Melmoth 21 csillagozás

Sarah Perry: Melmoth

Helen ​Franklin húsz évvel ezelőtt szörnyű bűnt követett el, amit azóta sem tud magának megbocsájtani: lelkében a felejtés és az emlékezés erői küzdenek.
Furcsa kézirat kerül a kezébe. Az emberi történelem legsötétebb fejezeteiről szóló dokumentumokat tartalmazza, melyek egy fekete ruhás, könnyező szemmel és vérző lábakkal megjelenő árnyalak legendájáról szólnak. Ő Melmoth, a Tanú, egy különös szellem, aki a Földet járja szüntelen a bűn és bűnhődés megtestesítőjeként.
Akinek Melmoth megjelenik, választania kell: vagy együtt él bűnével, vagy megsemmisül, és az időtlen magány és sötétség kárhozatába vezet útja… Helen úgy érzi, Melmoth őt is gyerekkora óta figyeli… a múltjával való szembesülés pedig fontos választások elé állítja.
Kitűnően megírt, lebilincselő történet a kegyelemről, a megváltásról, a szeretetről és a konfliktusok kezeléséről.
Az essexi kígyó sikerszerzőjének legújabb regénye!

„Gyönyörű, elsöprő, ragyogó könyv.” – Marian Keyes
(tovább)

Eredeti mű: Sarah Perry: Melmoth (angol)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: KULT Könyvek

>!
XXI. Század, Budapest, 2018
350 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155759543 · Fordította: Sziklai István
>!
XXI. Század, Budapest, 2018
300 oldal · ISBN: 9786155759550 · Fordította: Sziklai István

Enciklopédia 2

Helyszínek népszerűség szerint

Prága


Kedvencelte 2

Most olvassa 7

Várólistára tette 84

Kívánságlistára tette 105

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Zsófi_és_Bea P
Sarah Perry: Melmoth

Az írónő előző könyve Az essexi kígyó teljesen elvarázsolt, nagy hatással volt rám, a kedvenc könyveim listájára is felkerült. A Melmoth hangulatában, stílusában nagyon hasonlít az előző könyvre, mégis teljesen más.
A történet hol távol maradt tőlem, hol látni véltem én is a szemem sarkából valamit, sötét, félelmetes hangulata magával ragadott, nagyon kíváncsi voltam, hogy a jelenben élő szereplőknek milyen titkuk lehet, miért szipantotta be őket Melmoth története és miért kerültek mindent elsöprő hatása alá.

Sarah Perry finom, légies, gyönyörű írásmódját nagyon szeretem, a Melmoth egy figyelemre méltó könyv, de nálam Az essexi kígyó marad az első helyen, azt kétségbevonhatatlanul szerettem, abban a regényben közelebb kerülhettem a szereplőkhöz, itt nem sikerült a szereplők személyes ismerősévé válnom, talán mert végig ott ólálkodott Melmoth és magának akart mindenkit.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2018/11/sarah-perry-melmoth.html

2 hozzászólás
>!
Niitaa P
Sarah Perry: Melmoth

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2018/11/sarah-perry-mel…

"Sarah Perry számomra újfent bebizonyította, hogy igenis létezik kortárs írók között is olyan, aki tud még igazán maradandót alkotni. S talán ezen műve jobb fogadtatásban fog részesülni, mint az előző, hiszen lényeges különbségeket állapíthatunk meg. Mondhatni, amit eddig hiányoltak, annak a vállalható részét megkapják. Pont annyit, hogy a szerző is hú maradjon önmagához.
A Melmoth sokkal könnyebben befogadható, mint Az essexi kígyó. Mivel egy, a jelenben játszódó történetet mesél el, így elhagyva a viktoriánus kort és a rá jellemzőket, máris közelebb kerülhet az olvasóhoz. Ugyanúgy megtalálhatóak benne az érzelmi leírások, ám ebben a más közegben másként mutatkozik meg.
Talán a legfontosabb különbség, hogy míg Az essexi kígyó egy reális történet, addig a Melmoth már misztikusnak mondható. Olvasás közben próbálkoztam a legtöbb eseményt átvitt értelemben felfogni, a Tanút csupán csak a bűntudat kivetüléseként megjelentetni. Voltak részek, ahol ez lehetetlennek bizonyult, mert túlságosan erőteljes, kézzel fogható jelentekkel találtam szemben magam, s ha nem szó szerint értelmezem a szituációkat, akkor több kérdés merül fel bennem, mint amire választ kaptam. Sokáig ragaszkodtam a tévképzetemhez, miszerint ezen könyv is azonos alapra íródott az előző regénnyel, s leginkább ez vetett vissza az olvasás közbeni reakcióimból. Emiatt nem bírtam teljes valójában átélni. Melmoth valós, véres lábbal járja útját, s várja, hogy az eltévedt lelkek csatlakozzanak örökös magányához. Ugyanakkor nem keseredtem el ettől. Ezzel a tapasztalattal sokkal élvezetesebb lesz majd, ha a későbbiekben újraolvasom, hiszen minden téves elképzelésemet már le tudom vetkőzni.
Egy újabb olyan könyvhöz volt szerencsém, ahol nem csak a borítója a szemet gyönyörködtető, hanem tartalommal is büszkélkedhet. Mindenki életében megjelenhet Melmoth. Sőt, lehet, hogy gyerekkorunk óta figyelemmel tekint ránk. Ám csak rajtunk múlik, hogy megfogjuk-e kinyújtott kezét, s csatlakozunk hozzá örökös vándorlásához. Mert ő ott van, figyel, kivárja a megfelelő pillanatot, majd, mikor a leggyengébb vagy, megszólít:

