Amikor ​isten nyúl volt 114 csillagozás

Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt

1968. ​Az év, amikor Párizs népe az utcára vonul. Az év, amikor Martin Luther King életét veszti egy álomért. Az év, amikor Elly Portman világra jön.

A kis Elly életét azok formálják, akik a legközelebb állnak hozzá: szerető, de elképesztően figyelmetlen szülei; a legjobb barátja, aki már tiszta felnőtt; egy öregedő piperkőc, aki imád szteppelni; és természetesen egy nyúl, akinek már a neve is tükrözi különleges és mindenható képességeit: isten. Csak így, kis i-vel.

Elly gyermekkora egyszerre különleges és hétköznapi, de egyetlen ember támaszként végig mellette áll: a bátyja, Joe. Húsz év elteltével a két testvér már felnőtt, mindkettő a maga életét éli, de a köztük lévő kapocs ugyanolyan erős, megkérdőjelezhetetlen és eltéphetetlen. Legalábbis annak tűnik, amíg egy világméretű katasztrófa tragédiával nem fenyegeti ezt a köteléket…

Sarah Winman bemutatkozó könyve Cornwall tengerpartjától a New York-i felhőkarcolókig repít minket egy olyan történettel, amely… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
General Press, Budapest, 2013
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636433963 · Fordította: Szieberth Ádám

Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Elly Portman · Jenny Penny · Joe Portman


Kedvencelte 26

Most olvassa 5

Várólistára tette 127

Kívánságlistára tette 102

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Youditta>!
Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt

Ez a könyv annyira tele van szeretettel, hogy bele is sajdul a szívem és melengeti is egyben.
Itt nem a történet a lényeg igazán, hanem az emlékek, a szeretet léte a család, a testvér és a barátok iránt. Amit még kedveltem az a főszereplő, mesélő humora, néha csak sejtelmes mosolyra késztetett, de olykor meg is nevettetett.
Szép történet.

2 hozzászólás
Sippancs P>!
Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt

Volt egyszer egy kislány, Elly, aki hittanon azt merte mondani a papnak, hogy Jézus Krisztus nem tervezett terhességből született. A pap erre természetesen nagyon feldühödött, blaszfémiával vádolta a kislányt, és mielőtt sarokba állította volna, kijelentette, hogy Isten nem szereti őt.
Elly ezen sokat gondolkodott, míg végül arra a döntésre nem jutott, hogy ha Isten nem szereti, akkor keres magának egy másikat, aki igen.
Így lett az élete része „isten”, a belga nyúl.

Ez az apró kis szösszenet bőven az első 30 oldalon belül volt, de én már itt éreztem azt, hogy ez a könyv nagyon különleges lesz. A varázs elkísért egészen a végéig, sőt, még ma is velem maradt. Nem is maga a történet, hanem a benne lévő szereplők tették ezt a könyvet naggyá és felejthetetlenné, a nyitottságukkal, bohóságukkal, gyengeségeikkel és az egymáshoz fűződő szoros, széttéphetetlen kapoccsal. Hétköznapi hősök voltak ők, akik ugyanúgy hibáztak, szerettek, gyászoltak és harcoltak az elmúlással, mint mi, mégis valahogy olyan különlegesnek, varázslatosnak éreztem a légkört, amely körbevette őket, hogy néha a fél karomat is odaadtam volna, ha én is ott ülök közöttük Trehavenben.
Rendkívüli történet volt, akárcsak Elly és Joe, vagy Elly és Jenny Penny kapcsolata. És szép, csodaszép.
Bízom benne, hogy a következő Sarah Winman könyvre nem kell majd éveket várnom.

Véda P>!
Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt

Hát igen…kinek milyen volt, de minden a gyermekkorban dől el, indul ki, hogy aztán nap-nap után visszatérjünk hozzá. Azokhoz a napokhoz, amikor isten nyúl volt; mikor minden nyári reggel „nyárszaggal”, színekkel és boldog izgalommal indult, hogy aznapra vajon mit tartogat a szünidő; mikor tudtam, hogy ha elég sokáig és hangosan sírok, akkor úgyis megvigasztal valaki; mikor kalapáló szívvel felkeltünk az éjszaka közepén, hogy később rohamlépésekkel közelítsük meg a szüleink ágyát, ahol már várt a felhajtott takaró; mikor …Lehetne folytatni még a sort. Semmi különösről nem szól ez a könyv, tök egyszerűen csak a soha el nem fogyó szeretetről. Kedvenc lett természetesen. Köszönöm @MiNiki, hogy olvashattam!
http://hangulatokk.blogspot.hu/2017/06/sarah-winman-ami…

