House ​of Earth and Blood (Crescent City 1.) 25 csillagozás

Sarah J. Maas: House of Earth and Blood

#1 ​New York Times bestselling author Sarah J. Maas launches her brand-new CRESCENT CITY series with House of Earth and Blood: the story of half-Fae and half-human Bryce Quinlan as she seeks revenge in a contemporary fantasy world of magic, danger, and searing romance.

Half-Fae, half-human Bryce Quinlan loves her life. By day, she works for an antiquities dealer, selling barely legal magical artifacts, and by night, she parties with her friends, savoring every pleasure Lunathion—otherwise known as Crescent City— has to offer. But it all comes crumbling down when a ruthless murder shakes the very foundations of the city—and Bryce’s world.

Two years later, her job has become a dead end, and she now seeks only blissful oblivion in the city’s most notorious nightclubs. But when the murderer attacks again, Bryce finds herself dragged into the investigation and paired with an infamous Fallen angel whose own brutal past haunts his every step.

Hunt Athalar,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Bloomsbury, London, 2020
886 oldal · ISBN: 9781408884409
>!
Bloomsbury, Londom, 2020
804 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781408884416 · Illusztrálta: Virginia Allyn, Carlos Quevedo
>!
Bloomsbury, USA, 2020
804 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781635576177

5 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

Crescent City

48 tag · 23 karc · Utolsó karc: 2020. április 8., 16:40 · Bővebben


Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Hunt Athalar · Bryce Quinlan · Danika Fendyr


Kedvencelte 3

Most olvassa 15

Várólistára tette 92

Kívánságlistára tette 117

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
DarknessAngel
Sarah J. Maas: House of Earth and Blood

Imádtam, nem csalódtam. Sarah megint megcsinálta. Kreált egy szuper érdekes világot mindenféle természetfeletti lénnyel, nagyszerű történettel, valamint szerethető és kellőképpen izgalmas szereplőkkel. Ez a könyv annyira terjedelmes, és nem csak méretileg, de tartalmilag is. Úgy érzem, mintha már most végig olvastam volna egy komplett sorozatot. Egyszerűen fenomenális volt!
Megvan a brutális kezdet, a lassúbb nyomozás, felépülés, a romantikus szál kibontakozása, kisebb malőr, a csavar, nagyobb malőr, epic összecsapás, titkok feltárása, csata, veszteségek, barátságok… Minden, de komolyan, minden van itt! Egyáltalán nem volt baj, hogy voltak itt-ott kevésbé mozgalmas jelenetek, mert hát a vége nagyon brutál lett.
Bryce, Hunt és Ruhn nagyon a szívemhez nőttek. Messze nem tökéletesek, viszont annyira érdekesek. Mindegyikükben van valami igazán különleges, így alig várom, hogy a további részekben is minél többett fedezhessünk fel ezekből. Tetszett, hogy nem csak Bryce szemszögéből volt írva a történet, hanem Hunt és Ruhn is kapott elég rivaldafényt. Lehabah és Syrinx másik két nagy kedvencem. Legjobb tündér és háziállat a világon ^-^
Nem gondoltam volna, hogy még meg is fogom könnyezni a könyvet, pedig így lett. Nagyon nem számítottam arra, ami a végén történt.
Egyedül egy dolgot nem értek Micah-val kapcsolatban. spoiler Mert elmagyarázott mindent, ezt viszont mégis kihagyta.
A könyv címét nem igazán értem, attól eltekintve, hogy ugye ez az egyik ház neve, nem igazán volt semmi jelentősége. Simán lehetett volna az a címe, hogy Crescent City. A borító dettó. Vártam, hogy kapcsolódni fog a történethez, de semmi utalás nem volt se a madárra, se a kígyóra, se a fura mechanikusnak tűnő nőre.
Ezektől az apróságoktól eltekintve, én imádtam minden sorát. Sarah-ban eddig még tényleg sosem csalódtam.

Ó, és mellesleg, most az a fehér kékszemű cica érdekel a legjobban :D

2 hozzászólás
>!
Naiva P
Sarah J. Maas: House of Earth and Blood

Biztos nem vagyok ezzel egyedül, de kíváncsi voltam, mi lesz SJM következő dobása. El tud-e szakadni a sötét tündérek világától és tud-e más műfajban is írni? Emlékszem, amikor be lett harangozva ez a könyv, azt írták róla, hogy fantasy-thriller lesz. Nos, szerintem ez nem egészen volt az, de voltak benne eléggé rázós részek. Urban fantasy, tele a legkülönbözőbb fantázia lényekkel. Engem ez a regény egy kicsit inkább a Six of Crows-ra emlékeztetett. Főként a karakterek miatt.
A lassú kezdet, nem szokatlan egy ekkora terjedelmű fantasy regénytől, hiszen a világ nagy, a világfelépítés összetett és kicsit sok volt a szereplő. Sokáig nem is volt olyan egyszerű követni, ki-kicsoda. Akönyv első része nehezebben olvasható, míg a könyv második felét egyszerűen muszáj vagy végig olvasni.
Bryce és Hunt végjátékot szeretnék, akarok. Követelem, hogy az legyen ezek után! Csak hát’, tudjuk jól, milyen SJM.

