A ​Court of Wings and Ruin (A Court of Thorns and Roses 3.) 94% 170 csillagozás

“A gift.
All of it.”
Nagyon közel áll a szívemhez ez a sorozat, már akkor tudtam, hogy szeretni fogom, amikor megláttam a borítóját és elolvastam a fülszövegét. Vártam a magyar megjelenését, és amikor elolvastam, rájöttem, hogy nekem ez nem volt elég, többet akarok ebből a világból, így angolul folytattam tovább. És hihetetlenül boldog vagyok, hogy így tettem, mert ez a trilógia az év legkedvesebb könyvélménye lett számomra.
Az előző részekhez hasonlóan az ACOWAR is fantasztikusra sikerült, gyönyörű megfogalmazással, izgalmas cselekménnyel, szívettépő jelenetekkel és zseniális szereplőkkel.
Feyre és Rhys kapcsolata talán a leggyönyörűbb, amivel valaha egy könyv lapjain találkoztam.❤ Mindketten sebzettek és összetörtek, mégis megpróbálják túltenni magukat a nehézségeken, tökéletesen kiegészítik és megértik egymást.
Feyre karakterfejlődése nagyon szépen megmutatkozik, többé már nem az a lány, akit megtört a szegénység és Under the Mountain, igazi spoiler válik.
Rhysand.. Annyi önfeláldozás után még mindig képes bármit megtenni, hogy megvédje azokat, akik fontosak számára. Teljesen összetörtem és csak sírni tudtam annál a jelenetnél. :( ❤❤❤
Cassian ❤ Eddig is szerettem, de ezek után.. A hűsége és odaadása minden tettében megmutatkozik a többiek felé. És az, amit Nesta tett érte a könyv végén… ❤ Szeretnék még róluk olvasni.
Azriel… nagyon meghatóra sikerültek a jelenetei Elainnel, főleg a „You came for me.”, és amikor Azriel odaadta neki a Truth-Tellert. Elképzelésem sincs, hogy ebből mi lesz, úgy, hogy Elain Lucien spoiler
Lucienről szívesen olvastam volna többet, és nagyon sajnáltam, hogy nem tudott közelebb kerülni Elainhoz. :(
spoiler… váratlanul ért, ami vele történt, annyira megszerettem az ACOMAF-ban. :'( Az volt az első olyan jelenet, ami alaposan megríkatott.
Örülök, hogy részese lehettem ennek a fantasztikus világnak, és alig várom, hogy még többet olvassak róla. ❤

Ez tényleg egy ajándék. Az egész sorozat.❤
Egyszerre vagyok boldog, – hogy olvashattam – és egyben szomorú is – mert véget ért.
Feyre már az első részben megmutatta, hogy milyen fából is faragták, engem mégis képes volt újra és újra meglepni a kedvességével, bátorságával, kitartásával, szemfülességével. Tényleg csak néztem, hogy milyen kis csapdát állít az elején Tamlinnak. Nagyon tud trükközni a csaj, az biztos. Jó volt látni, hogy Lucien milyen személyiség, ha nincs Tamlin bafolyása alatt. Sajnáltam is, hogy később már nem szerepelt olyan sokat. Örülnék, ha megtalálná a boldogságot. spoiler
Amikor Feyre és Rhys újra találkoztak… na ott végem volt. *-* Annyira imádom a párosukat. Hogy mind a ketten milyen mély hatással vannak a másikra, mennyire szeretik egymást. Rhysand is megint megmutta, hogy mennyire értékes férfi is ő. Hogy Feyre miért szereti annyira, hogy a barátai, Velaris lakosai miért szeretik annyira.
Ebben a részben mindenki küdött teljse erőbedobással, hogy legyőzték Hybern királyát. A többi udvar uralkodóját is jó volt megismerni. Érdekelt volna, vajon Helion mit szólna Lucien-hez. Remélem erről is lesz még szó. Nagyon sok mindenki nem kapott rendes befejezést, ezért is örülök, hogy ezzel még nem ért véget teljesen az ACoTaR sorozat. Viszont Rhys és Feyre. Legalább róluk biztosan tudjuk, hogy minden rendben. Örültem volna még egy epilógusnak, ahol betekinthetünk egy kicsit kettejük jövőjébe, de sebaj.
Olvasás közben nagyon sokszor utáltam Tamlint, és nem értettem, hogy a francba válhatott ilyenné. A végén mégis… hát igen, megsajnáltam szegényt.
Rhys okozott egy kisebb szívinfarktust a végén, csakúgy mint Amren, aki egyszerűen csodás volt mindig. És Varian. Az a bizonyos jelent! https://media.giphy.com/media/90F8aUepslB84/giphy.gif Imádtam! <3
Mor is okozott meglepetést, viszont valahol sejtettem. Azriel-ről csak annyit, hogy kérlek, hadd legyen már boldog szegény szívem. Annyira szeretem Azrielt, ezért úgy fáj, amikor szenved és szomorkodik.
Bevallom én Nestával nem voltam olyan jó barátságban az elején, mert annyira rideg egy csaj, hogy az nem igaz. Viszont amikor végre elkezd segíteni Feyre és csapatának, amikor elkezd kicsit feloldódni, mindjárt kedvelhetőbb személyiség. Tudom, hogy ő is sokmindenen ment keresztül, hogy bonyult személyiség, de akkor is. Viszont nagyon imádom őket Cassiannal, így remélem hallunk még róluk.
Csakúgy, mint az Üvegtrón sorozatban itt is egy csomó szereplő van, akiről szívesen olvasnék még, mert érdekesnek tartom, vagy már megszerettem, és nem akarom elingedni. Biztosan újra fogom még olvasni nem csak ezt, de az egész trilógiát.
Kedvenc, kedvenc, kedvenc.❤

