Magyarország ​kormányzása 1978–2012 1 csillagozás

A szoft diktatúra kormányzásától az újkapitalista konfliktusos demokrácia kormányzásán át a fülkeforradalom vezérdemokráciájának kormányzásáig
Sárközy Tamás: Magyarország kormányzása 1978–2012

„A ​kormányzás a legkisebb rossz okozásának művészete”

Sárközy Tamás legújabb könyve nem egyszerűen tudományos monográfia, sokkal inkább „kormányzati személyes történet”. Úgy tárgyalja tizenegy magyar kormány munkáját, hogy megosztja olvasóival számos élményét és magánvéleményét is azokról a „szereplőkről”, akikkel megismerkedett, kívülálló szakértőként együtt dolgozott.
Miközben arra keresi a választ, hogy mi a kormányzás lényege, hogy mennyiben változtak az állam funkciói és a kormányzás feladatai a globalizáció és az információs társadalom kialakulása következtében, vagy hogy mennyiben lehet egy kormányzás populista, és milyen hibalehetőségek vannak a kormányzásban, „személyes arcképcsarnokában” portrét fest az elmúlt több mint harminc év legmeghatározóbb politikusairól Kádár Jánostól Grósz Károlyon és Horn Gyulán át Gyurcsány Ferencig és Orbán Viktorig. Teszi mindezt a tőle megszokott és már-már elvárt cinikus-sztoikus hozzáállással, fekete humorral, mely… (tovább)

>!
Park, Budapest, 2012
540 oldal · ISBN: 9789635309719

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 1


Népszerű idézetek

NB14>!

Egy valóban polgári államban az autonóm piacgazdaság és az autonóm civil szféra biztosítéka a visszafogott, ügyvezető típusú, menedzseri kormányzás. Ettől még nem árnyékkormány a kormány.

Sárközy Tamás: Magyarország kormányzása 1978–2012 A szoft diktatúra kormányzásától az újkapitalista konfliktusos demokrácia kormányzásán át a fülkeforradalom vezérdemokráciájának kormányzásáig

NB14>!

A „közszolgálati részvénytársasági” államfelfogás szerint az államot csak akkor lehet megfelelően vezetni, ha az állam vezetői is menedzserjövedelmet élveznek. Ez a felfogás elfeledkezik arról, hogy az állam éppen a „közjó”, a „közérdek” szolgálata miatt nem azonosítható a nyereségorientált „kiforrott részvénytársasággal”, bár a közszolgálatosok előtérbe kerülése folytán bizonyos nagyvállalati menedzsmentmódszerek nem vitásan a kormányzati munkában is alkalmazandók. Az országgyűlési képviselőknek és a kormányzati politikusoknak ezért bizonyos mértékben szerintem mérsékelt és józan puritanizmusra kell törekedniük.

Sárközy Tamás: Magyarország kormányzása 1978–2012 A szoft diktatúra kormányzásától az újkapitalista konfliktusos demokrácia kormányzásán át a fülkeforradalom vezérdemokráciájának kormányzásáig

Kapcsolódó szócikkek: puritanizmus
NB14>!

Legyen tanulság az alábbi, Schlett Andrástól származó idézet: „Egy szó mint száz, a jó és rossz kormányzásnak is vannak érzékelhető tulajdonságai, még akkor is, ha ezek egzakt módon nem írhatók le. E tulajdonságok, nem pedig a megfoghatóbbnak tűnő technikai tudás (például a manapság oly sokat emlegetett politikai kommunikáció, politikai marketing) különbözteti meg a jó és a rossz kormányzást. A magánérdeket a közérdek fölé emelő, a jogrendet felborító, az egyetértést és a biztonságot szétziláló, a félelemre építő, igazságtalan kormányzás rossz kormányzás. A katalógus az eltelt hét évszázadban tovább bővült: rossz az a kormányzás, amely megsérti az egyéneket és a közösséget megillető jogokat, az egyenlőség elvét, amelyik kivonja magát a társadalom ellenőrzése alól, egyszóval ha zsarnokként megszegi a törvényeket, az alkotmányt. De megromlik akkor is, ha szándékai tiszták, ám hiányzik belőle a bölcsesség, a mértéktartás, az erély, ha doktrinersége bigottsága, rögeszmékre épülő rajongása miatt ragaszkodik hibásnak bizonyuló diagnózisához vagy a szükséges feltételek híján megvalósíthatatlan terápiájához. És akkor is, ha hiányzik a nagy célok eléréséhez szükséges hit, bátorság, és ezért a könnyebben járható, de sehová nem vezető utat választja, kihasználatlanul hagyva a közjó érvényesítésére kínálkozó kedvező alkalmat. A büntetés egyik esetben sem marad el.” Az állóhajó sem megoldás, de a gyorsnaszád sem – menetrendszerű, nyugodt hajózásra (kormányzásra) van szükségünk.

Sárközy Tamás: Magyarország kormányzása 1978–2012 A szoft diktatúra kormányzásától az újkapitalista konfliktusos demokrácia kormányzásán át a fülkeforradalom vezérdemokráciájának kormányzásáig

NB14>!

Közérdek az, amit az emberek akkor választanának, ha tisztán látnának, racionálisan gondolkodnának és önzetlenül és jóindulatúan cselekednének. (Walter Lippmann)

Sárközy Tamás: Magyarország kormányzása 1978–2012 A szoft diktatúra kormányzásától az újkapitalista konfliktusos demokrácia kormányzásán át a fülkeforradalom vezérdemokráciájának kormányzásáig

NB14>!

A mai magyar pártpolitika nem más, mint túlméretezett öntudattal rendelkező, életnagyságúnál kisebb politikusok értelmileg semmitmondó összetűzéseinek sorozata. (Tőkés L. Rudolf)

Sárközy Tamás: Magyarország kormányzása 1978–2012 A szoft diktatúra kormányzásától az újkapitalista konfliktusos demokrácia kormányzásán át a fülkeforradalom vezérdemokráciájának kormányzásáig

NB14>!

GFG szerintem téved: intoleráns liberalizmus nincs, mert a liberalizmus lényege a nyitottság, a más nézetek megértése. Amikor néhány, magát liberálisnak mondó politikus, illetve vezető értelmiségi nagyképűen erőszakoskodik – nem vitás, erre bőven akad példa az elmúlt évtizedekben –, legfeljebb azt bizonyítja, hogy ténylegesen nem liberális.

Sárközy Tamás: Magyarország kormányzása 1978–2012 A szoft diktatúra kormányzásától az újkapitalista konfliktusos demokrácia kormányzásán át a fülkeforradalom vezérdemokráciájának kormányzásáig

NB14>!

A kormányzás a legkisebb rossz okozásának művészete. (Friedrich August von Hayek)

Sárközy Tamás: Magyarország kormányzása 1978–2012 A szoft diktatúra kormányzásától az újkapitalista konfliktusos demokrácia kormányzásán át a fülkeforradalom vezérdemokráciájának kormányzásáig


Hasonló könyvek címkék alapján

Mályusz Elemér: A vörös emigráció
Aczél Endre: Acélsodrony – A hetvenes évek
Aczél Endre: Acélsodrony – A hatvanas évek
Friedreich István: Gróf Széchenyi István élete
Aczél Endre: Acélsodrony – Az ötvenes évek
Frank Robin – Lars Ritter: Eszmék könyve
Frank Robin – Lars Ritter – Havassy Gergely: Politikai filozófiák zsebkönyve
Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája
Oplatka András: Németh Miklós – Mert ez az ország érdeke
Aczél Endre: Acélsodrony – A nyolcvanas évek