„Ó, barátom, kedvesem, nem fogod meg a kezem? Hiszen annyira magányos voltam!”

4 hozzászólás
>!
Virág_Blogger P
Sarah Perry: Melmoth

„Az anyád sosem ültetett a térdére, és mesélte el, hogy Melmoth figyel?”

Sarah Perry regénye, úgy tűnik számomra – úgy tűnt az első oldalon, és úgy az utolsón is – , hogy nem csak egy történet. Nem csupán időrendbe sorakoztatott események láncolata, szereplők, időpontok, helyszínek kapcsolódása. A Melmoth egy érzés – egy nagyon erős, felkavaró érzés, amitől szinte biztos vagyok benne, hogy ezt a könyvet olvasva alkották meg anno a „baljós” fogalmat. Mert ennek a különös, sötét ruhás és vérző lábú, könnyes szemű szellemnek a meséje sajátos légkört teremt: magába szippant, egyszerre taszít és vonz, és megborzongat, annyira, hogy minduntalan a hátad mögé nézz, vagy az ágyad végébe… vagy magadba, a lelkedbe. Sarah Perry nem mindennapi történetet festett ezen kötetével: egy gyerekmeseként felcímkézett alakot használva fiatalok és idősek lelkének legsötétebb bugyrait tárta fel, megmutatva bűnt, bűntudatot és bűnhődést, és azt, hogy a világban semmi rossz nem maradhat szemtanú nélkül. Számos különböző életút, gyötrő lelkiismeretek és Melmoth hátborzongató mítosza bontakozik ki az írónő gyönyörű, szépirodalmi stílusban megírt háromszázötven oldalán – amit (bár még mindig elönt a borzongás rágondolva) csakis ajánlani tudok!

Teljes értékelésemet a könyvről a blogon olvashatjátok: http://neverletmegobyviranna.blogspot.com/2018/10/magan…

>!
Belle_Maundrell
Sarah Perry: Melmoth

Annyira tudtam, hogy Az essexi kígyó csak a kezdet volt, és Sarah Perry egy szép napon megörvendeztet egy olyan könyvvel, ami igazán befészkeli magát a lelkembe. Erre aztán megérte várni, kívül-belül csodálatos remekmű.
Az van, hogy imádom a gótikus történeteket, és már Melmoth első megjelenésekor tudtam, hogy én ezt bizony szeretni fogom. Az egész fekete ruhás, síró, vérző lábú nő annyira tökéletesen darkos és szomorú jelenség, hogy pici sötét lelkem rögvest kéjes borzongásban kezdett. Gyönyörű volt, ahogy az írónő a bűntudatot és a szomorúságot ábrázolta, és ha Melmoth megmarad az elsuttogott babona szintjén, akkor is odáig lennék, mert lenne egy szép metaforánk. De így, hogy tényleg láttuk, és akárhányszor megszólalt, lelkesen tapsikolt a bennem lakozó gótkislrány, így nem csak a megbánás csodálatos meséje, hanem egy nagyon igényes „rémtörténet” is. Egyébként simán el tudnám hinni, hogy tényleg létezik egy ilyen legenda a Tanúról, annyira jól fel lett építve a bibliai utalással, a babonás öregek által kitett székekkel meg mindennel.
Prága remek háttérként szolgál az eseményeknek, nagyon tetszett a hófödte város atmoszférája. De Manilát vagy bármilyen más helyet is ugyanilyen jól megjelenített az írónő a Helen által olvasott beszámolókban (vagy épp Helenében), amik amúgy is nagyon élvezetesek voltak. Oké, lassan gátlástalanul fényezni kezdem a könyvet, de ez van. Megtettem. és újra megtenném.
A befejezést imádtam, egyszerűen zseniális ez a lezárás, és az a vicces, hogy közben még meg is fordult a fejemben spoiler Hm, kedvencet avattam. És soha többé nem tudok ugyanúgy nézni a csókákra.

