sokat kérek, de sokat adok.
Magamból mindenemet, amim van.
A gondolataimat,
a vágyaimat,
a félelmemet, ami elszáll,
ha a közelében vagyok,
az imáimat, amit érte mondok,
az erőmet, ami föltámad, ha látom…
Adjátok nekem őt, Mindenek!

Ne akard annyira,
ne kívánd nagyon.
Hagyd szabadon.
Ne fond körül ajándékaiddal,
ne zsarold adakozással.
Elég, ha jó vagy.
Ne akard magadnak.
Elég, ha szereted.
Ne kösd meg hálóval,
Elég, ha öleled.
Ne várj el semmit,
S tiéd lesz minden.
Maradj szabad,
és maradj mindig jó.
Nyisd a szemed,
Tavasz van, nevess…!

49-50. oldal, Álmok kertje

Rituga P>!

Most már, idők múltával azt is tudom, hogy arról szól a mese: a világban mindenkire rá van bízva valami. Valami nagyon fontos, amivel el kell jutni az Üveghegy elé, s aki az Üveghegy elé akar jutni, annak ismernie kell testvérét, anyját, nagyapját, tudnia kell, hogy az Üveghegy vára mindenki előtt nyitva áll, csak szeretet és tiszta szív kell hozzá.
Lázár Ervin

5. oldal

Baba082>!

– A szívünkben van egy gyémánt. Mindenki szívében. És ahogy növünk, öregszünk, rárakódik egy vastag héjazat. Amikor aztán az ember tizennyolc, húsz-, harminc-m vagy ötvenévesen – ki, mikor – elkezdi keresni önmagát, az Istent, az igazságot – valójában ez mind egy –, akkor elkezdi hántani, hámozni a gyémántjáról a héjakat. Nyilván eljutsz olyan helyekre, ahol jól érzed magad, és ahol jól vagy, ott könnyebben megy a hámozás. De mi van, ha nincs rá lehetőséged, hogy más helyet keress és változtassál az életedben. Vagy előfordul, hogy változtatsz, de mégsem változott semmi sem. Ami elől menekültél, azt vitted szépen magaddal … Akkor is vár a gyémántod!
De mi tologatjuk az életünket. Halogatjuk a boldogságot. Ha majd férjhez megyek, ha meglesz a diplomám, ha már önálló leszek… Akkor majd! Az lesz az igaz! Majd ha megszületik a gyerek, de jó, jaj, csak egészséges legyen! Na de akkor már legyen kistestvére. Jó, majd ha iskolások lesznek, majd ha leérettségiznek, de jó lesz! Jaj, az unoka, még azt érjem meg… Így tologatjuk. És közben a pillanat, a boldogság hol van? Nem lehet halogatni, hogy mikor leszek boldog, mert a boldogság ott van bennünk… Azt hiszem, nem lehet mindig valamitől függővé tenni, ha ez sikerül, boldog vagyok, ha nem, akkor nem. Ez is csak egy illúzió….

23-24. oldal, Gyémánthántolás (Sanoma, 2013)

Rituga P>!

Szerelem, ha egyik a másikát repülni hagyja,
de ha lezuhan, fél szárnyát kölcsönadja.

55. oldal, Njivicei szerelmesek

Rituga P>!

Kutatón nézek a a tekintetébe – lehetséges lenne? Ő volna az tényleg? Ő, akivel én kéz a kézben vándorolni tudnék, a patakot követve, az erdőkön át; nyári lángolásban, az ősz aranyszínű fényében és messzenéző fehér hómezőkön keresztül. Keveset mondana, és azt is csak egész halkan, azt a szót, amire mindig vártam. A hallgatása többet mondana, mint mások beszéde. Megértene, jobban, mint ahogy én magamat megértem. Nála otthon lennék, magánál tartana. Azt tenném, amit szeretne, és amit szeretne, az lenne, amit mindig is tenni szerettem volna.
A nevetéséből felismerném. Mert csak ő tud úgy nevetni, hogy nekem is mindjárt nevetnem kell, könnyel a szememben és boldogsággal a szívemben.

189. oldal

Enisz>!

Januári fogadalom

Csak kézzel írok levelet
Újra kötni fogok
Megstoppolom a lyukas zoknikat
A gyerekekkel minden szombaton kirándulni
fogunk
Este imádkozom velük
Nem hozok haza újabb tárgyakat
A fényképeket rendbe teszem
Istivel befejezzük a magnós interjút
Meglátogatom Gizit
Mária néninek viszek a francia konyakból

Géppel is írtam leveleket
Még a kötőtűket sem szedtem össze
Megstoppoltam két zoknit
Nem kirándultunk egyik szombaton sem
Este imádkozom velük
Néhány újabb tárgyat hazahoztam
Nem tettem rendbe a fényképeket
Isti meghalt.
Gizi is.
Mária néni már januárban.

127. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Nádas Péter: Talált cetli
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban
Merza Gábor: Még minden lehet
Tóth Ágnes: Kocsmamesék
Jávori István: Változástenger
Keresztury Tibor: A vaddisznó rokona
Illés Endre: Méhrajzás
Keresztury Tibor: Bejárat a semmibe
Békés Pál: Csikágó
Bächer Iván: Emberevő