Lehet, hogy kuszára sikeredett az értékelés, de egyszerűen annyi gondolat kavarog bennem. :D

Ui: Kihagytam egy nagyon fontos dolgot. Suriel. Kövezzetek meg, de én majdnem sírtam. Imádom ^-^

SJM és az ő könyvei nálam az a kategória, akiről sokszor nem tudom eldönteni, hogy tényleg ennyire jó, vagy csak ennyire túlértékelt. Most minden fan felhördül, de ez utóbbi gondolat meg se fordul a fejemben, amikor ezt a sorozatát olvasom. Különösen angolul. Nagyon tud, na! A történetvezetése továbbra is bámulatos és bőven voltak benne váratlan fordulatok, azonban ez a rész messze nem hozta az ACOMAF színvonalát. És ez szerintem nem az írónő hibája. Az előző résszel tetőzött a sorozat. Azt gondolkodás nélkül kedvencemnek jelöltem, míg ennél a résznél sokáig azon gondolkoztam, hogy hány csillagot is érdemelne. Az audiobook-kal kezdtem, de hamar feladtam. Olyan volt, mint egy borzalmas szövegfordító, felolvasó. Unott, monoton hangon felolvasni a legizgalmasabb részeket illetve a férfi narráció részeit. Inkább áttértem a könyvre.
Azért nem semmi így írni egy több, mint 700 oldalas könyvet. Még mindig úgy gondolom, hogy ez erotikus jeleneteket nem kellene erőltetni, mert egyszerűen nem jók, de a történet többi része jól átgondolt. A sorozat eddigi részeihez képest szerintem ebben a könyvben indult be a legkésőbb az igazi cselekmény. Azzal kb. a 200 oldalig várni kellett. A vége pedig mintha kicsit el lett volna kapkodva.
Tamlin, Tamlin, Tamlin…. és a sértett önérzete. Annak ellenére, amiket tett, a maga módján nagyon szerette Feyre-át.
És, hogy mi tetszett a legjobban, ebben a kötetben a szépséges borítóján kívül? Kiderült végre, milyen az igazi Lucien, amikor nem ő Tamlin bábja. Illetve, remélem, ez nem számít spoilernek az ACOMAF-ban megtudtam milyen és mekkora is a valódi ereje Rhysand-nek. Azonban a gyengesége ebben a könyvben derült ki. Ezért külön köszönet. Ő hihetetlenül sokat változott, sokat fejlődött a karaktere. Az ACOTAR-ban megismert rosszfiú teljesen eltűnt. Továbbra is imádtam. Ott van 2017 legjobb BBF-ei között az élen. Nagyon kíváncsi leszek Prythian további történeteire is.
Egyébként hol van Nesta sorozata? Mert őszintén, megérdemelne egyet. Pedig nem a szívem csücske.

Sarah J. Maas te szadista allat. Teljesen kikeszitettel, es kibogtem a lelkemet is. Utalom, hogy vege van :'(
Egyelore ennyi, majd osszeszedem magam es egyszer talan rendesen is ertekelni fogom, az ACOMAF-val egyutt.

