A Lupa-szigeten van egy szobor: a földre rögzített középpontból széttartó, sárga egyenesek vezetnek az ég felé. A műalkotás azt jelképezi, hogy ha felfelé tekintünk, megnyílik előttünk a végtelen.
Az utóbbi években belemerültem a keleti filozófiákba, és megtapasztaltam azt, amiről ez a szobor – és ez a könyv is – szól. Bár nem hangzanak el benne a karma, vagy az ego szavak, Lin-csi apát tanításaira ismerhetünk néha még az anakronizmusokban is.
A narratíva a következő: a főszereplő kiválik a Mindenségből, öntudatra ébred, meg- vagy újraszületik. Magzatkorában egy testként tekint magára egy másik élőlénnyel, aki gondviselője és bölcs tanítómestere, s e szimbiózis idején felkészíti őt az önálló életre. A születés pillanatában a Mindenség egy cseppje egyszerre éli meg az elszakadás miatti szorongást, vágyik vissza a biztonságot nyújtó anyaméhbe, ugyanakkor felismeri, hogy a fejlődéshez elengedhetetlen volt ez a lépés, a kiszakadás addigi, óvó, védő közegéből.
A zen filozófia nyelvén és szimbólumrendszerével operáló kötet kiskamaszoktól a végtelenségig. Kétszer olvastam el, egyszer folyamatosan, egyszer figyelmesebben, tanulmányozva. A köszönetnyilvánításban egy Hamvas Béla-idézet áll, de zárhatnánk akár ezzel is: https://moly.hu/idezetek/1449636
Mert szükség van olyan gyermekkönyvekre, amelyek segítenek elindulni tudatunk tiszta természete felé. Nagyszerű, hogy rövid időn belül már a harmadik ilyet vezérelte hozzám a Mindenséget uraló, egyetemes Rend.