Hű, ez hosszú lesz…
Először is, a történettel való kapcsolatom, húú– Viharos? Minimum. De akármi akárhogy is legyen, függetlenül attól, hogy személy szerint mennyi élvezetet nyertem az olvasás során, azt kell mondjam; talán ez volt SJM egyik legjobban, legalaposabban szerkesztett könyve. Úgy vélem, nagyon sok időt fordított a cselekmény felépítésére, tényleg, még a csehovi puska elve is érvényesül (ezt eddig soha nem tapasztaltam a könyveiben, már amennyit olvastam). Látszik, hogy sok energiát fektetett a kötetbe, és ez mindenképp becsülendő! Figyelembe kell vennünk persze azt is, hogy az írónő első (tényleg) felnőtt fantasy próbálkozásáról van szó, ennek pedig sokszor nem csak a nyelvezetben sikerül megnyilvánulnia, de igyekszik dramaturgiában is. Hogy ez mennyire sikerül, akár érzelmi, akár történeti szinten, már más tészta – kinek mennyire. Annyit biztosan állíthatok, bármennyire is nyit az újdonság felé a kötet, egy tipikus (bár ezzel nem hiszem, hogy bármi baj lenne) SJM könyvet kaptunk.
Személyes vélemény… a könyv második felétől (de inkább az 52. fejezettől – 475. oldaltól) élveztem az olvasást. Nem tudom mi történt, de le se tudtam tenni a könyvet, érdekelt mi történik. Előtte? Nem nyerte el túlzottan tetszésem – ennek pedig több oka is van. Előre mondom; biztos vagyok benne, hogy a személyes tapasztalataim befolyásolták az értékelést, így lehetséges, hogy nem tudom teljesen objektíven megítélni ezeket az adott dolgokat.
Először essünk túl a negatív pontokon (kategóriákba szedve):
I. Karakterek
Egyedül Bryce karakterével volt problémám. De vele nagy.
Érdekes, mintha Celaenát láttam volna újraéledni. A könyv első felében nagyon sok dolga volt, ami kicsapta nálam a biztosítékot. Mert nem elég, hogy sokszor kibírhatatlanul bunkó, önző, és simán átgázolhat bárkin (miközben őt nem szabad megsérteni). Nem ám, van itt sok más probléma. (És itt kapcsolódnak be a személyes élmények – lehet, hogy mások erre egyáltalán nem így reagálnak majd!) Tudom, hogy SJM könyveit nagyon sok kritika ( személyes véleményem szerint; egy részük jogos, más részük egyáltalán nem) éri, pl. (többek között) a „birtokló, durva, agresszív” férfi szereplők miatt. Na, itt ezt szerette volna orvosolni Bryce éles elidegenedésével a hasonló felfogású férfiaktól. Azonban azzal, hogy minden egyes létező hímnemű lényre az „alphahole” (zseniális) kifejezést aggatta, vagy előre leírta őket undorító viselkedésű disznónak, nem tett túl jót. Attól, hogy rossz tapasztalatai voltak egy-két (mert persze minden egyes létező férfi eltöltene vele pár éjszakát, hisz a leggyönyörűbb nő, akit csak láttak) férfivel, nem lesz feljogosítva arra, hogy mindenki mást is elítéljen – csak mert férfi. Vagy mert nem ember. (Ez így nevetségesnek hangzik, de na, ebben a világban nem.) Tehát, egy szexista-rasszista. De mivel egyben nő is, rendben van, gondolom. Nem, ez egyáltalán nincs rendben – és ezt úgy mondom, hogy nekem tényleg volt rossz tapasztalatom – nem úgy mint neki, aki leginkább az édesanyja sajnálatos esetére alapozza a véleményét. Ahogy nem minden nő gyenge, tehetetlen, vagy teszem azt: hűtlen k****, úgy nem minden férfi alávaló, erőszakos szemétláda. Ha nem szeretjük ha lenéznek a nemünk miatt, miért oké hát, ha mi tesszük ugyanazt? (Érdekes mondjuk, az nem zavarja ilyen radikális mértékben, hogy az embereket elnyomják, holott ő is csak félvér…)
Ehhez már csak annyit tudnék hozzáfűzni, hogy a legnagyobb alphahole Danika volt. Könyörgök, mikor Ruhn szimplán spoiler, kb. szétverte… De mivel ő nő, nem lehet túlvédelmező? Gondolom.
