House ​of Earth and Blood (Crescent City 1.) 88% 62 csillagozás

Imádtam, nem csalódtam. Sarah megint megcsinálta. Kreált egy szuper érdekes világot mindenféle természetfeletti lénnyel, nagyszerű történettel, valamint szerethető és kellőképpen izgalmas szereplőkkel. Ez a könyv annyira terjedelmes, és nem csak méretileg, de tartalmilag is. Úgy érzem, mintha már most végig olvastam volna egy komplett sorozatot. Egyszerűen fenomenális volt!
Megvan a brutális kezdet, a lassúbb nyomozás, felépülés, a romantikus szál kibontakozása, kisebb malőr, a csavar, nagyobb malőr, epic összecsapás, titkok feltárása, csata, veszteségek, barátságok… Minden, de komolyan, minden van itt! Egyáltalán nem volt baj, hogy voltak itt-ott kevésbé mozgalmas jelenetek, mert hát a vége nagyon brutál lett.
Bryce, Hunt és Ruhn nagyon a szívemhez nőttek. Messze nem tökéletesek, viszont annyira érdekesek. Mindegyikükben van valami igazán különleges, így alig várom, hogy a további részekben is minél többett fedezhessünk fel ezekből. Tetszett, hogy nem csak Bryce szemszögéből volt írva a történet, hanem Hunt és Ruhn is kapott elég rivaldafényt. Lehabah és Syrinx másik két nagy kedvencem. Legjobb tündér és háziállat a világon ^-^
Nem gondoltam volna, hogy még meg is fogom könnyezni a könyvet, pedig így lett. Nagyon nem számítottam arra, ami a végén történt.
Egyedül egy dolgot nem értek Micah-val kapcsolatban. spoiler Mert elmagyarázott mindent, ezt viszont mégis kihagyta.
A könyv címét nem igazán értem, attól eltekintve, hogy ugye ez az egyik ház neve, nem igazán volt semmi jelentősége. Simán lehetett volna az a címe, hogy Crescent City. A borító dettó. Vártam, hogy kapcsolódni fog a történethez, de semmi utalás nem volt se a madárra, se a kígyóra, se a fura mechanikusnak tűnő nőre.
Ezektől az apróságoktól eltekintve, én imádtam minden sorát. Sarah-ban eddig még tényleg sosem csalódtam.

Ó, és mellesleg, most az a fehér kékszemű cica érdekel a legjobban :D

Biztos nem vagyok ezzel egyedül, de kíváncsi voltam, mi lesz SJM következő dobása. El tud-e szakadni a sötét tündérek világától és tud-e más műfajban is írni? Emlékszem, amikor be lett harangozva ez a könyv, azt írták róla, hogy fantasy-thriller lesz. Nos, szerintem ez nem egészen volt az, de voltak benne eléggé rázós részek. Urban fantasy, tele a legkülönbözőbb fantázia lényekkel. Engem ez a regény egy kicsit inkább a Six of Crows-ra emlékeztetett. Főként a karakterek miatt.
A lassú kezdet, nem szokatlan egy ekkora terjedelmű fantasy regénytől, hiszen a világ nagy, a világfelépítés összetett és kicsit sok volt a szereplő. Sokáig nem is volt olyan egyszerű követni, ki-kicsoda. Akönyv első része nehezebben olvasható, míg a könyv második felét egyszerűen muszáj vagy végig olvasni.
Bryce és Hunt végjátékot szeretnék, akarok. Követelem, hogy az legyen ezek után! Csak hát’, tudjuk jól, milyen SJM.

Tipikus Sarah ez a könyv – a jelző minden pozitív és negatív árnyalatával.

Aludnom kellett rá párat, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat és ennek a legfőbb oka, hogy kissé csapongó és meglehetősen túlírt lett ez a könyv. Így meg elég nehéz volt néha követni a fő sodrását a regénynek, miközben oldalakon keresztül teljesen lényegtelen információkkal és leírásokkal bombázott az írónő. Ne értsetek félre, nem egyszerű egy első könyvet megírni úgy hogy megismertesse velünk az új világot, bemutassa a szabályrendszerét, a politikai kapcsolatokat és bemutassa a kismillió egy szereplőjét, akik benépesítik ezt a világot (pontosabban csak a várost). Plusz még ehhez hozzá is kéne adni valamifajta cselekményt, meg egy kibontakozó szerelmi szálat, természetesen. Azt kell mondjam, hogy ez így együttesen nem igazán ment és ezért voltam bajban.

