Fénysarló (Thira-trilógia 3.) 4 csillagozás

A Földsarlóhoz képest kicsit gyengébbnek éreztem a történetet.
Története három részből, fejezetből áll. Az elsőben a sziget titka, illetve a knósszoszi hadsereg támadása kerül terítékre, majd megismerhetjük a Fénysarló titkát, végül pedig a Thira szigetének megtámadását, illetve annak is inkább a végét.
Az eleje kicsit döcögősen indul, nem igazán tudtam összeegyeztetni a titkot és hogy Thira miért ezzel foglalkozik, a támadás előkészülete helyett.
A Fénysarlón játszódó részek a regény legjobb pillanatai. Nagyon érdekes a város berendezkedése, kultúrája, a varázsló karakterekről nem is beszélve. Ennek a fejezetnek a lezárása is jó, bár a fordulatoknál kicsit ráncoltam a homlokom. Kár, hogy ebbe a középső részbe nem mutattak semmit a felszínen zajló harcokból, ugyanis a harmadik résznél konkrétan a küzdelem végébe csöppenünk.
Kész tények elé állítanak bennünket, de nem tudtam átérezni a konfliktust.
Viszont a lezárás itt is egész jó, látszik, hogy minden szál elvarrásra került, ugyanakkor ezt kicsit hosszabban is olvastam volna.

Santorina Grey a harmadik részre már levetette első könyvének modorosságát, de sajnos megszabadult a második kötet árnyaltabb, összetettebb világnézetétől is. A Fénysarlóban már túlságosan egyértelmű, ki a jó és ki a rossz, és gyakran úgy éreztem, mintha átcsúsztunk volna YA-ba. (Pedig az első két kötetből nem emlékszem ilyesféle törekvésekre – igaz, azóta én is öregedtem majd egy évtizedet.)
Szintén eltűntek az indokolatlan D&D-izmusok (lásd az első könyvnél), bár a történet fő konfliktusa – az isteni és a varázslói mágia ellentéte – még mindig egy erősen RPG-eredetű gondolat. (És még egy apróság: a szerző Zeusz-papokról, Hekaté-papnőkről beszél ahelyett, hogy Zeusz papjait vagy Hekaté papnőit emlegetné: talán nem tűnik fontosnak, de sztem csak egy szerepjátékos beszél így :D) A sztori ötletes és eléggé izgalmas is, ámde a vége kissé összecsapottnak hat. Mindent egybevéve nekem ez már kevés, a második részt sokkal erősebbnek éreztem.