Ezért is problémás, az ahogy az írónő igyekszik okosnak beállítani a főszereplőt, mikor Hunt és ő egy spoiler lesznek. Csak mert Hunt férfi – Bryce direkt félreérti a szavait, szándékosan kategorizálja, és szó szerint kiprovokálja, hogy a férfi legrosszabbat gondolja róla, amit aztán nagy mosolyogva felróhat neki („csak azért mert nő vagyok, hülyének nézel” alapon) – ekkor már tényleg jogosnak érezve, hogy „alphahole-nak” szólítsa.
Ide jön még a „party girl” életmód idealizálása. Én, aki majdnem elveszítettem a testvérem, pontosan az történetben vázoltak miatt, közel kerültem, hogy letegyem a könyvet, mikor eljutottam a sorig: „nincs azzal semmi gond, ha valaki egy party girl”. Tényleg? Nem gond, ha szabadidődben állandóan részegre iszod magad, és világod nem tudod, mert pluszban orrba-szájba drogozol, ezzel „oldva meg” a problémáidat (a könyv így írta le a party gilr életmódot)… Értem. Oké. Akkor más véleményen vagyunk. Annak örültem, hogy erről spoiler a főszereplőnk, de nem vagyok biztos benne, hogy ezt mi okozta (a „nincs vele gond” kijelentés később tűnt fel, és később is „okés”, nem „dark” dologra asszociál, ha erről az időszakról van szó), de úgy vélem, leginkább a sokk, amit spoiler okozott. Értem, hogy mit szeretett volna ezzel üzenni az írónő, tényleg. De nekem, személy szerint (!) ezek a témák – ha rugalmatlan vagyok emiatt, ha nem –, nem leokézhatók, a „szabad döntés” jogán. Mások biztosan nem így éreznek, és ezzel nincs is baj, de számomra…
II. A világépítés
Nem azt mondom, hogy érthetetlen. De azt sem mondanám, hogy tiszta a kép – sok helyen logikátlanságot látok. Teszem azt, a Drop nélkül „emberi hosszúságú élettartam” jut ki a Vaniroknak, mégis léteznek fajok, akiknek gyerekei 80 éves korukig el sem érik a felnőtt kort (de a Drop folyamata különösen veszélyes, tehát gondolom… felnőttként lehet csak elvégezni). Ehhez jön a gyorsabb gyógyulás, és a lassabb öregedés, amit szintén a Drop által lehet elérni, de közben már előtte is birtokolják ezeket a tulajdonságokat. Nem mondom, hogy nem értem a lényeget a jelenség mögött, de egy kicsit szigorúbb szabályok jót tettek volna, ha ezt a folyamatot írjuk le.
Ugyanígy, a rengeteg faj. Hogyan élnek, férnek meg egymás mellett? Képesek egymással szaporodni, ha jól veszem ki. Mi történik a különböző átalakulásra képes lényekkel? Miért nem állnak a boszorkányok az emberek mellett? Hiszen… emberek? spoiler Egy picit hiányoltam egy nagyobb és részletesebb térképet (az egész bolygóról, vagy még nagyobb egységről), szószedetet, és hierarchikus rendszert. Ismét, érthető mit szeretne az írónő, de sokszor úgy érzem, ami az ő fejében tökéletesen összeáll, az enyémben még nem feltétlenül. (Ez lehet az én hibám is.)