5 hozzászólás
Karinthy>!
Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt

Semmi különösről nem szól ez a könyv, mégis csordultig van szeretettel és különleges emberi érzésekkel, ami miatt nagyon élveztem az olvasását az első oldaltól kezdve..
Az írónőnek viszont sikerült levennie a lábamról, a történet lelkivilágát és a szavak használatának egyediségét illetően. .és még valami..Jenny Pennyt S. Winmannak köszönhetően nagyon megszerettem és az egyik kedvenc karakteremmé vált. Nem mindig hátrány az ami egyszerű és természetes..sőt.. Nagyon olvastatja magát. Szerettem. :)

Nikkincs>!
Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt

Vannak olyan könyvek, amelyek csöndesen lopják be magukat az olvasó ember szívébe. Nálam ez most ilyen kis lopakodó volt. Nincsenek nagy szavak, csak hétköznapi történések, a világ és egy kisebb világ, egy család mindennapjai. A tiéd, az enyém, a miénk. Ezért volt jó, ezért szerettem, néha ennyi is bőven elég.

Futtetenne I>!
Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt

Az emlékek, bármilyen kicsik és jelentéktelenek, az életünk könyvének lapjai.

emlékezzünk

emlékezzünk arra, hogy milyen volt gyermeknek lenni, játszani, hinni, örülni, nem félni és csak élvezni az életet, emlékezzünk azokra a pillanatokra, mikor még azt hittük, az élet tisztességes és velünk nem történhet semmi rossz, semmi fájdalmas, emlékezzünk arra, hogy úgy éreztük, miénk az egész világ s bármire képesek vagyunk, emlékezzünk arra, hogy voltak álmaink, s micsoda álmok voltak azok, hittük, hogy mind valóra válhat, hittünk a csodákban, az életben, mindenben s mindenkiben, emlékezzünk azokra az időkre, mikor még bíztunk abban, hogy a mosoly és a szeretet elég mindenhez…

de aztán felnövünk, néha talán túl gyorsan is, és mint elmosódott álomképekre, úgy emlékszünk ezekre az elmúlt, boldog képekre, s nem értjük, mi romlott el, miért van az, hogy a világ már nem ér ránk, s az élet nem akar foglalkozni velünk, álmaink porba hullnak, s megkeseredik a lét, minden egyes sóhajunk üresen visszhangzik…

milyen jó is, ha az embernek van egy szerető testvére, aki vigyáz rá, akire mindig számíthat, aki megőrzi a titkainkat, milyen jó, ha van egy barátnőnk, akivel bármit megbeszélhetünk, gondoskodó szülők, akik mindig mellettünk állnak, szerető, akivel teljessé válhatunk, rokonok, barátok, akik jelen vannak, hogy értelmet adjanak az életünknek, s milyen jó lesz majd később mindezekre visszagondolni, mosolyogva emlékezni a szép időkre, de oly nehéz sokszor, mert túl sok árnyék van a világon ahhoz, ne legyen olyan ember, akinek ne jusson belőle…

a legtöbb árnyékot mi magunk hívjuk életre, mi éltetjük, tápláljuk a bizonytalanságunkkal, félelmeinkkel, s tétova vágyaink, reszkető álmaink halvány fényében is csak azt lessük, mikor ereszkedik ránk a sötétség, ahelyett, hogy a fénysugarakkal foglalkoznánk, s ha az élet küld ránk nem várt vihart, s mi éppen rosszkor vagyunk rossz helyen, úgy érezzük, tán megérdemeljük a sorsunkat, és nem küzdünk tovább, hagyjuk, hogy elsüllyedjünk, ahelyett, hogy felállnánk és mennénk s csinálnánk tovább…