2 hozzászólás
>!
Vicky3 
Sarah J. Maas: House of Earth and Blood

Tipikus Sarah ez a könyv – a jelző minden pozitív és negatív árnyalatával.

Aludnom kellett rá párat, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat és ennek a legfőbb oka, hogy kissé csapongó és meglehetősen túlírt lett ez a könyv. Így meg elég nehéz volt néha követni a fő sodrását a regénynek, miközben oldalakon keresztül teljesen lényegtelen információkkal és leírásokkal bombázott az írónő. Ne értsetek félre, nem egyszerű egy első könyvet megírni úgy hogy megismertesse velünk az új világot, bemutassa a szabályrendszerét, a politikai kapcsolatokat és bemutassa a kismillió egy szereplőjét, akik benépesítik ezt a világot (pontosabban csak a várost). Plusz még ehhez hozzá is kéne adni valamifajta cselekményt, meg egy kibontakozó szerelmi szálat, természetesen. Azt kell mondjam, hogy ez így együttesen nem igazán ment és ezért voltam bajban.

A világ érdekes, szerettem, hogy ezúttal egy urban fantasyt írt nekünk Sarah, tetszettek az apróbb kiegészítések és ötletek is benne, de összességében még mindig elég homályosnak érzem a világ szabályrendszerét. Több mint 800 oldalt töltött meg az írónő és mégse volt elég neki ennyi oldal, hogy össze tudja fűzni azt a temérdek elejtett információt a világról, hogy egy értelmes egészet kapjak és ne egy lyukakkal tátongó képet. Főleg az elején éreztem azt, hogy a nyakamba öntött egy csomó információt mindenféle kontextus nélkül (nagyon nem megy még az írónőnek a mutasd és ne mond szabály) Bryce monológjain keresztül, de amikor meg az kellett volna, hogy összefűzze nekem ezeket az infókat akkor meg persze hogy nem monologizált nekem a csaj. Ennek köszönhetően egyszerre érzem túlírtnak és kevésnek ezt a 800 oldalt. ACOWAR szindróma a köbön. (pl az Ordeal and Drop közötti különbség sokáig nem volt világos, sőt még most se esküdnék meg rá, hogy úgy értelmezem ahogy azt Sarah elképzelte).

A karakterek Sarahtól már megszokottak. Byrce és Hunt mintha egy az egyben Aelin és Rowan lenne újra, aminek én személy szerint nem különösebben örülök. Szerencsére azért Bryce messze nem volt olyan tenyérbemászóan irritáló mint Aelin, de sajna olyan érzésem van hogy spoiler affelé haladunk. Szerettem a kapcsolatuk alakulását, ezt a szálat szépen kidolgozta az írónő, mégha úgy is érzem néha, hogy Sarahnak a feminizmusról alkotott képe elég torzult. Vagy csak az zavart, hogy ennyire egyértelműen a képembe kellett tolni, hogy nehogy ne vegyem észre? Ki tudja.

Ugyanakkor főleg a vége felé sokszor alávetette a karaktereket a cselekménynek és olyan döntéseket írt meg nekik, amik teljesen logikátlanok voltak az eddig megismert motivációik alapján. Habár ez a karakteridegen marionettezés se újdonság, mondhatni ez is egy sajátossága az írónőnek. Na meg a nagy titokzatoskodások, miközben a karakter fejében vagyok, mint olvasó…. bele se menjünk még egyszer, már Aelinnél is kiakasztott. (bár itt elég egyértelműek voltak a titkok).

Magát a várost szívesen bejárnám – bár lehet emberként nem élném túl – éppen ezért frusztráló volt, hogy oldalakon keresztül tök unalmas dolgokról kellett olvasnom (a nyomozás elég slampos volt, a közepén meg rém unalmas), miközben annyi érdekes és különleges lényt és mágiát megvillantott az írónő a városban, de azokat letudtuk egy-két mondattal. Bezzeg arról sose feledkezett el az írónő tájékoztatni, hogy éppen milyen tűsarkúban vagy milyen ruhában van a főszereplőnk. Vagy hány órát tölt sminkeléssel. Ne értsetek félre, nincs ezzel bajom, de semmi kedvem erről olvasni, miközben egy mágikus piacot vagy éppen egy rejtélyes túlvilági temetőt lehetne felfedezni.

Igen azt hiszem végre meg is van, hogy mit gondolok a könyvről: elszalasztott lehetőség az írónő berögződései miatt. Olyan érzésem van, hogy nem fejlődik a kiadott könyvekkel arányosan az írói tehetsége. Bár, abból kiindulva hogy mekkora népszerűségnek örvend, talán nincs is rá szüksége és csak a saját értékeimet erőltetem rá. Elolvasom majd a folytatást is, de nem ülök tűkön amíg meg nem jelenik.

