Sugar ​Queen – Édes élet 479 csillagozás

Sarah Addison Allen: Sugar Queen – Édes élet

A ​huszonhét éves Josey Cirrini három dologban biztos: hogy észak-karolinai szülővárosában a tél a kedvenc évszaka, hogy ő egy igazi déli szépség igencsak szánalmasra sikerült utódja, és hogy az édességet legjobb, ha szekrénye rejtekében fogyasztja el.
Josey élete hosszú éveken át eseménytelenül zajlik anyja házában. Vigaszt egyedül az édességekből és romantikus regényekből felhalmozott hatalmas készlet jelent számára, ezek közé menekül minden este…
Egészen addig, amíg egy napon rá nem döbben, hogy a szekrényét elfoglalták. Nem más rejtőzött el benne, mint a helyi pincérnő, Della Lee Baker, a goromba, de érző szívű nő, aki egyharmad részt maga a végzet – de kétharmad részt egy tündéri keresztanya…

Egy szerencsétlen, és hibákkal teli életből menekülve Della Lee úgy dönt, Josey titkos szekrénye a legbiztonságosabb hely számára. Cserébe megváltoztatja Josey életét – mert az bizony egyértelmű, hogy ez a szekrény nem egy boldog nő tulajdona. Della Lee nyers… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2008

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2012
294 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632455488 · Fordította: Szakál Gertrúd
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2012
296 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632455495 · Fordította: Szakál Gertrúd

Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

Adam Boswell · Josey Cirrini · Chloe Finley · Della Lee Baker · Jake Yardley


Kedvencelte 86

Most olvassa 6

Várólistára tette 218

Kívánságlistára tette 159

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

zuna19 >!
Sarah Addison Allen: Sugar Queen – Édes élet

Nem is tudom hol kezdjem. Tudtam én mikor a kezembe vettem, hogy csak jó lehet ez a könyv, de bele se gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog. Sarah Addison Allen második könyve ez amit már olvasok és nem jutok szóhoz. Letaglózott. De olyan szinten, hogy nem igaz. Szövevényes cselekményszála egy cseppet sem hagyott unatkozni. Azt se tudom hol áll a fejem. Pörögnek a gondolatok ide-oda még most is.
Álmomban sem gondoltam, hogy meg fogja egyáltalán A barackfa titkát közelíteni, hiszen az is szó szerint mesés volt, de ez ugyanúgy nagyszerű mű. Cseppet sem rosszabb. Kellemes csalódás volt számomra. Magával ragadó történet. Nem sok könyvre szoktam ezt a szót használni de ez valami CSODÁLATOS!!!
A karakterek és a történet is megérdemli az öt csillagot.
(százat is adnék, ha lehetne *.*)
Mindenkinek csak ajánlani tudom.

8 hozzászólás
christine I>!
Sarah Addison Allen: Sugar Queen – Édes élet

Kedves, édes, ragadósan cukormázas egy könyv volt!

Azt hiszem, erre nincs is jobb szó, tényleg édes egy élet az, amiben ezek az emberek a szereplők.

Szinte már el is felejtettem, milyen SAA stílusa, ugyanazt a kellemes meglepetést okozta, mint A barackfa titka. A szereplők érdekesek voltak, a kedvencem Chloé volt, ővele valahogy jobban tudtam azonosulni, mint Joseyal. Adam személyisége volt az, amelyik jobban megfogott a férfiak közül, viszont Julienre is kíváncsi voltam, ő valahogy jobban beleillett abba a rosszfiú táborba, akikért általában oda-vissza vagyok.

És, basszus, a vége az valami brutális volt, nagyon meglepődtem, konkrétan kirázott a hideg annál a résznél, amikor minden kiderült. SAA képes arra, hogy a legváratlanabb helyzetekben hullajtsa le a leplet a fantasy szálról.

Imádtam. Kellemes volt, jól esett fáradt kis lelkemnek.