A világ érdekes, szerettem, hogy ezúttal egy urban fantasyt írt nekünk Sarah, tetszettek az apróbb kiegészítések és ötletek is benne, de összességében még mindig elég homályosnak érzem a világ szabályrendszerét. Több mint 800 oldalt töltött meg az írónő és mégse volt elég neki ennyi oldal, hogy össze tudja fűzni azt a temérdek elejtett információt a világról, hogy egy értelmes egészet kapjak és ne egy lyukakkal tátongó képet. Főleg az elején éreztem azt, hogy a nyakamba öntött egy csomó információt mindenféle kontextus nélkül (nagyon nem megy még az írónőnek a mutasd és ne mond szabály) Bryce monológjain keresztül, de amikor meg az kellett volna, hogy összefűzze nekem ezeket az infókat akkor meg persze hogy nem monologizált nekem a csaj. Ennek köszönhetően egyszerre érzem túlírtnak és kevésnek ezt a 800 oldalt. ACOWAR szindróma a köbön. (pl az Ordeal and Drop közötti különbség sokáig nem volt világos, sőt még most se esküdnék meg rá, hogy úgy értelmezem ahogy azt Sarah elképzelte).

A karakterek Sarahtól már megszokottak. Byrce és Hunt mintha egy az egyben Aelin és Rowan lenne újra, aminek én személy szerint nem különösebben örülök. Szerencsére azért Bryce messze nem volt olyan tenyérbemászóan irritáló mint Aelin, de sajna olyan érzésem van hogy spoiler affelé haladunk. Szerettem a kapcsolatuk alakulását, ezt a szálat szépen kidolgozta az írónő, mégha úgy is érzem néha, hogy Sarahnak a feminizmusról alkotott képe elég torzult. Vagy csak az zavart, hogy ennyire egyértelműen a képembe kellett tolni, hogy nehogy ne vegyem észre? Ki tudja.

Ugyanakkor főleg a vége felé sokszor alávetette a karaktereket a cselekménynek és olyan döntéseket írt meg nekik, amik teljesen logikátlanok voltak az eddig megismert motivációik alapján. Habár ez a karakteridegen marionettezés se újdonság, mondhatni ez is egy sajátossága az írónőnek. Na meg a nagy titokzatoskodások, miközben a karakter fejében vagyok, mint olvasó…. bele se menjünk még egyszer, már Aelinnél is kiakasztott. (bár itt elég egyértelműek voltak a titkok).

Magát a várost szívesen bejárnám – bár lehet emberként nem élném túl – éppen ezért frusztráló volt, hogy oldalakon keresztül tök unalmas dolgokról kellett olvasnom (a nyomozás elég slampos volt, a közepén meg rém unalmas), miközben annyi érdekes és különleges lényt és mágiát megvillantott az írónő a városban, de azokat letudtuk egy-két mondattal. Bezzeg arról sose feledkezett el az írónő tájékoztatni, hogy éppen milyen tűsarkúban vagy milyen ruhában van a főszereplőnk. Vagy hány órát tölt sminkeléssel. Ne értsetek félre, nincs ezzel bajom, de semmi kedvem erről olvasni, miközben egy mágikus piacot vagy éppen egy rejtélyes túlvilági temetőt lehetne felfedezni.

Igen azt hiszem végre meg is van, hogy mit gondolok a könyvről: elszalasztott lehetőség az írónő berögződései miatt. Olyan érzésem van, hogy nem fejlődik a kiadott könyvekkel arányosan az írói tehetsége. Bár, abból kiindulva hogy mekkora népszerűségnek örvend, talán nincs is rá szüksége és csak a saját értékeimet erőltetem rá. Elolvasom majd a folytatást is, de nem ülök tűkön amíg meg nem jelenik.

Olvastam hideget-meleget SJM új könyvéről, úgyhogy bevallom, kicsit félve vágtam bele, de naa, azért Sarahról beszélünk. Nem csalódtam!
Igen, voltak benne hibák, ám én nem azért olvasok, hogy valamit végigelemezzek olvasás közben, hanem azért, hogy kikapcsolódjak.
Az kezdet kissé nehézkes volt? Igen, de fel voltam készülve rá, meg egyébként is, egy úgy fantasy világot megismerni sosem lehet gyorsan, egyről a kettőre.
Túl hosszú volt? Nem tagadom, igen, lehet. De ez így volt jó, mert legalább ki volt dolgozva nem csak a világ, de a történet és a szereplők is! Ez pedig kell ahhoz, hogy valami szép, kerek legyen.
Emlékeztetett pár karakter másokra az előző regényeiből? Persze!
De nem érdekel, mert szeretem Saraht, szeretem ahogy ír és így is tudtam élvezni a regényt, márpedig ahogy írtam is, én szórakozás végett olvasok. Még sírnom is sikerült rajta, emellett izgultam a cselekményen, szerettem a szereplőket (Hunt és Bryce toronymagas kedvencek lettek!♥️), úgyhogy már csak egy kérdésem van:
Mikor jön a következő rész?!

