Öreg-hegyen ​innen, Öreg-hegyen túl I. 2 csillagozás

Sarusi Mihály: Öreg-hegyen innen, Öreg-hegyen túl I.

Fél évszázad balatoni, Balaton-mellyéki, balatoni-bakonyi élete elevenedik meg Sírusi Mihály új könyvében.

>!
Felsőmagyarország, Miskolc, 2017
204 oldal · ISBN: 9786155354380

Enciklopédia 2


Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Sarusi Mihály: Öreg-hegyen innen, Öreg-hegyen túl I.

Igazából a 2020-as II. kotetet olvasom, de az még nincs a rendszerben…
Új lakóhelyem, városom lakosa az egykor békéscsabai kötődésű író, Sarusi Mihály is majd húsz évvel régebb óta. Gondoltam megismerkedem Öreghegyi – Balatoni- Bakonyi esszéregényének tartalmával, ha már én is itt élek, s a szerzőt a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, s – nem elhanyagolható egyebek mellett – az MMA díjával is kitűntették. Tudni illik, a Balaton nekem 6 éves koromban kezdődött, mikor nyaranta a hatvanas években Nagymamámmal és Dédmamámmal Arácson élveztem a szezont. S így nekem nem Eötvössel, vagy Kisfaludyval, hanem Bertha Bulcsuval. Utóbbira Sarusi is felnéz.
Ahogy érzékelem, olvasva a kis, helyenként az Árpád-korig visszahivatkozó Balaton-mellyéki mozaikokat Sarusi könyvében, ez bizony emlékmentés és kommentár – azaz a szerző kapcsolódó gondolatai – a javából. Ugyanakkor számos igaz, reális megállapítása és érdekes részlet mellett kicsit sokallom a „komenista”, „újbolsi/vadkapitalista” meg „az Európát hazudó EU” jelzőket, s a minden rosszat ebből eredeztető álláspontot. Szóval tehetséges szépíró Sarudi, csak a politikai véleményeit nem igazán állhatom.


Népszerű idézetek

Bla IP>!

Vagy szállodasor, sőt, velnesz, miegyéb lesz itten, vagy semmi! Merthogy a vendégnek ma már ez a szint kell, nem a sátorozás, fa- meg kőházi fogadózás.

Bla IP>!

…A túlparton Siófok van,
Más élet, nyelv, divatok,
Tömve jönnek szombatonként
Ide a „bika-vonatok”.
Más a természet, levegő,
S a lakósok mind héberek,
S a Balaton nem háborog,
De stílszerűen hébereg.

91. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Balaton · Siófok
1 hozzászólás
Bla IP>!

Az idegen lehet szép is, rusnya is, de hogy ennyire…
„Hallom, hogy az egész északi partot valakik már kinézték maguknak, és iitt nem nagyon akarnak tíz-husz év múlva kisembert látni” – fogalmazott halála előtt, 1996-ban Bertha Bulcsu, aki a Tóról mindent tudott.
Bennszülöttet különösképp nem, tehetjük hozzá.

1 hozzászólás
Bla IP>!

– Pénzt, igen sok pénzt fog hozni a városnak ez a projekt…
Ezt tetszettek ígérni 60 éve elvtárs korukban is.

83. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Lipták Gábor: Nyitott kapu
Somogyi György – Zákonyi Botond – Gopcsa Katalin – Matyikó Sebestyén József – Olsvai Imre – Pesovár Ernő: A Balaton könyve
Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül
Babay Kálmán: Szép Balaton mellől
Kovács Emőke: A régi idők Balatonja
Révész Tamás: Siófok
Tóth Péter: Szőlőhegyi kápolnák Tapolca környékén
Mihályi Ernő – Vigyázó János: Tihany részletes kalauza
Gyökér László – Passuth László: Tihany
Mátay Mónika – Tar Ferenc (szerk.): Keszthelyi történetek