DzsDzs88 IP>!
Sarah Addison Allen: Sugar Queen – Édes élet

Újraolvasás volt, és már nagyon értett.
Nem is tudom, mit szeretek jobban SAA könyvében.
Azt, ahogyan ír.
Amiről ír.
Vagy akikről ír.
Nincs két egyforma regénye. Nincs két egyforma érzés.

bemese05 P>!
Sarah Addison Allen: Sugar Queen – Édes élet

Sarah Addison Allen már megint egy fantasztikus könyvet alkotott! Ez a 3.könyve és megint úgy jártam, mint az első kettővel, h úgy beszippantott h le se tudtam tenni míg ki nem olvasom. :)
Nagyon kedveltem Joseyt, Della Leet és Chloet! Joseynak nagyon nagy szüksége volt rá, h végre történjen vele valami, hihetetlen, h milyen sokáig élt elnyomásban. Margaretet emiatt nem is sikerült megkedvelnem, hiába sajnáltam meg egy ponton, szörnyen viselkedett.
Nagyon csíptem Della Leet! Tetszett ahogy kezelésbe vette Josey életét és ahogy terelgette h végre éljen. Imádtam az egész szekrényes szituációt! :)
Chloe is elég nehéz helyzetbe került a könyv elején az összetört szíve miatt, nagyszerű volt nézni ahogy nem inog meg, hanem igenis összeszedi magát és talpra áll!
Nagyon kedveltem még Helenát! :D Vicces volt az állandó üldözési mániája, persze, mint kiderült tökre igaza volt!
Annyira jó volt, h most is voltak misztikus elemek a könyvben! SAA olyan jól ki tudja találni :) Ritkán irigylek különleges adottságot, de Chloe adottságáért fáj a szívem :D
Tényleg csodás történet volt! Szerelemmel, egy kis sírással, új barátok megtalálásával és ez mind olyan csodásan volt megírva! ♥
Köszönöm neked, drága Zsu @DzsDzs88, h megismertettél az írónővel! ♥ Tényleg csodálatos könyvei vannak!

4 hozzászólás
WindStorm>!
Sarah Addison Allen: Sugar Queen – Édes élet

Könnyű megharagudni arra, aki arra kényszerít, hogy másképp lássuk a dolgokat.

Számomra az írónő történetei egytől-egyig csodálatosak. Mindegyiket átjárja az a bizonyos varázslat, és szerintem sokan e miatt szeretik a stílusát.
Maga a regény édes volt. Tényleg, nem csak a cím, hanem maga a sztori is. Könnyed és hangulatos. Egyszerű limonádé könyv. Igaz, a történet teljesen kiszámítható, a végén lévő csattanót már az elején tudni lehet, mégis ettől függetlenül 5*-os olvasmány.
A karakterek élethűek. Nagyon örültem, hogy ennyi különböző egyéniségről olvashatok, és igazán nagy segítség volt a váltott szemszög a jellemük megértéséhez.

Megfelelő kikapcsolódás egy nehéz nap után, én csak ajánlani tudom!

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2012
296 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632455495 · Fordította: Szakál Gertrúd
DarknessAngel>!
Sarah Addison Allen: Sugar Queen – Édes élet

Ez az első könyvem az írónőtől, kicsit ódzkodtam is tőle, pedig egyáltalán nem kellett volna. Még ha a történet lassú folyású is volt a számomra, érdekelt minden egyes sora. Nagyon tetszettek benne a misztikus részek, mint pl. Chloe könyvei, Josey és a piros szín, valamint a legnyilvánvalóbb, ami egyben spoiler is :)
spoiler
A szereplők mind igazán aranyosak és szerethetőek voltak. Habár én egy kicsit sajnáltam Joseyt, hogy 27 évesen egyáltalán nem éli az életét, meg hát Adam is csak tengődött, szóval ez miatt elég elszomorítóan hatott rám a történet. De később, szerencsére új barátságok, szerelmek szövődtek, szóval minden jó, ha a vége jó.
Egyedül Josey anyjával nem igazán tudok mit kezdeni. Valahol őt is megértem, de még így se tudom kedvelni.
A könyvet azzal csuktam be, hogy: „Hű, ez nagyon jó volt.”, szerintem ez mindent elmond :D

