A szerző az 1566-os szigetvári ostrom történetét mondja el – történelmi képregény formájában.
Szigetvár ostroma – 1566 5 csillagozás

Magyar történelmi képregény a világ leghősiesebb csatájáról
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Várólistára tette 2
Kívánságlistára tette 3

Kiemelt értékelések


Ez a képregény annyira profi munka, hogy még engem is levett a lábamról, pedig a történelem nem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé. Ott lehettem a szigetvári csata sűrűjében, beleláthattam a törökök táboraiba és a szervezkedéseikbe, és ott voltam a várban is, Zrínyi Miklós mellett. Megtapasztaltam a magyar vitézek bátorságát és hősiességét, teljesen beleéltem magam a csatába, és jobban el tudnám most mesélni a csatát, mint amikor az iskolai tanulmányaimban kellett számot adnom róla. A tananyag mellé a csaták és más fontos jelentőségű események ilyenféle feldolgozása nagyon hasznos segédlet lenne, a gyerekek sokkal gyorsabban és jobb kedvvel szippantanák magukba az ismereteket.
Http://konyvutca.blogspot.hu/2016/04/kepregenyek.html


Szeretem Sarlós Endre rajzait, festményeit. Amikor anno-anno a Füles-ben megjelentek a képregényei, nem ő volt a kedvenc rajzolóm, Korcsmáros, Zorád, Dargay beelőzték, de aztán idővel rákaptam az ízére.
Gyönyörű ez a kötet! Rukkolán csaptam le rá. Autókáztam érte kicsit, de megérte, nagyon megérte!
Mert nem csupán és bátran mondom, nem elsősorban képregény, hanem bárkinek való, szórakoztatva oktató, nemzeti önismeretre egyáltalán nem szájbarágósan oktató kiadvány, minőségi nyomdai munkával, kötéssel és mondom, elsősorban tartalommal.
Sarlós, ahogyan az a könyvben megjelent lektori véleményből is kitűnik, részletesen utánanézett mind a szereplőknek, mind a történelmi eseményeknek, mind a hadászati történéseknek. Nincs a szereplői között egyetlen kitalált figura sem, s nincs olyan esemény, ami az ő kútfejéből pattant volna ki. De nincs fegyver sem, ami ne lenne korhű!
S közben nem válik sem didaktikussá, sem patetikussá. Mestermunka.
Kedvcsinálónak egy „nevenincs” történelmi személyiség véleménye a könyvben leírt, megrajzolt eseményekről, csak, hogy értsük, miről is van szó:
„Csodára volt szükség, hogy a Habsburg Birodalom fennmaradjon. Ez a csoda Szigetváron történt. meg. Itt dőlt el, hogy a kereszt uralkodik Európában, vagy az oszmán félhold. (Richelieu bíboros)”
S Európa háláját ezért már ismerjük… Ahogyan előtte, az 1200-as évek közepéről, illetve ’56-ból is.
A könyvvel egyetlen problémám van: most kénytelen vagyok ennek-annak utánanézni, mert kiváncsivá tett, és rámutatott a történelmi hiányosságaimra. Például: hogyan lehet, hogy egy heroikus, de elvezsztett küzdelem mentette meg a kereszténységnek Európát?
Népszerű idézetek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Cs. Horváth Tibor – Korcsmáros Pál: Spartacus ·
Összehasonlítás - Bán Mór – Fazekas Attila: A Hajnalcsillag fénye 89% ·
Összehasonlítás - Jókai Mór – Korcsmáros Pál: A kőszívű ember fiai 90% ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza – Márkusz László: Egri csillagok ·
Összehasonlítás - Bán Mór – Fazekas Attila: Tűzvihar 1956 ·
Összehasonlítás - Skatuya: Cupido 1. – Első fejezet ·
Összehasonlítás - Serényi János: Kémhajsza ·
Összehasonlítás - Bosnyák Viktória: Elképesztő! 89% ·
Összehasonlítás - Fehér Tibor – Zórád Ernő: Hajdúk kapitánya ·
Összehasonlítás - Hámos György: Aranycsillag ·
Összehasonlítás