Henderson, ​az esőkirály 62 csillagozás

Saul Bellow: Henderson, az esőkirály Saul Bellow: Henderson, az esőkirály Saul Bellow: Henderson, az esőkirály Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Henderson, az öles termetű, mázsás milliomos, a mai Gulliver, modern kalandregényünk hőse. Az ötvenen túl még egyre űzi, hajtja barátunkat lelke mélyéről a belső hang, hogy a konformizmus, a babaarcú nők hamis világából menekülve megkeresse igazi énjét. Afrikában, vad törzsek között, mulatságos és gyászos kalandok során megtanulja az igaz oroszlán-emberséget (eddigi disznó-embersége helyett), és lélekben megerősödve repül vissza hazájába, feleségéhez. Leleményes, sok humorral és szatirával átszőtt történet ez, s a szerző mindenkinek tetszésére bízza, hogy egyszerűen csak elszórakozik hőse viselt dolgain, avagy a mögöttük rejlő filozófiát is felfedi.

Eredeti mű: Saul Bellow: Henderson the Rain King

Eredeti megjelenés éve: 1959

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Irodalmi Nobel-díjasok Könyvtára, Európa Zsebkönyvek

>!
Metropolis Media, Budapest, 2011
362 oldal · ISBN: 9789639828841 · Fordította: Bányay Geyza
>!
Európa, Budapest, 1977
412 oldal · keménytáblás · ISBN: 963071227x · Fordította: Bányay Geyza
>!
Európa, Budapest, 1972
336 oldal · puhatáblás · Fordította: Bányay Geyza

1 további kiadás


Enciklopédia 19


Kedvencelte 11

Most olvassa 3

Várólistára tette 50

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Azért csuda egy könyv ez. Bellow az egyik legnehezebb én-elbeszélő típust választja főszereplőül: egy olyan anti-irodalmi ürgét*, aki nem pusztán pozitív vagy negatív indulatokat vált ki az olvasóból, hanem felettébb komplex érzelmeket. Henderson ugyanis tőrőlmetszett amerikai tapló (ezt mondhattam volna szebben: falstaff-i jelenség), akit azonban mégsem lehet felhőtlenül utálni, mert közben irdatlan nagy szíve van. Handabandázik, kötözködik, beletenyerel mindenbe, jobbára kínos és kellemetlen szituációkban találja magát. (Amúgy az efféle kínos szituációk nem igazán barátaim, a filmekben is legszívesebben áttekernék rajtuk, de ez legyen az én bajom. Kétségtelen, hogy ez is a komplex érzelmi hatás egyik összetevője.) Bellow mesterségbeli tudását jelzi, hogy ennek a személyiségnek egységesen harsány, ugyanakkor a maga módján igen lírai nyelvi közeget tud teremteni, amitől az egész szöveg valahogy a börleszkek világával lesz rokon. (Ez a harsányság amúgy néha szintén finoman idegesített, de ez is legyen az én bajom. Végül is az olvasó idegessége is a komplex érzelmi hatás egyik összetevője.)

Amúgy e regény egy botegyszerű allegóriaként is értelmezhető: fehér ember menni Afrika, és jól elbarmolni mindent. Persze nem feltétlenül rossz szándékból: egyszerűen azt hiszi, az általa ismert nyugati civilizációs szabályok egyetemesek, és el sem tudja képzelni, hogy a világ bármelyik szegletében nem fogadják el ezeket evidenciaként. Ám számomra ennél is érdekesebb, hogy ez a könyv tulajdonképpen egy fejlődésregény ígérete: miközben Bellow csűri-csavarja, én mint olvasó végig azon drukkoltam, hogy ennek a sok megaláztatás és kínlódásnak legyen valami értelme, mondjuk nevelődjön hatásukra Hendersonból valamiféle magasabb létforma, vagy ahogy ő megfogalmazza: készülőből létező. Hogy ez az ígéret végső soron beváltódik-e, értelmezés kérdése. Minden olvasó döntse el magának.