9 hozzászólás
csillagka>!
Sarah Addison Allen: Sugar Queen – Édes élet

Sahra megint megcsinálta, nem véletlenül imádom ezt a nőt. Harmadszor érzem úgy, hogy a fejemből származnak a gondolatok, nekem szólnak, az én jó tündérem meséli kicsit borongós estéken a langymeleg kandalló előtti karosszékben, miközben előtte hasalok a medvebőrön, és tátott szájjal ámulok a mágikus realizmus csodáin. Beácska felnőtt, pedig éppen olyan kövér és kiállhatatlan gyerekként indult mint Josey, ő se értette, mit is vétett a sorsnak, az anyukája miért érzi magát rosszul ha vele kell megjelenni. A szüleim más utat választottak, született egy csodálatos, szőke, tünemény húgom, akivel végre ellehetett menni társaságba, be lehetett mutatni, ezzel megkaptam a lehetőséget, hogy úgy élhessek amilyen vagyok, harsány, esetlen, modortalan, nagyszájú, SZABAD aki csak megtalálta azt az ember, aki mégis elfogadja és nem fél bemutatni a barátainak. Értettem miről beszél ez a könyv, talán jobban, mint a szerencsés kevesek, akik megfeleltek a mindenkori sztenderdeknek. Könyvek pedig engem is megtalálhatnának, bár amióta a Molyon kutatok egyre több kiabál, hogy tessék engem szeretni, ez az én csodám, amit nem cserélnék el semmiért.

3 hozzászólás
Sippancs P>!
Sarah Addison Allen: Sugar Queen – Édes élet

Nálam ez a könyv már az első sorával betalált, úgyhogy nem is kérdéses, hogy megkapja-e az 5 csillagot. Annyira bájos, varázslatos és érzékletes (ez a nő aztán tudja, hogy hogyan kell hatni az ember érzékszerveire! :)) volt, hogy ha tehetném, most azonnal útra kelnék, és Bald Slope felé venném az irányt, hogy:
– gyönyörködjek a hegyekben, a hóban és a kisvárosi életben,
– Josey-t jó alaposan, büszkeséggel az arcomon megöleljem,
– Adamtől ellopjam azt a legendás sálat,
– Margaretnek elmondjam, valójában mennyire rossz anya,
– Chloe könyves titkát felkutassam, és a több száz könyves dobozt alaposan felforgassam,
– Jake karizmatikus személyiségét megismerjem,
– megkóstoljam a grillezett paradicsomos-háromsajtos szendvicset és a Josey gardróbjában eldugdosott édességeket.
Kedvenc lett.

joopsy>!
Sarah Addison Allen: Sugar Queen – Édes élet

Bevallom nem terveztem neki 5*-ot adni, mert rövidsége ellenére eléggé hullámzó volt a kapcsolatom a könyvvel.
Az első 100 oldalt nagyon élveztem, szinte suhant rajta a szemem. Aztán jött egy mélyrepülés a romantikába és sablonossá vált, untatott. A vége azonban annyira meglepett, hogy ez bizony nálam elérte kategóriájában a maximumot. :) Persze érdekes, hogy nem is tudom, milyen kategóriába lehet sorolni ezt a könyvet. Romantikusnak romantikus, de fantasynek azért nem mondanám. Talán leginkább a mágikus realizmus címke illik rá, bár a műfajban azt hiszem van még némi elmaradásom. A szereplők: Josey néha szimpatikus volt, de egyébként idegesített, hogy ennyire kiszolgálja az anyját. Az élete annyira konzervatívan zajlik, hogy eleinte azt hittem, hogy a történet a múlt században játszódik. Persze a végén ez a szál is kapott egy olyan beteljesedést, amivel elégedett lehettem. Ezt nem a szerelmi részre, hanem inkább az anyjához való viszonyára értem.
A Chloe életében megjelenő könyveket egyszerűen imádtam. A kedvenc „mellékszereplőm” egyértelműen A megbocsátás művészete című könyv voltspoiler. :D Hát ez mekkora poén már! spoiler Bárcsak az én életembe pofátlankodnának be így a könyvek. :)
Della Lee egyszerűen csak egy bolond nőszemély látszatát kelti ott a gardróbban. spoiler
A pasik: Adam, Jake és Julian mind csak résztvevői a történetnek úgy a háttérből és csak mélyítik a bonyodalmat. Mindannyian nagyon vonzók, de csak Julian az, aki mindenki „kedvence”. Gödröcskeellenzőknek jelzem, hogy a könyv garantáltan gödröcskementes. :)
Kedvenc jelenetem – persze a könyvek megjelenésén túl – az, amikor Chloe újra rátalál a házra, vagy a ház talál őrá (?).
Egyébként voltak benne nagyon szép, szerintem nem kifejezetten sablonos, „coehlos” gondolatok, pl.:
„Nem azért kell megbocsátani, mert úgy gondolja az ember, hogy nincs más választása. Abból nem lesz megbocsátás, legfeljebb még mélyebb kétségbeesés.”
„Meglepődnél, milyen egyszerű olyan dolgokat megtenni, amiről azt hitted, soha nem lennél hajlandó, ha kiveszed az önbecsülést az egyenletből.”