>!
cintiatekla P
Sarah Perry: Melmoth

Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, mert nem csak a történet, hanem a hangulata is nagyon tetszett, és magával ragadott. Remekül megírt regény ez, ahol az olvasó képes elhinni, hogy Melmoth legendája egy létező dolog, holott igazából fikció. Részletes és aprólékos, ugyanakkor pörög a történet, és egy percre sem untatott – épp ellenkezőleg, egyszerűen beszippantott a komor világába.

Bővebben: http://www.teklakonyvei.hu/2018/11/sarah-perry-melmoth.html

>!
krisztinapieler P
Sarah Perry: Melmoth

Ez egy csodálatos könyv kívül-belül.
Először is az írásmódot szeretném megemlíteni, mert szerintem kiemelkedően gyönyörű. Fel kell venni ugyan a ritmusát, de aztán könnyen olvasható, magával ragad és nem lehet tőle egykönnyen elszakadni. Le sem tudtam tenni, ha egyszer elkezdtem belemerülni.
Ezen kívül engem lenyűgözött a könyv köré felépített legenda, a prágai helyszín és a karakterek sokszínűsége.
Nem olvastam még az írónőtől, nagyon meglepődtem, hogy mennyi munka volt ebben a könyvben. Amikor bibliai, történelmi keretbe szőtte bele Melmoth legendáját, magam is elkezdtem rettegni attól, hogy a fekete alak figyel engem. Annyira hiteles atmoszférát tudott teremteni, hogy a haárom napban, amíg olvastam a könyvet, szabadidőmben szinte mindig Melmothon elmélkedtem. Elkapott engem is az a borzongás és őrület, ami egyes karakterekre is jellemző volt.
Nagyon nagy hatást gyakorolt rám a regény, nem igazán olvastam még ehhez hasonló lélektani, gótikus „őrületet”, de hatalmas pozitív csalódás volt.
A vége pedig, az utolsó oldalak egyszerűen a szőrt is felállították a karomon. Ahogy ez a könyv tud hatni az olvasóra, ha hagyjuk neki, az egyszerűen leírhatatlan.

>!
Arwen5 P
Sarah Perry: Melmoth

"Nagyon izgatott lettem, amikor megláttam, hogy megjelenik még egy könyv Sarah Perrytől, akinek Az essexi kígyója mindenképpen benne van az idei top tíz könyvemben. Nem is nagyon olvastam utána ennek a művének, bíztam benne, hogy ugyanúgy magával ragad. Sőt, ahogy kicsiny kutakodásomból kiderült, a legtöbb embernek jobban is tetszett ez a kötete.

Sajnos, én most a kisebbségbe tartozok, ugyanis, nemhogy nem nyűgözött le, de még csalódtam is jó nagyot. Ez mondjuk csak is az én problémám, ugyanis a gótikus irodalom – hiába próbálkozok – nem tartozik a kedvenceim közé. Pedig szeretném, de még mennyire! Imádom a misztikus, sejtelmes könyveket, de ez most nem hatott meg, nem kezdtem el tartani Melmothtól, sőt, kicsit úgy éreztem magam, mint egy olyan ember, aki fapofával ül végig egy kabarét."

Bővebben: https://apenchantforfantasy.blogspot.com/2018/12/melmoth.html

>!
basa
Sarah Perry: Melmoth

Borzongatóan jó könyv,gyönyörűen megírva (lefordítva!)a téli Prágától,a forró Maniláig..a test és a lélek fájdalmán át a megbocsátásig.Olvashatjuk modern gótikus rémregényként,de irodalmi olvasmányként is helyt áll.. .Sarah Perry pedig ha így folytatja,még nagyon sokra viheti….

>!
BlackCanary
Sarah Perry: Melmoth

Le kell szögeznem, hogy az Essexi kígyót imádtam, ami azóta is a legkedvesebb könyv számomra, és bármikor újraolvasnám. De minden, amit szerettem benne – a karakterek, a történetvezetés, a hangulat, amilyen gyönyörűen beleszőtte az írónő a hitről, a realizmusról és a szerelemről szóló gondolatait – nekem mindez hiányzott a Melmothból.