Hű, ez hosszú lesz…

Először is, a történettel való kapcsolatom, húú– Viharos? Minimum. De akármi akárhogy is legyen, függetlenül attól, hogy személy szerint mennyi élvezetet nyertem az olvasás során, azt kell mondjam; talán ez volt SJM egyik legjobban, legalaposabban szerkesztett könyve. Úgy vélem, nagyon sok időt fordított a cselekmény felépítésére, tényleg, még a csehovi puska elve is érvényesül (ezt eddig soha nem tapasztaltam a könyveiben, már amennyit olvastam). Látszik, hogy sok energiát fektetett a kötetbe, és ez mindenképp becsülendő! Figyelembe kell vennünk persze azt is, hogy az írónő első (tényleg) felnőtt fantasy próbálkozásáról van szó, ennek pedig sokszor nem csak a nyelvezetben sikerül megnyilvánulnia, de igyekszik dramaturgiában is. Hogy ez mennyire sikerül, akár érzelmi, akár történeti szinten, már más tészta – kinek mennyire. Annyit biztosan állíthatok, bármennyire is nyit az újdonság felé a kötet, egy tipikus (bár ezzel nem hiszem, hogy bármi baj lenne) SJM könyvet kaptunk.

Személyes vélemény… a könyv második felétől (de inkább az 52. fejezettől – 475. oldaltól) élveztem az olvasást. Nem tudom mi történt, de le se tudtam tenni a könyvet, érdekelt mi történik. Előtte? Nem nyerte el túlzottan tetszésem – ennek pedig több oka is van. Előre mondom; biztos vagyok benne, hogy a személyes tapasztalataim befolyásolták az értékelést, így lehetséges, hogy nem tudom teljesen objektíven megítélni ezeket az adott dolgokat.

Először essünk túl a negatív pontokon (kategóriákba szedve):

I. Karakterek

Egyedül Bryce karakterével volt problémám. De vele nagy.

Érdekes, mintha Celaenát láttam volna újraéledni. A könyv első felében nagyon sok dolga volt, ami kicsapta nálam a biztosítékot. Mert nem elég, hogy sokszor kibírhatatlanul bunkó, önző, és simán átgázolhat bárkin (miközben őt nem szabad megsérteni). Nem ám, van itt sok más probléma. (És itt kapcsolódnak be a személyes élmények – lehet, hogy mások erre egyáltalán nem így reagálnak majd!) Tudom, hogy SJM könyveit nagyon sok kritika ( személyes véleményem szerint; egy részük jogos, más részük egyáltalán nem) éri, pl. (többek között) a „birtokló, durva, agresszív” férfi szereplők miatt. Na, itt ezt szerette volna orvosolni Bryce éles elidegenedésével a hasonló felfogású férfiaktól. Azonban azzal, hogy minden egyes létező hímnemű lényre az „alphahole” (zseniális) kifejezést aggatta, vagy előre leírta őket undorító viselkedésű disznónak, nem tett túl jót. Attól, hogy rossz tapasztalatai voltak egy-két (mert persze minden egyes létező férfi eltöltene vele pár éjszakát, hisz a leggyönyörűbb nő, akit csak láttak) férfivel, nem lesz feljogosítva arra, hogy mindenki mást is elítéljen – csak mert férfi. Vagy mert nem ember. (Ez így nevetségesnek hangzik, de na, ebben a világban nem.) Tehát, egy szexista-rasszista. De mivel egyben nő is, rendben van, gondolom. Nem, ez egyáltalán nincs rendben – és ezt úgy mondom, hogy nekem tényleg volt rossz tapasztalatom – nem úgy mint neki, aki leginkább az édesanyja sajnálatos esetére alapozza a véleményét. Ahogy nem minden nő gyenge, tehetetlen, vagy teszem azt: hűtlen k****, úgy nem minden férfi alávaló, erőszakos szemétláda. Ha nem szeretjük ha lenéznek a nemünk miatt, miért oké hát, ha mi tesszük ugyanazt? (Érdekes mondjuk, az nem zavarja ilyen radikális mértékben, hogy az embereket elnyomják, holott ő is csak félvér…)

Ehhez már csak annyit tudnék hozzáfűzni, hogy a legnagyobb alphahole Danika volt. Könyörgök, mikor Ruhn szimplán spoiler, kb. szétverte… De mivel ő nő, nem lehet túlvédelmező? Gondolom.

