Vérbeli ​várbeliek 1 csillagozás

Sárközi Mátyás: Vérbeli várbeliek

Sárközi Londonról és a pesti Király utcáról írott könyvei után ezúttal a budai Várnegyedben bolyongott, annak a Máraihoz visszavezetett axiómának igazát keresve, mely szerint: „a Várban lakni világnézet”.
Hogyan gondolkodnak erről a ma itt élők? Létezik-e efféle „várbeli világnézet”? Léteznek-e ma „vérbeli várbeliek”? Sárközi utcáról utcára járva faggatja az itt-élőket, idézi meg az egykor itt élt családok – Batthyányak, Széchenyiek, Esterházyak, Márffyak, Mailáthok, Hatvanyak (hogy csak a leghíresebbeket említsük) – sokszor tragikus sorsát. Sorsuk összefonódik az épületekével.
Sárközi könyve nem akar vetekedni a Várról szóló remek hely- és művészettörténeti szakmunkákkal: „Könyvünk különös elegyét nyújtja helytörténetnek, barangolásnak, építészettörténeti leírásoknak és életrajzok novellisztikus felidézésének. A bejárt utcákban, sétányokon és tereken találunk egy kicsit ebből is, abból is. S persze mindez azt a célt szolgálja, hogy felfedjük a vári világnézet és mentalitás titkát.”

>!
Kortárs, Budapest, 2010
142 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639985049

Várólistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Bene Zoltán – Kovács Lászlóné – Mednyánszky Miklós: Város a Vár alatt
Stróbl Alajos (szerk.): Szent István király emlékműve a Budai Várban
A budai Vár
Gerő László: A Budai Vár
Thaler Tamás – Koltai András: Budavár és Víziváros
Benda Judit (szerk.): A budavári királyi palota története
Gerevich László: A budai vár feltárása
Zolnay László: Az elátkozott Buda / Buda aranykora
Lugosi Lugo László: A Vár: Budapest / Budapest Castle District
Csorba Csaba: Legendás váraink