A világépítés adagolása, kicsit… mintha infóbombákat kaptam volna, néha egy-egy beszélgetés közepébe beleszúrva. Magamnak ellentmondva; egy helyen kifejezetten tetszett ez a megoldás, Luna templomában – itt rettentő jól ráérzett az írónő, hogy tartsa mozgásban a jelenetet – egyedül itt nem a narrátor darálta le a történelmet, hanem egy harmadik, külső személy; az idegenvezető. Ezáltal nem dermednek meg a karakterek, ők is részesei maradtak a jelenetnek. Ezen kívül, picit száraznak éreztem egyes helyeken az infókat. Ez nem nagy baj, semmi ilyesmi, csak helyenként zavaró volt.
A kifejezések sok helyen… Nem igazán szerencsés olyan szavakat használni, mint pl. unorthodox, ha a fantasy kultúrád nem ismeri a kereszténységet – sőt, homoszexuális angyalok léteznek. Ugyanígy; a latin kifejezések belekeverése az angolba, holott nem létezik ez a nyelv. (Ezt persze kezelhetjük úgy, mint Tolkien esetében; jellemezni igyekszik vele a kitalált nyelv és azon nyelv kapcsolatát, amin a történet eredetileg íródott. Kinek mi.)
A nők helyzete (ismét). Elvileg tárgyként kezelik őket, de ettől függetlenül vannak női vezetők + Bryce spoiler. Egy picit itt úgy tűnik, mintha a „ne kérdezz, fogadd el” kategóriába esne ez a kis rész.
III. A szerelem (Ez egy SJM könyv, mit vártál :)?)
Ezzel nem volt különösebb gond (meglepő, mi?). Az egyetlen különös dolog, hogy a könyv elején megtudjuk: „A Találkozó bő egy hónap múlva esedékes.” A könyv tehát egy jó hónap eseményeit írja le, ami nekem kevés idő ahhoz, amit a könyv végén tapasztalunk spoiler.
IV. A rejtély / cselekmény
Itt se volt különösebb baj, bár a közepe felé eléggé belassul a cselekmény – itt többnyire a kapcsolaton, és annak építésén volt a hangsúly. De mint mondtam, szerintem szépen kitett magáért ezen a téren az írónő, le a kalappal. (Ahhoz mérten, amit eddig olvastam tőle.)
AMI TETSZETT:
I. Karakterek
Bryce: (Szinte érzem, ahogy mindenki bedobja WTF nézését.) Bryce karaktere nem tökéletes. Ó, Isten a tanúm, nem az. Ha nem fizettem volna a kötetért, és nem vártam volna ennyire, simán félbehagyom – de örülök, hogy nem tettem. Bár nem csapott arcon, látom a karakter fejlődését. Ahogy az írónő igenis rámutat a hibáira, és addig böködi egy-egy szereplő által, míg maga is be nem ismeri, r*hadt nagy s*ggfej sokszor. Összességében, azokból válogatva, akikről olvastam SJM karakterei közül, egyértelműen ő a legösszetettebb, a legmélyebb. Egy-két megmozdulása a könyv végén se teljesen érthető (de itt is, az adott szereplők nem maradnak csendben, emlékeztetik, hogy hülyeséget beszél, és szedje már össze magát pl. spoiler ) – de valahol nagyon Bryce. Mert nem arról van szó (a könyv második felétől), hogy Bryce egy bunkó, és kész. Nem, a világ reagál szépen a megszólalásaira, tetteire, néha jól a helyére téve. Ez a váltás pedig olyan jót tett a történetnek, hogy Bryce olyan nagyot ugrott, hogy majdnem átvette a kedvenc szereplőm helyét… Persze a megszokott SJM klisék itt is jelen vannak spoiler, de az adott helyzetet figyelembe véve nem biztos, hogy túlzottan bánom.