Kicsit olyan érzésem volt olvasás közben, hogy Sarah Perry-nek nem igazán volt koncepciója a könyvhöz, azt leszámítva, hogy töltsünk meg 350 oldalból legalább 150-et a Melmothról szóló mendemondákkal (amik a könyv vége felé szerintem már teljesen lényegtelenek, mivel a feljegyzések nagyjából egy kaptafára épülnek, hogy Melmoth eljön érted, ezért legszívesebben már tovább lapoztam volna), a maradék 200 oldalban pedig próbáljunk meg a karakterekre fókuszálni, köréjük valamiféle történetet felépíteni. Épp ezért számomra nagyon csapongó, és a jelentéktelen részletekben elvesző volt az egész könyv, mert amint elmerülhetnél az egyik cselekményszálon, hirtelen jönnek a Melmothról szóló feljegyzések a legkülönfélébb korokból és városokból, ami nekem már egyszerűen túl sok volt egy könyvön belül, és a feljegyzések kimenetele miatt még ennek ellenére is ismétlődőnek találtam őket. Mint ahogy sokszor magát a történetet is – nem tudom miért kell legalább ötször megemlíteni, hogy Helen Franklin se nem alacsony, se nem magas, és egy jelentétkelen, szürke alak? Ezek engem inkább irritáltak, mintsem fokozták volna a feszültséget. Helen bűnére még így is a könyv utolsó negyedében derül fény, ami nekem nagyon túl lett húzva. Karel elég korán kiszáll a történetből, szóval maradt még nekünk Thea, illetve a Karellel való kapcsolatának vesézgetése, ami szintén nem kapott elég figyelmet.

A történet lényege nagyon is jó lenne, de ebben a köntösben nekem sajnos csak egy keszekusza gótikus valami marad, pedig iszonyatosan vártam már, hogy elolvashassam.
Zárójelben megjegyezném, hogy szerintem a magyar fordítás sem lett annyira kiemelkedő, mint az Essexi kígyó esetében.

Zárásként még leírnám azt a mondatot, ami szerintem a legfontosabb volt a könyvben: „Nem, Thea, nincs Melmoth, nem figyel senki, csak mi vagyunk. És ha csak mi vagyunk, akkor azt kell tennünk, amit Melmoth tenne: látjuk, amit látnunk kell – tanúskodnunk amellett, amit nem lenne szabad elfelejteni.”


Népszerű idézetek

>!
Niitaa P

Minden, ami korábban történt, előhang volt; minden, ami utána, lábjegyzet.

79. oldal

>!
Virág_Blogger P

A csend több, mint a zaj hiánya. A csendet hallani lehet.

83. oldal

>!
Niitaa P

Vajon, amikor Isten áldását adta a bukásunkra, tudta, hogy ilyen mélyre süllyedünk?

138. oldal

>!
Virág_Blogger P

Az anyád sosem ültetett a térdére, és mesélte el, hogy Melmoth figyel?

52. oldal

2 hozzászólás
>!
Virág_Blogger P

Én világéletemben csak annyit tudtam, hogy én vagyok a törvény, és hogy a törvény helyes. De most azon tűnődöm, hogy vajon van-e olyan, hogy helyes, és van-e olyan, hogy jó, és hogy ez a kettő nem ugyanaz.

155. oldal

>!
Virág_Blogger P

(…) mit gondolsz, sóvároghatsz olyasmire, amitől közben majd halálra rémülsz?

149. oldal

>!
Virág_Blogger P

– Mondd csak, londoni vagy essexi vagy?
– Attól tartok, essexi.
– Á! Hát, ezen már nem segíthetünk.

26. oldal

>!
Virág_Blogger P

– Azt hiszem – szólal meg Adaya… lágyan, szelíden, és átnyújt Theának egy pohár vizet –, soha nem élt még olyan ember, akinek ne lett volna rejtegetnivalója.

210. oldal

>!
Virág_Blogger P

És Melmoth magányos, társra vágyik, ezért aztán cellákat, elmegyógyintézeteket, kiégett házakat és csatornákat keres fel – és a füledbe suttog, dúdol, és mindig tudja a nevedet. Vagy követ, amerre mész, utakon és sikátorokban a sötétben, vagy meglátogat éjszaka, és várakozón ül az ágyad végén – el tudod képzelni, ahogy megérzed a lesüllyedő matracot, a megmoccanó lepedőt?

93. oldal

2 hozzászólás
>!
Virág_Blogger P

De ki ne hallott volna már arról, hogy az ember akkor nevet a leghangosabban, amikor a legjobban fél?

89. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma
Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg
Miloš Urban: Héttemplom
Gustav Meyrink: Gólem
Selma Lagerlöf: A halál kocsisa
Bleeding Bride: A téboly kertje
Kelly Creagh: Oblivion – Ébredés
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
William Faulkner: Míg fekszem kiterítve
Flannery O'Connor: „…és erőszakosak ragadják azt magukhoz”