Fingersmith 86% 22 csillagozás

Én vagyok az az ember, aki semmin nem lepődik meg; aki egy elismerő „hja, így belegondolva logikus” fejbólintással nyugtázza a baltás gyilkos kilétét a krimikben, és már akkor felkészült az összes jump scare-re, amikor a rendező még a forgatási helyszínt sem választotta ki. Akinek az „én vagyok az apád” tartalmú családi titokfelfedések hatására a szemöldöke sem igen szalad fel, és kaján vigyorral a képén lesi az emberek döbbenetét filmnézés közben.
Nos, jelen esetben úgy meglepődtem spoiler, hogy döbbenetemet csak a „Mi van?! Miii vaaaaa-aaaan??” kérdések repetitív vokalizálásával tudtam enyhíteni, illetve a történet részleteinek az emberrel való azonnali megosztásával, aki már ott elvesztette a fonalat, hogy akkor ki árva és ki hol lakik és ki miért akar mit csinálni. És miközben türelmesen próbáltam elmagyarázni neki ezt a pofon egyszerű alapszituációt, hogy aztán lesokkolhassam az imént frissen a birtokomba került információval, még fogalmam sem volt, hogy spoiler. Hah!
Viszont az a helyzet, hogy jóból is megárt a sok, és hiába élvezi az ember az egész viktoriánus atmoszférát őrültekházástul-harisnyástul, a sorozatos állkoppanások elkezdenek kék-zöld nyomot hagyni, főleg egy olyan történetben, ami nincs tele pörgős akciójelenetekkel, viszont a terjedelme cirka 600 oldal. Szóval a végére el- és kicsit belefáradtam, bár a katarzis ismét felrázott és a lezárás… ha nem gondoltam volna már félúton azt, hogy Sarah Waters-re jó lesz odafigyelnem, a lezárás miatt simán eszembe jutott volna. Nem hétköznapi. Ahogy az egész történet nem hétköznapi. Simán ez volt 2016 egyik legjobb könyve.

Brilliáns történet, brilliáns horror. A végén már a szereplők se tudják, hogy ki kicsoda, hát még az olvasó! Hátborzongatásban sem utolsó, tiszta őrültekháza az egész, és persze hogy nem tudhatjuk, ki van kívül és ki van bent. Ravaszul vezet be minket a szereplők lelkébe is, először feketének látjuk a fehéret, aztán feketének ismét, aztán jön egy újabb csavar, fehér megint. Nem győztem kapkodni a fejem. Az utolsó mondatát külön szeretem.

Sokáig gondolkodtam, hogy milyen értékelést írhatnék ide, kerestem a gondolatokat, hogy mit tudnék kiemelni, mit tudnék megjegyezni, de annyi, de annyi előbukkant, hogy… inkább nem választottam semmit – =) – . Na jó, mégis.

Még a film adaptációt láttam 2007-ben, akkor még nem éreztem magam késznek, hogy eredeti nyelven végig tudnám magam rágni bármilyen könyvön, de már akkor tudtam, hogy ezt a könyvet egyszer el kell olvasnom.

Szerencsére a részletek már kitörlődtek a fejemből, és szinte új élményként hatott rám a könyv: vitt a cselekmény, sehol sem untam meg, rettenetesen pörgős és egyáltalán nem sztereotip (gondolok itt a női szerepek megjelenítésére, ez nyilván nem véletlen) regény. Általában a krimi és a furmányos összeesküvés engem nagyon untat, mert kitalálható a vége, vagy legalábbis sejthető, karcolgatható. Hát itt kapott egy pofont ez a nézetem, szinte körömrágva vártam, hogy mi következik.
Waters varázslatos időutazásba tudja helyezni az olvasót, szinte éreztem a friss levegőt Briarben, a XIX. századi füstös, koszos Londont, és félve lépkedtem a Lant Streeten, nehogy kizsebeljenek =)
Mindenkinek ajánlom a könyvet, aki szereti a megdöbbentő fordulatokat, a fantasztikus stílusban megírt „kosztümös” regényeket. Némi nyitottságot azért követel a könyv, hiszen a szexualitás eléggé fontos szerepet játszik (itt nem feltétlenül a főszereplők identitására gondolok).

Nagyon sajnálom, hogy nem fordították le magyar nyelvre.

Azt gondolod, hogy tudsz és értesz mindent, de valójában nem tudsz semmit. Két fiatal lány önmagára (és egymásra) találása.

Ez a könyv nem csak azért különleges mert gyakorlatilag egy viktoriánus korban játszódó (már-már dickensi) thriller leszbikus szerelmi szállal, hanem mert akkora fordulatok vannak benne, hogy a fal adta néhol a másikat. :D
Ennél több csillagot viszont nem adnék neki mert rettenetesen túl van írva, nyúlik-nyúlik mint a rétestészta, három jó könyvet elolvashattam volna amíg ezen végre átverekedtem magam. A nagy koppanásom után alig akartam tovább olvasni, úgy éreztem az írónő már minden patront ellőtt.
Nagyon kíváncsi vagyok, a koreai filmre, ami ebből készült.

Egyszerűen imádom ezt a könyvet és nagyon elkeserít, hogy nem fordították le magyarra, mondván a Suhog a selyem, libben a bársony nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ez a regény sokkal kiforrottabb, fordulatosabb és azt gondolom, hogy többen olvasnák el, mint az egyetlen, eddig lefordított Sarah Waters regényt.

Még mindig a Night Watch tőle a kedvencem, és ez sztem már így is marad. Gyanús volt, hogy ez jóval korábbi műve lehet, és tényleg, ez a 2. kiadott regénye.
Meg tudott lepni, bár gyanakodtam, de tényleg nagyon ütős fordulatok voltak benne. A 19. századi London illúziótlan ábrázolása az emberi kapcsolatokat beleértve is nagyon tetszett. Utána belenéztem a 2005-ös filmbe, ott sajnos lágyítanak rajta, pedig ez a hitelesebb.
Számomra külön élvezet volt, hogy az első fejezetekben rájöttem, hogy a Twist Oliver szüzsével is játszva van, spoiler