Henderson, ​az esőkirály 90 csillagozás

Saul Bellow: Henderson, az esőkirály Saul Bellow: Henderson, az esőkirály Saul Bellow: Henderson, az esőkirály Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Henderson, az öles termetű, mázsás milliomos, a mai Gulliver, modern kalandregényünk hőse. Az ötvenen túl még egyre űzi, hajtja barátunkat lelke mélyéről a belső hang, hogy a konformizmus, a babaarcú nők hamis világából menekülve megkeresse igazi énjét. Afrikában, vad törzsek között, mulatságos és gyászos kalandok során megtanulja az igaz oroszlán-emberséget (eddigi disznó-embersége helyett), és lélekben megerősödve repül vissza hazájába, feleségéhez. Leleményes, sok humorral és szatirával átszőtt történet ez, s a szerző mindenkinek tetszésére bízza, hogy egyszerűen csak elszórakozik hőse viselt dolgain, avagy a mögöttük rejlő filozófiát is felfedi.

Eredeti megjelenés éve: 1959

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Irodalmi Nobel-díjasok Könyvtára Metropolis Media · Európa Zsebkönyvek Európa

>!
Metropolis Media, Budapest, 2011
362 oldal · ISBN: 9789639828841 · Fordította: Bányay Geyza
>!
Európa, Budapest, 1977
412 oldal · keménytáblás · ISBN: 963071227x · Fordította: Bányay Geyza
>!
Európa, Budapest, 1972
336 oldal · puhatáblás · Fordította: Bányay Geyza

1 további kiadás


Enciklopédia 26

Szereplők népszerűség szerint

szélhámos


Kedvencelte 14

Most olvassa 4

Várólistára tette 82

Kívánságlistára tette 34


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Mindig azt magyaráztam, hogy Lily se nem ismeri, se nem bírja a valóságot. És én? Én szeretem a vén bestiát, olyannak, amilyen, és büszke vagyok rá, hogy nem ér készületlenül, ha a legrosszabbat kell kapnom is tőle. Mert én aztán csakugyan imádom az életet, és ha véletlenül nem sikerül fölpipiskednem egész a szájához, hát legföljebb alacsonyabb régiókban csókolom valahol.

Klasszikus amerikai beavatásregény.
Férfias, markáns, áradó, néha túlságosan is bőbeszédű mű, tele életszeretettel, az élet féktelen habzsolásával, és mégis azzal a csillapíthatatlan vággyal is, hogy az alacsonyabb régiókból hogyan lehetne eljutni a lényegeshez, a felszín mögött megbújó, elérhetetlennek tűnő teljességhez. Az állandó készenlét ideges nyugtalanságából a puszta létezés békéjéhez.
A főhős maga a bámulatra méltó amerikai férfi mintapéldánya, monumentális, mint egy kisebbfajta hegy, magas és termetes, súlya egy mázsa.
Bőség veszi körül, bivalyerős és egészséges, gazdag, és szinte bármit megtehet, amire csak vágyik. Mellette áll szerető második felesége, gyermekei száma pedig már majdnem fél tucatnyi. Kedélye víg, humorát sosem veszíti el, és egy csepp iróniával tekint önmagára.
A regény pikantériáját, pikareszkbe és vígjátékba illő alaphangját tulajdonképpen az adja, hogy Saul Bellow a szellemi kereső szerepkörét erre az ormótlan, nehézkes, harsány természetű karakterre bízza. Ugyanakkor ezzel az olvasó dolgát is megnehezíti, mert nem könnyű ennek a szereplőnek a bőrébe bújni és a gondolataival azonosulni többszáz oldalon keresztül, ráadásul a könyv bevezető szakasza is kissé hosszúra nyúlik.
A sokféle spirituális út közül aztán feltárul az ehhez a főhőshöz pontosan illő, ami Afrikába vezet, a bennszülött törzsek közé, és a vadállatok, a veszély és a halál folyamatos közelsége fogja aztán előidézni a lélek álmának felszakadását, az eszmélést, az igazi felébredést. Ez a dzsungel idill jelképezi a természeti népek életmódjának egyszerűségét, romlatlanságát, tisztaságát, szemben a nyugati civilizáció zsákutcáival.
A könyv olvasható kalandregényként, az afrikai epizód számomra megidézte az egzotikus környezetben játszódó ifjúsági regények atmoszféráját is, de filozófiai, spirituális útkeresésként is, kissé rendhagyó szereposztással.