Ezért is problémás, az ahogy az írónő igyekszik okosnak beállítani a főszereplőt, mikor Hunt és ő egy spoiler lesznek. Csak mert Hunt férfi – Bryce direkt félreérti a szavait, szándékosan kategorizálja, és szó szerint kiprovokálja, hogy a férfi legrosszabbat gondolja róla, amit aztán nagy mosolyogva felróhat neki („csak azért mert nő vagyok, hülyének nézel” alapon) – ekkor már tényleg jogosnak érezve, hogy „alphahole-nak” szólítsa.

Ide jön még a „party girl” életmód idealizálása. Én, aki majdnem elveszítettem a testvérem, pontosan az történetben vázoltak miatt, közel kerültem, hogy letegyem a könyvet, mikor eljutottam a sorig: „nincs azzal semmi gond, ha valaki egy party girl”. Tényleg? Nem gond, ha szabadidődben állandóan részegre iszod magad, és világod nem tudod, mert pluszban orrba-szájba drogozol, ezzel „oldva meg” a problémáidat (a könyv így írta le a party gilr életmódot)… Értem. Oké. Akkor más véleményen vagyunk. Annak örültem, hogy erről spoiler a főszereplőnk, de nem vagyok biztos benne, hogy ezt mi okozta (a „nincs vele gond” kijelentés később tűnt fel, és később is „okés”, nem „dark” dologra asszociál, ha erről az időszakról van szó), de úgy vélem, leginkább a sokk, amit spoiler okozott. Értem, hogy mit szeretett volna ezzel üzenni az írónő, tényleg. De nekem, személy szerint (!) ezek a témák – ha rugalmatlan vagyok emiatt, ha nem –, nem leokézhatók, a „szabad döntés” jogán. Mások biztosan nem így éreznek, és ezzel nincs is baj, de számomra…

II. A világépítés

Nem azt mondom, hogy érthetetlen. De azt sem mondanám, hogy tiszta a kép – sok helyen logikátlanságot látok. Teszem azt, a Drop nélkül „emberi hosszúságú élettartam” jut ki a Vaniroknak, mégis léteznek fajok, akiknek gyerekei 80 éves korukig el sem érik a felnőtt kort (de a Drop folyamata különösen veszélyes, tehát gondolom… felnőttként lehet csak elvégezni). Ehhez jön a gyorsabb gyógyulás, és a lassabb öregedés, amit szintén a Drop által lehet elérni, de közben már előtte is birtokolják ezeket a tulajdonságokat. Nem mondom, hogy nem értem a lényeget a jelenség mögött, de egy kicsit szigorúbb szabályok jót tettek volna, ha ezt a folyamatot írjuk le.

Ugyanígy, a rengeteg faj. Hogyan élnek, férnek meg egymás mellett? Képesek egymással szaporodni, ha jól veszem ki. Mi történik a különböző átalakulásra képes lényekkel? Miért nem állnak a boszorkányok az emberek mellett? Hiszen… emberek? spoiler Egy picit hiányoltam egy nagyobb és részletesebb térképet (az egész bolygóról, vagy még nagyobb egységről), szószedetet, és hierarchikus rendszert. Ismét, érthető mit szeretne az írónő, de sokszor úgy érzem, ami az ő fejében tökéletesen összeáll, az enyémben még nem feltétlenül. (Ez lehet az én hibám is.)

A világépítés adagolása, kicsit… mintha infóbombákat kaptam volna, néha egy-egy beszélgetés közepébe beleszúrva. Magamnak ellentmondva; egy helyen kifejezetten tetszett ez a megoldás, Luna templomában – itt rettentő jól ráérzett az írónő, hogy tartsa mozgásban a jelenetet – egyedül itt nem a narrátor darálta le a történelmet, hanem egy harmadik, külső személy; az idegenvezető. Ezáltal nem dermednek meg a karakterek, ők is részesei maradtak a jelenetnek. Ezen kívül, picit száraznak éreztem egyes helyeken az infókat. Ez nem nagy baj, semmi ilyesmi, csak helyenként zavaró volt.

A kifejezések sok helyen… Nem igazán szerencsés olyan szavakat használni, mint pl. unorthodox, ha a fantasy kultúrád nem ismeri a kereszténységet – sőt, homoszexuális angyalok léteznek. Ugyanígy; a latin kifejezések belekeverése az angolba, holott nem létezik ez a nyelv. (Ezt persze kezelhetjük úgy, mint Tolkien esetében; jellemezni igyekszik vele a kitalált nyelv és azon nyelv kapcsolatát, amin a történet eredetileg íródott. Kinek mi.)

A nők helyzete (ismét). Elvileg tárgyként kezelik őket, de ettől függetlenül vannak női vezetők + Bryce spoiler. Egy picit itt úgy tűnik, mintha a „ne kérdezz, fogadd el” kategóriába esne ez a kis rész.

