Az ​essexi kígyó 98 csillagozás

Sarah Perry: Az essexi kígyó

1893, London. Amikor Cora Seaborne és Francis nevű fia megérkezik Essexbe, ott az a szóbeszéd járja, hogy az egykor a lápvidéken garázdálkodó s emberéleteket követelő mitikus szörny, az Essexi Kígyó újra feltűnt Aldwinter egyházközségének partjainál. Lelkes természetbúvárként Corát tűzbe hozza a hír, hisz talán egy eleddig ismeretlen állatfaj példányáról van szó. A lény nyomait követve ismerkedik meg Aldwinter plébánosával, William Ransome-mal, akivel ellentmondásos érzelmeket táplálnak egymás iránt, míg végül a legváratlanabb módon alakítják át a másik életét.

Az Essexi kígyó több irodalmi díjat kapott, megjelenése óta több mint egy éve az eladási listák elején szerepel a könyv az Egyesült Királyságban.

Eredeti mű: Sarah Perry: The Essex Serpent

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
XXI. Század, Budapest, 2017
432 oldal · ISBN: 9786155638978 · Fordította: Borbély Judit Bernadett
>!
XXI. Század, Budapest, 2017
432 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155638961 · Fordította: Borbély Judit Bernadett

Enciklopédia 3


Kedvencelte 9

Most olvassa 29

Várólistára tette 178

Kívánságlistára tette 182

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Zsófi_és_Bea P
Sarah Perry: Az essexi kígyó

Ez a könyv véleményem szerint egy igazi gyöngyszem. Egy gyöngyszem azoknak, akik rajonganak a titokzatos, misztikus hangulatért, szívesen erednek egy titokzatos szörny nyomába, miközben egy gyönyörű történet résztvevői lehetnek, mely minden érzéküket és érzésüket magával viszi.
Azoknak, akik szeretnek belefeledkezni a lassú, csodás, varázslatos történetekbe. Akik engedik magukat és hagyják, hogy hasson rájuk a varázslat, elsöpörjék az érzelmek és elutazzon egy másik világba.

Ez az én véleményem, ha elolvassátok a teljes bejegyzést Zsófi véleményét is megismerhetitek:
http://konyvutca.blogspot.hu/2017/12/sarah-perry-az-ess…

>!
Ross P
Sarah Perry: Az essexi kígyó

Azt hiszem, a legjobb dolog a világon a molyon, amikor az ember olyan könyvre talál, amire teljes lelki nyugalommal nyomhatja rá az öt csillagot, és üthet rá a Kedvencelem gombra.
Sejtettem persze, sőt tudtam előre, hogy Sarah Perry regénye jó lesz: azon ritka könyvek között volt ez, amit kimondottan vártam, aminek utánaolvastam, mondhatni előtanulmányoztam és még így is, még így is hókon kólintott, hogy mennyire.
Ojjé, hát próbál az ember nem szuperlatívuszokban beszélni, de ez igen nehéz. Olyan sablonszövegek jutnak eszembe, mint; gyöngyöt találni a disznóságok közt, meg különleges, megrázó élmény, de igazából egyik se tudja kifejezni, hogy nekem ez most mennyire tetszett.

Nagyon.

Nem voltam hajlandó magammal vinni BKV-ra, meg utazás közben olvasni, csak hogy minél jobban kiélvezhessem, miután hazaértem. Ennyire.

4 hozzászólás
>!
Amadea
Sarah Perry: Az essexi kígyó

Legalább olyan nehéz megállni, hogy ne „e szexi kígyó”-ként hivatkozzak rá, mint nem viccelődni a Neil Gaiman-képregény címével a kötet átvétele során: a Halálomért jöttem. Nem csodálnám, ha ma estére a fumaxos fiúk bediliznének.

(Mindig mondom, hogy a magyar nyelv nagyon vicces, bár sokan nem hiszik el nekem.)

