Mese ​a Lótuszvirágról 88% 24 csillagozás

A gyönyörűséges borító egy könyvárusításon megfogta a szemem… De mivel úgy gondoltam, mesegyűjtemény, végül otthagytam. De nem ment ki a fejemből, hogy talán rosszul tettem… Végül másnap vissza kellett szaladnom egy kötetért (emlékszel, @Arcturus, az Obama-kötet? :-D) és megint megakadt rajta a szemem… egyszerűen annyira tetszett a borító és voltaképpen öreg fejjel is szeretem a meséket, hogy úgy döntöttem, megveszem. Nem is bántam meg, csodaszép meséket tartalmaz. Igazából a többiek elmondtak már róla mindent, nagyon színes-szagos az egész, ugyanakkor mintha magyar népmesék gyűjteményt olvasnánk, csak Sára és Jancsi helyett más neveket kapunk :-D Sok-sok szegény ember jelenik meg a kötetben, ami azért nem is csoda :-D Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, hogy sok mesében a tunya, lusta, meglehetősen unszimpatikus legény hatalmas szerencsét lel… ezzel valahogy nem tudtam kibékülni és inkább a Holle anyós verzióra szavazok :-D

Egyik kedvenc népmesekönyvem ez a szép miniatűrökkel illusztrált indiai gyűjtemény (a régebbi kiadás). Azon kívül, hogy tele van érdekességekkel, nem is különösebben erőszakos, alig pár mesében jelenik meg durva fordulat. (Kapásból az elsőben. :D) Jó, de amúgy tényleg inkább az ész és a jóság diadalmaskodásáról szólnak a történetek. A zsugori, fösvény figurák magától értetődően járnak pórul a rafinált és/vagy kedves szereplőkkel szemben, ahogy a galád tigrisnél is okosabb az aprójószág kollekció, mint a róka, a kis patkány, vagy az egér.
De hangulatteremtésben is csodás gyűjtemény ez. Illatozik a mustárvirág és a mandula, a fák pedig roskadoznak a halhatatlanság gyümölcsétől és a rizses süteménytől. Utóbbi valahogy nekem mindig csábítóbbnak tűnt :D De ha már nyalánkságok, a könyv igazán étvágygerjesztő a sűrűn előforduló báránypecsenyével és kecskehúslevessel, meg a karís rizsköretekkel. Esetleg egy kis sós mangót vagy porrá őrölt pástétomot mellé? Utána pedig pálmabort, netán kasmíri sós teát? Ha szerencsénk van, a lakoma elfogyasztásához betársul hozzánk egy éppen aktuálisan földön kóborló isten, Laksmí, vagy maga Síva. Bárhogy is legyen, sorsunk előre meg van írva… de ha elég bátrak vagyunk, szembeszállhatunk vele, vagy esetleg egy bottal addig csapkodhatjuk, amíg fel nem ébred. Hiszen minden ember sorsa ott pihen szürke kövekbe zárva egy messzi földön… és megeshet, hogy mélyen alszik.
A csodálatos dolgoknak se szeri, se száma. Vannak itt kívánságteljesítő kókuszdiók, varázslábasok és csodakagylók, gyöngyszemeket könnyező lány, aranyfarkú kígyó, rejtélyes hangokkal teli ház, babaedényeket fialó lábasok, beszélő ágy és annak az elsétáló lábai… de a legtitokzatosabb mindegyiken túltesz!
„- Képzeld, apjuk, a fiunk egy csúf boszorkát rejteget a szobájában. Ősz hajú, fogatlan teremtést, a menyed pedig gyönyörű ifjú hölgynek véli őt – újságolta az öregasszony.
Az öregapó bement a szobába, és kezébe vette a tükröt. Meglepve látta, hogy egy öreg, fáradt, töpörödött apóka néz vissza rá.
– Mindketten ostobák vagytok, hiszen ez egy férfiember! – jelentette ki az apó.”
De nem kellenek nekünk varázsszerszámok sem ahhoz, hogy sokra vigyük az életben. Egy döglött egérke, vagy háztetőre dobott döglött kígyó biztosabban tesz minket gazdaggá, mint 99 rúpia. Sőt, ha ennyit lelnénk a küszöbön, inkább hagyjuk ott, különben búcsút inthetünk a felhőtlen, fakereplős énekléseknek.
A mesék olvasása közben örömmel ízlelgettem a rizses süteményt az egzotikus indiai neveket: Ajódhjá városa, Dzsúnágarh rádzsája, Csitradéva király, Tandzsávúr folyó. És ezek a szereplők! Vidzsaj, Adzsaj, Adzsít, Rámbábú, Kiranmálá, Bhólánáth! :) A furcsán csengő nevek legalább annyira megfűszerezték a távoli meséket, mint ahogy a sárfány festi aranysárgára a húslevest.
Földön rekedt tündércsalád, napot felfalni vágyó varangy, fára mászni képtelen szellemek, borbéllyá lett rádzsa, szerény rádzsa, dölyfös rádzsa, lótuszba szerető ifjú, és aranytallérokat hullató bűvös leopárd. Szerettem olvasni. :)
És egy biztos: a házsártos, zsémbes nőktől még a halál is fél!
(És hogy nemsokára sütök rizses süteményt, nyamm :D)