III. A szerelem (Ez egy SJM könyv, mit vártál :)?)

Ezzel nem volt különösebb gond (meglepő, mi?). Az egyetlen különös dolog, hogy a könyv elején megtudjuk: „A Találkozó bő egy hónap múlva esedékes.” A könyv tehát egy jó hónap eseményeit írja le, ami nekem kevés idő ahhoz, amit a könyv végén tapasztalunk spoiler.

IV. A rejtély / cselekmény

Itt se volt különösebb baj, bár a közepe felé eléggé belassul a cselekmény – itt többnyire a kapcsolaton, és annak építésén volt a hangsúly. De mint mondtam, szerintem szépen kitett magáért ezen a téren az írónő, le a kalappal. (Ahhoz mérten, amit eddig olvastam tőle.)

AMI TETSZETT:

I. Karakterek

Bryce: (Szinte érzem, ahogy mindenki bedobja WTF nézését.) Bryce karaktere nem tökéletes. Ó, Isten a tanúm, nem az. Ha nem fizettem volna a kötetért, és nem vártam volna ennyire, simán félbehagyom – de örülök, hogy nem tettem. Bár nem csapott arcon, látom a karakter fejlődését. Ahogy az írónő igenis rámutat a hibáira, és addig böködi egy-egy szereplő által, míg maga is be nem ismeri, r*hadt nagy s*ggfej sokszor. Összességében, azokból válogatva, akikről olvastam SJM karakterei közül, egyértelműen ő a legösszetettebb, a legmélyebb. Egy-két megmozdulása a könyv végén se teljesen érthető (de itt is, az adott szereplők nem maradnak csendben, emlékeztetik, hogy hülyeséget beszél, és szedje már össze magát pl. spoiler ) – de valahol nagyon Bryce. Mert nem arról van szó (a könyv második felétől), hogy Bryce egy bunkó, és kész. Nem, a világ reagál szépen a megszólalásaira, tetteire, néha jól a helyére téve. Ez a váltás pedig olyan jót tett a történetnek, hogy Bryce olyan nagyot ugrott, hogy majdnem átvette a kedvenc szereplőm helyét… Persze a megszokott SJM klisék itt is jelen vannak spoiler, de az adott helyzetet figyelembe véve nem biztos, hogy túlzottan bánom.

Hunt: Kicsit mintha Cassiant láttam volna, egy kis Rhysanddel keverve. Kedveltem, nekem személy szerint semmi bajom nem volt vele. Neki is voltak hibái, de belátta őket, és bocsánatot kért – szembenézett velük. Nem mondom, hogy nagy kedvenc, de szépen felépített, érthető motivációval, elég érdekes háttérrel. Itt is a szokásos klisék, de nekem belefért.

Ruhn: Kedvenc szereplő, kérdés nélkül. Szintén, nem tökéletes, de ezt tudja is.

II. Világépítés

Nagyon jó ötleteket tartalmazott. A város maga, engem Babilonra emlékeztetett, míg pl. az Istros a Duna (déli részének) latin, a 'Keres' pedig az erőszak istennőinek görög neve. A különböző negyedek, ahogy a nyomozás során végigjártuk a „minibirodalmakat”, beszédbe elegyedtünk különböző lényekkel, ahogy megismertünk egy-egy vallást (vagy ágazatot). Még ha a tálalás nem is a kedvencem, az ötletek egész jók, élveztőek.

III. Szerelem

Nekem tetszett a románc maga, még ha különösebb érzéseket nem is váltott ki belőlem. A két karakter tökéletesen illett egymáshoz, egy Bryce-hoz hasonló szereplőnek tényleg kell valaki, aki képes a helyére tenni – ehhez tényleg tehetség kell. Ha kivesszük az egyenletből amit a negatív dolgok között említettem, számomra teljesen érthető, hogy közel kerültek egymáshoz, főleg a múltjukat tekintve. Azok után, amit veszítettek (számomra) egyértelműnek tűnik a ragaszkodásuk, legyen szó bármilyen szintről. Néha vannak enyhén kínos megszólalások, és túldramatizál történések, de ez SJM, nem vártam mást, és nincs is vele különösebb bajom. (+ Kinek mi a romantikus.)