A viccet félretéve: kellemes meglepetés – és hihetetlen megkönnyebbülés – volt, hogy nekem ez a könyv tetszett, méghozzá nagyon. Azt hiszem, erre a stílusra/történetre mondják, hogy annyira angol. Imádom az angolokat. Hangulatában a Ház a világ pereménre emlékeztetett, amit, akárcsak ezt, kevéssé méltattak a molykollégák, bezzeg az én ferde ízlésemnek bejött.

Miről szól ez a könyv?
Az égegyadta világon semmiről.
Mindenről.

Mindenről, amit mások életében jelentéktelennek gondolunk, a sajátunkban viszont monumentálisnak; az erőteljes, megrázó gyermekkori benyomásokról; milyen érzés szembesülni a világ közönyével, milyen érzés rádöbbenni, hogy a peremen kívül állsz és soha nem tartozhatsz a kiváltságosak közé; milyen érzés valami nagy dolog részesének lenni és érezni a szádban a csalódás keserű, fémes ízét, amikor napvilágra kerül a nagy titok szánalmas valója. Milyen érzés a Ráébredés öntudatlan gőgjének és annak a vágynak a kettőse, amikor hirtelen visszamásznál a gyermekkor áldott tudatlanságába. Hogy soha nem fogsz az irántad támasztott elvárásoknak megfelelni és, bár igyekszel bűntudatot csiholni a lelkedben, valójában rohadtul jól érzed magad a bőrödben.

Hogy milyen rohadtul bonyolultak az érzelmek és mennyire nem tudjuk őket kezelni.

Magyarán: néhány ember menthetetlenül összekuszálja egymás életét. Nem olyan shakespeare-i vidám vagy tragikus módon, hanem olyan érdekes hétköznapian.

Cora Seaborne szadista hajlamokkal bíró, excentrikus férje elhalálozik. Bár lénye egy részét megrázza a férfi halála, aki fiatal lány korától meghatározta az életét, megkönnyebbül és kivirágzik, igazi víg özvegy lesz – no, nem úgy. A szerző sokszor kihangsúlyozza Cora előnytelen külsejét; imád magas, erőteljes alakját férfiruhába bújtatva a sárban kotorászni holmi őskövületek után, miközben a haja szénaboglyaként trónol a feje tetején és a napsütés új szeplőket hoz ki az arcán – igazi trampli és borzasztóan élvezi, hogy végre elhajítja a csinos ruhákat. A külseje ellenére valósággal holdudvarral bír rendkívüli személyisége miatt. Rajongója-barátja a lánglelkű-zseniális sebész Luke, a „Manó”, társalkodó-barátnője-gardedámja Martha, a radikális osztályharcos, akivel kölcsönösen féltékenyek Cora figyelmére. Cora fia, Francis olyan, akire manapság egy sor, deviáns viselkedésre utaló címkét aggatnának, abnormális mértékben gyűjti a kincseket és úgy tanulmányozza az emberek érthetetlen viselkedését, mint természettudós a hangyákat.

Cora tudomására jut, hogy Essexben, Anglia, ha nem a világ legunalmasabb helyén, felbukkan egy rejtélyes teremtmény, az Essexi kígyó. Habár a reménybeli őslény valószínűleg csak falusi parasztbabona, Cora Essexbe utazik, ahol megismerkedik a helyi lelkésszel és örökre megváltoztatják egymás életét.

Fájdalmas volt ám leírni, hiába ez történik, mindenféle gejl romantikus vagy pejoratív felhang nélkül. Nem tudom, Sarah Perry hogy csinálta, de olyan valósnak ható és érdekfeszítő szereplőket alkotott, hogy komoly izgalmakat éltem át olvasás közben. Úgy ábrázolja az érzéseket, hogy nincs benne semmi rózsaszín vagy alpári vonás. Régen éreztem azt – van-volt egy kisebb olvasási válságom, remélem, kivergődöm belőle –, hogy puszta örömből olvasok egy történetet, nem a rend kedvéért vagy intellektuális érdeklődésből.