8 hozzászólás
>!
manami P
Sarah J. Maas: House of Earth and Blood

Hű, ez hosszú lesz…

Először is, a történettel való kapcsolatom, húú– Viharos? Minimum. De akármi akárhogy is legyen, függetlenül attól, hogy személy szerint mennyi élvezetet nyertem az olvasás során, azt kell mondjam; talán ez volt SJM egyik legjobban, legalaposabban szerkesztett könyve. Úgy vélem, nagyon sok időt fordított a cselekmény felépítésére, tényleg, még a csehovi puska elve is érvényesül (ezt eddig soha nem tapasztaltam a könyveiben, már amennyit olvastam). Látszik, hogy sok energiát fektetett a kötetbe, és ez mindenképp becsülendő! Figyelembe kell vennünk persze azt is, hogy az írónő első (tényleg) felnőtt fantasy próbálkozásáról van szó, ennek pedig sokszor nem csak a nyelvezetben sikerül megnyilvánulnia, de igyekszik dramaturgiában is. Hogy ez mennyire sikerül, akár érzelmi, akár történeti szinten, már más tészta – kinek mennyire. Annyit biztosan állíthatok, bármennyire is nyit az újdonság felé a kötet, egy tipikus (bár ezzel nem hiszem, hogy bármi baj lenne) SJM könyvet kaptunk.

Személyes vélemény… a könyv második felétől (de inkább az 52. fejezettől – 475. oldaltól) élveztem az olvasást. Nem tudom mi történt, de le se tudtam tenni a könyvet, érdekelt mi történik. Előtte? Nem nyerte el túlzottan tetszésem – ennek pedig több oka is van. Előre mondom; biztos vagyok benne, hogy a személyes tapasztalataim befolyásolták az értékelést, így lehetséges, hogy nem tudom teljesen objektíven megítélni ezeket az adott dolgokat.

Először essünk túl a negatív pontokon (kategóriákba szedve):

I. Karakterek

Egyedül Bryce karakterével volt problémám. De vele nagy.

Érdekes, mintha Celaenát láttam volna újraéledni. A könyv első felében nagyon sok dolga volt, ami kicsapta nálam a biztosítékot. Mert nem elég, hogy sokszor kibírhatatlanul bunkó, önző, és simán átgázolhat bárkin (miközben őt nem szabad megsérteni). Nem ám, van itt sok más probléma. (És itt kapcsolódnak be a személyes élmények – lehet, hogy mások erre egyáltalán nem így reagálnak majd!) Tudom, hogy SJM könyveit nagyon sok kritika ( személyes véleményem szerint; egy részük jogos, más részük egyáltalán nem) éri, pl. (többek között) a „birtokló, durva, agresszív” férfi szereplők miatt. Na, itt ezt szerette volna orvosolni Bryce éles elidegenedésével a hasonló felfogású férfiaktól. Azonban azzal, hogy minden egyes létező hímnemű lényre az „alphahole” (zseniális) kifejezést aggatta, vagy előre leírta őket undorító viselkedésű disznónak, nem tett túl jót. Attól, hogy rossz tapasztalatai voltak egy-két (mert persze minden egyes létező férfi eltöltene vele pár éjszakát, hisz a leggyönyörűbb nő, akit csak láttak) férfivel, nem lesz feljogosítva arra, hogy mindenki mást is elítéljen – csak mert férfi. Vagy mert nem ember. (Ez így nevetségesnek hangzik, de na, ebben a világban nem.) Tehát, egy szexista-rasszista. De mivel egyben nő is, rendben van, gondolom. Nem, ez egyáltalán nincs rendben – és ezt úgy mondom, hogy nekem tényleg volt rossz tapasztalatom – nem úgy mint neki, aki leginkább az édesanyja sajnálatos esetére alapozza a véleményét. Ahogy nem minden nő gyenge, tehetetlen, vagy teszem azt: hűtlen k****, úgy nem minden férfi alávaló, erőszakos szemétláda. Ha nem szeretjük ha lenéznek a nemünk miatt, miért oké hát, ha mi tesszük ugyanazt? (Érdekes mondjuk, az nem zavarja ilyen radikális mértékben, hogy az embereket elnyomják, holott ő is csak félvér…)

Ehhez már csak annyit tudnék hozzáfűzni, hogy a legnagyobb alphahole Danika volt. Könyörgök, mikor Ruhn szimplán spoiler, kb. szétverte… De mivel ő nő, nem lehet túlvédelmező? Gondolom.

Ezért is problémás, az ahogy az írónő igyekszik okosnak beállítani a főszereplőt, mikor Hunt és ő egy spoiler lesznek. Csak mert Hunt férfi – Bryce direkt félreérti a szavait, szándékosan kategorizálja, és szó szerint kiprovokálja, hogy a férfi legrosszabbat gondolja róla, amit aztán nagy mosolyogva felróhat neki („csak azért mert nő vagyok, hülyének nézel” alapon) – ekkor már tényleg jogosnak érezve, hogy „alphahole-nak” szólítsa.

Ide jön még a „party girl” életmód idealizálása. Én, aki majdnem elveszítettem a testvérem, pontosan az történetben vázoltak miatt, közel kerültem, hogy letegyem a könyvet, mikor eljutottam a sorig: „nincs azzal semmi gond, ha valaki egy party girl”. Tényleg? Nem gond, ha szabadidődben állandóan részegre iszod magad, és világod nem tudod, mert pluszban orrba-szájba drogozol, ezzel „oldva meg” a problémáidat (a könyv így írta le a party gilr életmódot)… Értem. Oké. Akkor más véleményen vagyunk. Annak örültem, hogy erről spoiler a főszereplőnk, de nem vagyok biztos benne, hogy ezt mi okozta (a „nincs vele gond” kijelentés később tűnt fel, és később is „okés”, nem „dark” dologra asszociál, ha erről az időszakról van szó), de úgy vélem, leginkább a sokk, amit spoiler okozott. Értem, hogy mit szeretett volna ezzel üzenni az írónő, tényleg. De nekem, személy szerint (!) ezek a témák – ha rugalmatlan vagyok emiatt, ha nem –, nem leokézhatók, a „szabad döntés” jogán. Mások biztosan nem így éreznek, és ezzel nincs is baj, de számomra…