1 hozzászólás
n P>!
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Bellowtól ez volt a negyedik könyvem, régi terv volt az olvasása, most került alkalom rá, örülök neki. Örülök, mert annak ellenére, hogy a Herzog és Sammler bolygója jobban tetszett (5*, akár újraolvasásra érdemesnek) , Ravelstein (4*) , de emlékszem rá, szóval, hogy Bellow figurái, férfijai, útkeresései, énkeresései, kifejezetten izgalmasak, szórakoztatóak. Történik velük az élet, ki tudja, meddig tart, de, egyszer vége lesz, valami értelmet kéne adni neki, amíg van. Ravelsteinről például memoárt írnak, na, ez már valami, gondolhatnánk, de, olvassuk el inkább. Aztán most itt van Henderson, egy ogre, egy Gulliver , aki azt mondja, hogy oké, hogy vagyok, élek, sőt, mindenem megvan, hogy úgy éljek, ahogy akarok, de valami mégsem stimmel. Kivel, mivel nem stimmel? Én (Henderson) születtem volna rossz helyre, rosszkor, vagy ha kanyar jött, azt nem jól vettem be, esetleg kiegyenesítettem, csak mentem a magam favágó stílusában, nem lettem kevesebb, de több se. Kalandra fel!
Henderson elmegy Afrikába, mert mi történhet, hiszen ő már mindent megélt, mindent megért , mégiscsak amerikai, látott már karón varjút. Hm, aztán jönnek a pofára esések, a rácsodálkozások, az igazi barátságok, meg a rakoncátlan természet, a mindennapi küzdelmek és az állatok, békák, oroszlánok. Henderson zarándokútja Ég és Föld között.
Leszünk-e, lehetünk-e többek, jobbak, szerethetőbbek, szeretetadóbbak a minket ért nehézségektől, problémáktól, az élet történéseitől? Minek kell történni, hova, merre kell menni, hogy a készülő emberből, létező ember legyen? Arra való-e az élet, hogy egyszer készek legyünk, hogy azok legyünk amire, aminek születtünk? Megtudjuk-e valaha, hogy mire volt jó, ez a 60-80 év, vagy több-kevesebb?
Én úgy gondolom, hogy mindig vannak kész válaszaink, mindig van dolgunk, mindig vannak megoldandó problémáink, és válaszolunk, elvégezzük a dolgunkat, és igyekszünk megoldani a problémákat. De, mi végre? Bellow Ravelstein könyvében ezt olvassuk: „Az ilyen embert, mint Ravelstein, nehéz átengedni a halálnak.”
Úgy élni, hogy így legyen.

>!
Európa, Budapest, 1972
336 oldal · puhatáblás · Fordította: Bányay Geyza
5 hozzászólás
Kuszma>!
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Azért csuda egy könyv ez. Bellow az egyik legnehezebb én-elbeszélő típust választja főszereplőül: egy olyan anti-irodalmi ürgét*, aki nem pusztán pozitív vagy negatív indulatokat vált ki az olvasóból, hanem felettébb komplex érzelmeket. Henderson ugyanis tőrőlmetszett amerikai tapló (ezt mondhattam volna szebben: falstaff-i jelenség), akit azonban mégsem lehet felhőtlenül utálni, mert közben irdatlan nagy szíve van. Handabandázik, kötözködik, beletenyerel mindenbe, jobbára kínos és kellemetlen szituációkban találja magát. (Amúgy az efféle kínos szituációk nem igazán barátaim, a filmekben is legszívesebben áttekernék rajtuk, de ez legyen az én bajom. Kétségtelen, hogy ez is a komplex érzelmi hatás egyik összetevője.) Bellow mesterségbeli tudását jelzi, hogy ennek a személyiségnek egységesen harsány, ugyanakkor a maga módján igen lírai nyelvi közeget tud teremteni, amitől az egész szöveg valahogy a börleszkek világával lesz rokon. (Ez a harsányság amúgy néha szintén finoman idegesített, de ez is legyen az én bajom. Végül is az olvasó idegessége is a komplex érzelmi hatás egyik összetevője.)