Ez a könyv teljesen a megszállottjává tett. Annyi mindent akarok mondani róla, de közben meg annyi mindent nem mondhatok róla; nem akarok spoilerezni.
Maga a történet (történetek) rendkívüli! A könyv első része, ami annyira fontosnak tűnik, Feyre bosszúja, Tamlin és Ianthe. Aztán a második rész, ahol ha figyelmesen olvas az ember, akkor a sorok között kibontakozik három történet: Hófehérkéből a Gonosz királynő története, az arkangyal Lucifer bukásának története és Mózes és a kettévált tenger története. És a harmadik, a vége, ahol minden egybefolyik, kibontakozik, ahol az összes cselekményszál egybefut. Csodálatos volt.
Imádom, hogy Maas ilyen összetett karaktereket ír, akik életükben már egyszer, ha nem többször, de összetörtek és mégis harcolnak egymásért és önmagukért is, soha nem adják fel még az utolsó pillanatban sem. Mert ők egymást választották és semmi és senki sem állhat közéjük még a saját hazugságaik és hibáik sem. Együtt a végsőkig. Ez az, amit a legjobban szeretek ebben a könyvben, hogy az összes karakter sérült, de gyógyul. Mert ha a következő nap újra a padlóra kerülnének, ők vadul és üvöltve felállnának és tovább küzdenének. Feyre, Rhys, Cassian, Azriel, Mor, Amren, Lucien, Elain, Nesta még Tamlin is. Bár ő egy kicsit lassabban.

Maas leírja a háború borzalmait anélkül, hogy dicsőítené az öldöklést, persze vannak benne véres bosszúk, de amit tesznek azt nem élvezetből teszik. És az egyik legszebb jelenet benne, a sok közül, amikor közösen elhatározzák, hogy igenis érdemes megvédeni és megmenteni az embereket.
spoiler

spoiler

A legmegdöbbentőbb benne mégis Mor vallomása volt. Na ott kiakadtam. Megértem az indokait, hogy miért tette azt, amit. Mondom megértem, csak rohadtul nem érdekel. 500 éve volt rá, hogy tisztázza a helyzetet, de ő inkább gyávaként nem tett semmit, mert ahogy van a helyzet az kényelmes neki. És még volt képe neki felháborodni Feyre-re, meg ahogy Nestával bánt. Az meg a másik. Először azt hittem, hogy azért bánik úgy vele, mert zavarja a kialakuló kötelék spoiler De neeeem… teljesen más volt az oka. Mert mi lenne vele, ha eltűnne a barikád az útból és nem lenne más hátra csak bevallani az igazat? Nem hittem volna, hogy ő ilyen önző, hogy ennyire csak a saját érdekei érdeklik. Az apja lánya, hogy ezt kell mondanom. Mint mondtam, megértem csak nem érdekel.

Remélem a többi kötetben jobban megismerkedhetünk a többi szereplővel, főleg Azrielnek kell kibontakoznia, de ott van még Helion is, akire nagyon kíváncsi vagyok (hogy itt is micsoda titok derült ki, te jó ég, az agyam eldobom), és Tarqin-ról is szívesen olvasnék többet. Ahogy Amren és Varian párosáról is. Na meg Dragon és Miryam… és még sorolhatnám.

És akkor egy kicsit Rhys és Feyre kapcsolatáról. Annyira gyönyörű és csodálatos. Ahogy ők ketten szeretik egymást, kiállnak és küzdenek egymásért. Irigylem a kapcsolatukat. És a jövő számukra is tartogat még csodákat, váratlan örömöket, kalandokat és még több szerelmet egymás iránt. Tökéletesek egymásnak.
"Rhys stepped off the stairs and took my hand.

Night Triumphant—and the Stars Eternal.

If he was the sweet, terrifying darkness, I was the glittering light that only his shadows could make clear."

Voltak benne hibák is. Nem ez volt a legjobban megírva a három közül, néhány döntés, amit meghoztak benne fatális volt, nem gondolták át a dolgokat, sietve hoztak döntéseket, ítélkeztek megfontolás nélkül. Talán Maas-nak még egyszer át kellett volna írnia, de ezektől függetlenül élveztem és szerettem.

A következő már jobb lesz és újra találkozhatunk kedvenceinkkel. Alig várom.

