Értékelések 466

Dorottya_Dékány>!
Sarah J. Maas: A Court of Wings and Ruin – Szárnyak és pusztulás udvara

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Azt kell mondjam, hogy ez a 3. rész jobban tetszett, mint a másik kettő, azonban még mindig nem értem, hogy ez a könyv sorozat miért olyan népszerű. Tetszése egyik oka, hogy bár ez a rész a leghosszabb, valamiért ennek értem a végére a leghamarabb, míg a másik két könyv elolvasása hónapokig tartott. De kezdem előbb a pozitívumokkal, mert a negatívumok felsorolása sokáig fog tartani. Tetszett a „három szörny”, akik kicsit olyanok voltak, mint 3 kifordított Rumpelstiltskin, igaz a takács figurája még Hófehérke és Hófehérke mostohájának keveréke is volt, egy csipet Baba yagával és egy kis Rapunzellel. A történetbe szőtt mesék se voltak rosszak, mondjuk a Mózes sztori szálakon (szétválasztott tenger, véres keresztek az ajtón stb.) kicsit még is lepődtem, no meg volt még Hattyúk tava/Hattyú hercegnő, csak itt nem Odett, hanem Vassa néven futott. Nephelle repülése kicsit a Marathóni futás eredettörténetének felelt meg. Aztán a varázstükör, ami szintén a Hófehérke történetből van. S így tovább. Tehát összességében viszonylag sok mesét dolgozott fel az írónő. Pozitívum volt még, hogy Feyre – re nem mindig jutott annyi idő, mint az előző részekben és így a Rhys-el való üzekedése (bocsi, de ezen szereplő esetében nem használnám a szeretkezés szót) is kicsit háttérbe szorult. Örültem, hogy némileg komolyabb témákkal is foglalkozunk, nemcsak azzal, hogy ki-kivel illik össze, s milyen cukin mutatnának együtt…. Fúj. Azonban most jöjjenek a negatívumok. Bár azt mondtam, hogy végre komolyabb témák is bekerültek a történetbe, ezek mégis oly komolytalan valósultak meg, hogy a legtragikusabb részeknél is majdnem röhögőgörcs környékezett. Viszont kezdjük az elején, az hogy Feyre szétdúlja a Tavasz udvarát egyik részről végtelenül szórakoztató volt, mert kiderült, hogy hát Tamlin valóban nem a legélesebb kés a fiókban, másrészt Feyre egyáltalán nem az a Szent, akinek az írónő szeretné mutatni, hanem egy rendkívül bosszúálló, kicsinyes személy, akinek lenne esze, ha nem mindig a hülyeségekre akarná használni… Egyáltalán nem vette figyelembe azokat, akiket mondjuk kedvelt a Tavasz udvarában, azt sem, hogy s háború szempontjából ez mennyire előnyös számára /számukra. És egyébként azt sem értem, hogy ha már meg valósította a kis tervét, akkor miért nem toborozta be a saját seregébe az elpártolt katonákat, mert akkor tényleg egy zseniális katonai húzás lett volna, ehelyett pedig később könyörögnek a szövetségért annak, akit jóformán tönkretettek és megaláztak, ebben aztán van logika, vagy mégsem… Hybern királyát se teljesen értem, nem akkor kezd hódító háborúba, míg minden főúr gyenge, hanem akkor mikor már visszaerősödtek, s persze azt is mindig bevárja, hogy a másik fél is csapatot gyűjtsön, védekezzen stb., a végén még kiderül, hogy amilyen lovagias elveket vallott, ő a könyv tényleges hőse. A politikai megbeszélések is viccesek voltak, többet dumáltam arról, hogy ki-kivel dug, s milyen gyakran, mint hogy valami értelmes taktikát hozták volna szóba. Ja, s komoly és mindent elődöntő beszélgetést akarunk folytatni, de olyanokat is meg hívunk, akik mellett lehet nem kéne nyíltan beszélni. Feyre testvérének képessége is hol előjött, hol nem, inkább nem, mert az írónőnek fontosabb az a cselekmény szál, hogy kivel jöjjenek össze vagy kivel ne. Ahogy egyébként észrevettemaz írónő ezekben a párosításokban látja a későbbi sztorit: Lucien-Vassa, Azriel-Elain, s mily meglepő fordulat… Ja nem… Nesta és Cassian. De számomra ez lényegtelen, mivel Feyre ostoba és fárasztó kerítőnősködése mellett, nem igazán tudtam mást érezni csak bosszankodást, hiszen nincs jobb dolga, mint a testvérei szerelmi