II. A világépítés

Nem azt mondom, hogy érthetetlen. De azt sem mondanám, hogy tiszta a kép – sok helyen logikátlanságot látok. Teszem azt, a Drop nélkül „emberi hosszúságú élettartam” jut ki a Vaniroknak, mégis léteznek fajok, akiknek gyerekei 80 éves korukig el sem érik a felnőtt kort (de a Drop folyamata különösen veszélyes, tehát gondolom… felnőttként lehet csak elvégezni). Ehhez jön a gyorsabb gyógyulás, és a lassabb öregedés, amit szintén a Drop által lehet elérni, de közben már előtte is birtokolják ezeket a tulajdonságokat. Nem mondom, hogy nem értem a lényeget a jelenség mögött, de egy kicsit szigorúbb szabályok jót tettek volna, ha ezt a folyamatot írjuk le.

Ugyanígy, a rengeteg faj. Hogyan élnek, férnek meg egymás mellett? Képesek egymással szaporodni, ha jól veszem ki. Mi történik a különböző átalakulásra képes lényekkel? Miért nem állnak a boszorkányok az emberek mellett? Hiszen… emberek? spoiler Egy picit hiányoltam egy nagyobb és részletesebb térképet (az egész bolygóról, vagy még nagyobb egységről), szószedetet, és hierarchikus rendszert. Ismét, érthető mit szeretne az írónő, de sokszor úgy érzem, ami az ő fejében tökéletesen összeáll, az enyémben még nem feltétlenül. (Ez lehet az én hibám is.)

A világépítés adagolása, kicsit… mintha infóbombákat kaptam volna, néha egy-egy beszélgetés közepébe beleszúrva. Magamnak ellentmondva; egy helyen kifejezetten tetszett ez a megoldás, Luna templomában – itt rettentő jól ráérzett az írónő, hogy tartsa mozgásban a jelenetet – egyedül itt nem a narrátor darálta le a történelmet, hanem egy harmadik, külső személy; az idegenvezető. Ezáltal nem dermednek meg a karakterek, ők is részesei maradtak a jelenetnek. Ezen kívül, picit száraznak éreztem egyes helyeken az infókat. Ez nem nagy baj, semmi ilyesmi, csak helyenként zavaró volt.

A kifejezések sok helyen… Nem igazán szerencsés olyan szavakat használni, mint pl. unorthodox, ha a fantasy kultúrád nem ismeri a kereszténységet – sőt, homoszexuális angyalok léteznek. Ugyanígy; a latin kifejezések belekeverése az angolba, holott nem létezik ez a nyelv. (Ezt persze kezelhetjük úgy, mint Tolkien esetében; jellemezni igyekszik vele a kitalált nyelv és azon nyelv kapcsolatát, amin a történet eredetileg íródott. Kinek mi.)

A nők helyzete (ismét). Elvileg tárgyként kezelik őket, de ettől függetlenül vannak női vezetők + Bryce spoiler. Egy picit itt úgy tűnik, mintha a „ne kérdezz, fogadd el” kategóriába esne ez a kis rész.

III. A szerelem (Ez egy SJM könyv, mit vártál :)?)

Ezzel nem volt különösebb gond (meglepő, mi?). Az egyetlen különös dolog, hogy a könyv elején megtudjuk: „A Találkozó bő egy hónap múlva esedékes.” A könyv tehát egy jó hónap eseményeit írja le, ami nekem kevés idő ahhoz, amit a könyv végén tapasztalunk spoiler.

IV. A rejtély / cselekmény

Itt se volt különösebb baj, bár a közepe felé eléggé belassul a cselekmény – itt többnyire a kapcsolaton, és annak építésén volt a hangsúly. De mint mondtam, szerintem szépen kitett magáért ezen a téren az írónő, le a kalappal. (Ahhoz mérten, amit eddig olvastam tőle.)

AMI TETSZETT:

I. Karakterek

Bryce: (Szinte érzem, ahogy mindenki bedobja WTF nézését.) Bryce karaktere nem tökéletes. Ó, Isten a tanúm, nem az. Ha nem fizettem volna a kötetért, és nem vártam volna ennyire, simán félbehagyom – de örülök, hogy nem tettem. Bár nem csapott arcon, látom a karakter fejlődését. Ahogy az írónő igenis rámutat a hibáira, és addig böködi egy-egy szereplő által, míg maga is be nem ismeri, r*hadt nagy s*ggfej sokszor. Összességében, azokból válogatva, akikről olvastam SJM karakterei közül, egyértelműen ő a legösszetettebb, a legmélyebb. Egy-két megmozdulása a könyv végén se teljesen érthető (de itt is, az adott szereplők nem maradnak csendben, emlékeztetik, hogy hülyeséget beszél, és szedje már össze magát pl. spoiler ) – de valahol nagyon Bryce. Mert nem arról van szó (a könyv második felétől), hogy Bryce egy bunkó, és kész. Nem, a világ reagál szépen a megszólalásaira, tetteire, néha jól a helyére téve. Ez a váltás pedig olyan jót tett a történetnek, hogy Bryce olyan nagyot ugrott, hogy majdnem átvette a kedvenc szereplőm helyét… Persze a megszokott SJM klisék itt is jelen vannak spoiler, de az adott helyzetet figyelembe véve nem biztos, hogy túlzottan bánom.