Sarah J. Maas ismét mesteri módon megforgatta a tőrt a szívemben… És igen, továbbra is nagyon élvezem xD
Azt kell hogy mondjam, Feyre története méltó lezárást kapott: a Princess of Crarrionnál nem tudtam letörölni a gonosz vigyort az arcomról, a Cursebreakernél felváltva olvadoztam és dühöngtem, a High Ladynél pedig minden második fejezet szívrohamot okozott és háromszor sírtam el magam.
A cselekmény szokás szerint tele van fordulatokkal, végig pörgött. Nem hittem volna, hogy ennyire fogom élvezni a Spring Courtban történtek olvasását, de nagyon fun volt – és gonosz vagyok vagy sem, de Tamlint se itt, se később se tudtam sajnálni. A reunion jelenetek csodaszépen sikerültek, a „családi vacsora” megint eszméletlen lett, és a könyvtári jeleneteket is imádtam; visszagondolva nagyon megbecsülöm ezeket a könnyed, boldog részeket, bár már itt is kapunk egy jó adag vészjósló előreutalást, ahogy azt Sarahtól vártuk.
A meetingnél egyszerűen eldobtam az agyam, néhány High Lordot legszívesebben megöleltem, néhányat pedig felpofoztam volna. Heliont nagyon bírtam, Viviane és Kallias duója pedig hihetetlen aranyos és szórakoztató volt :D
És elérkezett a könyvnek a „Ruin” része is, amitől egyszerre féltem, és egyszerre vártam. Imádtam látni az Inner Circle tagjait harc közben, de minden percben nőtt bennem a feszültség, és egyre jobban féltettem őket… Valljuk be, nem alaptalanul… Szóval készüljetek lelkiekben, mert Sarah itt az EoS-nál is jobban meggyötör minket!
Ami a karaktereket illeti, nehéz lenne bárkit is mondanom, akihez nem kötődök, ez pedig nálam nagyon ritka. Persze kivételt képez ez alól Tamlin, Ianthe, Beron és a király (akinek megint nem tudjuk a nevét :p), de őket ugye mondanom sem kell
Minden szereplőnek van egy törött, sötétebb része, de pont ezekkel együtt lesznek erősek, és szerintem ez az, ami ilyen közel hozza őket.
Feyre megerősítette a helyét a kedvenc főhősnőim között; ravasz volt, badass, és ha a helyzet úgy kívánta, könyörtelen – csak kapkodtam a fejem, ahogy szépen a helyére kerültek a tervének a darabjai.
Örülök, hogy kicsit többet kaptunk olyan lényekből is, mint a Suriel, a Bone Carver vagy a Weaver, mert bármilyen creepyk is, szeretem őket.
Nekem pedig mindenképpen kell egy Nessian regény! Hihetetlen nagy hisztit fogok csapni, ha nem kapom meg, aki olvasta, érti, hogy egyszerűen kell. Cassian a szívem csücske, ők ketten pedig halálosak – imádtam minden jelenetüket, a dinamikát, a feszültséget, a kimondatlan szavakat. Nálam OTP.
És ha már shipek… Az egyik nálam csúnyán elsüllyedt, viszont kaptam két újat, amik közül szinte lehetetlen választani. spoiler
És akkor a végére marad a nagy kérdés: jobb volt-e, mint az acomaf?
Nehéz rá válaszolnom, de ha őszinte akarok lenni, azt mondom, volt néhány dolog, ami zavart, amik miatt nálam az acowar, bár mindkettő kedvenc, az acomaf mögött marad.
Aki otthonosan mozog a tumblr világában, az tudja, milyen fantasztikus az ottani SJM rajongótábor – és tudja azt is, hogy mindig akadnak olyanok is, akik egy-egy ship elsüllyedése után már tucatszámra írják az antitagekkel ellátott gyűlölködő posztjaikat. Tudom, hogy az Empire of Storms után még többen támadták Saraht, hogy nem elég nagy a diverzitás a könyveiben, és néhány helyen úgy éreztem, ezt emiatt, utólag erőltette bele az acowar-ba.
Mint feljebb említettem, imádtam az acowar cselekményét, egyes részek zseniálisan vannak megírva. Viszont az átvezetés nálam nem mindig működött ezek a részek között, néhol törést éreztem a könyvön belül – például pont a 77. fejezetnél volt nekem egy ilyen fordulópont, hirtelen váltás, ami vegyes érzéseket keltett bennem :/
Az utolsó pedig Rhys. A félreértések elkerülése végett: továbbra is imádom, továbbra is az első a könyves pasik közül a szívemben. ❤❤❤ Rhyst ebben a részben hiányoltam; nem éreztem, hogy kapott volna elég, kellő súllyal rendelkező jelenetet – lásd mint az acomaf-ban a Starfall és társai. És talán hiányoltam a csipkelődését, hogy határozottabb véleménye legyen a dolgokról; jó, hogy hagyja Feyret érvényesülni, viszont ebben a részben kicsit el is veszett mellette, mindenre rábólint, elnézést kér, ha mást gondol… És ezt sajnáltam.
Nem tudom megállni, hogy ne kanyarodjak el, és írjak pár mondatot a borítóról. Amikor leleplezték, csalódott voltam, mást vártam… Viszont élőben be kell ismernem, gyönyörű. Számomra pluszban különlegessé teszi, hogy Feyre ruhája Charlie Bowater rajza után készült – ha nem ismerős a neve, azonnal szaladj, és csekkold a ToG és acotar fanartjait, mert le fog esni az állad!
Összességében nagyon tetszett, még ha az acomaf is marad a szívemben az első. Sarah ismét kihozott egy olvasási válságból, ismét elérte hogy nevessek, és azt is, hogy sírjak. Öröm volt végigkövetni Feyre utazását.