Most arról akartam egy sort okoskodni, hogy az Essexi Kígyó tulajdonképpen egy multifunkcionális metafora, de megint eltökítettem valahova a jegyzeteimet a kincset érő oldalszámokkal. Na, szóval. Mindenki kivetíti azon félelmeit, amelyekkel nem hajlandó szembenézni és könnyebb egy megfoghatatlan, ám annál szörnyűbb ellenfelet teremteni és jajgatni, Isten kígyószolgája hogyan bünteti az embereket vélt vagy valós bűneikért; ő a felelős az eltűnt csónakért, a vízbe fúlt gyermekért, a döglött kecskéért, mindenféle időjárási jelenségért és természetesen a rossz termésért. A vidéki falucska lakói a hisztériáig hergelik magukat, egyesek látni válik, másoknak álmaiban jelenik meg a titokzatos szörny esernyőre emlékeztető szárnya és nedvesen csillogó, fekete pikkelyei. (Csőre is van ám.)

Érdekes olvasni, hogyan húzza-vonja Corát és Willt, a helyi tiszteletest a kölcsönös szeretet, a vágy, az érzés, hogy ellentétes nézeteik ellenére a lelkük mélyén egymáshoz tartoznak – miközben a férfinak felesége és gyerekei vannak. A szabados Corának nem számít a hit, Will nem tud mit kezdeni a nő szabadságvágyával. Mindketten ragaszkodnak a meggyőződésükhöz és büszkeségből nem hátrálnak meg a vita elől, de hiába bántják meg egymást, valamelyikük mindig elküldi a békülést kívánó levelet.

Szó esik még a korabeli társadalmi berendezkedésről, Ragnar Lothbrokról és a vérsasról, a többi szereplő sorsa is szépen gabalyodik, miközben a szerző ügyesen elrejti, pontosan mikor is játszódik a regény, amely csalafintaságra magyarázatot ad az utószóban. Egy fordulattal és a befejezéssel nem volt kibékülve, de vonakodva hajlandó vagyok elfogadni – máskülönben Az essexi kígyó gyönyörű kis kompakt regény, valósággal lubickoltam benne, rosszabb, a hétköznapi emberekkel foglalkozó könyveket is szoktam szeretni, hát még egy ilyen remeket.

Ui.: Nagyon röhögtem, amikor Cora és Will megismerkedésében felfedezni véltem a Jane Eyre epikus jelenetét, de lehet, hogy az összefüggés csak a fantáziám szüleménye.

4 hozzászólás
>!
robinson P
Sarah Perry: Az essexi kígyó

Perry ígéretes író, mivel emlékezetes atmoszférát teremt regényével. Bár a történet kissé bonyolult, olyan gyönyörű és mesés, mint a borító. Meglepő, izgalmas, fenséges irodalmi utazás.

https://gaboolvas.blogspot.hu/2017/11/az-essexi-kigyo.html

5 hozzászólás
>!
tonks
Sarah Perry: Az essexi kígyó

Nagyon kellenek ilyen könyvek.
Még @Ross értékelése útján szereztem tudomást a könyv létezéséről, aztán hirtelen minden könyvesbolt kirakatában ott virított én pedig rendes moly módjára meg is rendeltem, de nem kaptam meg karácsonyig, amit kisebb tragédiaként éltem meg, hiszen szinte láttam magam, ahogy a karácsonyfa mellett a kakaós bejglitől eltelve olvasom. Aztán azzal vigasztaltam meg magam, hogy nem baj, mert legalább jobban indul ez az év, meg úgy a január. Hadilábon állok a januárokkal.
És így is lett. Nem mondom, hogy rég olvastam ilyen jót, mert tök jól választok mostanában, de például az utolsó 60 oldalt meghagytam másnapra, hogy tökéletes hét végi ajándékként elolvashassam péntek este a kádban. Nagyon jó volt ilyen minőségi kötetet a kezemben tartani, és nem csak a borítóra gondolok. A könyvkötő édesanyám is csak elismerően hümmögött, mikor kézbe vette, pedig könyvesboltba sokszor csak szörnyülködni jár.
Történet szempontjából nem azt kaptam, mint amit a fülszöveg alapján számítottam, de jó volt meglepődni, követni a szereplők sorsát a különböző vezérfonalak – hit, babona, szerelem, szabadság – mentén és bizony olvastam is volna még. Csak dicsérni tudom az író és fordító munkáját, szinte simogatták a lelkem a szépen megfogalmazott mondatok. Amikor szoktam gondolkodni dolgokon, egyik visszatérő gondolatom, hogy idézetekből is lehetne akár tárlatot rendezni, mondjuk tájképek helyett remekül megragadott tájleírások lennének a falakon – Az essexi kígyó megtöltene több termet is.

