A ​cselekvés nulla foka 6 csillagozás

Sara Mannheimer: A cselekvés nulla foka

Cselekedni vagy nem cselekedni… az itt a kérdés…

A svéd írónő művét a négy évszak tagolja, ezek megfeleltethetők a főszereplő élete egy-egy szakaszának. Ezt az életet könyvek határozzák meg, és a könyveken keresztül: találkozások. Különböző emberek sokszínű lenyomatai. Az Otthon és a külvilág egyaránt könyveken keresztül értelmeződik, ahol gyakran nehezen válik szét valóság és fikció, realitás és irodalom, jelen és múlt, megtörtént és elképzelt. Ebben a sokszor furcsa térben mintegy az absztrakció ellenpontjaként nyer jelentőséget a Rend világa. A főszereplő olvasással járó tétlensége ugyanakkor olyan belső utazás, amely a női lét meghatározó állomásain keresztül jut el az alkotás, azaz a cselekvés nulla fokához.

Eredeti megjelenés éve: 2011

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szépirodalmi kötetek Metropolis Media

>!
Metropolis Media, Budapest, 2020
238 oldal · ISBN: 9786155859687 · Fordította: Teplán Ágnes
>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
238 oldal · ISBN: 9789639866478 · Fordította: Teplán Ágnes

Enciklopédia 5


Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

FélszipókásŐsmoly P>!
Sara Mannheimer: A cselekvés nulla foka

„Művelődöm, és a testem kunyhóformát ölt.”

Kellemesen csalódtam e kötetben, mert sokkal komorabb, depisebb hangulatot vártam északisága és a cím miatt. Persze nem kevés szó esik benne olyan témákról is, mint a fájdalom, halál, vetélés traumája és az utáni üresség-érzés, de rögtön az elején elkápráztatott a filozofálós, képzeletbe merülős, költőien csodás, helyenként humorral tálalt gondolataival. És a főhős rengeteg könyvével, amik meghatározzák az életfelfogását. A szerző E/1. megfogalmazással mesél, ami nemcsak személyes szemszöget jelent itt, hanem belső nézőpontot, befelé figyelő szemléletmódot is.

Gyakorlatilag majdnem az egész könyvben párbeszédek és szokott értelemben vett cselekmény nélkül követik egymást az oldalak. Én éppenséggel élveztem ezt a megfoghatatlan, önreflexív, valóságkeresős elbeszélésmódot, mert nagyon hihető és emberi volt – de meg tudom érteni azt, akinek emiatt nehézkes olvasmány lehet ez a könyv. Nehezen követhető, mert a valós és képzelt jelenetek összemosódnak, és a szöveg nagyon nem regényforma. Kíváncsi voltam, hogy hova is vezet ez a különös elmélkedés, de végül érdekesebbnek bizonyult maga az út, mint a cél: a feldolgozási folyamat, az érzések és a bénultságból lassanként újraéledő valóság megélése.

A főszereplő magában épít és rendez be egy Otthont, az átélt veszteség után összerakva magát, lassanként legyőzve bizonytalanságát, kételyeit, megpróbálva betölteni az űrt, beindítva a cselekvést. Bizonyos elemeiben hasonlóságot mutat a Piranesivel (pl. a Ház részeit nagybetűvel említi, és lelki értelmezésével többletjelentést ad a hétköznapi szavaknak). A négy évszak szerint osztotta fel a könyvet; érdekes, hogy az utolsó szakasz (melynek legutolsó fejezete a Halál? címet viseli) épp az év legelevenebb időszaka, a Nyár. A címet Roland Barthes irodalomelméleti tanulmánya ihlette, ami a gyász feldolgozásában nyújt szokatlan, de hasznos eszközt a főszereplőnek.

Hiába vont be hamar, összességében elég hullámzó, kavargó a gondolatok folyama. Ahogy az elbeszélő el-elkalandozott vagy pótcselekvésekbe (takarítás, kényszerevés) merült vagy amikor elragadták az érzelmei, úgy kezdett csökkenni az érdeklődésem, de aztán ismét elkápráztatott egy-egy megfogalmazásával, az írás és az élet párhuzamaival, az álmaival.
Hiába nincs cselekmény, ez az írás él és élni akar.