Felhívnám mindenki figyelmét, hogy a spoiler buborékok alatt tényleg spoileres tartalom van. :)

ACOWAR = A mély érzelmek és a végtelen csavarok udvara

Hogy én menyire vártam ezt a kötetet! Az ACOMAF után én azt hittem, hogy ezt már fokozni nem lehet, de kérem szépen lehet. Sarah J. Maas bármire képes. Imádtam a könyv minden egyes sorát, ismétlem: minden-egyes-sorát. Lehet videózni kellett volna a reakcióimat az egyes részeknél, képzeljétek el, ahogy egy focidrukker ujjong, amikor a csapata gólt lő, na én pont ugyanígy ugrándoztam bizonyos részeknél. :D



Az első rész, a Princess of Carrion valami eszméletlenül szórakoztató volt. Hihetetlen, ahogy Feyre illiterate, insignificant humanből smart, cunning spoiler lett. Amilyen okosan lavírozott az ellenség körül.. nem véletlenül ő spoiler na. :) 
spoiler A végére már majdnem sajnáltam Tamlint, de persze csak majdnem. :)



Annyira, de annyira hiányozott már Rhys és az Inner Circle tagjai, és annyira, de annyira megszerettem őket, hogy aggodalmamban tövig rágtam a körmeimet (persze csak képletesen), nehogy történjen velük valami. Aki ismeri SJM munkásságát az tudja, hogy nála soha senki nincs biztonságban, és az aggodalmam nem is volt alaptalan..
Ebben a részben végre kicsit jobban megismerjük az összes High Lordot. Heliont és Kalliast különösen megkedveltem, bár igazából Beronon és Tamlinon kívül senkivel nincs bajom. :D spoiler




A könyv vége felé már elég komorrá válik a hangulat, nem véletlen, hiszen háborút és csatákat vívnak Hybern ellen annak minden szörnyűségével és borzalmával együtt. Viszont ennek ellenére, ahogy Feyre és Rhys és persze a többiek is összetartanak az annyira eszméletlenül gyönyörű. spoiler
Nagyon sok “oh shit” pillanat van a könyvben és akkor jönnek, amikor az ember a legkevésbé számít rá.



spoiler



Mivel SJM könyvről beszélünk, természetesen nem maradhatunk gyilkos pillanatok nélkül, próbáltam felkészíteni rá magam, de hát.. erre nem lehet. Volt egy pillanat amikor tényleg én magam is majdnem így tettem:

http://kephost.com/image/w1Vf

spoiler



SJM csodálatos, sokszínű, hihetetlen karaktereket alkotott. Rhys és Feyre kapcsolata annyira szép, tiszta és gyönyörű. Az egész sorozatból talán a kedvenc részem az ő kettejük közötti kötelék, ahogy segítik, támogatják, húzzák egymást. Örülök, hogy megismerhettem ezt a csodálatos világot és még jobban örülök, hogy nem kell még búcsút vennem tőle.