>!
BeliczaiMKata
Sarah Perry: Az essexi kígyó

Furcsa, borongós hangulatú történet, a szörnyetegről, ami ólálkodik körülöttünk, de leginkább bennünk él. A szereplők közül nem is igazán tudok szimpatikus karaktert kiemelni, lehet hogy azért, mert mindegyik szélsőséges, talán szándékosan eltúlzott.
Nagyjából a történet felénél rájöttem, hogy spoiler az essexi kígyó. Ugyanakkor számos olyan pillanat volt a könyvben, ami nagyon ijesztően volt ábrázolva, és meg tudott ingatni rövid időre, kétséget ébresztett.
Hangulatilag remek volt, teljesen bele tudja magát élni az ember, mintha a helyszíneken lenne. A történetből azért többet is ki lehetett volna hozni, de talán azért lett ilyen, hogy jobban elgondolkozzunk azon, hogy apró dolgok mennyi mindent befolyásolhatnak, megváltoztathatnak, és bármi megelevenedhet, amit erősen akarunk.
A másik pedig a kígyó és a bűn párhuzama. Ez végig nagyon jól megfigyelhető. Cora egy időben jelenik meg szinte a kígyóval, tulajdonképpen miatta utazik Essexbe, de ez a történet folyamán elmosódik, szinte ő maga lesz a bűnös, aki a kígyót ide csalta. Sok-sok bűn felsejlik, de ez a legerősebb motívum. Azért sok másban is rejlett volna lehetőség, pl Naomi esetében, de nem lettek kibontva sajnos ezek a vonalak. Pedig érdekesebb lehetett volna így a történet.

>!
marcipáncica P
Sarah Perry: Az essexi kígyó

Sajnos én csalódtam a könyvben, a fülszöveg és az előzetesen olvasgatott kritikák alapján valami teljesen másra számítottam. Előzetes számításaim alapján egy viktoriánus, borús hangulatú, mély érzelmekkel átszőtt, kicsit kalandos regényt vártam, és ez a könyv sok minden, de nem ez. Nem rossz, csak nem erre vágytam.
Olyan érzésem volt végig, hogy szépen elcsordogál ez a történet az olvasóval, jó érzést kelt benne, kellemes olvasni, de valahogy nincs mögötte semmi különleges. Pedig a lehetőség meglenne, megjelenik a kriptozoológia, a boszorkányság, a forradalmi sebészeti eljárások, és még csak az első 50 oldal izgalmasnak tűnő címszavait írtam össze, de sajnos ezen a felsorolásszerű szinten egyik sem lép túl. Megjelennek a történetben, majd el is tűnnek, súlytalanul lebegnek a mellékszálak, némelyik kap valamiféle lezárást, de van, amelyik még azt sem. És nekem ezzel a súlytalansággal volt a legnagyobb problémám, mert a szereplőknél is ugyanezt a hibát éreztem, hiába tűnik szimpatikus, érdekes, jól megalkotott karakternek akár Cora, akár William – de bárkit említhetnék igazából –, ha egyszerűen sekélyesek, túl meseszerűek. Ezáltal az egész regényt átszövő szerelmi szál – amit egyrészt túl hangsúlyosnak, egyben túl semmilyennek is éreztem – is ilyen kis langyos szinten marad meg, kettejük párosától sokkal intenzívebb, érzelmesebb (és értelmesebb) vitákat, összeütközéseket vártam, mind a kapcsolatuk, mind a vallás kontra tudomány témakörben.
Az írónő kétségtelenül tehetséges, a stílusa nagyon varázslatos, klasszikusok hangulatát idéző szépséges mondatai nagyon élvezetessé teszik az egész könyvet, viszont összességében nekem kevés volt a „mitológia” vagy a „furcsaság” a történetben, ez is lehetett volna kicsit hangsúlyosabb, emellett a szépség jó, hogy megvan, de nem tölti meg a 430 oldalt. Sajnos helyenként kifejezetten untam már, önismétlőnek találtam.
Kicsit túl sok minden akart lenni ez a könyv, nem találta meg a helyes arányokat, aztán végül nem is lett egyik sem. Kellemes hangulatú kosztümös film regény, de nem ragadott magával.