Amúgy e regény egy botegyszerű allegóriaként is értelmezhető: fehér ember menni Afrika, és jól elbarmolni mindent. Persze nem feltétlenül rossz szándékból: egyszerűen azt hiszi, az általa ismert nyugati civilizációs szabályok egyetemesek, és el sem tudja képzelni, hogy a világ bármelyik szegletében nem fogadják el ezeket evidenciaként. Ám számomra ennél is érdekesebb, hogy ez a könyv tulajdonképpen egy fejlődésregény ígérete: miközben Bellow csűri-csavarja, én mint olvasó végig azon drukkoltam, hogy ennek a sok megaláztatás és kínlódásnak legyen valami értelme, mondjuk nevelődjön hatásukra Hendersonból valamiféle magasabb létforma, vagy ahogy ő megfogalmazza: készülőből létező. Hogy ez az ígéret végső soron beváltódik-e, értelmezés kérdése. Minden olvasó döntse el magának.

* Aki mintha szándékosan ellentéte lenne az amerikai irodalmi hagyomány nagy entellektüel-szereplőinek, mint amilyen például Philip Roth Zuckermanja.

18 hozzászólás
sztimi53>!
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Oh, Henderson, te luxus problémák (first world problems;) királya, gondolom róla először, a jómódjában magával mit kezdeni nem tudó ember szenvedését olvasom ki az elejéből. Késői útkeresés a könyv, ötven felett, kell valami kiábrándító esemény, hogy elinduljon a megjárandó úton, mondjuk újra közelségbe kerülni a halállal. Hogy legyen egy cél, valami változás, „akarom, akarom, akarom”, hogy mit akar, maga sem tudja, talán élni, elkezdeni végre élni. Északra hajtja először a vére, nem tudja, hogy az út Afrikába, az élet bölcsőjébe vezet. Járom Hendersonnal az utat, és azon gondolkozom, hogy az alapvető problémák pl. az éhség, a túlélés milyen ritkán bonyolítja az életünket, jómódunkban pszichés betegségeket nevelünk magunkba, keressük a helyünket a világban. Igen, itt már látom, hogy Henderson nem olyan egyszerű képlet mégsem, gyermekkorában keresendő a baj, a testvére halála, az apja csalódottsága, amiért a bátyját vesztették el, nem őt. Csak Afrikában lel önmagára, a nagy békakudarc után, a beszélgetésre, vitára kiéhezett oroszlánkirály mellett, aki végre megtalálja megfelelő szellemi partnerét elzárt világában. Az Esőkirállyá válás, Dáfu barátsága, az oroszlán (állati és emberi) közelsége, az őt folyton környékező halál beteljesülése vezeti rá, hogy ne csak akarjon csinálni, cselekedjen is, hogy ne szenvedő készülő legyen, hanem létező. Nem véletlen, hogy állatokat használnak a terápiában. Megdöbbentő az állat és ember interakciója. Azon gondolkoztam még, hogy tényleg hozzájuk növünk-e? A szeretett jószágainkhoz, hogy valóban hasonlítani kezdünk-e rájuk? Szerintem igen, márpedig akkor én kutyaszerű vagyok. Meg azon merengtem még, hogy mindig van hova fejlődni, akárhány évesen is, változni kell, ahogy szükségszerű a változás a reményvesztett, de élni akaró Esőkirály esetében is. Hú, de komolyan írtam róla, pedig kellően vicces is.