IV. Rejtély / Cselekmény

Volt ahol nagyon meglepett, volt ahol nagyon nem. Egy-két tippem totál hülyeség volt (így visszaolvasva nem tudom mit gondoltam), de voltak amiket eltaláltam pl. spoiler. A megérzéseim általában jók, de itt (ha sejtettem is valamit), sikerült többször megdöbbennem. Néha az írónő csapdáiba is beleestem spoiler, ez pedig meglepett. A második részt tényleg, nagyon élveztem a maga túlzó, drámai dolgaival együtt is, konkrétan nem tudtam letenni a könyvet – és amint vége lett, újra akartam olvasni. (Egyedül Bryce idegesítő viselkedése tart vissza ettől…) Sőt, 2x megkönnyeztem az eseményeket. spoiler A vége ugyan kicsit túl spoiler lett, nekem tetszett – akár folytatás nélkül is megállhatná a helyét (szó-szó). Az utolsó 400 oldalt kb. egyszerre toltam be… Vannak benne logikátlanságok, túlságosan drámai események, de élvezhető.

Bár az első sokk után engem lep meg a legjobban – higgyétek el –, tetszett a könyv. A második rész, és legfőképp az utolsó harmad sok dolgot más szögből mutat be. Itt is vannak logikátlan dolgok, de élvezeti szempontból sokkal többet nyújtott, mint az első fele. Lesz akinek tetszeni fog, és lesz akinek nem, és jól is van ez így. De figyelembe véve, hogy SJM első felnőtt próbálkozásáról van szó, szerintem (inkább szerkezetre értve) szépen teljesített.

Ha csak a végét / a könyvutolsó harmadát kellene értékelnem (élvezeti szempontól!), 4,5 csillagot adnék, de mivel az eleje tényleg, nagyon-nagyon-nagyon nehezen ment, nem tudok reálisan 3-nál többet adni (ami nálam nem kifejezetten rossz értékelés). De a következő részt mindenképp megveszem, sőt, kíváncsi leszek, mit hoz ki az írónő a történetből.

Ki hitte?

Vajon van bárki, aki elolvas egy ilyen hosszú értékelést?

Imáááádtam! Tudom, hogy megszokhattam volna már, hiszen ez egy Sarah J. Maas könyv volt, de pont ezért tudtam, hogy a mérce is sokkal magasabban van. Féltem, hogy ez elmarad a másik két sorozata mögött, esetleg ugynolyan lesz. De, óóó, dehogy! Fantasztikus volt!
Az első 80 oldalon megismerkedtünk a szereplőkkel, a világgal. Az átfedés az eddigiekkel körülbelül annyi, hogy vannak benne tündérek, de itt ki is merülnek a hasonlóságok, amik a világot illetik. Ez valami új, ilyet Sarah még nem írt és én imádtam! Határozottan érződik magán a világon is, hogy ez már nem YA könyv. Szóval elhelyezkedünk a környezetben, megszeretjük a szereplőket aztán bumm, megtörténik, ami le van írva a fülszövegbe mégse számítottam rá. Ez még Sarah mércével is kegyetlen kezdés volt! Gondoltam is, hogy mi lesz még itt? Igazából, ha úgy nézzük az Üvegtrón “kezdete” durvább volt, csak azt akkor még nem tudtuk! Még mindig elcsodálkozok néha mennyire sejtésem sem volt semmiről… Az ugyan rohadt mélyről indult, de egyrészt mint mondtam, nem is tudtuk milyen mélyről, másrészt nem ismertük addig még Celaenát, így nem is tudtunk azonnal együttérezni vele teljes szívvel, harmadrészt aztán az szép lassan javult, vidámodott(a második részig ugyan de most komolyan nem az Üvegtrónt kéne elemeznem :D). Míg ez elkezdődött vidáman, megismerkedtünk a főbb szereplőkkel erre bumm. Ha jól emlékszem el is sírtam pár könnycseppet, ha nem itt akkor a vége felé valamikor.
De az élet haladt tovább, már akinek.
20%-nál már éreztem, hogy ez a könyv telibe talált, már akkor megadtam volna rá az 5 csillagot. Pedig még a java hátra volt!
Kis nyomozósdi, ismerkedés, turkálás a múltban és a titkokban. Aztán szépen elkezdett minden lefelé ívelni a szereplőknek. Azt hitted már megúszod, mi? Hát nem! Muhahaha.
Már nekem fájtak egyes dolgok! Szegény Bryce! Pedig majdnem elfelejtettem a Kingdom of Ash óta, hogy Sarah milyen kegyetlen tud lenni.
Jöttek fordulatok, párszor fejre állt minden. Zűrzavar, árulás, titkok, bosszú, vér, halál, büntetés, minden volt itt!
Ami Micaht illeti spoiler
Aztán Bryce kicsit megemberelte magát, na nem mintha eddig miatta csúszott volna ki a talaj mindenki lába alól, de kicsit elbizonytalanodott olyanban is, amiben nem kellett volna. De aztán reménykedni kezdtem, mert volt egy terve! Már pont hátradőltem volna, az Üvegtrónban ez egyenes út volt a sikerhez, de rá kellett döbbennem, hogy szegény Bryce ugyan szimpi, de nem egy Aelin, az biztos! Szóval korai volt fellélegeznem, de aztán csak elindultak a dolgok a végső mélypont és aztán a megoldás útján.
A vége tetszett. Kellően lezárt, de határozottan nyit az új rész felé. Kíváncsi vagyok mi lesz még itt.