Tetszett, hogy a könyv végén felsorolják a felhasznált/hivatkozott irodalmat és azok magyar megjelenéseit. Ezek legalább felszínes ismerete jól jöhet a mélyebb rétegek, kevésbé nyílt utalások megértéséhez.

plasztikbabesz>!
Sara Mannheimer: A cselekvés nulla foka

Ez a könyv nem adja könnyen magát, nem csoda, hogy ennyire megosztó. Tulajdonképpen egy nagy irodalmi és filozófiai olvasztótégely, egy intertextuális orgia :) A nyelvezete rendkívül izgalmas, lírai, hol borzasztóan sűrű, metaforákkal, szimbólumokkal, utalásokkal telített, máskor szikár és egyszerű.
Az élet és főleg a lelki folyamatok szélsőségeihez, amikről ír, pedig pont passzol ez a fajta megoldás.
Érdekes kettősség még, hogy az elbeszélő mindennel távolságot tart és párhuzamosan közelíteni igyekszik folyamatosan – legyen szó olvasásról (vagy a könyvekről általában), társas kapcsolatokról, a környezetéről vagy akár saját magáról.
Az első kb 25-30 oldallal erősen kellett küzdenem, de utána teljesen magával ragadott. Ennél többet anélkül, hogy bármi fontosat előre lelőnék, nagyon nehéz mondani róla.
Aki kalandvágyó, és érdekli az irodalom (és az irodalomelmélet), a filozófia, a pszichológia és a női sorsok, és nem riad vissza attól a nyilvánvaló ténytől, hogy ennek a sokrétegű műnek később jó eséllyel újra neki kell futni, hogy jobban megértse és észrevegye az easter eggeket – nos, neki mindenképpen ajánlom. :) off

Költsei_Firincz>!
Sara Mannheimer: A cselekvés nulla foka

Sara Mannheimer regénye egy igazán – a szó „klasszikus értelmében” – megrendítő munka. Tényleg. Ilyesmivel nem viccelnék! Főleg, ha megtaláljuk a kulcsot, mert ez a történet nem/sem adja könnyen magát. Éppen azért, mert témájában szokatlan, s ráadásul úgy tűnik, hogy a szerző megtalálta azt az egyedi formát és kifejezésmódot, aminek segítségével HITELESEN lehet szólni a legbensőbb-legintimebb történésekről.
Elképzelem magamnak a fordítót, aki megküzdött a szöveggel. Nem tudom, nem tudhatom, hogy önként választott feladat volt-e a fordítás, vagy egy „kívülről” jött megbízás eredménye, de… Akár előbbi, akár utóbbi, tény hogy csodálatos munkát végzett, hiszen nem csak egy szöveget fordított magyarra, hanem egy világot … ráadásul egy olyan regényvilágot, melyben a hagyományos regényelemeknek és szokványos leírásoknak nincs szerepe. Sőt, a regény inkább ezeknek a hiányáról szól.
A regény maga a gyászból fakadó cselekvésképtelenségről, és az ellene folytatott – inkább gondolati, mint gyakorlati – küzdelemről szól. Egy olyan élethelyzetben, amikor a gyászoló nőtől annyira eltávolodik a valóság, hogy ez a távolság szinte áthidalhatatlanná válik, s a leghétköznapibb dolgok is új nevet (elnevezést) kapnak. Szükségszerűen…
Szinte „tükör által homályosan” látva, s ezt az olvasóval láttatva. Megrendítő. Főleg, ha hozzátesszük, hogy maga a szerző Sara Mannheimer, amellett, hogy író, kétkezi munkából élő ember: üvegműves. Nem szaladnék bele, hogy az önéletrajzi gyökereket boncolgassam (ehhez sem kellő ismeretem, sem jogom nincsen, nem is lehet), de az bizonyosnak tűnik, hogy a regényvilág mögött személyes tapasztalat áll.
Különös és különleges feszültség van a regényvilágban zajló/nemzajló jelen idejű nem-cselekvés és a tény között, hogy a regény szövege – mint írott szó – halad előre: íródik. Olyan érzést ébreszt a szöveg, mintha maga a leírt szó lehetne a megoldás az állapotra, amibe a narrátor került. Persze, az, hogy ez az olvasói érzés igazolható-e vagy marad a háttérben kisértő sejtelem, nem elárulható spoilerezés nélkül.
Ha létezik, ha létezhet ma még olyasmi, hogy „női irodalom”, akkor az A cselekvés nulla című regény ebbe a körbe sorolandó. Nem a feminizmus értelmében, hanem a maszkulinitás számára nehezen felfogható érzékenység miatt… ami, valljuk be, (általában) létező különbség nő és férfi között. (írja ezt egy férfi.)