2 hozzászólás
>!
Larawyn
Sarah Perry: Az essexi kígyó

Anglia, 19. század, az emberi kapcsolatok egyszerű bonyolultsága és a vidéki táj dicsérete… A tölgyesek mellett vezető, gyomos csapásokon tett hosszú séták, a szürke égbolt, a közelben csiripelő rigók, a lápos-kavicsos essexi tengerpart és a sós levegő – ezektől az apró dolgoktól lesz utánozhatatlan a történet hangulata. Nálam betalált.

3 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir 
Sarah Perry: Az essexi kígyó

Azt hiszem, Az essexi kígyó sokaknak lehet tökéletes téli olvasmány, olyan igazi „meleg takarós, forró teás” értelemben, amikor nem számít más, csak az éppen kezünkben tartott varázslat. Bár nekem ezt nem mindig tudta biztosítani, azért szívesen ajánlanám mindenkinek, mert minden benne van, ami csak egy jó könyvhöz kellhet: barátság, szerelem, őrület, természettudomány, vallás, szocializmus, boszorkányság, kígyóvadászat, hipnotizálás… Perry szenzációsan építi be ezt a sok apróságot, a viktoriánus miliő nagyon szépen összerakott – csak valahogy mégsem tudott érdekelni ez az egész.
Ebben a könyvben minden a „varázslatos” hangulat felé tolja az összképet, amitől tényleg könnyen fogyaszthatóvá válik ez a bő négyszáz oldal, és semmi gátja nem lehet az „elmerülésnek”. Csak számomra ez néha túl sok is volt: nem mindig éreztem hitelesnek, hiányzott az a fajta kegyetlenség, amitől „életszagúbb” lett volna a történet. Talán emiatt járt folyamatosan az a fejemben, hogy Perry mintha nem menne elég „mélyre” a szereplői lelkében, mintha egy szimpatikus-barátságos felső réteget mutatna csak be, és az igazán durva, kemény részeket kihagyná, melyek által még jobban, úgy igazán fájdalmasan magunkra tudnánk ismerni a szereplőkben.
Úgyhogy újfent oda lyukadtam ki, mint A föld alatti vasút vagy a Ragyog a hold esetében*: jó-jó, csak nem nekem.
Valamivel bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-12-13+…

* Ezzel szerintem én le is állok a 21. Század KULT Könyveivel. Három alapján érezni vélem a kiadói sorozat koncepcióját, a benne szereplő könyvek stílusát (milyenségét?), és eléggé egyértelmű, hogy nem nekem szól. Kár, pedig szép könyvek.

