Az ​ezer forrás szigete (Ezer forrás szigete 1.) 40 csillagozás

Sarah Lark: Az ezer forrás szigete

Szerelme halála után Nora érdekházasságot köt egy jamaicai ültetvényessel. Ám az élet a karibi szigeten nem úgy alakul, ahogy a nő megálmodta…

Eredeti megjelenés éve: 2011

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Regényes történelem General Press

>!
General Press, Budapest, 2013
684 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636434854 · Fordította: B. Szabó Károly
>!
General Press, Budapest, 2013
684 oldal · ISBN: 9789636436889 · Fordította: B. Szabó Károly

Kedvencelte 1

Várólistára tette 33

Kívánságlistára tette 27

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Nono_ P>!
Sarah Lark: Az ezer forrás szigete

– …Csak jó és rossz létezik, királynő. Nem fekete és fehér.

Vonzott ez a téma: a rabszolgaság, az ültetvények, Jamaica és persze az adott körülmények, ahogy akkor éltek az emberek. De ennél sokkal többet kaptam.
Volt a könyvben szerelem, szenvedély, ármánykodás, bosszú és vér. Egy szóval: tetszett. A fél csillag levonasa mégis azért jár, mert néha úgy éreztem, egy szappanoperát olvasok, de nem volt annyira nyálas.
Kezdem is a folytatást, mert kíváncsi vagyok, hogyan alakultak a dolgok.

2 hozzászólás
Amilgade>!
Sarah Lark: Az ezer forrás szigete

Hihetetlen kalandban van része Norának Jamaica szigetén, ahol a fehérek semmibe veszik a rabszolgákat. A romantikáé a főszerep ebben a könyvben, de a háttérben megjelenik a rabszolgaság, a kegyetlenkedés, és nem utolsó sorban Jamaica gyönyörű tájai.

1 hozzászólás
MezeiMarcsi>!
Sarah Lark: Az ezer forrás szigete

Az írónő kicsit jobban is szerethette volna saját főhősnőjét.

Zsuzska79 >!
Sarah Lark: Az ezer forrás szigete

Jó könyv volt, igazán tetszett. Szerintem egyszer elolvasom a második részt is. Néha kicsit szappanoperás beütés éreztem benne, de nem volt annyira csöpögős, amennyire az elején gondoltam. A főhősnőt kissé naiv teremtésnek gondoltam. Érdekes volt belepillantani a Jamaicai rabszolgák életébe.

Pandamonium>!
Sarah Lark: Az ezer forrás szigete

Azt a mindenit! Ez akkora kaland volt, hogy hihetetlen! És végre, végre a sok város és a szuper angliai időjárás után, felüdülés volt a forró napsütés, a színes dzsungel és a gyönyörű Jamaicai tengerpart.
Imádtam ezt a könyvet, és nem csak a csodás környezet miatt, hanem mert tanulhattam egy kicsit a rabszolgák sorsáról a 18.századi Jamaicában, betekintést nyerhettem például, hogy hogyan lesz cukor a cukornádból, és mindenekfelett mert totális meglepetés volt a történet, ugyanis teljesen másra számítottam, amikor kivettem a könyvtárból, és szinte elejétől a végéig más irányba haladtak a cselekmények, mint amire gondoltam. Soha nem tudtam mi fog történni legközelebb, teljesen váratlanul ért minden, és sokszor el se akartam hinni, hogy most ez tényleg megtörténik. Csak úgy faltam minden sorát. Hiába a majdnem 700 oldal. Ez esetben még ezt is keveselltem.
A szerelemből egy kicsit hiányom volt, még egy kis szenvedélyt azért igazán elbírtam volna. De így is nagyon kerek volt. Amit viszont Nora átélt, hát én azt biztosan nem bírtam volna. (Senkinek nem kívánnám azt az 5 évet a kedves Akwasival.) A fekete rabszolgák életéről nem is beszélve. Nagyon jó volt! Abszolút túlhaladta a várakozásomat. Megyek is és mindjárt folytatom a második résszel.

Youditta>!
Sarah Lark: Az ezer forrás szigete

Jól megírt regény, érdekes történet egzotikus helyen. Rabszolgatartás, vallás, ültetvény, szerelem, bosszú és gyűlölet. Minden ami egy szórakoztató történethez kell, de azért mégis egy kicsit több, hisz az írónő igyekezett történelmileg is hiteles maradni. Aki szereti a kicsit történelmi, de inkább szerelmes családregényeket nekik tetszeni fog.
Meglepő volt, mert a végén (kb utolsó 150 oldalon) sokkal egyszerűbb befejezésre számítottam, mint ahogy végül az írónő zárta le a történetet.

Georgina77>!
Sarah Lark: Az ezer forrás szigete

Igazából nem tartott ez ilyen sokáig, hanem csak az elmúlt 4-5 nap telt az olvasásával. Január végén nem sikerült elkapnom a hangulatot, de most szinte faltam, attól eltekintve, hogy nem voltam maradéktalanul elégedett a történettel. Helyenként valóban kicsit rózsaszín, viszont a konkrétumok taglalásakor kellően plasztikus és borzasztó. A karakterekkel is elégedett voltam, hihetőek. Összességében nem volt ez rossz. Mindezek ellenére a folytatást egyelőre hagyom.

Anita29>!
Sarah Lark: Az ezer forrás szigete

Számomra a könyv ingadozó volt,volt mikor nem tudtam letenni és volt mikor meg nagyon vontatott lett.A tartalom az érdekes volt,bepillantást adott a rabszolgák életébe,abba a korba.

Lyria8>!
Sarah Lark: Az ezer forrás szigete

Fantasztikus volt. Nagyon tetszett. Gyorsan be is szerzem a folytatását.

iramanna>!
Sarah Lark: Az ezer forrás szigete

Körülbelül 2 éve fedeztem fel magamnak a Regényes Történelem c. sorozatot a General Press kiadónál. A sort épp ezzel a regénnyel siekrült megnyitni:) Azóta az írónő az egyik kedvencemmé vált.
Nagyon szórakoztatónak találtam a regényt, fordulatos, ugyanakkor sok szép leíró rész is gazdagítja. Közben „elfogyasztottam” az írónő összes magyarul megjelent könyvét, így elmondhatom, hogy ez ragadott meg leginkább… bár az összes jó volt:)


A sorozat következő kötete

Ezer forrás szigete sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Diana Gabaldon: Az utazó 1-2.
Alex Haley: Gyökerek
Yaa Gyasi: Hazatérés
Leila Meacham: Somerset
Wilbur Smith: Kék horizont
Kathleen Grissom: Tölgyfa a dombtetőn
Budai Lotti: Édes lázadás
Robin Hobb: A végzet hajója I-II.
Krencz Nóra: Szilánk
Margit Sandemo: Maszkabál