A karakterek Sarahhoz méltóak, imádtam szinte mindenkit.
Bryce, ha nem is egy Aelin, mint már mondtam, mert azt azért nagyon nehéz elérni, de egy igazán szerethető, összetett karakter.
Huntot persze nem lehet nem imádni. *_*
Imádtam, ahogy szépen lassan mint számítható volt, egyre közelebb kerültek egymáshoz. A képek elkészítése nagyon jó ötlet volt. :))
Fura, de igazából nem utáltam Bryce főnökét, attól még, hogy a nevét nem jegyeztem meg :D. Határozottan egy shady-shady szereplő, de úgy érzem van benne potenciál.
Ruhnt szerettem. :)
Lehabaht is, olyan kis cuki volt! Meg persze Syrinx is. Sarahnak van érzéke a kis cuki karakterekhez. spoiler
A stílusra már ki se térek, Sarah továbbra is remekel.
A történet izgalmas volt, tele fordulattal. A fájdalmat nem spórolta ki belőle az írónő, de szerencsére az általános hangulat azért vidám volt többnyire.
A világfelépítés, mint már mondtam, nagyon tetszett! A város, a varázslat… Az, hogy nyakon öntötte egy jó adag diktatúrával az meglepett, de egy újabb réteget adott az egészhez.
A borító csodás! *-*

Összességében imádtam! Nem érte el az Üvegtrón szintjét, de őszintén az Üvegtrón első része se érte el a későbbi szintjét, szóval itt még bármi lehet. Mindenesetre kedvenc lett. És bátran ajánlom! *_* <33

Ui.: Őszintén nem értem itt molyon a sok negatív véleményt :D Kicsit féltem is miattuk, de nekem nem volt problémám a könyvvel.

Az írónő ismét bebizonyította számomra, hogy valóban tud írni; igen, csak nem olyat, amit én igazán nagyra tudok értékelni. Nem szeretném hosszúra nyújtani az összefoglalómat, így csak röviden elmondom a nyers véleményem a könyvről.

Egy hatalmas agymenés. Konkrétran az írónő az összes basic fantasy lényt bepakolta egy modern (napjainkat tükröző) fantasy világba. Már önmagában furcsa volt ez a modern alap. A karakterek pedig… komplexek, de megint voltak olyan tulajdonságaik, amik annyira klisések és tipikusak. A sztori 80%-a unalmas és vonatott volt, a végén pedig kapunk egy indokolatlanul hatalmas izgalom löketet. Összességében átjött a tanulsága, a végére már megszerettem a karaktereket, de nem érzem azt, hogy megérte volna két és fél hónapig szenvednem vele. Jó, jó. Minőségi? Nem. Ha szereted a túlfűtött romantikus jeleneteket, akkor ez a te könyved, máskülönben nem ajánlom.

Nos, a borító gyönyörű ♥️
Aki valami TOG és ACOTAR félére számít az felejtse el azokat.
Az elején nehezen szoktam hozzá a sok shit, fuck, fucking asshole, …stb szavakhoz, de meg lehet szokni. kíváncsi leszek majd a fordításra
A világfelépítés jó volt. Az emberek és az oda érkező másik világ lényei által közösen lakott világ, megspékelve varázslattal és modern technikával. Nincs igazán jól leírva a környezet, de azért nem is a legrosszabb. Találkozhatunk benne tündével, angyallal, kobolddal, kimérával, boszorkánnyal, vámpírral, démonnal, varázslóval, többféle alakváltóval, tengeri lénnyel.
Rengeteg mellékszereplőről is van elég leírás ahhoz, hogy kialakuljon róluk egy kép a fejünkben.
A történet eleje elég laza, nem igazán lehet belőle következtetni arra, hogy mi is fog történni a továbbiakban, de azért sejtettem, hogy spoiler
Aztán ugrunk két évet. Bryce Quinlan és Hunt Athalar kénytelenek együtt dolgozni különböző érdekek miatt.
Azt el kell mondanom, hogy Hunt és Bryce párosa nagyon-nagyon tetszett. Meg van köztük a kémia, bírtam a párbeszédeiket, hogy beszólogattak egymásnak.. A gondolataik, a kis érintések, ahogy egyre közelebb kerültek egymáshoz. szex nincs benne, azt ne várjon senki, de szerintem így is volt jó Külön értékelném, hogy nincs harmadik fél. Hála az égnek!
Aztán egy kicsit nagyon leült a sztori. Nagyon nem haladtam vele, sőt alig emlékszem hogy mit olvastam a 66.fejezetig. Inkább csak Hunt és Bryce volt a lényeg addig.
Na de jött ez hülye plot twist, mert miért ne, pedig szerintem nagyon kihagyható lett volna, vagy esetleg valamelyik másik szereplővel kellett volna eljátszani. Nyilván ez a dolog elvezette a történetet oda, ahová kellett, de elég mérges voltam, amikor azt a részt olvastam.
Itt úgy voltam vele, hogy hát ez a könyv annyira nem nagy szám. Eddig semmi említésre méltó nem történt, nem derült ki semmi, nem jutottak semmire, nyomozgattak egy kicsit, flörtölgettek egy kicsit és ennyi. Ha addig kellene értékelnem, akkor 3 csillag, ami nálam egynek elmegy kategória.
Aztán úgy a 75. fejezetnél bumm! Akció! Végig a befejezésig.
Imádtam azt a kb. 20 fejezetet, ami a utána jött. Az egész egy what the fuck is happening érzést keltett bennem. Csak kapkodtam a fejem.
Ezért a pár oldalért kapott 4,5 csillagot tőlem a könyv. Kedvenc mégsem lesz, mert számomra hosszú volt. Nagyon hosszú, de mégis kevés a tényleges cselekmény.
Nincs cliffhanger a végén, elég jól le volt zárva. Az epilógus azért elég érdekes volt és kíváncsi leszek rá hogyan fog folytatódni a történet.

