nem tudom normálisan értékelni ezt a könyvet, mert túlságosan benne vagyok a sorok között, és nem szeretnék túlságosan kitárulkozni az életemmel kapcsolatban egy könyves felületen.
A szeretet gravitációja c. könyvben szereplő lány akár én is lehetnék. megtaláltam a regényben az apámat, az anyámat, a nagymamámat, a múltamat és talán a jövőmet is. látogattam kórházban haldokló szülőt. voltam kórházban betegként életemben egyszer, ami borzalmasan megviselt, mert folyton a nagymamám sikolyait hallottam éjszaka, aki pár szobával arrébb halt meg. sétáltam pszichiátria parkjában és ültem a fák alatt egy padon látogatóként; egyszer még a kórtermekbe is felmerészkedtem. pokoli 30 perc volt, egyfolytában azon rettegtem, mikor veszi észre valaki azt, hogy tördelem a kezeim, minden porcikám remeg, minden erőmmel azon vagyok, hogy visszatartsam a sírást és éppen próbálok nem pánikrohamot kapni attól a gondolattól, hogy talán én is ide való vagyok vagy egyszer itt fogok kikötni. az alkohol szagától a mai napig megijedek, bepánikolok vagy szimplán csak keservesen sírni kezdek.
a könyvben leírtak túlságosan ismerősek. olvasás közben azt éreztem, hogy háborog az egész testem és a lelkem, az emlékek úgy cikáztak a fejemben, mintha egy nagyon ijesztő és hangos vihar kellős közepén állnék és a villámlásokat figyelném. olvasás közben az összefoltozott szívemen egy hatalmas seb felszakadt és újra vérezni kezdett, és én nem félek bevallani, hogy ettől nagyon megrémültem.
A szeretet gravitációja lehozott az életről. mégis, őszintén büszke vagyok magamra, hogy most már nem kuporgok a földön, miközben markolom a szőnyeg sarkát, és minden maradék erőmmel öklözöm vagy épp ölelgetem saját magam, hanem veszek egy nagy levegőt, kihúzom magam és látom a jövőmet (nagyon halvány és ijesztő, de ott van). ott állok, egész vagyok, szerethető vagyok és értékes. akkor is, ha soha nem kaptam meg azt a szeretetet, amiért a lelkemet is eladtam volna egy időben, de csak a testem bánta minden próbálkozásomat és a szívem, ami folyton összetört.
vegyél egy nagy levegőt, húzd ki magad és élj. okkal vagy itt, dolgod van itt. minden, amit átéltél, így kellett, hogy történjen. erre gondolok, erre kell gondolnom, hogy tovább tudjak élni.
(szeretem az elvont könyveket, de azért négy csillag, mert nekem ennél is többet adott volna a könyv, ha nem széttördelt, időben és térben ennyire ugráló a szerkezete, hanem sokkal összeszedettebb és lineáris.)
„Olyan volt, mintha a senkiföldjén mozogna, mintha bármit megtehetne, vagy halhatatlan volna. A mágikus lakhatósági zónában tartózkodott, amelyet az alkohol szeretete nyújtott számára."
„Egyik éjjel azt álmodtam, hogy abbahagytad az ivást. Mindig azt hittem, hogy nem tudlak elképzelni téged józanul, de álmomban igen. Olyan voltál, mintha sosem lettél volna más.
– És milyen voltam?
– Más. Lágy. Mint akiben nincsenek élek.
Jim úgy nézett rám, mintha egy másik világban volna, aztán tovább nézte a parkot, és a sötétség lassan leszállt az ezüstös városra.
– Én ezt sosem tudom nyújtani neked. Ez az egyetlen, amit sosem tudok megadni."
„Olyan volt, mintha valóban hittem volna abban, hogy a tekintetemmel meg tudom óvni őket, hogy az áldásommal be tudom takarni őket. Hogy meg tudom védeni őket a közelgő sötétségtől, mivel a horizonton gyülekeztek a felhők, amelyek az égboltra beúszva összeütköztek egymással már egy jó ideje. Azt gondoltam, a tekintetemmel mindig a fényben tarthatom őket, azt képzeltem magamról, hogy emberfölötti erővel rendelkezem, nem tudom, honnan jött ez a gondolat. Sosem mentettem meg senkit, sosem voltam még a közelében sem annak, hogy megmentsek valakit."