Száz ​éve Segesvárnál 7 csillagozás

Egy diáktüzér naplója
Sarkadi Imre: Száz éve Segesvárnál

„Attól kezdve, hogy a vásárhelyi piacon vártam sántikálva Bem hadseregét, addig, míg leszúrtak az országúton – a magam szürkén látó szemeivel is nagy eseményeknek voltam tanúja. Itt sűrűsödött össze, ami hősi volt, ami nagy volt a szabadságharcban. Láttam az urakat számítgatni, a jobb eshetőségre spekulálni, láttam a parasztokat, amint felcsillant szemükben a remény: mi is lesz hát azzal a szabadsággal! Láttam mesterlegényeket katonának jelentkezni, népfelkelőket, amint Petőfit éljenzik – s aztán láttam meghalni is Petőfit. Azt hiszem, én egyedül. Ekkor tudtam meg, hogy meghalt vele a mi ügyünk is.
Egyelőre.
Egyelőre, mert én mást tanultam meg ezekből az időkből… A mag nekünk kél, a nyár nekünk érlel, fenjük a kaszát az aratáshoz. A történelem lép egyet, fogódzkodjunk bele, hogy vele lendüljünk előre.”

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rakéta Regénytár Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1980
148 oldal · puhatáblás · ISBN: 963271234x

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

KBCsilla P>!
Sarkadi Imre: Száz éve Segesvárnál

Sarkadi Imre: Száz éve Segesvárnál Egy diáktüzér naplója

Gondokat feledtetni elment ez a könyv, de olvasás közben többször rá kellett néznem a borítóra, hogy nem Gottfried August Bürger neve bújik-e titokban Sarkadi Imre neve alatt.
A cím alatt meg a Münchausen báró?
De arra jó volt, hogy végre ne rémálmaim legyenek, hanem jókat vigyorogjak magamban a félig kósza, félig hihető, de leginkább hihetetlen Sarkadi-valóságon.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Jávori_István I>!

A mag nekünk kél, a nyár nekünk érlel, fenjük a kaszát az aratáshoz. A történelem lép egyet, fogódzkodjunk bele, hogy vele lendüljünk előre.

147. oldal

Sarkadi Imre: Száz éve Segesvárnál Egy diáktüzér naplója

Jávori_István I>!

– Így lesz – mondta elgondolkodva Petőfi. – Vannak, akik nem hisznek a világ fejlődésében, azt mondják, ez istentagadás. Én ellenben hiszem, hogy fejlődik a világ, látom, ahogy fejlődik, látom az utat, amelyen megy. Lassan halad, de nem lehet megállítani. Most éppen emeli a lábát, hogy lépjen előre egyet… monarchiából respublikába. Aki elébe áll, azt megsemmisíti.

107. oldal

Sarkadi Imre: Száz éve Segesvárnál Egy diáktüzér naplója

chhaya>!

Késő tavaszon sebesültem meg, nem is emlékszem rá, hogyan.

(első mondat)

Sarkadi Imre: Száz éve Segesvárnál Egy diáktüzér naplója


Hasonló könyvek címkék alapján

Barsi Ödön: Északi fény / Napló 1944
Fábián Janka: Cholera-napló
B. E. Belle: A telepi lány
Szaszkó Gabriella: Engedj el
B. E. Belle: Vallomások
Pirisi Ákos: Azanyjaköcsögit!
B. E. Belle – Kiss-Nemes Veronika: Szavak
Radnóti Miklós: Napló
Böszörményi Gyula: Kucó és más életszilánkok
On Sai: Szürke szobák