Ez a könyv teljes mértékben Sarah J. Maas volt – jó és rossz értelemben egyaránt.
Kezdeném a jóval.
A világ, amit ebben a könyvben felépített valami FANTASZTIKUS, egyedi és izgalmas. Tetszik ez a modern világos történet, és, hogy ennyi teremtményt ismerünk meg a tündéreken kívül. Szintén tetszettek a karakterek, Bryce szimpatikus volt.
És hogy mi zavart?
Kezdem is érezni, hogy Sarah J. Maas nem tud rövid könyveket írni. Ne értsetek félre, szeretem a hosszú köteteket, hogyha a sztori megkívánja – lásd Köd és Harag udvara vagy Szárnyak és pusztulás udvara. De ezt a HATALMAS, 800 oldalas könyvet 600 vagy akár 500 oldalban is tökéletesen meg lehetett volna írni. Szerintem jót tett volna a történetnek, ha nincs így elhúzva.
Összeségében egyébként egy pozitív élmény volt és valószínűleg el fogom olvasni a sorozat következő részeit is.

Nem tudom, miért, de egyszerűen nem szeretek SJM könyveket csillagosan értékelni, de mindent egybevetve talán 4*?

Örülök, hogy olyankor kezdtem bele, amikor volt időm (nagyrészt) csak ezzel foglalkozni, mert elég masszív egy kötet (és valószínűleg a 2-3. még hosszabb lesz…).
A világ az elején kicsit homályos volt, de pár fejezet után elengedtem, hogy össze próbáljam rakni, úgy voltam, hogy menet közben kialakul, és így is lett, bár azért még teljesen kerek.
A szereplők már az elejétől érdekeltek, bár Bryce-t párszor megráztam volna, illetve néha kicsit hirtelen jöttek nála szerintem a váltások – hogy példát is említsek: spoiler.

Aki eddig nem szerette Maast, az valószínűleg nem most fog hirtelen a barátjává válni; itt is megvannak nagyrészt azok a vonások, amik miatt sokan nem szeretik és idegesítő / problémás elemként ki szoktak emelni. Szerintem én már immunis lettem ezekre, szóval annyira nem zavarnak, ami kicsit igen, hogy itt is sokszor van olyan, hogy a főszereplők nemcsak egymás előtt titkolóznak, de lényegében az olvasók előtt is. Nem minden fontos dolog zajlik le előttünk, hanem egyszer csak robban a bomba – mint a fenti spoileres részben említett dolog is: bár Hunt szemszögéből is vannak bőven fejezetek, teljesen hirtelen tárul elénk, hogy spoiler. A másik, amin már néha forgattam a szemem, az a szavak állandó, állandó, állandó ismételgetése így, egymás után. Szerintem inkább komikus hatást kelt már néha, nem pedig a hatást fokozza.
Ha pedig már a problémáknál tartunk. Ami kicsit szintén túlzó volt nekem, az a végén volt, amikor spoiler – wow, SJM néha kicsit dramatic.

Összességében ez engem meglepően lekötött, de szerintem ezt tényleg olyankor érdemes olvasni, amikor van rá idő, mert elég hosszú és részletes.