„Művelődöm, és a testem kunyhóformát ölt.”
Kellemesen csalódtam e kötetben, mert sokkal komorabb, depisebb hangulatot vártam északisága és a cím miatt. Persze nem kevés szó esik benne olyan témákról is, mint a fájdalom, halál, vetélés traumája és az utáni üresség-érzés, de rögtön az elején elkápráztatott a filozofálós, képzeletbe merülős, költőien csodás, helyenként humorral tálalt gondolataival. És a főhős rengeteg könyvével, amik meghatározzák az életfelfogását. A szerző E/1. megfogalmazással mesél, ami nemcsak személyes szemszöget jelent itt, hanem belső nézőpontot, befelé figyelő szemléletmódot is.
Gyakorlatilag majdnem az egész könyvben párbeszédek és szokott értelemben vett cselekmény nélkül követik egymást az oldalak. Én éppenséggel élveztem ezt a megfoghatatlan, önreflexív, valóságkeresős elbeszélésmódot, mert nagyon hihető és emberi volt – de meg tudom érteni azt, akinek emiatt nehézkes olvasmány lehet ez a könyv. Nehezen követhető, mert a valós és képzelt jelenetek összemosódnak, és a szöveg nagyon nem regényforma. Kíváncsi voltam, hogy hova is vezet ez a különös elmélkedés, de végül érdekesebbnek bizonyult maga az út, mint a cél: a feldolgozási folyamat, az érzések és a bénultságból lassanként újraéledő valóság megélése.
A főszereplő magában épít és rendez be egy Otthont, az átélt veszteség után összerakva magát, lassanként legyőzve bizonytalanságát, kételyeit, megpróbálva betölteni az űrt, beindítva a cselekvést. Bizonyos elemeiben hasonlóságot mutat a Piranesivel (pl. a Ház részeit nagybetűvel említi, és lelki értelmezésével többletjelentést ad a hétköznapi szavaknak). A négy évszak szerint osztotta fel a könyvet; érdekes, hogy az utolsó szakasz (melynek legutolsó fejezete a Halál? címet viseli) épp az év legelevenebb időszaka, a Nyár. A címet Roland Barthes irodalomelméleti tanulmánya ihlette, ami a gyász feldolgozásában nyújt szokatlan, de hasznos eszközt a főszereplőnek.
Hiába vont be hamar, összességében elég hullámzó, kavargó a gondolatok folyama. Ahogy az elbeszélő el-elkalandozott vagy pótcselekvésekbe (takarítás, kényszerevés) merült vagy amikor elragadták az érzelmei, úgy kezdett csökkenni az érdeklődésem, de aztán ismét elkápráztatott egy-egy megfogalmazásával, az írás és az élet párhuzamaival, az álmaival.
Hiába nincs cselekmény, ez az írás él és élni akar.
Tetszett, hogy a könyv végén felsorolják a felhasznált/hivatkozott irodalmat és azok magyar megjelenéseit. Ezek legalább felszínes ismerete jól jöhet a mélyebb rétegek, kevésbé nyílt utalások megértéséhez.