* Aki mintha szándékosan ellentéte lenne az amerikai irodalmi hagyomány nagy entellektüel-szereplőinek, mint amilyen például Philip Roth Zuckermanja.

18 hozzászólás
>!
sztimi53 P
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Oh, Henderson, te luxus problémák (first world problems;) királya, gondolom róla először, a jómódjában magával mit kezdeni nem tudó ember szenvedését olvasom ki az elejéből. Késői útkeresés a könyv, ötven felett, kell valami kiábrándító esemény, hogy elinduljon a megjárandó úton, mondjuk újra közelségbe kerülni a halállal. Hogy legyen egy cél, valami változás, „akarom, akarom, akarom”, hogy mit akar, maga sem tudja, talán élni, elkezdeni végre élni. Északra hajtja először a vére, nem tudja, hogy az út Afrikába, az élet bölcsőjébe vezet. Járom Hendersonnal az utat, és azon gondolkozom, hogy az alapvető problémák pl. az éhség, a túlélés milyen ritkán bonyolítja az életünket, jómódunkban pszichés betegségeket nevelünk magunkba, keressük a helyünket a világban. Igen, itt már látom, hogy Henderson nem olyan egyszerű képlet mégsem, gyermekkorában keresendő a baj, a testvére halála, az apja csalódottsága, amiért a bátyját vesztették el, nem őt. Csak Afrikában lel önmagára, a nagy békakudarc után, a beszélgetésre, vitára kiéhezett oroszlánkirály mellett, aki végre megtalálja megfelelő szellemi partnerét elzárt világában. Az Esőkirállyá válás, Dáfu barátsága, az oroszlán (állati és emberi) közelsége, az őt folyton környékező halál beteljesülése vezeti rá, hogy ne csak akarjon csinálni, cselekedjen is, hogy ne szenvedő készülő legyen, hanem létező. Nem véletlen, hogy állatokat használnak a terápiában. Megdöbbentő az állat és ember interakciója. Azon gondolkoztam még, hogy tényleg hozzájuk növünk-e? A szeretett jószágainkhoz, hogy valóban hasonlítani kezdünk-e rájuk? Szerintem igen, márpedig akkor én kutyaszerű vagyok. Meg azon merengtem még, hogy mindig van hova fejlődni, akárhány évesen is, változni kell, ahogy szükségszerű a változás a reményvesztett, de élni akaró Esőkirály esetében is. Hú, de komolyan írtam róla, pedig kellően vicces is.

11 hozzászólás
>!
Gyöngyi69
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Bellow történetéről a magyar népmesék jutottak eszembe, mikor a legkisebb királyfi útnak indul, különböző próbatételeket kell kiállnia, amik által megerősödik, jobbá válik, majd elnyeri a királylány kezét, jó esetben a fele királyságot is. Pedig Henderson nem volt fiatal, de voltak próbatételek, s miközben ezeket legyűrve egyre jobban megismeri önmagát, sok igazságot és bölcsességet oszt meg velünk, az olvasóval. Henderson közben természetesen rájön, hogy mindig is övé volt a királylány keze is, és a fele királyság is. Mindezt Bellow viccesen, szórakoztatóan meséli el, hogy ha valaki nem vevő a nagy okosságokra, akkor is élvezhető legyen számára a regény. Nagyon megszerettem ezt a hatalmas, bumfordi embert, akinek vajszíve van, és fergeteges, spontán humora, amivel nem hatni akar ránk, egyszerűen ilyen a stílusa.
Ajánlom!

3 hozzászólás
>!
regulat
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Mit is kéne erről a Hendrersonról írni?
Hogy gazdag amerikai barom, aki Afrikába megy és jól megváltozik?