életén gondolkodni, mikor mindjárt kitör a háború?! Apropó háború, szerintem egy 5 éves véresebb háborút vív játékkatonákkal, mint ami megvalósult ebben a könyvben. Kérlek a Harry Potter én, ami gyerekregénynek számít, nagyobb áldozatok történnek, mint itt. Konkrétan az írónő egy főszereplő vagy fontosabb mellékszereplő halálát se merte bevállalni, így pedig az embernek az az érzése támad, hogy nem is olyan nagy cucc volt ez a háború. Egyébként szerintem az eddigi kritikáim, valamint a fentiek alapján nem mondok újat azzal, hogy ki nem állhaton Feyre-t, az egész lénye undorító és idegesítő, s végtelenül önző, nem csodálkozom, hogy egy csúnya szörnyet látott a tükörben, inkább csak azon csodálkozom, hogy mikor ezt elmesélte, akkor senki se értékelte át, hogy biztos a közelében kell e lenni. Egyébként én ezért kedvelem Nestát jobban, mert legalább ő oltogatja néha Feyre-t, bár azért a Cassiannal való bánásmódja, hagy némi kívánni valót, mondjuk ha azt nézem Feyre miket csinált Rhys-sel, mikor még nem voltak együtt pl. :sebesülten ott hagyta a többiekre, s elment duzzogni , meg hasonlók, akkor azt kell mondanom, hogy ez úgy látszik családi vonás az Archeron lányok között. Az apjukat egyébként szintén nem tudtam sajnálni, mivel túl sokat nem tett a lányaiért, s mikor végre tett valamit, akkor bár javított a múltbéli hibáin, de az egáltól még messze volt. Aztán még ott van Mór esete is, nem volt elég egy leszbikus karakter, több is kell, így tegyük azzá Mort, aki addig végig palikkal szexelt, s hülyíti Azrielt, holott már rég közölhette volna vele, hogy mi a szitu. Ehelyett hagyja, hogy az kevésnek érezze magát és úgy gondoljon magára, mint egy darab szemére, ez aztán nagyon humánus és nagyon baráti Mór részéről, s persze Feyre részéről is, aki nem közli a barátjával, hogy nem erről van szó, hanem meghagyja az önmarcangolásban, hiszen minek ellenség, ha ilyen barátaink vannak…. Mondjuk nem tudom, hogy mit vártam, mikor ebben a történetben senki se egy jellembajnok, például szerintem igen visszás, hogy mindenki enyeleg és dug a katonai táborban konkrétan a sebesült és haldokló katonák előtt, ezzel is azt üzen e, hogy gyerünk halljátok meg értünk feláldozható kis statiszták, mi addig faljuk az életet,azt hiszem ezzel a sereg mínusz 10 morálpontot veszített…. Tehát összességében még mindig sok problémám van ezzel a könyvsorozattal, mert úgy gondolom, hogy tele van káros szereplőkkel, s még károsabb mondanivalóval. S még mindig nem tudom megérteni, hogy miért az ilyen könyvek lesznek népszerűek, amikor sokkal jobbak is vannak ennél, sokkal jobb és értelmesebb mondanivalóval. S az a baj, hogy még romantikus műnek se tudom tekinteni, mert a legtöbb szereplő viselkedése igen messze áll a romantikától. Rhys karakterét meg azért nem értem, mert oké hogy fiatalnak néz ki, de mégiscsak több száz éves, erre kb. ő is úgy viselkedik állandóan, mint valami szerelmes tini fiú. S egy dolog lenne, hogy szerelmesek, de attól még nem kell ennyire vaknak lenni, főleg nem ennyi tapasztalattal. Például ebből a szempontból szerintem elég röhejes az is, hogy egy tinédzser kor végén lévő lányra hagyja egy csomószor a döntések meghozatalát, mikor emberéletekről van szó, biztos nagyon reális és értelmes döntés egy több száz évet tapasztalt férfitól, vagy mégsem… Na jó, befejeznem a sztori szétcincálását,mert már előre érzem, hogy nem leszek túl népszerű a véleményemmel, de hát, akinek nem inge az ne vegye magára, mivel különbözőek vagyunk, ezért nem mindenkinek lesz ugyanaz a könyv a kedvence. Óh, igen még valami eszembe jutott, Jurian karaktere, szerintem az a rész nem volt oly meglepő, hogy átállt, én a második részben sem értettem, hogy ugyan miért állna Hybern oldalán, mert tök logikátlan aki éreztem, de ez úgy látszik az írónőnek is leesett.