Ui: Ez a könyv az utóbbi hetekben szabályosan vonzott magához. Lehet, hogy rám is mágikus hatással vannak a könyvek?! :))

hofeherke11 P>!
Sarah Addison Allen: Sugar Queen – Édes élet

Habkönnyű romantikus történet, imádnivaló szereplőkkel és a maga nemében egyszerű, de nagyszerű történettel. Eddig nagyon kevés könyvben jött be a mágikus realizmus szál, általában inkább taszít, de itt bravúrosan szőtte bele a történetbe Sarah Addison Allen. Nagyon-nagyon jól esett olvasni ezt a könyvet, igazi komfort olvasmány volt és hasonlóra számítok a szerzőnő többi könyvével kapcsolatban is.

9 hozzászólás

Népszerű idézetek

szil0214>!

– A könyvek képesek hatalmukba keríteni az embert, ugye? Gyanútlanul sétálgatunk egy könyvesboltban, amikor egyszer csak meglep bennünket, mintha magától került volna a kezünkbe, csak hogy felhívja magára a figyelmet. A benne leírtak olykor megváltoztatják az életünket, néha még csak el sem kell olvasnunk őket. Van úgy, hogy egyszerűen csak jobban érezzük magunkat attól, ha van a közelünkben könyv.

197. oldal

Nita_Könyvgalaxis>!

Könnyű megharagudni arra, aki arra kényszerít, hogy másképp lássuk a dolgokat.

206. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Adam Boswell
Lucy_Saint>!

– A könyvek képesek hatalmukba keríteni az embert, ugye? Gyanútlanul sétálgatunk egy könyvesboltban, amikor is vlamelyik egyszer csak meglep bennünket, mintha magától került volna a kezünkbe, csak hogy felhívja magára a figyelmet. A benne leírtak olykor megváltoztatják az életünket, néha még csak el sem kell olvasnunk őket. Van úgy, hogy egyszerűen csak jobban érezzük magunkat attól, ha van a közelünkben könyv. […] „Miért vesztek meg olyan könyveket, amelyeket azután el sem olvastok?” – kérdezi a lányunk. Ez éppen olyan, mint amikor megkérdezünk valakit, aki egyedül él, hogy miért vásárolt macskát. A társaság kedvéért, természetesen.

196-197. oldal,10. fejezet

zuna19 >!

De jó lenne málnás karamellát szopogatni, vagy konyakos meggyet eszegetni, és közben romantikus regényeket olvasni!

67. oldal

5 hozzászólás
Viktória_Erdei P>!

„Miért vesztek meg olyan könyveket, amelyeket azután el sem olvastok?” – kérdezi a lányunk. Ez éppen olyan, mint amikor megkérdezünk valakit, aki egyedül él, hogy miért vásárolt macskát. A társaság kedvéért, természetesen.

197. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv · macska
Nusii>!

Meglepődnél, milyen egyszerű olyan dolgokat megtenni, amiről azt hitted, soha nem lennél hajlandó, ha kiveszed az önbecsülést az egyenletből.

69. oldal

Detty89 P>!

Mikor telik már be nálad a pohár eléggé ahhoz, hogy kezdj valamit az életeddel?

107. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Della Lee Baker
1 hozzászólás
Dandelion>!

Nem azért kell megbocsátani, mert úgy gondolja az ember, hogy nincs más választása. Abból nem lesz megbocsátás, legfeljebb még mélyebb kétségbeesés.

63. oldal

Kapcsolódó szócikkek: megbocsátás
szil0214>!

Van úgy, hogy nem célszerű megosztani a fájdalmadat senkivel. Olykor az a legjobb, ha magad birkózol meg vele.

81. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Adam Boswell
Belle_Maundrell>!

Van úgy, hogy összetörik a szívünket. Nem tehetünk mást, mint megvárjuk, hogy begyógyuljon a seb.

92. oldal, 5. fejezet - Citromos finomságok


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: Ugly Love – Csúf szerelem
Debbie Macomber: Karácsonyi kívánság
Christina Lauren: Nem mézes hetek
Jenny Hale: Karácsony a Kandalló Vendégházban
Debbie Macomber: Csengőszó
Jennifer Dupee: A kis francia menyasszonyiruha-bolt
Abby Jimenez: Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni
Sarah Morgan: Megtalállak karácsonykor
Samantha Vérant: Sophie Valroux titkos francia receptjei
Debbie Macomber: Szerelem karácsonyra