Hogyan ​legyünk egyedül? 63% 14 csillagozás

Kimondottan jól esett olvasni ezt az apró, tenyérnyi művet. Sok mondata betalált, és azt gondolom ebben a témában van is lehetőség. A magányosság és az egyedüllét nem ugyanaz, de sokaknak mégis egyenlő.
Sokan tapasztalhattuk esetleg a magány súlyát, de az egyedüllét egy másik létforma. Én például nagyon szeretek időnként egyedül lenni. Ez mindegy, hogy otthon van, vagy kóricálás közben vagy csak bolyongok céltalanul, de akkor mintha egy burokban lennék, lepattan rólam minden és egy energiaszint emelkedést tapasztalok, ami nagyon jó érzéssel tölt el. Van olyan ismerősöm aki azt mondja, hogy utál egyedül lenni, mert akkor nem érzi jól magát, sürgősen csinálnia kell valamit. Zenét hallgatni, énekelni, tv-t bekapcsolni, hogy valami zaj legyen körülötte. Hogy ne érezze magát egyedül. Én ezzel ellentétben nagyon szeretem a csendet. A tűzropogás csendjét, a szívdobogással telített csendet, a hóban sétálás csendjét, az őszi levélsurrogás csendjét…stb. Mert a csendet is lehet hallgatni, élvezni.
Én így vagyok vele.

Pont jókor jött szembe velem ez a könyv, mert nemrégiben fedeztem fel én is az egyedüllét örömeit és kezdtem el mélyebben gondolkodni a témáról. Gyerekkoromban állandóan azt hallottam, hogy egyedül lenni rossz dolog és jobb az, ha társaságban vagyunk. Rengeteg toxikus kapcsolat és „barátság” árán aztán végre rájöttem, hogy ez mekkora egy bullsh*t. off 25 éves koromra ráébredtem, hogy jobban szeretek egyedül lenni és csak olyanokra szánni az időmet akik tényleg megérik a fáradtságot, és kölcsönös energiát fektetnek egy kapcsolatba, ezzel egyetemben pedig többre kezdtem értékelni a csendes, közös olvasós vagy valamilyen kreatívkodós/kikapcsolódós programot akár a párommal, akár egyedül. Szüleimtől ezért nem is egyszer kaptam már meg, hogy ez a viselkedés nem normális, és szerintem ez azért van mert manapság az emberek egyáltalán nem toleránsak a másikkal szemben. Nincs meg az alapvető tisztelet a másik iránt; az emberek nem akarják észrevenni, hogy nem csak egy járható út van, nem minden fekete vagy fehér; mindent muszáj felcímkézniük (fekete, fehér, nő, férfi, meleg, hetero, stb.); de hiszen ez nem is csoda, mikor az internet egyfajta burkot von az ember köré, bedobozol bennünket, úgy hogy csak a saját véleményünk visszhangját halljuk és ez nem feltétlenül jó. Ez az én legnagyobb bajom a világgal, és ezért gondolom úgy, hogy az internet ezen hatalmas negatívuma sokszor visszavet(het)i a pozitívumokat. Szerintem ez a könyv egyik oldalra sem áll, egyszerűen csak betekintést szeretne nyújtani abba, hogy miért lehet valaki számára élvezetes és hasznos, ha egyedül él/végez különböző dolgokat. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy akkor nem is szeret másokkal szóba elegyedni vagy társaságban lenni, viszont az emberek így értelmez(het)ik pont a már fent említett ok miatt; szeretnek polarizálni. Pont ezért a „Tiszteljük a különbségeket!” c. fejezet volt rám a legnagyobb hatással, és gondolkodtatott el mélyebben a témát illetően. Azt is külön pozitívumként szeretném említeni, hogy az írónő egy ajánlott irodalom részt is mellékelt, ahol több olyan művet is említ, amelyek még inkább elmélyíthetik a kedves olvasót a témában, szóval nem teljesen értem azokat, akik szerint semmit nem adott a könyv. Természetesen vannak hiányosságai (kinek, minek nincsenek?) is – a „Szabadság” c. részt például picit relatívnak éreztem – engem viszont ez annyira nem zavart, mivel egy a témába bevezető könyvként gondolok erre az olvasmányra, és szerintem ez is volt az eredeti célja (mint a legtöbb The School of Life könyvnek).

Az tetszett ebben a könyvben, hogy gyakorlatiasan írja le, hogy miért is jó egyedül lenni és hogy mennyire remek emberek azok, akik több évet vannak egyedül. Egyáltalán mit is jelent egyedül lenni? Ez is összetettebb kérdés.
Aki már viszont elolvasott 1-2 hasonló témájú könyvet, annak ez a könyv nem fog újat mutatni nagy valószínűséggel. :)