Hunt: Kicsit mintha Cassiant láttam volna, egy kis Rhysanddel keverve. Kedveltem, nekem személy szerint semmi bajom nem volt vele. Neki is voltak hibái, de belátta őket, és bocsánatot kért – szembenézett velük. Nem mondom, hogy nagy kedvenc, de szépen felépített, érthető motivációval, elég érdekes háttérrel. Itt is a szokásos klisék, de nekem belefért.
Ruhn: Kedvenc szereplő, kérdés nélkül. Szintén, nem tökéletes, de ezt tudja is.
II. Világépítés
Nagyon jó ötleteket tartalmazott. A város maga, engem Babilonra emlékeztetett, míg pl. az Istros a Duna (déli részének) latin, a 'Keres' pedig az erőszak istennőinek görög neve. A különböző negyedek, ahogy a nyomozás során végigjártuk a „minibirodalmakat”, beszédbe elegyedtünk különböző lényekkel, ahogy megismertünk egy-egy vallást (vagy ágazatot). Még ha a tálalás nem is a kedvencem, az ötletek egész jók, élveztőek.
III. Szerelem
Nekem tetszett a románc maga, még ha különösebb érzéseket nem is váltott ki belőlem. A két karakter tökéletesen illett egymáshoz, egy Bryce-hoz hasonló szereplőnek tényleg kell valaki, aki képes a helyére tenni – ehhez tényleg tehetség kell. Ha kivesszük az egyenletből amit a negatív dolgok között említettem, számomra teljesen érthető, hogy közel kerültek egymáshoz, főleg a múltjukat tekintve. Azok után, amit veszítettek (számomra) egyértelműnek tűnik a ragaszkodásuk, legyen szó bármilyen szintről. Néha vannak enyhén kínos megszólalások, és túldramatizál történések, de ez SJM, nem vártam mást, és nincs is vele különösebb bajom. (+ Kinek mi a romantikus.)
IV. Rejtély / Cselekmény
Volt ahol nagyon meglepett, volt ahol nagyon nem. Egy-két tippem totál hülyeség volt (így visszaolvasva nem tudom mit gondoltam), de voltak amiket eltaláltam pl. spoiler. A megérzéseim általában jók, de itt (ha sejtettem is valamit), sikerült többször megdöbbennem. Néha az írónő csapdáiba is beleestem spoiler, ez pedig meglepett. A második részt tényleg, nagyon élveztem a maga túlzó, drámai dolgaival együtt is, konkrétan nem tudtam letenni a könyvet – és amint vége lett, újra akartam olvasni. (Egyedül Bryce idegesítő viselkedése tart vissza ettől…) Sőt, 2x megkönnyeztem az eseményeket. spoiler A vége ugyan kicsit túl spoiler lett, nekem tetszett – akár folytatás nélkül is megállhatná a helyét (szó-szó). Az utolsó 400 oldalt kb. egyszerre toltam be… Vannak benne logikátlanságok, túlságosan drámai események, de élvezhető.
Bár az első sokk után engem lep meg a legjobban – higgyétek el –, tetszett a könyv. A második rész, és legfőképp az utolsó harmad sok dolgot más szögből mutat be. Itt is vannak logikátlan dolgok, de élvezeti szempontból sokkal többet nyújtott, mint az első fele. Lesz akinek tetszeni fog, és lesz akinek nem, és jól is van ez így. De figyelembe véve, hogy SJM első felnőtt próbálkozásáról van szó, szerintem (inkább szerkezetre értve) szépen teljesített.
Ha csak a végét / a könyvutolsó harmadát kellene értékelnem (élvezeti szempontól!), 4,5 csillagot adnék, de mivel az eleje tényleg, nagyon-nagyon-nagyon nehezen ment, nem tudok reálisan 3-nál többet adni (ami nálam nem kifejezetten rossz értékelés). De a következő részt mindenképp megveszem, sőt, kíváncsi leszek, mit hoz ki az írónő a történetből.
Ki hitte?
Vajon van bárki, aki elolvas egy ilyen hosszú értékelést?