Hunt: Kicsit mintha Cassiant láttam volna, egy kis Rhysanddel keverve. Kedveltem, nekem személy szerint semmi bajom nem volt vele. Neki is voltak hibái, de belátta őket, és bocsánatot kért – szembenézett velük. Nem mondom, hogy nagy kedvenc, de szépen felépített, érthető motivációval, elég érdekes háttérrel. Itt is a szokásos klisék, de nekem belefért.

Ruhn: Kedvenc szereplő, kérdés nélkül. Szintén, nem tökéletes, de ezt tudja is.

II. Világépítés

Nagyon jó ötleteket tartalmazott. A város maga, engem Babilonra emlékeztetett, míg pl. az Istros a Duna (déli részének) latin, a 'Keres' pedig az erőszak istennőinek görög neve. A különböző negyedek, ahogy a nyomozás során végigjártuk a „minibirodalmakat”, beszédbe elegyedtünk különböző lényekkel, ahogy megismertünk egy-egy vallást (vagy ágazatot). Még ha a tálalás nem is a kedvencem, az ötletek egész jók, élveztőek.

III. Szerelem

Nekem tetszett a románc maga, még ha különösebb érzéseket nem is váltott ki belőlem. A két karakter tökéletesen illett egymáshoz, egy Bryce-hoz hasonló szereplőnek tényleg kell valaki, aki képes a helyére tenni – ehhez tényleg tehetség kell. Ha kivesszük az egyenletből amit a negatív dolgok között említettem, számomra teljesen érthető, hogy közel kerültek egymáshoz, főleg a múltjukat tekintve. Azok után, amit veszítettek (számomra) egyértelműnek tűnik a ragaszkodásuk, legyen szó bármilyen szintről. Néha vannak enyhén kínos megszólalások, és túldramatizál történések, de ez SJM, nem vártam mást, és nincs is vele különösebb bajom. (+ Kinek mi a romantikus.)

IV. Rejtély / Cselekmény

Volt ahol nagyon meglepett, volt ahol nagyon nem. Egy-két tippem totál hülyeség volt (így visszaolvasva nem tudom mit gondoltam), de voltak amiket eltaláltam pl. spoiler. A megérzéseim általában jók, de itt (ha sejtettem is valamit), sikerült többször megdöbbennem. Néha az írónő csapdáiba is beleestem spoiler, ez pedig meglepett. A második részt tényleg, nagyon élveztem a maga túlzó, drámai dolgaival együtt is, konkrétan nem tudtam letenni a könyvet – és amint vége lett, újra akartam olvasni. (Egyedül Bryce idegesítő viselkedése tart vissza ettől…) Sőt, 2x megkönnyeztem az eseményeket. spoiler A vége ugyan kicsit túl spoiler lett, nekem tetszett – akár folytatás nélkül is megállhatná a helyét (szó-szó). Az utolsó 400 oldalt kb. egyszerre toltam be… Vannak benne logikátlanságok, túlságosan drámai események, de élvezhető.

Bár az első sokk után engem lep meg a legjobban – higgyétek el –, tetszett a könyv. A második rész, és legfőképp az utolsó harmad sok dolgot más szögből mutat be. Itt is vannak logikátlan dolgok, de élvezeti szempontból sokkal többet nyújtott, mint az első fele. Lesz akinek tetszeni fog, és lesz akinek nem, és jól is van ez így. De figyelembe véve, hogy SJM első felnőtt próbálkozásáról van szó, szerintem (inkább szerkezetre értve) szépen teljesített.

Ha csak a végét / a könyvutolsó harmadát kellene értékelnem (élvezeti szempontól!), 4,5 csillagot adnék, de mivel az eleje tényleg, nagyon-nagyon-nagyon nehezen ment, nem tudok reálisan 3-nál többet adni (ami nálam nem kifejezetten rossz értékelés). De a következő részt mindenképp megveszem, sőt, kíváncsi leszek, mit hoz ki az írónő a történetből.

Ki hitte?

Vajon van bárki, aki elolvas egy ilyen hosszú értékelést?

27 hozzászólás
>!
Rémálom
Sarah J. Maas: House of Earth and Blood

Sarah J. Maas biztos olyan híres már, hogy nem kell szerkesztőkre hallgatnia, de ráférne. Az alap írástechnikai dolgok nincsenek meg neki: pl, hogy ne írjunk már végeláthatatlan melléknévsorokat egy rohadt mondatba. Imádom, hogy amikor valaki tépelődik depressziósan és szomorúan, élet-halál kérdés közben, akkor a PÁVAKÉK konyhaszekrényeket nézi, vagy beszéd közben a 10 centis, gyöngyfehér cipőt kell levenni. (Érted, nem elég a fehér, gyöngyfehér!) Természetesen mindenkinek karamell, ónix és aranyszeme van, akár egy YA regényben, hova lennénk ezek nélkül. :D Meg szopás vörös rúzs!