Bocsánat így utólag, egy kicsit össze-vissza és hosszú lett ez az értékelés, de még friss az élmény és nem bírtam ki, hogy ne írjam ki magamból. :D

Tipikusan az a könyv, az a sorozat, ahol az ember úgy érzi, hogy hozza a cókmókját és beköltözik a történet egyik elbűvölő helyszínére.
Megismeri és megszereti a főbb szereplőket, szurkol értük, miközben hihetetlen kalandokon, taktikázáson és ármánykodáson mennek keresztül, mesés tájakon át. Miközben megindul egy rémes esélyekkel kecsegtető háború, ahol a szövetségesek tartózkodását is rejtély övezi. Ahol a mágia is fontos szempont, de mégis egységben az erő. Ahol nem tudni, ki az ellenség és ki a barát.
Szerelmek, ahol néha kimondatlan szavakból is értünk.
Drága Rhys, nagyon-nagyon szeretlek, nincs még egy olyan, mint te. Feyre, megmutattad, hogy mennyi-mennyi erő lakozik benned, nagyon büszke vagyok rád.
Mort sokszor sajnáltam, mert folyton rémes emberekkel és emlékekkel kellett újra szembesülnie.
Elaint ki nem állhattam, annyira irritál, hogy mindenki körülrajongja kb. a semmiért. Mi a csudáért van mindenki oda tőle???
Nesta itt igazi badass csajjá nőtte ki magát. Végre mer cselekedni.
Cassian te kis édibogyedli, bírom a humorodat.
Valaki adjon már valami mosolyserkentő szert Azrielnek, biztos vagyok benne, hogy jól állna neki.
Amren enyelgése a herceggel milyen cuki már. :D
Szép volt, izgalmas és borzongós, rejtélyes és végtelenül romantikus, hehe megint.
Tamlin, te akkora bunkó tudsz lenni, hogy csak a számat tátottam.
Olvasnék róluk még, még, még…

One life may change the world.

Megjött az ünneprontó! :D Sajnálom, de ez egy kisebb fajta csalódás volt számomra. Imádtam olvasni, továbbra is imádom a világot és a karaktereket, ne értsetek félre, csupán nem érzem annyira tökéletesnek ezt a „lezáró” kötetet. Mert hogy igazából több dolog maradt nyitva, mint amennyi lezárult. A többi résznek csak companion-nek kellene lenne, szóval ennek le kellett volna záródnia úgy, hogy azokat ne kelljen elolvasnod ahhoz, hogy teljessé váljon számodra ez a történet. Voltak dolgok ebben a könyvben, amiket megértek, hogy miért voltak bevezetve, és hogy ezek köré fog épülni a következő történet. spoiler Ez rendben is van, mert Ő nem konkrétan ehhez a történethez kapcsolódott a kezdetektől. A baj az, hogy olyan dolgok nincsenek lezárva, amik viszont kezdetektől ehhez a történethez tartoznak. spoiler Szóval egyelőre elég kettős érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban.

Hát elérkezett az idő, hogy ezt is megírjam… :D
Igazából nem szeretném kifejezetten húzni a szót. Szerintem rengetegen megírták előttem, hogy ez a könyv mennyire eszményien jó és hihetetlen élvezet volt olvasni. Mindent megadott, amire csak vágytam és véglegesen bezárta a szívembe Sarah J. Maast és munkásságát.
Rhysand és Feyre kapcsolata pedig az egyértelmű OTP. A kifejezés minden értelmében. Olyan felemelő olvasni a kapcsolatukról és azt, ahogy folyamatosan ott vannak egymásnak és mindenek ellenére támogatják egymást… Olyan csodálatosan szép, lelket simogató és egészséges. Ez az egyik legjobb szó rá, mert szerintem igen ritka az ilyesmi a YA, illetve az új NA fantasy-ban.
Egyedül azt sajnálom, hogy a „főpoént” spoiler lelőttem magamnak egy instás poszttal, így nem volt meg a kellő szívinfarktus, de lehet ezért hálásnak kéne lennem…
Mindesetre maga a cselekmény szerintem rendkívül jól volt összerakva, annyi epikus jelenet van benne, Feyre pedig továbbra és a kedvenc karakterem maradt és a lélekállatom. Folyamatosan fenntartotta a figyelmemet és csak többet és többet akartam olvasni. spoiler A legjobb, hogy hamarosan kapunk újabb adagot a világból és a karakterekből az ACOFAS *snicker* által.