van, hogy úgy érezzük, a kevésbé rossz a rosszabb, de csak az idő mutatja meg, megérte, megérte-e bármi is, s van, hogy mégis, minden rossz ellenére kitartunk és ha csak néhány kincs is jut osztályrészül életünk szemétdombján, aminek képesek vagyunk örülni, akkor azt a kis időt is széppé tehetjük, amit az élet ad nekünk, és ez nemcsak a mi létünket fogja szebbé, s könnyebbé tenni, hanem másokét is, azokét, akiket szeretünk, akikért bármit megtennénk, kerüljön bármibe is, akik megmutathatják nekünk, milyen emberek is vagyunk valójában, milyen emberekké szeretnénk válni, vagy csak értelmet adnak ennek az egésznek, s ez az, ami számít, a törődés, a szeretet, az, hogy ne csak a saját életünket, hanem másokét is jobbá tegyük, hiszen, talán jobban vágyunk arra, hogy emlékezzenek ránk, mint arra, hogy emlékezzünk, de talán mindkettő egyformán fontos…

van, hogy elfelejtünk dolgokat, van, hogy csak szeretnénk, de nem megy, és mindegyik ugyanúgy lehet jó vagy rossz, de a lényeg mégis az, hogy mindig törekedjünk arra, hogy az emlékeinkkel mindig úgy bánjunk, mint a legkedvesebb barátunkkal, mert sosem tudhatjuk miért bukkannak fel, talán segíteni szeretnének, s ha isten lehet egy nyúl is, mert miért ne lehetne, akkor az emlékeink is lehetnek a múlt egy darabja helyett a jövőnk útjelzői, egy boldogabb jövőé…

van, hogy egy könyv annyira jó, hogy félreteteti az emberrel a mások számára – ha tudnák – tán nevetségesnek tűnő sértődöttségét és nem tartja ezúttal magában, mit érzett, miközben olvasott, mert úgy gondolja, hogy ezt másoknak is meg kell tapasztalniuk, mert lehet ugyan, hogy nem szól másról, mint az élet általában, nem szól s nem mesél nagy dolgokról, de sokszor nem is ez számít, a hangulat számít, az, hogy olyan pokolian ismerősek a karakterek, az érzéseik, a bánatuk s az örömeik, a félelmeik s sírva fakadsz egy olyan jeleneten, amin máskor, régebben csak átfutottál volna, és úgy érzed, hogy a fenébe is, nem tudsz örülni a semminek a fájdalmad miatt, mert nem vagy képes rá, de látod, hogy van, akinek igenis sikerül, és igen, az ilyen könyvek segítenek abban, hogy van remény, és nem kell feladni, és hiába fáj és húzza a mellkasodat minden egyes mondata, facsar a szíveden, és hiába érzed, ahogy árad a lapokból az elmúlás és az élet olykor elkerülhetetlen szomorúsága, mert ott van benne a szükséges humor is, észrevétlenül adagolja a finom, édes mézet, halványan, de érezzük a simogató, meleg fényt és megtanít arra, hogy ne csak emlékezz, de újra higgy is mindabban, amiben régen…

Olykor egyszerűen föl kell hívnunk a világ figyelmét arra, hogy különlegesek vagyunk, és még mindig itt vagyunk.

4 hozzászólás
Gabye>!
Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt

Olyan ez a történet mint egy szépen felfűzött nyaklánc. A darabkái között vannak csillogó üveggyöngyök, és megrepedt, kopott szemek is. De mégis ettől lesz hihető, egész.
Egy kislány szemével látjuk a család életét a maga szépségével, szomorúságával. A családot, ami korántsem szokványos és én mégis magaménak érzem. Aztán látjuk őket jópár évvel később, kicsit másképp, de nekem továbbra is szerethetőek maradtak.
A könyv nyelvezete szép, letisztult, néhol üt aztán felemel, elringat, hogy aztán még egyet csapjon, de magában hordozza a lehetőségeket is.
Hullámvasút, mint maga az élet, néha nevetünk, néha sírunk egy kicsit, de ettől érezzük, hogy talán igenis érdemes…

Yvonne4 P>!
Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt

„Én más vagyok, mint ők. Mondják is nekem, hogy más vagyok, és én is tudom, de csak akkor érzem úgy, hogy ez baj, ha velük vagyok.”

Sarah Winman három könyve jelent meg eddig magyarul. Mindhármat olvastam, mindhárom kedvenc lett. ☺️

Lassan csordogáló történet, (akár a Bádogember akár a Csendélet) még sem unalmas. Nem válik unalmassá, hiszen kellő időben, mindig pontosan kimérve kap egy kis izgalmat az olvasó, ami miatt egyszerűen tovább kell lapozni a könyvben, falva a sorokat és a kérdésekre/titkokra ki kell deríteni a választ.