A tényeknél maradva, hősünk, illetve Bellow hőse, gazdag is, meg amerikai is, de hogy mennyire „barom” (jó írhattam volna taplót, meg surmót is) azt nem tudom eldönteni. De tény, hogy igyekszik annak mutatni magát.
És igen, elmegy Afrikába, afféle zarándoklatra, hogy megtalálja magát. Ami talán sikerül…

Nem változás ez, csak a felvett szerep, a maszk elhagyása. Mert nem csak az ogre, hanem az ember is olyan mint a hagyma… sőt minél öregebb, annál több réteget kell lebontani róla. Na ebben a bontásban segít neki Dáfu, a warik királya.

Ez így olyan jól hangzik, de miközben Henderson mesél magáról, meg a nagy kalandról, addig az olvasó vagy ideges lesz az általa képviselt ámerikai mentalitástól, vagy jókat röhög rajta, vagy mind a kettő. Egyszerre, vagy csak ebben a sorrendben. Mert ez a Henderson egy igazi elszabadult hajóágyú, ami szerencsére nem zuhan a vízbe… bár van rá esélye.

Egyébként újra kéne olvasnom, most már csak aarra koncentrálva, hogy milyen filozófiai mondanivalót adott Bellow Henderson és Dáfu király szájába, mert azért töltött a műbe bölcseletet bőségesen.

>!
Európa, Budapest, 1977
412 oldal · keménytáblás · ISBN: 963071227x · Fordította: Bányay Geyza
>!
Youditta
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Irritáló arc ez a Henderson, de azért vannak jó pillanatai, főleg ahogy haladunk előre a történetben. Első blikkre egy igazi paraszt (nem a földműves :-) ), majd Afrika azért tanít neki is egy-két dolgot. Nem minden működik úgy, ahogy ő azt a nagy Ámerikában elgondolta magának, úgyhogy indulhat a jellemfejlődès is ezáltal.
Lehet jókat röhögni az esőkirályon vagy épp szidni őt, mert érzelmet kivált az olvasóból az biztos, jó karakter, azt nem vitathatjuk.
Szórakoztató könyv, de bele kell rázódni.

>!
_natalie_ I
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

disznók közül indult, oroszlánok közé érkezett, közben hegedült, belehegedülte a végtelen áramlásba az élete dalát. alatta volt Lily szőnyege, fölötte volt az ég, benne a létra. kirakta zsebéből a köveket, levette elnyűtt rongyait, meztelen lett a ruhátlanok között, a pusztában sáskát evett, meghallotta a Grun-tu-molanit-t. Henderson-Szungó látta felszakadni a lelke álmát, aztán elindult, magával vitte az őserdő oroszlánját a maga civilizált dzsungelébe. vele, benne talán Dáfu lelke is hazatalált. az én olvasatomban igen.

>!
vicomte P
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Az elején szívből gyűlöltem Hendersont, és párszor majdnem a sarokba hajítottam a könyvet dühömben, annyira ostobán önsorsrontó a figura.
Ráadásul, mivel rengeteg olyan dolog testesült meg benne, amit ki nem állhatok, még nagyon elnéző sem bírtam lenni a ballépéseivel szemben.
Azonban az afrikai kalandjai során, ahogy az élet szép lassanként lepofozta róla a „disznó-emberséget”, hogy helyét átvegye az „oroszlán-emberség” kezdtem megkedvelni a főszereplőt, és örülni annak, hogy nem hagytam félbe az olvasást.
Mire a végére értem, minden kezdeti berzenkedésem dacára az egyik kedvencemmé lépett elő a regény.