Figyelmeztetés!: Ez a könyv nem kapkodós gyorsolvasásra készült, az olvasó nem ugorhat bele néhány percre, hogy aztán fusson a dolga után. Időt kell hagyni a szövegnek, hogy „leérjen”, „emésztődjön”, és ülepedjen. Sara Mannheimer a cselekvés nulla foka felé kényszeríti az olvasót… Az olvasót is.
***
(Esetünkben egészen vicces, hogy a MOLY- on történő értékelésnél becsillagozható, hogy „cselekményleírást tartalmaz”. Maga a regény sem tartalmaz ilyesmit, nemhogy a róla írott kis szösszenet!)


Népszerű idézetek

FélszipókásŐsmoly P>!

Az arcom felhevül, a szívem zakatol, az idő múlik, az irodalom él.

Tél - Vissza a Könyvtárba

FélszipókásŐsmoly P>!

A könyvek előlapjaikkal és tartalmukkal kapcsolatban vannak a külvilággal, a nagyvilággal és a tudással. Ráadásul nekik ezért még kerülőutakat sem kell tenniük. A könyvek mozdulatlanul sorakoznak, miközben mégis mindennel kapcsolatban állnak.
Ezt tudom.
Ez az, amit tudok a könyvekről.
Jóllehet kívülálló vagyok, azért otthonos is nekem ez a világ.

Ősz - Közelítések

Kapcsolódó szócikkek: könyv
Londonna >!

Az igazság, a magány és egymásra találás verejtékében úszom.

157. oldal

FélszipókásŐsmoly P>!

Az uralkodás, az irányítás és a szeretet szavak, amelyek önmagukban nem mondanak semmit. Emlékekben és tudat alatti áramlásokban léteznek, számtalan, szövevényes történetre vannak utalva, hogy ezekben megközelíthetővé váljon mindaz, amit igazságnak hívunk.

Nyár - Földközi-tenger

Kapcsolódó szócikkek: igazság · irányítás · szeretet
FélszipókásŐsmoly P>!

És mit tud a Cselekvés az összes végre nem hajtott cselekedetről, és mindarról, amiből nem lett semmi?

Ősz - A Gerincek Szobája

FélszipókásŐsmoly P>!

Az írás nulla foka ezentúl egy ragyogó startlövés, remek nyitás lesz. Egy vezérfonál a nagy szövetben, és komolyan fogom venni. Bár megbocsáthatatlanul gyorsan tettem le, ez a felfoghatatlan mondat továbbra is a fejemben visszhangzik: A regény olyan, mint a halál; az életből sorsot csinál…

Ősz - Roland Barthes és a hímzett terítő

tothebone >!

– Mindannyian törékenyek és mezítelenek vagyunk az élet szerencsétlenségei előtt. Az élet kiszámíthatatlan.
Szerettem volna megismerni Juditot, a barátja lenni, de nem akartam neki csalódást okozni. Az volt az érzésem, hogy a kapcsolata a könyvekhez, örömteli és ellenállásoktól mentes. Elváltunk a Nagyterem előtt egy meleg öleléssel.

121. oldal

tothebone >!

De nem találtam a szavakat, nem találtam formát a formátlannak, ami a testemben dörömbölt.

122. oldal

>!

Én is megvagyok még, és az emberek is. A falak és az országhatárok pedig nem vasból és gránitból vannak.
A küszöb pedig arra való, hogy átlépjen.

168. oldal

tothebone >!

– Ne félj a tragédiától, nagy szabadság lakozhat benne.

129. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Mariam Petroszjan: Abban a Házban
Andrus Kivirähk: Ördöngös idők
Benyák Zoltán: A nagy illúzió
Bíró Zsuzsa: Mallarmé macskái
Szarvassy László: Főnix
Jáchym Topol: Nővérem
Jonathan Safran Foer: Minden vilángol
Szántó Ágnes: Ébredés
Gina B. Nahai: A csend fátyla
Nicole Krauss: A szerelem története