11 hozzászólás
Gyöngyi69 >!
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Bellow történetéről a magyar népmesék jutottak eszembe, mikor a legkisebb királyfi útnak indul, különböző próbatételeket kell kiállnia, amik által megerősödik, jobbá válik, majd elnyeri a királylány kezét, jó esetben a fele királyságot is. Pedig Henderson nem volt fiatal, de voltak próbatételek, s miközben ezeket legyűrve egyre jobban megismeri önmagát, sok igazságot és bölcsességet oszt meg velünk, az olvasóval. Henderson közben természetesen rájön, hogy mindig is övé volt a királylány keze is, és a fele királyság is. Mindezt Bellow viccesen, szórakoztatóan meséli el, hogy ha valaki nem vevő a nagy okosságokra, akkor is élvezhető legyen számára a regény. Nagyon megszerettem ezt a hatalmas, bumfordi embert, akinek vajszíve van, és fergeteges, spontán humora, amivel nem hatni akar ránk, egyszerűen ilyen a stílusa.
Ajánlom!

3 hozzászólás
Quator>!
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Henderson egy amerikai milliomos, egy igazi tróger. Viszont a filozofikus fajtából. Állandóan monológokat, és történeteket mesél. Önmagában már ez is egyfajta ellentmondás, de emberünk, egy hirtelen ötlettől vezérelve elutazik Afrikába. A felderítetlen ősvadonban két afrikai törzset is meglátogat, és ez által személyiség fejlődésen megy keresztül. Röviden erről szól a könyv. Műfaj szerint egyfajta társadalmi szatíra, kalandregény, részben komikus, illetve filozófiai (mese)regény. A problémám ez is volt vele, túl sok minden akart lenni egyszerre. Ettől függetlenül tetszett, de többször kizökkentem olvasás közben, filozófiai műnek túl kalandos, kalandregénynek túl filozófiai. A főhős is ilyen, valahol egy üres, élvhajhász, különc milliomos, máshol meg egy hősies filozofikus alkat, aki segíteni akar. Az írónak úgy gondolom a mondanivaló volt a fontos, minden más ennek rendelődik alá. Az alapötlet, és a felépített világ (Afrika) kifejezetten tetszett, a megvalósítás, és a forma már kevésbé.

regulat>!
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Mit is kéne erről a Hendrersonról írni?
Hogy gazdag amerikai barom, aki Afrikába megy és jól megváltozik?

A tényeknél maradva, hősünk, illetve Bellow hőse, gazdag is, meg amerikai is, de hogy mennyire „barom” (jó írhattam volna taplót, meg surmót is) azt nem tudom eldönteni. De tény, hogy igyekszik annak mutatni magát.
És igen, elmegy Afrikába, afféle zarándoklatra, hogy megtalálja magát. Ami talán sikerül…

Nem változás ez, csak a felvett szerep, a maszk elhagyása. Mert nem csak az ogre, hanem az ember is olyan mint a hagyma… sőt minél öregebb, annál több réteget kell lebontani róla. Na ebben a bontásban segít neki Dáfu, a warik királya.

Ez így olyan jól hangzik, de miközben Henderson mesél magáról, meg a nagy kalandról, addig az olvasó vagy ideges lesz az általa képviselt ámerikai mentalitástól, vagy jókat röhög rajta, vagy mind a kettő. Egyszerre, vagy csak ebben a sorrendben. Mert ez a Henderson egy igazi elszabadult hajóágyú, ami szerencsére nem zuhan a vízbe… bár van rá esélye.

Egyébként újra kéne olvasnom, most már csak aarra koncentrálva, hogy milyen filozófiai mondanivalót adott Bellow Henderson és Dáfu király szájába, mert azért töltött a műbe bölcseletet bőségesen.

>!
Európa, Budapest, 1977
412 oldal · keménytáblás · ISBN: 963071227x · Fordította: Bányay Geyza
Youditta>!
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Irritáló arc ez a Henderson, de azért vannak jó pillanatai, főleg ahogy haladunk előre a történetben. Első blikkre egy igazi paraszt (nem a földműves :-) ), majd Afrika azért tanít neki is egy-két dolgot. Nem minden működik úgy, ahogy ő azt a nagy Ámerikában elgondolta magának, úgyhogy indulhat a jellemfejlődès is ezáltal.
Lehet jókat röhögni az esőkirályon vagy épp szidni őt, mert érzelmet kivált az olvasóból az biztos, jó karakter, azt nem vitathatjuk.
Szórakoztató könyv, de bele kell rázódni.