>!
kiki_roller I
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Eredetileg 44 éve olvastam, és mostanában csak annyira emlékeztem belőle, hogy egy mérnök pasas odahagy mindent, hogy új helyen új életet kezdjen. Tetszett. Azután tavaly megkaptam a könyvet eformátumban és újraolvastam. És rá kellett jönnöm, hogy életemet nem tudatosan, de e szerint a történet szerint éltem. És most is tetszett. :)))

>!
Jezi
Saul Bellow: Henderson, az esőkirály

Itt van ez az ötvenes amerikai milliomos, aki jó dolgában nem tudja mit kezdjen magával. Mint elefánt a porcelánboltban, csak rombol maga körül. Érzi ezt ő is, ráadásul valami hiányzik is az életéből, holott mindene meg van ("akarom,akarom,akarom"- mondja állandóan benne egy hang).
A megoldás, hogy elmenekül a világ másik felére, ahol hihetelen kalandokba keveredik.
Hogy Afrika tényleg megváltoztatja, vagy csak ráébred, hogy azt kell megbecsülnie, amije van, nem tudom. Az biztos, nagyon boldog, amikor hazamehet.


Népszerű idézetek

>!
_natalie_ I

alkalmasint csak a szenvedés az, amitől megbízhatóan fölszakad a lélek álma. Pedig régóta tartja magát a vélekedés, hogy meg tudja ugyanazt tenni a szeretet és a szerelem is.

95. oldal

1 hozzászólás
>!
entropic P

Mikor megjöttem a háborúból, gondoltam, disznóhizlalásba fogok a farmomon, ebből tán az is kiviláglik, mi lehetett a véleményem nagy általánosságban az életről.

22. oldal (Európa, 1972)

3 hozzászólás
>!
_natalie_ I

Nekem akkor tűnt csak fel, milyen különös ennek a népnek a testszíne, hogy szemük körül még sötétebbre ég a barnaság, de tenyerük olyan, mint a frissen mosott gránit. Mintha fénnyel labdáznának, és a labdáról valami a kezükön ragadna.

65. oldal

>!
regulat

– Ön engem túl nagyra értékel – jegyeztem meg. – Otthon a legtöbb ember közönséges trógernek tart.

193. oldal (Európa, 1977)

>!
Sli SP

Ó, embernek lenni nagy nyomorúság. Furcsa bajok vesznek elő bennünket. Csak azért, mert emberek vagyunk; más oka nincs is. Észre se vesszük, pont olyan figura lesz belőlünk, amilyennek másokat láttunk, tele ugyanolyan sok, fura, emberi gyengeséggel. Mindössze egy szekérre való düh, hiúság, meggondolatlanság meg minden. Pedig ki akarja, hogy így legyen? Kinek kell? Ezek foglalják le az emberi lélek helyét.

102. oldal, 7. fejezet (Európa, 1977)

Kapcsolódó szócikkek: ember, emberiség · gyengeség · lélek
>!
entropic P

Az egyik előkelő Ivy League-egyetem diplomása vagyok – de szegény alma materemet nem akarom blamálni vele, hogy kiírom a nevét.

6. oldal (Európa, 1972)

2 hozzászólás
>!
_natalie_ I

Úgy éreztem, nyomában vagyok apám lelkének, és azt súgtam neki:
– Jaj apám, papa. Ráismersz a hangra? Én játszom, Gene, a te hegedűdön, hozzád szeretnék eljutni.
Mert valahogy sose tudtam teljesen meggyőzni magam, hogy a halottak egészen halottak.

40. oldal

>!
_natalie_ I

De talán épp arra való az idő, hogy a nyomorúságnak egyszer véget vessen. Hogy pont az ne tarthasson örökké? Lehet valami benne. Hát a fordítottja, a boldogság az örök? A boldogságban nincs idő.

377. oldal

>!
regulat

Az ember olyan istenteremtménye, aki nem képes nyugton állni a verést.

257. oldal (Európa, 1977)

>!
csillagka P

Persze őrült korban azt várni, hogy az embert szele se érje az őrültségnek, az őrület már egymaga is.

33. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

John Steinbeck: Egerek és emberek
Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger
Toni Morrison: Salamon-ének
Ernest Hemingway: A folyón át a fák közé
Mario Puzo: A keresztapa
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére
E. Annie Proulx: Kikötői hírek
Truman Capote: Hidegvérrel
Raymond Chandler: Hosszú búcsú