A ​varázslat tava 86% 67 csillagozás

Sarah Addison Allen szövevényes gondolatmenete ismét le tudott venni a lábamról. Minden története egy kisebb csodával határos. Nagyon megszerettem az ő stílusát.
Minden könyve után elérzékenyülök kicsiit, nagyon tud hatni az olvasóra. Egyszerre szomorú és vidám történetek ezek.
Ami megrészegíti a sztorijait az a varázslat. Annyira tetszenek a leírásai. Például ha elkezd a levenduláról,a citromfűről vagy akár egy gyönyörű tájról írni, rögtön megelevenedik a szemem előtt és rendesen érzem az illatokat is. Ez csodás. Más írónál ezt nem igazán érzem.
Igazából a fél csillag levonás a vége miatt van, én annyira hiányosnak éreztem. Az eddigi könyveinél nem éreztem ezt a tanácstalanságot. Vajon a kiegészítő kötet bepillantást mutat a jövőbe is, vagy csak a múltba kalandozik vissza?
Lehet egyszer felkutatom.

A fél csillag levonás azért, mert valami nagyobb csattanóra vártam. Aranyos a történet, a szereplők ( a többségük) és a misztikus szál is pont elég, hogy megfűszerezze az egészet. spoiler Az írónő nem igazán ír rózsaszín románcokat.

A múlt és a jelen savanykásan édeskés találkozása. Sarah Addison Allen könyvei annyira jól komponáltak. Mindben megjelenik az a kis jól ismert varázs, ami különlegessé teszi őket. Itt is.
Az összes szereplőt sorra járja az írónő, mindenkinek ad egy előzmény történetet, egy kirívó, erőteljes karaktert. A színes egyéniségek a Lost Lake utolsó nyarára gyűlnek össze, mindannyiuknak segít a hely és az itteni emberek vagy az ide ellátogatók abban, hogy alakítsanak az életükön.
Eby nem látja értelmét annak, hogy ugyanúgy folytassa az életét, ahogy eddig. Kate nagyjából ugyanekkor jön rá, hogy ezt ő sem teheti. A lánya annyira aranyos az egyedi öltözékeivel, felnőttes gondolkodásával.
Van itt még múlthoz kötődő szakácsnő, aki szavak nélkül is elbűvölő.
Egy fiú, akit szintén a múlt szele kísért.
No és két idősebb asszony. Az egyik nagy akaraterővel, kifogyhatatlan barátsággal. A másik pedig kora ellenére úgy csavarja el a férfiak fejét, ahogy csak akarja. Na, az ő története nem semmi, elég kreatívan lett kiatalálva.
Persze a találkozások helyét a Lost Lake nagyon tetszetős hellyé növi ki magát a végére, igazi otthonná.
Olyan semmihez sem hasonlítható történetet alkotott az írónő ismét, tetszettek az ötletei. Érdemes elolvasni.

Elvarázsolt, szórakoztatott, kikapcsolt, és közben elgondolkoztatott. Szépen megírt történet, bölcs gondolatok gyászról és újrakezdésről. Az írónő stílusa ismét magával ragadott. Én is szeretnék magamnak egy olyan csodálatos helyet, mint Lost Lake, és olyan embereket magam mellett tudni, mint Eby, Bulahdeen, Kate, Wes, Jack és a többiek. A borító egyszerű szemet gyönyörködtető. Akik szerették Sarah Addison Allen többi könyvét, ebben sem fognak csalódni.

Nem tetszett annyira, mint A barackfa titka.
A történet kicsit laposra, kiszámíthatóra sikerült.

Nem lettem elvarázsolva… Már meg sem lepődtem rajta… Ugyanis az írónő előző könyvei sem váltották be a hozzá fűzött reményeimet. Ez sem lett kivétel. A borító szokás szerint csábítóan magával ragadó.
Amit egyedül értékelni tudok az a gyönyörű írásmód, ahogyan megjeleníti a természetet. Ezek olvasására vágytam leginkább, ahogy haladtam előre a könyvben. A történet maga szinte elsiklott a lapokon, nem tudott lekötni.

Egy nagyon jól megírt történetet olvashattam. Tetszett, hogy a valóságba egy kis „mese” is keveredett. Ettől egy kicsit gyereknek érezheti magát az olvasó.
Eby és George 50 évvel ezelőtti közös életükről, utazásaikról szívesen olvastam volna még többet.
Lost Lake egy varázslatos kis nyugodt hely lehet. Szinte sokszor láttam magam előtt a tavat, a kis kabinokat, a szereplőket és a festői környezetet.
Eby, Lisette és a visszatérő vendégeik szinte egy nagy családot alkottak együtt. A kedvencem az egyik idős hölgy volt, Selma. És amilyen áldozatot hozott Selma a végén, szerintem arra senki nem számított.

SAA-nek megint sikerült elvarázsolnia…. :) Ezek a déli államok.. beleszerettem. Köszi @Közveszélyes_Krumpliszedő, ez a te hibád :D

Meg kell hogy mondjam, nem csalódtam Sarah A. Allen ebben, az újonnan megjelent regényében sem. Szerintem nyugodt szívvel kijelenthetjük, az írónőnek a védjegyévé vált az, hogy a történeteit egy kis mágikus realizmussal szövi át, ezáltal kiszakít minket a hétköznapok megszokott rutinjából. Tetszett még, hogy a cselekményt egy olyan varázslatos helyszínbe helyezte, mint a Lost Lake. Szinte már éreztem a tónak a kissé mocsaras, ám kirándulások alkalmával mindig otthonosnak tűnő illatát, hallottam ahogy a fák susognak a szélben, és a békák egész álló nap csak beszélnek, és beszélnek…
Bővebb értékelés: http://varazstinta.blogspot.hu/2017/05/mini-konyverteke…

Szeretem az írónő könyveit, de kicsivel többre számítottam. A mágikus rész ezúttal kicsit sok volt, igazából a Lost Lake világa varázsolt el. Eby és Lisette, a törzsvendégek, ahogy az ember szinte az orrában érzi a tó vizének vagy a kabinon korhadt fájának az illatát, amitől kicsit fájó, keserédes érzések törnek az emberre. Az írónő tökéletesen megragadta azt a vágyódást, amit érzünk, ha régi, elmúlt dolgokra gondolunk, mint mondjuk ez a régimódi üdülőhely a maga furcsa embereivel, akik belegondolva még csak nem is olyan furcsák, csak manapság már nem viselkednek így az emberek, hanem egyszerűen elmennek egymás mellett. Reményt ad ez a könyv, mert elhiszem, hogy léteznek még ilyen varázslatos helyek, ahol ez az érzés és barátok várnak az emberre.