vicomte P>!
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Az elején szívből gyűlöltem Hendersont, és párszor majdnem a sarokba hajítottam a könyvet dühömben, annyira ostobán önsorsrontó a figura.
Ráadásul, mivel rengeteg olyan dolog testesült meg benne, amit ki nem állhatok, még nagyon elnéző sem bírtam lenni a ballépéseivel szemben.
Azonban az afrikai kalandjai során, ahogy az élet szép lassanként lepofozta róla a „disznó-emberséget”, hogy helyét átvegye az „oroszlán-emberség” kezdtem megkedvelni a főszereplőt, és örülni annak, hogy nem hagytam félbe az olvasást.
Mire a végére értem, minden kezdeti berzenkedésem dacára az egyik kedvencemmé lépett elő a regény.


Népszerű idézetek

entropic P>!

Mikor megjöttem a háborúból, gondoltam, disznóhizlalásba fogok a farmomon, ebből tán az is kiviláglik, mi lehetett a véleményem nagy általánosságban az életről.

22. oldal (Európa, 1972)

3 hozzászólás
forElle>!

Az ember egyszerűen szerelmes, és passz. Ez egyszerűen elemi csapás. Ellenállhatatlan.

7 hozzászólás
Natalie_Danaisz IP>!

alkalmasint csak a szenvedés az, amitől megbízhatóan fölszakad a lélek álma. Pedig régóta tartja magát a vélekedés, hogy meg tudja ugyanazt tenni a szeretet és a szerelem is.

95. oldal

1 hozzászólás
Natalie_Danaisz IP>!

Nekem akkor tűnt csak fel, milyen különös ennek a népnek a testszíne, hogy szemük körül még sötétebbre ég a barnaság, de tenyerük olyan, mint a frissen mosott gránit. Mintha fénnyel labdáznának, és a labdáról valami a kezükön ragadna.

65. oldal

regulat>!

– Ön engem túl nagyra értékel – jegyeztem meg. – Otthon a legtöbb ember közönséges trógernek tart.

193. oldal (Európa, 1977)

entropic P>!

Az egyik előkelő Ivy League-egyetem diplomása vagyok – de szegény alma materemet nem akarom blamálni vele, hogy kiírom a nevét.

6. oldal (Európa, 1972)

Kapcsolódó szócikkek: Borostyán Liga (Ivy League)
2 hozzászólás
Lélle P>!

Ó, embernek lenni nagy nyomorúság. Furcsa bajok vesznek elő bennünket. Csak azért, mert emberek vagyunk; más oka nincs is. Észre se vesszük, pont olyan figura lesz belőlünk, amilyennek másokat láttunk, tele ugyanolyan sok, fura, emberi gyengeséggel. Mindössze egy szekérre való düh, hiúság, meggondolatlanság meg minden. Pedig ki akarja, hogy így legyen? Kinek kell? Ezek foglalják le az emberi lélek helyét.

102. oldal, 7. fejezet (Európa, 1977)

Kapcsolódó szócikkek: emberek · gyengeség · lélek
Lélle P>!

Az én lelkem valóságos zálogház. Teli ki nem váltott örömökkel […]

99-100. oldal, 7. fejezet (Európa, 1977)

Kapcsolódó szócikkek: lélek · öröm
Natalie_Danaisz IP>!

Úgy éreztem, nyomában vagyok apám lelkének, és azt súgtam neki:
– Jaj apám, papa. Ráismersz a hangra? Én játszom, Gene, a te hegedűdön, hozzád szeretnék eljutni.
Mert valahogy sose tudtam teljesen meggyőzni magam, hogy a halottak egészen halottak.

40. oldal

Natalie_Danaisz IP>!

De talán épp arra való az idő, hogy a nyomorúságnak egyszer véget vessen. Hogy pont az ne tarthasson örökké? Lehet valami benne. Hát a fordítottja, a boldogság az örök? A boldogságban nincs idő.

377. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Alice Walker: Bíborszín
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Kazuo Ishiguro: A főkomornyik szabadsága
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
John Steinbeck: Egerek és emberek
Albert Camus: Az idegen
Hermann Hesse: Demian
Yann Martel: Pi élete
Thomas Mann: A varázshegy
Ernest Hemingway: Különös társaság