Akármennyit beszél Maas a szexről – és úristen, hogy, remélem, nem saját magából indult ki, mert akkor elég elkeserítő lehet a nemi élete –, természetesen azt kihagyja, pedig főhősünk random wc-kben szexel, és ez karakterjellemzés. (Tényleg az lenne, mert ő ilyen elcseszett személyiség, hogy drogozik, és addig iszik, amíg el nem ájul és össze nem hány mindent.) Megjegyzés: Nem a negatív karakterrel van itt gond, tök érdekes is lehetne, de valahogy Maas és a mélység két külön fogalom.

Teljesen felesleges volt az első 100 oldalból kb. 80, ami csak belső monológ, mert itt jön az alap írástechnika második fele: információadagolás. Na, ez Maasnak nem megy, mert 2 párbeszédsor közé betesz 6-10 oldal monológot, amiről nem is kell az olvasónak tudnia.

A világ érdekes lenne, az alapszitu egy tucat urban fantasy, de olyan gányul van megírva, ezt kihagyom. (Meg az összes Maast is.)

2 hozzászólás
>!
Eszteeer
Sarah J. Maas: House of Earth and Blood

Nos, a borító gyönyörű ♥️
Aki valami TOG és ACOTAR félére számít az felejtse el azokat.
Az elején nehezen szoktam hozzá a sok shit, fuck, fucking asshole, …stb szavakhoz, de meg lehet szokni. kíváncsi leszek majd a fordításra
A világfelépítés jó volt. Az emberek és az oda érkező másik világ lényei által közösen lakott világ, megspékelve varázslattal és modern technikával. Nincs igazán jól leírva a környezet, de azért nem is a legrosszabb. Találkozhatunk benne tündével, angyallal, kobolddal, kimérával, boszorkánnyal, vámpírral, démonnal, varázslóval, többféle alakváltóval, tengeri lénnyel.
Rengeteg mellékszereplőről is van elég leírás ahhoz, hogy kialakuljon róluk egy kép a fejünkben.
A történet eleje elég laza, nem igazán lehet belőle következtetni arra, hogy mi is fog történni a továbbiakban, de azért sejtettem, hogy spoiler
Aztán ugrunk két évet. Bryce Quinlan és Hunt Athalar kénytelenek együtt dolgozni különböző érdekek miatt.
Azt el kell mondanom, hogy Hunt és Bryce párosa nagyon-nagyon tetszett. Meg van köztük a kémia, bírtam a párbeszédeiket, hogy beszólogattak egymásnak.. A gondolataik, a kis érintések, ahogy egyre közelebb kerültek egymáshoz. szex nincs benne, azt ne várjon senki, de szerintem így is volt jó Külön értékelném, hogy nincs harmadik fél. Hála az égnek!
Aztán egy kicsit nagyon leült a sztori. Nagyon nem haladtam vele, sőt alig emlékszem hogy mit olvastam a 66.fejezetig. Inkább csak Hunt és Bryce volt a lényeg addig.
Na de jött ez hülye plot twist, mert miért ne, pedig szerintem nagyon kihagyható lett volna, vagy esetleg valamelyik másik szereplővel kellett volna eljátszani. Nyilván ez a dolog elvezette a történetet oda, ahová kellett, de elég mérges voltam, amikor azt a részt olvastam.
Itt úgy voltam vele, hogy hát ez a könyv annyira nem nagy szám. Eddig semmi említésre méltó nem történt, nem derült ki semmi, nem jutottak semmire, nyomozgattak egy kicsit, flörtölgettek egy kicsit és ennyi. Ha addig kellene értékelnem, akkor 3 csillag, ami nálam egynek elmegy kategória.
Aztán úgy a 75. fejezetnél bumm! Akció! Végig a befejezésig.
Imádtam azt a kb. 20 fejezetet, ami a utána jött. Az egész egy what the fuck is happening érzést keltett bennem. Csak kapkodtam a fejem.
Ezért a pár oldalért kapott 4,5 csillagot tőlem a könyv. Kedvenc mégsem lesz, mert számomra hosszú volt. Nagyon hosszú, de mégis kevés a tényleges cselekmény.
Nincs cliffhanger a végén, elég jól le volt zárva. Az epilógus azért elég érdekes volt és kíváncsi leszek rá hogyan fog folytatódni a történet.

2 hozzászólás
>!
infinitedreams IP
Sarah J. Maas: House of Earth and Blood

Ez a könyv igazi érzelmi hullámvasút volt számomra. Ízig-vérig Sarah J. Maas-regény, annak minden jó és rossz tulajdonságával. Kétszer mondtam azt, hogy na, ez igen, ez tökös húzás volt (ebből egy volt olyan, amit nem csinált vissza az írónő), és olyankor valahogy nagyon fogytak az oldalak.

Összességében az a helyzet, hogy csalódott vagyok, mert azt vártam, hogy most majd más vizekre evezünk, de mintha ragaszkodott volna az írónő a már jól beválthoz. Persze az is lehet, hogy ő ezt élvezi igazán, de nekem jólesett volna egy kis változatosság. Például a főszereplők terén, mert Bryce és Hunt gyakorlatilag Aelin és Rowan 2.0. A személyiségük, a sztori egy része, a kapcsolati dinamika. És nekem egyszer elég volt Aelin meg Rowan. Azért bosszant annyira ez az egész, mert egyébként Maas tud nagyon jót írni, az Üvegtrónban több ízben is megmutatta.