Nagyon szerettem olvasni! ♥ Olvassátok ti is! ☺️

7 hozzászólás
Katherine_Grey>!
Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt

Kicsit őrült, nagyon szellemes, meglepő és modern családregény, olyan huszonegyedik századi. Az ikertornyok ledőlésétől és a nemi identitáskereséstől a szeretet és barátság különböző fokáig, egy gyerek őszinte és bájos történetétől az emlékekig és a hamis nosztalgiáig kalandozhatunk fel s alá egy remekül megépített, anekdotikus, realista, mégis groteszk család-világban. Igencsak ajánlott könyv.

szallosas P>!
Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt

Amolyan könnyed nyári olvasmányra számítottam, amikor elkezdtem. De van olyan, hogy nem azt kapom, amit várok ès mègis jobbban járok. Most is ez törtènt!


Népszerű idézetek

Futtetenne I>!

– Te hiszel Istenben, Arthur? – kérdeztem az utolsó tortaszeletet eszegetve.
– Hogy hiszek-e a felhők közt lakó, fehér szakállú öregemberben, aki egytől tízig megszámozott erkölcsi kódex alapján ítélkezik fölöttünk? Te jóságos ég, dehogy, drága kicsi Elly, dehogy hiszek benne! Hiszen ha létezne, engem a zűrös múltammal már rég száműzött volna ebből a világból. De hogy hiszek-e a nagy rejtélyben, a megmagyarázhatatlan jelenségben, ami maga az élet? A nálunk magasabb rendű dologban, ami rávilágít életünk jelentéktelenségére? Ami elénk tár valamit, amire törekedhetünk, és alázatot meríthetünk belőle ahhoz, hogy leporoljuk magunkat, és elölről kezdjük mindent? Ha erről van szó, akkor igen, hiszek benne. Mert ez a művészet, a szépség, a szerelem forrása, és a legvégső, legnagyobb jót kínálja az embernek. Számomra ez az Isten. Ez az élet. Ebben hiszek.

173. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · Isten
Futtetenne I>!

– Az emlékek – mondta nekem Nancy –, bármilyen kicsik és jelentéktelenek, az életünk könyvének lapjai.

149. oldal

Kapcsolódó szócikkek: emlék
Futtetenne I>!

– Mit gondolsz, egy nyúl is lehetne Isten? – kérdeztem mintegy mellesleg.
– Nem látom okát, hogy miért ne lehetne egy nyúl Isten.

173. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isten · nyúl
1 hozzászólás
Ydna>!

Akinek van miért élnie, az szinte bármilyen hogyant elvisel. – mondtam ünnepélyes komolysággal. – Ez Nietzsche – tettem hozzá nyomatékkal.

24. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Elly Portman · Friedrich Nietzsche
Futtetenne I>!

[…] talán jobban vágyunk arra, hogy emlékezzenek ránk, mint arra, hogy emlékezzünk.

371. oldal

Kapcsolódó szócikkek: emlékezet
Ydna>!

Elhalkulnak a kavicson csikorgó léptek. Számolom a nyomukban maradt csöndet.

324. oldal

Ydna>!

A bejárati ajtó előtt megállt, és ránk köszönt: – Jó reggelt! – Fura akcentusa volt – mint később kiderült, magyar.

21. oldal

Ydna>!

Ha a szüleim csak egyetlen csodaszép, dicső pillanatra megállnak, és mozdulatlanul figyelnek, hallhatták volna, ahogy a bátyám szíve kettétörik.

117. oldal

Ydna>!

Látszott, hogy bántja valami: ezt mindig meg tudtam állapítani, mert ilyenkor hártyavékony volt a hallgatása, és epedve várta, hogy áttörje valami zaj.

26. oldal

Futtetenne I>!

– Hosszú távon semmi sem merül feledésbe, Elly. Olykor egyszerűen föl kell hívnunk a világ figyelmét arra, hogy különlegesek vagyunk, és még mindig itt vagyunk.

140. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Neil Gaiman: Óceán az út végén
Agatha Christie: Hercule Poirot karácsonya
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Agatha Christie: Ferde ház
Agatha Christie: A ferde ház
Lisa Jewell: A megmaradt lakók
Mary Renault: Égi tűz
Robert Galbraith: Kakukkszó
Neil Gaiman: Anansi fiúk
David Mitchell: Felhőatlasz