„A lovához kötözött Rámdhól, egyik kezében a pálmafával, száguldott az ellenség felé. Most meg a másik kezével az útjába kerülő fügefában próbált megkapaszkodni. de a vén csatamén lelkesen vágtatott vele tovább. Ez a fa is kiszakadt gyökerestül, és ott maradt a lovas markában. Látja az ellenség, hogy egy talpig fehérbe öltözött vitéz ront egyenesen rájuk, egyik kezében egy nagy pálmafával, a másikban fügefával. úgy nézett ki, mint az indiai ősi legenda, a Mahábhárata rettenthetetlen hőse, a legyőzhetetlen Bhíma. Az ellenséget rettenetes félelem szállta meg, nyomban megfutamodott.”

Érdekes, nem túl hosszú, nem túl kalandos mesék, rövid tanulsággal. A kapzsi, a gonosz, az irigy, a más kárára ravasz megbűnhődik (bár volt rá két ellenpélda is), a csak buta általában kap még egy esélyt. A jók természetesen elnyerik jutalmukat. Furcsa, hogy – bár tündérek és megmentett vagy megetetett állatok gyakran is segítenek – sokszor isteneket múlik a hősök élete, boldogulása.

Nagyon tetszett ez a 75 indiai mesét tartalmazó könyvecske :) Mindig is érdekeltek a különböző kultúrák hiedelmei, meséi, mert teljesen más a hangulatuk. Ezek a mesék céljaikban nem térnek el a magyar népmeséktől, hiszen ugyanúgy a jó és becsületes embereket preferálja, s a tanulságok révén igyekszik játékosan nevelni. :) Tehát a történetvezetés és téma nem (okos asszony – bugyuta férj, szegény és becsületes – gazdag és felfuvalkodott ember), de ahogy írtam is, a hangulat mindenképpen különleges. Ennek oka, hogy India teljesen más hiedelemvilágból táplálkozik, itt a tehén szent állat és különböző indiai istenek segítik a szereplőket (Síva, Varuna stb.). Viszont ami nekem nagyon tetszett a könyvben, hogy a mesék által megismerhetjük az indiai étkezési szokásokat is (pl. a teába só), valamint a mondásaikat és azok eredetét. A „No, én is a farkánál fogtam meg a leopárdot.” olyan zűrzavart jelent, amelyből nehéz kikeveredni. Az pedig külön tetszett, hogy olyan mesét is olvastam, ami a magyar mesék között is megtalálható: A király és a só. :)
Egyetlen negatívuma lehet: ha gyerekeknek olvassuk fel, gondot jelenthetnek a furcsa és nehezen kiejthető nevek (Vidván Nambúdiri).

Kicsit hosszúra nyújtottam a könyv olvasását. Ennek ellenére, vagy pont emiatt, a végére már nagyon eluntam. Olyan egy kaptafára meséknek éreztem már őket, s a kezdeti élvezeti értéke nagyot hanyatlott. Ezek a mesék nem a megszokott Benedek Elek stílust képviselik. Rövidek, nem szövevényesek, és majd mindegyikből valami indiai bölcselet szűrhető le. Nem jegyzeteltem olvasás közben, s így nem is tudom a véleményemet bővebben kifejteni. Az tuti, hogy nem avattam kedvencet. Az újabb kiadást – ami összességében színvonalas – tudatosan kerestem az illusztrációk miatt. Szeretem nézegetni Makhult Gabriella művészi képeit. Tetszik, ahogy kiformálódik a szemem előtt mit is ábrázolnak. Ezért már megérte két hónapra kikölcsönözni a könyvet.

74 csodálatos, tanulságos mese egy szép, képekkel díszített könyvben minden halandó ember szórakoztatására és tanítására.

Magyar népmesékhez nagyon hasonlító történetek, helyenként sokkal bugyutábbak és néha tanulság nélküliek. Isteni beavatkozás, váratlan fordulat, ja, akkor akár görög drámák is lehetnének. De nem azok, nagyon nem :) Nem teszteltem gyermeken, de én néhol nagyon unatkoztam.

Igazi csemege volt ez a meseválogatás. Ugyan akadtak köztük egészen egzotikusak is, de a legtöbb alapszituációja vagy tanulsága ismerősen csenghet a magyar népmesék világából is – hihetetlen, miként járták be a mesék a világot. :)
Maguk a történetek nincsenek túlbonyolítva, letisztultak, bármely korosztály számára érthetőek, ráadásul sok mesénél megnevezik a kialakulásának a helyszínét is. Kedvencet nehéz lenne megemlítenem, mert szinte mindegyik megragadott, talán csak a legrövidebbek voltak kissé elvontak, és azok, amelyek egy-egy hindi közmondást magyaráztak meg. A régebbi kiadást olvastam, amely eredeti hindi miniatúrákat tartalmazott. Ugyan illusztrációnak igen szépek voltak, de szívesebben láttam volna többet az oldalakon. :)