A mellékszereplők közül párat viszont nagyon megszerettem, Danika és Ruhn volt a kedvencem. Egy ideig reménykedtem abban, hogy a következő könyv már inkább másokról, pl. Ruhnról fog szólni, de a könyv végi események miatt azt hiszem, erről akár le is tehetek.

spoiler

Ami meg iszonyatosan kiakasztott még, az az volt, amikor spoiler

Egyébként a cselekmény szerkezetét tekintve meglepően jó volt a regény, tényleg jól fel voltak építve és összeértek az események, még ha sokszor nagyon kapóra is jött pár dolog.

Igazából nem ártott volna, ha egy kicsit rövidebbre fogja, nem feltétlenül kellett volna ennyit foglalkozni a karakterekkel, és akkor egy sokkal izgalmasabb, pörgősebb regény lehetett volna belőle. Én azt valószínűleg jobban élveztem volna, de tudom, hogy sokan szeretik a karakterekkel való játszadozást, nekik biztos tetszeni fog.

Itt még részletesebben írtam a könyvről: http://blog.infinitedreams.hu/…

5 hozzászólás
>!
andie88_Sentellion
Sarah J. Maas: House of Earth and Blood

Hú, hát… Vegyes érzéseim vannak.
Kezdjük azzal, hogy Sarah minden sorozatának első könyve nehezen indul, igy ez is. Sokáig nem tudtam, hogyan jut majd el oda, amit a fülszöveg ígért. Az elején rengeteg az infó, a világról (amit nagyjából is csak a végére értettem meg, de nem azért, mert annyira bonyolult, inkább összecsapottnak érzem és az is szarul magyarázva), sok karakter név, a világ szabályait egyszerre próbálja lefektetni (ami igazából csak arra jó, hogy a végére összezavarjon, hogy a csavaron is tudjon csavarni, és igazi clusterfuckot alkothasson). Aztán megtörténik a nagy baj, ami elindítja a sztorit (VÉGRE). Innentől egyszerűbb ha listát írok arról, hogy mi tetszett és mi nem:

TETSZETT:
– brutális volt: gyerek kezébe ne add, mert nem egy Üvegtrón de még csak nem is ACOTAR. Nem csak véres, undorító jelenetek vannak, de Bryce karaktere sem egy Szent Mária.
– Bryce és Hunt kapcsolatát egy bizonyos pontig rettentően élveztem, ahogy szívatták egymást, és szép lassan felrobbant köztük a kémia. Aztán jött egy WTF csavar, és mintha fejbe vágtak volna, kevésbé lelkesedtem kettőjükért.
– mellékszereplők: jó sok van, de volt pár kiemelkedő közöttük, például Syrinx az új kedvenc „háziállatom”, Lehabah is nagyon tündér (haha), és nem én lennék, ha egy sátáni herceg ne lenne a kedvenceim között, Aidas bár keveset szerepelt, tudom, hogy vagy nagyon átbasz mindenkit a palánkon vagy érdekes szövetséges lesz. Sajnos egyik angyalt se sikerült megkedvelnem Hunton kívül, mert vagy rohadt nagy seggfejek, vagy semlegesek. Alakváltók, boszorkányok, varázslók szintén. A Fae között Bryce tesója magasan kiemelkedik, csípem őt is, bár bevallom néha fogadtam volna, hogy többet érez Bryce iránt mint testvéri szeretet (ez nem így van, csak túlzásba esett Sarah a picsogással).

NEM TETSZETT:
– a világfelépítés: frankón megmondom, volt amikor inkább sci-fi volt mint fantasy és azt hittem, hogy egy CW DC crossover eventet olvasok. Már az elején írtam, de ha pisztolyt tartanának a fejemhez sem tudnám elmagyarázni érthetően ezt a világot, mert egy nagy clusterfuck az egész, ráadásul még csak nem is hagy túlságosan mély nyomot, mint pl. az Acotar világa. Mintha ez még csak egy béta lenne, egy piszkozat. Pedig évek óta formálja Sarah..
– nem csak a világ piszkozat, de a működése is. Kicsit csalóka a borító mert full fantasyt sugall, pedig nem. Ez egy modern világ, de abból is az alternatív fajta (azt hiszem 15 ezredik évet írjuk, mióta az emberek felett átvették a hatalmat az földönkívüliek vagyis a természetfelettiek), aminek szerves része a mágia. Viszont semmi extra modern technikát nem látni (Bryce mobilján kívül, amit a Taft és a Nokia együtt fejleszthetett, mert a SOB minden vizet, tüzet, becsapódást túlél). Emellett meg mágiát sem nagyon használnak – több a mágikus, legendás tárgy, mint ahányszor valaki a saját mágiáját használja, pedig elvileg a szereplőgárda 99 százaléka powerful motherfucker.
– a sztori: vannak azok az urban fantasy nyomozós sztorik, amik valójában olyan egyszerűek, mint egy bot, de az író oda is befúrja a csavart, ahová nem kéne, és a végén már azt se tudom mi a lényege az egésznek. Na, ez is pont ilyen.
– Bryce… Sokszor idegesített. Ha nem sokkolta valami információ (köszönet a 426db csavarnak) 10 oldalanként, akkor soha. Persze, rohadt szar dolgok történtek az életében, de minden fejezetben volt valami, amitől összeomlott, aztán összekapta magát, hogy megint összeomolhasson. De azért a végére egy terminator lett belőle *facepalm*. Voltak jó pillanatai, de közben meg olyan helyzetekbe kényszeríti Sarah, amit nem lehet jól megírni.
– Harcjelenetek: felületes, unalmas, összesen talán 3, a többinek csak az eredményét látjuk és elhisszük, hogy a karakter milyen badass.
– Aktuális gonosz: azért nem főellenség, mert az igazi ellenség a háttérből irányít, és nem egy személy. De az aktuális gonosz hatalmas csalódás volt. Tipikus Disney féle, aki a végén elmagyarázza minden egyes tettének okát és lépését, ahelyett hogy arra rávezetne minket az író, és inkább tenné a dolgát… Neeem, a több száz éves, powerful motherfucker (ez nem spoiler, itt mindenki az) inkább mese délutánt tart, amíg kinyírják…