1 hozzászólás
>!
Chöpp P
Sarah Perry: Az essexi kígyó

A harmadik könyvem volt a XXI. század Kiadótól és némi elkeserítő tendenciát vélek felfedezni a regényekben – bár ne lenne igazam!
Könnyebb pontokba szednem, ezért – most kivételesen – a könnyebbik utat választom:
1. A könyv(ek) nagy része olyan volt a számomra, mint mikor Atráskó (Atreyu alias Noah Hathaway) a Szomorúság Ingoványában küzdi magát előre Artax-szal.
2. Vannak az úton felsejlő kincsek, de annyira ritkák és szilánknyi mind, hogy áthaladok rajtuk, ha óvatlanul közlekedem.
3. A szereplők közötti kapcsolat inkább fárasztó, mint egy hosszú, trópusi forróság. És amikor a menetrendszerűen érkező eső sem hoz enyhülést, még fárasztóbbá válik – főleg mert előre tudod, hogy nem változik semmi.
4. A nyelvezet sima és csúszik is simán, azzal nincs gond. De valahogy olyan semmilyen.
5. Számomra az egész történet esetleges és felesleges. Vele, vagy nélküle? Inkább nélküle.
Kapcsolódó könyvek (amiket éppúgy ezek a jellemeznek): Michael Chabon: Ragyog a hold és Rose Tremain: Gustav-szonáta. /Ez utóbbira az utolsó fejezeteken kívül érvényes az első 4 pont./


Népszerű idézetek

>!
tonks 

Habár a hold még nem ment le, kelet felé már fény játszott az égen, és a földek felett köd lebegett. Helyenként megsűrűsödve nekirontott a gyaloglónak, nedves sóhajt lehelt az arcába, azután szétoszlott.

360. oldal

1 hozzászólás
>!
tonks 

Kezdem azt hinni, hogy még a tudás sem képes megszabadítani a világot az összes furcsaságától.

223. oldal

1 hozzászólás
>!
Chöpp 

Az igazságtalanságot a legnehezebb elviselni.

72. oldal

Kapcsolódó szócikkek: igazságtalanság
>!
Belle_Maundrell 

Semmi sem lehet fontosabb, mint hogy éljünk az elménk adottságaival!

173. oldal, II. Mindent elkövetni - Április

>!
Chöpp

Önt talán elborzasztja a gondolat, hogy nem állunk magasabb szinten az állatoknál, vagy ha mégis, akkor csupán egyetlen lépcsőfok választ el tőlük. Nekem viszont ez adott szabadságot. Egyik állatot sem korlátozzák előírások, akkor mi miért hagyjuk magunkat?

174. oldal

>!
Chöpp

A tündérgyerek elnyomta a cigarettát, és rágyújtott a következőre; reszkető szárnyából kihullott egy toll.

289. oldal

1 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell 

Az ősz a buzgó tél útjába áll: meleg és hamvas a hónap, csiszolatlanul szépséges.

415. oldal, IV. A ribillió végnapjai - November

>!
tonks 

Azon a borús, hajnal előtti órán indult útnak, amikor a legenyhébb teher is elviselhetetlen, és a napkelte nevetségesen távolinak tűnik.

360. oldal

>!
Belle_Maundrell 

– Elmennek tőlem; mindazok, akik valaha is szerettek, s mindazok, akiket valaha is szerettem.

237. oldal, III. Vigyázni minden időben - Június

>!
Belle_Maundrell 

Annyira kevés boldogságban volt részem azelőtt, úgy gondoltam, nem lehet így lángolni anélkül, hogy el ne lobbanna az ember.

256-257. oldal, III. Vigyázni minden időben - Június


Hasonló könyvek címkék alapján

Charles Dickens: Karácsonyi ének
Charles Dickens: Közös barátunk
Charles Dickens: Két város regénye
Dickens Károly: Karácsonyi ének prózában
Charles Dickens: Szép remények
Charles Dickens: Twist Olivér
George Mann: Mechanikus London
Charles Dickens: Örökösök I-II.
Elizabeth Gaskell: Észak és Dél
Charles Dickens: Nicholas Nickleby I-II.