Szóval… Ja. Várom a következőt, de nem kaparom érte a falat, szerintem 1 hét múlva úgyis elfelejtem, hogy ez miről szólt.

11 hozzászólás
>!
vivus1999
Sarah J. Maas: House of Earth and Blood

Kicsit csalódott vagyok. Többre számítottam . A befejezés érdekes volt ,szóval várom a 2. részt.


Népszerű idézetek

>!
DarknessAngel

I see you, Quinlan, he silently conveyed to her. And I like all of it.
Right back at you, her half smile seemed to say.

353. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bryce Quinlan · Hunt Athalar
>!
DarknessAngel

The whole city, in fact, seemed to have stopped for a moment – except for them, swiftly passing above it all.
„Not so bad, huh?”
She pinched Athalar's neck, and his answering laugh brushed over her ear. She might have pressed her body a little harder against the solid wall of his. He might have tightened his grip, too. Just a bit.

385. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bryce Quinlan · Hunt Athalar
8 hozzászólás
>!
Eszteeer

There was a wolf at the gallery door.
Which meant it must be Thursday, which meant Bryce had to be really gods-damned tired if she relied on Danika's comings and goings to figure out what day it was.

Chapter One

>!
Eszteeer

Tucking a strand of her wine-red hair behind a pointed ear, she asked into the intercom, „Why are you covered in dirt? You look like you've been rootling through the garbage.”
„What the fuck does rootling mean?” Danika hopped from foot to foot, sweat gleaming on her bow. She wiped at it with a filthy hand, smearing the black liquid splattered there.
„You'd know if you ever picked up a book, Danika.”

Chapter One

Kapcsolódó szócikkek: Danika Fendyr
>!
Eszteeer

Danika wouldn't just become the Prime of the Crescent City wolves.
No, she had the potential to be the Alpha of all wolves. On the fucking planet.

Chapter Two

Kapcsolódó szócikkek: Danika Fendyr
>!
Eszteeer

Hunt brought his beer with him as he padded to the kitchen. „Want help?”
„No. This is an apology meal. Go watch your game.”
„You don't need to apologize.”
„I acted like an asshole. Let me cook something for you to make up for it.”
„Based on how much chili powder you just dumped into that pan, I'm not sure I want to accept this particular apology.”

Chapter Fifty-Two

>!
Eszteeer

Bryce Quinlan leaned against the large ironwood desk in the in the center of the space, her snow-white dress clinging to every generous curve and dip.
Hunt smiled slowly, showing all his teeth.
He waited for it: the realization of who he was. Waited for her to shrink back, to fumble for the panic button or gun or whatever the fuck she thought might save her from the likes of him.
But maybe she was stupid, after all, because her answering smile was saccharine in the extreme. Her red-tinted nails idly tapped on the pristine wood surface.
„You have fifteen minutes.”

Chapter Ten

Kapcsolódó szócikkek: Bryce Quinlan · Hunt Athalar
>!
Eszteeer

„You ever touch the disk and make a wish?” Bryce asked.
He shook his head. „I thought it was something only kids and tourists did.”
„It is. But it's fun.” She tossed her hair over a shoulder, smiling to herself. „I made a wish here when I was thirteen— when I visited the city for the first time. Ruhn took me.”
Hunt lifted a brow. „What'd you wish for?”
„For my boobs to get bigger.”
A laugh burst out of him, chasing away any lingering shadows that talk of Sandriel dragged up. But Hunt avoided looking at Bryce's chest as he said, „Seems your wish paid off, Quinlan.”
Understatement. Big, fucking, lace-covered understatement.
She chuckled. „Crescent City: Where dreams come true.”

Chapter Twenty-Nine

Kapcsolódó szócikkek: Bryce Quinlan · Hunt Athalar · Ruhn Danaan

Hasonló könyvek címkék alapján

Cassandra Clare: City of Lost Souls
Rachel Hawkins: Hex Hall (angol)
Kevin Hearne: Hounded
Kresley Cole: Wicked Deeds on a Winter's Night
Patricia Briggs: Fire Touched
Kendra Leigh Castle: Shadow Rising
Ella Summers: Witch's Cauldron
Karen Chance: Touch the Dark
Kiersten White: Endlessly
Charlaine Harris: Dead and Gone